Nagyon nagy gödi buli Gödön

Kólamámorban fetrengő akadémikus és egy kis coming out

A diktatúra akkor jó, ha akadnak önkéntesek, akik szerény alamizsna fejében bármit megtesznek. és mindenre van ám ember. Jön a Coca Cola mámor és az akadémia lerohanója.

(A podcast alább)

Mészáros Lőrinc hmm, aki inkább Orbán, de mindent visz

Új játék. Ezentúl néhány klubrádiós jegyzetet, riportot podcast formában is megosztok az érdeklődő nagy közönséggel. Ki tudja, még a végén utólérem a rohanó XXI. századot.  Személyes kedvencemmel kezdem. Hmm, Mészáros Lőrinc. a lényeg majd az lesz, hogy miközben hallgatod és Mészáros neve hangzik el, ott gondolj jó erősen egy másik névre. Orbán jó lesz?  Vágunk is bele.

Kába köve a zsidó temetőben

Ma már csak néhány törött sírkő maradt utánuk, amit úgy kellett kibontani a környékbeli házakból, istállókból. Pedig a holokauszt előtt igen sokan éltek itt.

Galicia egykor sok százezer zsidónak adott otthont. S bár a viharos évszázadok nem adtak lehetőséget az elkényelmesedésre, e változatos történelmű környéken mégiscsak sokáig élhettek - ha nem is mindig békében. E terület egy ideig az osztrák-magyar monarchiához tartozott, majd az első világháború után Lengyelországhoz került, hogy aztán Lengyelországnak a hitleri Németország és a sztálini Szovjetunió feldarabolásáról szóló megegyezése értelmében a szovjet birodalom része legyen. Ekkor még  csak rövid időre, hiszen alig két év elteltével a németek megszállták e területet. S a nácikban a  szovjet uralom alóli felszabadítókat látó ukránok egy tekintélyes részével nekikezdtek a zsidók kirablásának és módszeres meggyilkolásának. Mire a németek nekikezdtek a zsidógyilkosságoknak, addigra már az ukránok sokezer embert elintéztek.

Ennek ellenére ma a kollektív memória inkább azt őrzi, hogy milyen sokat segítettek az itteniek az üldözött zsidóknak, akiket a németek - és csakis a németek - bántottak. Fogok erről még írni, mert igaz ugyan, hogy ez nem felel meg általában a történelmi tényeknek. de ettől még azok az esetek, amelyeket itteni interjú gyűjtő utunkon halottunk akár igazak is lehetnek. És bárhogy is volt, szerintem - erről is majd később részletesebben - igenis szép, megható, hogy például a kis Obertin vendéglőjében és rendezvényközpontjában, ahol a település múltjáról szerepel pár fotó, hangsúlyosan szerepelnek annak a kislánynak és családjának a képei, akit valóban megmentettek és túlélte a holokausztot. Története nyilván egyedi- messze nem ez a jellemző - de tisztes dolog, hogy ma erre büszkék itt az emberek. 

És még valami. Ha Obertinben sétálsz - vagy más errefelé eső településen - akkor könnyen belefuthatsz alkalmi idegenvezetőd efféle magyarázatába: ennél a hídnál tíz zsidót lőttek agyon. Itt a temető mellett meg több százat. A bátyám még látta, hogy napokig mozgott a föld...

Az obertini régi zsidó temető területén is rengeteg embert gyilkoltak meg - akkor még kézi erőre hagyatkoztak a "zsidókérdés" megoldásakor. A régi temetőt aztán a szovjet időkben felszámolták, a sírköveket összetörték és egy részüket beépítették a környező házakba, istállókba. A temetőből kolhoz gépállomás lett, s a legkisebb jele sem maradt annak, hogy ez egykor temető volt, valamit sokszáz vagy ezer ember vesztőhelye.És most jön egy kicsi fordulat. A kolhozt privatizálták és az új tulajdonos, egy helyi vállalkozó, Bohdan Stanislavsky megkerestette és kibontatta a még meglévő sírköveket, s ezekből az egykori temető egy részén szépen rendben tartott, megható kiállítást csinált. Nem temető ez már. Hiszen ki tudja, mi lett a csontokkal, ma már csak a sírkövek maradványai hevernek itt szép sorban. 

Emlékeztetve arra, hogy kik éltek itt egykor nagy számban.S hogy az itt élő, vallásos és erős zsidó közösség emlékéből mi maradt, azt az is mutatja, hogy a helyiek kijárnak ide és apróbb emléktárgyakat hoznak. Olyasmiket, amelyekről úgy hiszik a zsidókhoz kötődnek. Van itt arab áldás és Kába követ ábrázoló kép. Igen. Ma már a héber és arab írást sem tudják megkülönböztetni ott, ahol még pár évtizede a lakosság nagy része "zsidóul" beszélt. 

 

Galícia felé

Pár lépés az én Ungváromon

Pistivel harminc évvel ezelőtt vettünk itt száz rubelért egy csokor virágot. Ugyanit. Majd egy havi nyugdíjért. Hol a rubel, hol a nyugdíj, hol a Szovjetunó, de legfőképpen, hol Pisti.  A cikk legalább még megvan. https://fotolexikon.blogspot.com/2008/07/virgot-virgrusnak.html

Folyópart. Itt lehet andalogni pl.

Ez még a csehszlovák időkből maradt meg, mindig megcsodálom. Remélem, továbbra is vigyáznak rá.

Vár és régi autó. Van pár túlélő még

Az anyák itt is erősek

Na, itt a baj. Ez volt az egyik kedvenc vendéglőm és most bezárt!!! #Varosh mi lett veled?

És itt egy másik ungvári beszámoló: https://fotolexikon.blogspot.com/2018/01/ungvar-hetkoznap.html

Elhunyt Slachta Margit életrajzírója, Mona Ilona

Most olvasom, hogy 98 éves korában meghalt Mona Ilona Anicia, a Szociálist Testvérek Társaságánaka  tagja. Slachta Margit és Salkaházi Sára életrajzírója volt többek között. 1991-ben készítettem vele egy interjút az akkori Magyar Nemzetbe. Ma is emlékszem, milyen jót beszélgettünk. (Majd megszereltem a  töltőtollát - ugyanolyannal írtunk, azt hiszem Pelikán volt.)

Nagyszerű embe volt, I'ten nyugosztalja

Miként lett Albánia majdnem zsidó ország?

Arról, miként és hogyan segítettek az albánok a holokauszt idején zsidóknak megmenekülni, már írtunk a Pesti Sólet 2018. szeptemberi számában. Most újabb részletek kerültek elő arról, már a háború előtt milyen tervek születtek, hogy zsidók bevándorolhassanak Albániába és megmenekülhessenek az Európában mind jobban kibontakozó zsidóüldözés elől.

Tirana belvárosa

 

Albánia csak az első világháború előtti években szabadult meg a török birodalom rabságából. Ennek megfelelően az ország elmaradott volt, ipara, oktatása, egészségügye, közigazgatása, legalábbis európai értelemben alig-alig működött.

Albánia első és egyetlen királya, I. Zog 1928-ban lépett trónra, de 1920-tól már miniszterként, 1922-től miniszterelnökként próbálta megszervezni a függetlenedő Albánia életét. Nehezen igazolható, de Tiranában előszeretettel mesélt anekdoták szerint sok zsidó barátra tett szert, amikor 1916 és 1919 között Bécsben kényszerült maradni. (A monarchia szerette volna megszerezni Albániát és félt, hogy Zog, aki Károly király koronázására érkezett, visszatérvén a függetlenség pártjára áll, ezért inkább a császárvárosban tartották.)

Zog állítólag felismerte, hogy országa európaizációjában sokat segíthetnek azok az általában iskolázott emberek, akiket az úgynevezett művelt Európa jelentős részén üldöznek.

A rendelkezésre álló kevés levéltári forrás szerint élt egy olyan elképzelés, hogy ha sikerül zsidókat vonzani az országba azok fellendíthetik a kézműipart éppen úgy, mint ahogy közreműködhetnek egy értelmiségi réteg létrehozásában.

Leka herceg az albániai zsidók történetéről szóló köynvvel a kezében

Ugyan a jövőt senki sem láthatta előre, mégis érdekes, hogy az európai zsidók finoman szólva sem tolongtak a lehetőségért. Azért, hogy Európa kétségtelenül legszegényebb országába kerülhessenek. S ahogy a Mussolini vezette Olaszország mind inkább kiterjesztette befolyását Albániára, egyre nehezebb is lett a mentőakciók szervezése.

(És, hogy a történet végét elmondjuk: Albániában a holokauszt idején állami egyetértéssel, s a lakosság tevőleges támogatásával megmentették a zsidókat, akik már korábban ott éltek, vagy ide tudtak menekülni, de erről majd máskor.)

Shaban Sinani professzor az Albánok és zsidók című könyvében (Albanian and Jews, Protection and Salvation, Tirana, 2014.) felidézi, hogy a Népszövetségben már 1926-ban előkerült egy javaslat, hogy Albánia legyen egy afféle ideiglenes állomása a zsidóknak, akiket Európa egyre több helyén nemcsak egyénileg, hanem kollektíven is üldöztek. A helyzet nem volt egyszerű, hiszen ebben az évben Olaszország már rákényszerített egy „barátsági” egyezményt Albániára, ami tovább nehezítette a zsidómentő tervek megvalósulását.

Ezzel együtt a Tiranába akkreditált amerikai követ Herman Bernstein előkészített egy megállapodást, amely érelmében 500 zsidó családot fogadnának be a sasok földjére, amelynek tagjai aztán állami tulajdonú földeken gazdálkodhatnának, egyúttal bevezetve korszerű termelési módokat, öntözési szisztémákat is. A Litvániából származó, 1893 óta az Egyesült Államokban élő Bernstein korának neves újságírója, az első világháború fontos történetírója, maga is a zsidó ügy elkötelezett harcosa volt, akit aztán szolgálatai jutalmául az Egyesült Államok 31. elnöke, Herbert Hoover nevezett ki követnek, talán részben azzal a megbízással is, nézzen körül, mit lehet tenni az üldözöttekért Európában.

Az embermentők emléke Tiranában

Állítólag Bernstein követ maga kereste meg azokat a területeket, amelyek alkalmasak lehettek volna a betelepítésre, elsősorban a Buna folyó mentén. S afféle kibucokat képzeltek el itt létrehozni.

Bernstein még egy cikket is írt minderről a The New York Times-ba, (1930. április 3.) megemlítve, hogy Albánia a föld legkevésbé antiszemita országa. A terv megvalósításához 250 millió arany márka kellett volna – talán itt bukott el mindez.

Segíthette volna a betelepülést, hogy 1930-ban eltörölték Albánia és Ausztria között a vízumkényszert és ez megnyithatta volna az utat sokak előtt.

Sinani kutatásai szerint 1930-1935 között jónéhány nemzetközi szervezet tovább ügyködött azon, hogy miként lehetne zsidókat kimenteni más országokból Albániába.

A legkecsegtetőbbnek egy 1935-ös próbálkozás tűnt, amikor az albán gazdasági miniszter ösztönzésére az országba érkezett a nemzetközi cionista szervezet képviseletében Leo Elton, aki aztán tapasztalatairól egy 45 oldalas jelentést írt. Az elképzelések szerint Albánia jelentősebb számú zsidót enged be az országba, amely a Népszövetség felügyelete alatt hasonló statusba kerülne, mint a úgynevezett palesztin mandátum, amely a brit korona védnöksége alatt állt.

Állítólag jópár cikk meg is jelent akkoriban arról, miként fog Albánia „izraelizálódni” vagy „palesztizinálódni”.

Az albán politikát nyilván nem, vagy nem csak humanitárius szempontok vezették, de talán még a gazdaságiag sem önmagukban.

A zsidók megmentéséről szóló tabl a tiranai Nemzeti Múzeumban

A városi legendák szerint Albert Einstein is Albánián kresztül tudott megmenekülni

Igen fontos szempont lehetett, hogy a kicsiny és szegény ország miként tudja nemrégiben megszerzett függetlenségét megőrizni, s talán a zsidó opció kihasználásával szerettek volna közelebb kerülni Angliához, az olasz dominanciával szemben. Titkos tárgyalásokat folytattak a már akkor is befolyásos, később miniszerelnökké váló Winston Churchill-lel is minderről.

Mint tudjuk, Albánia saját függetlenségét sem tudta megvédeni. Az olasz megszállás másnapján Zog király (és magyar származású felesége, Apponyi Geraldine) elmenekült az országból. De a száműzetésbe került király, aki továbbra is megpróbálta visszaszerezni országa függetlenségét, azt ajánlotta, hogy ha a szövetségesek, elsősorban a britek, segítik visszakerülni a trónra, akkor vállalja, hogy 50 eze zsidót befogad és így megóv az ország. De ez már megint egy másik történet.

Besa - a zsidómentésről szóló könyv

A szerelem sötét verem, és még rád is zárják

A szerelem, sötét verem. Az ungvári sétálóhíd lakatjai a bizonyíték erre.