2007. május 24., csütörtök

Tóth Krisztával és Dévényi Ádámmal

Tartuba két óra alatt leérünk Tallinnból. Tartu nagy egyetemi város, tízezrével a diákok, ami igazán jótékonyan hat az utcaképre. Mi egy kis klubhelyiségbe hurcolkodunk be, itt lesz a Prima Vista irodalmi fesztivál aktuális eseménye. Két kedves útitársunk azonnal átlényegül. Tóth Krisztina most a komoly szerző – tényleg az – aki az észt közönségnek novellát olvas fel magyarul, amit az egyetem magyar szakosai észtül adnak tovább az érdeklődő közönségnek. Aztán egy interjú az íróval, Balázs, egy helyi magyar srác beszélget vele. Jön egy-két vers, majd Dévényi Ádám ad elő néhány Tóth Kriszta verset megzenésített változatban.
Első megfigyelés. A közönség, mely főleg egyetemistákból, irodalomrajongókból és egy középkorú úrból áll, aki forintját szeretné nálunk valutára váltani, leginkább euróra, figyel érdeklődik, lelkesedik. A poénoknál nevet, az izgalmas részeknél visszatartja a lélegzetét, a meghatóbb bekezdéseknél kicsit elérzékenyül. Éppen úgy, ahogy azt egy közönségtől elvárjuk.
Második megfigyelés. Senki nem les az órájára, nem nyomkodja a mobiltelefonja gombjait, szipákol túl hangosan. Hé, ezek ezt élvezik. A Vonalkód című kötetből hangzik el egy-két részlet. Jó, mondjuk könnyű figyelni, ha érdekes az, ami szól.
Kriszta rutinos előadó, a fél világon olvasta már fel a műveit, tengereken innen és túl. De láthatóan ő is elégedett a közönség teljesítményével. Az már inkább csak a nagyérdemű kábításának a része, amikor egy filmrészletet is levetítünk, Kriszta, mint üvegműves, családanya és macskaidomár.
Aztán Dévényi Ádám csap a húrokba. Azokban a régi szép időkben, amikor még létezett FIKA vagyis a Fiatal Művészek Klubja a Népköztársaság útján, néha elmentünk és meghallgattuk, amint mondjuk Börcsök Enikővel énekelt. Ma már FIKA sincs és Népköztársaság útja sem, de Dévényi Ádám él és virul. (Zárójel: éppen most olvasom Temesi Ferenc Pest című kötetét, amely alaposan beszámol azokról a régi jó, fekete cimkés cseresznyepálinkás időkről.) Már a színpadról lejövet panaszkodik Dévényi, hogy az egyik versben elrontott egy szót, nem az eredetit mondta, de szerencsére menetből eszébe jutott egy olyan, amely szótagszámra is meg a rímnél is stimmel. Hmm.
Jó, Ádámnak könnyű, ő is költő, Átmeneti kabát című kötete megéri, hogy rászánjunk pár órát. Ismerkedési célzattal, később ezután úgyis gyakran elő fogjuk húzni.
Itt jegyezzük meg, a jól sikerült este öröméből a Raszputyin nevű kitűnő vendéglőben csaptunk szolid partit, néhány „szto gramm” vodka elfogyasztásával.

Nincsenek megjegyzések: