2010. szeptember 18., szombat

Made in China az egész világ 1.


Tiltott város Maoval


Kínáról sokat tud az is, aki soha, még csak a közelében sem járt. Tudjuk, hogy mindent a Földön Kínában gyártanak, Made in China az egész világ. Lehet alkudni, és ha valamiből sokat veszel, akkor az „óco”.A rengeteg bóvli hazája ez. Aztán meg, sokan is vannak, de nagyon jönnek fel gazdaságilag. Volt nekik egy saját Sztálinuk/Rákosijuk – a Mao. Persze, ma már nem járnak Mao öltönyben, rengeteg a milliomos, de a nagy tömegek még szegények. Ám az olaj már azért olyan drága a világban és azért lesz mind megfizethetetlenebb, mert Kína életszínvonala egyre inkább közelít a nyugatihoz – amihez rengeteg energia kell.
Ha nekem egyszer lesz időm, és találok egy kiadót hozzá, akinek meg pénze van, akkor biztos, hogy egy Kínáról szóló fotoalbum elkészítésébe fogok majd. Hogy megmutassam, milyen is ez a Kína. Persze csak a felszínt látja az arra járó néhány nap alatt – fogalma sincs a részletekről, a hátérről, de mégis. Sok mindent el lehet mesélni, de megmutatni mégis hatásosabb. A Peking vagy Sanghaj utcáin özönlő luxusautók tömkelegét. Az utca persze kétszer öt sávos, és két vagy három emelet egymás felett ugyanígy. És vadiúj Audik, BMW-k és Buickok cikáznak itt bolond összevisszaságban. A toronyházakat. Vagy, egyre távolabb a belvárostól, a régi kis házakat, az összeszoruló lakásokat, a budi a házsor végén. És persze, mindenütt esznek valamit, vagy főznek vagy éppen megvitatnak. S ha arra tévedsz, rádmosolyognak. Hálás fotótéma, jól illik a képzeletbeli könyvembe.
És a kínai kirándulók tömegeit sem hagyhatjuk ki, akik több kilométeres sorba állnak be, a Mennyei Béke terén, hogy bejussanak egy pillanatra Mao maozeumába. Vagy sétáljanak egyet a császárok egykori rezidenciájában, a Tiltott városban, ahol a bejáratnál ugyan még egy Mao Ce-Tung kép néz le ránk. De az egész hatalmas országból idesereglő kínai turisták már a kapitalizmus praktikus és drága termékeivel, a legmodernebb japán fényképezőgépekkel örökítik meg magukat minden sarkon.

(Folyt. köv)

Nincsenek megjegyzések: