Sípoló macskakő
Van annak azért bája, hogy a történelem rémisztő rekvizitumai egy idő után tréfás díszletté avanzsálnak. Hah, milyen kedélyesen lehet nevetni a frissen felújított várbéli kazamata majdnem valósághű kínzókamrájában, ahol nagyfülű viaszbábú hóhér kínoz valami félelmetes szerszámmal egy fényes tekintetű viaszboszorkát. Namost, a Checkpoint Charlie is efféle turistacsalogató káprázat. Lehet röhögni a szovjet katonaruhába bújtatott fiatalemberen, aki egy euróért ránk fogja a Kalasnyikovját, amíg anyjuk lefotóz minket. Vagy kérni igazi endékás vizumbélyegzőt – na nem az útlevelünkbe, mert európai polgár az unióban juszt sem hord magánál útlevelet, különösen, ha keletről jött – valami kis papirkára, hogy otthon mutogathassuk az efféle nosztaliga iránt érdeklődőknek.
Mindebből az következik, hogy már csak pár év, és ami ma olyan fontos és ijesztő esetleg, az pár év múlva már csak vásári kacat lesz.
Mondjuk a Sándor palota előtti bóvliárusok apró macskajancsi figurákat árulnak, amelyek, ha megnyomjuk a hasukat, kicsit fojtott, de jól érthető géphangon cigányoznak egy picit. Ezen a jónép nagyokat kacag – ahogy a Kalasnyikovon is ma már– mert pár év múlva az egész csak egy idejétmúlt, ízléstelen vicc lesz.
Aztán március 15-e környékén megjelennek az előregyártott, játék molotov-koktélok, amivel az óvodások szeretnek leginkább a parkban játszani, ügyesen dobálják a Made in China feliratú, ráfestett nemzetiszín szalaggal díszített flakonokat és zálogot ad, aki nem találja el azt a kiscsoportost, aki most éppen a rendőrt szerepét kapta.
Amúgy a Népligetben a fess rendőrök és az udvarias fradisták sorversenyeket rendeznek, meg felnőtt-fogócskát, október közepe táján –s már régen a feledés homályába veszett, hogyan is alakult ki ez a kedves népszokás.
Ahogy frivolabb hagyományok is megmaradnak. Minden évben egyszer nagy tömeg gyűlik össze a parlament előtt. Előbb az ecpec kiemetsz kiszámolóval kiválasztott néhány szerencsés elcipelheti az előző nap oda kihelyezett vaskerítést, miközben folyton folyvást azt mantrázza: „oszt jónapot, oszt jónapot, oszt jónapot”.
Amikor végeznek, az urak lehúzzák a sliccüket és körbevizelik a teret, miközben a hölgyek, elfordulnak és szemérmesen, a „Tavaszi szél vizet áraszt” dallamára, azt éneklik: „Mondgyonle és takarodj”.
A végén összeölelkeznek és közösen számolják a napokat május elsejéig, amikor a sör és virslihez lufit is lehet szerezni.
A japán turisták megőrülnek az egészért. Tokióban már egy fél évvel korábban helyet kell foglalni a budapesti gépre, ha valaki nem akar lemaradni. Csattognak a fényképezőgépek, az idegenforgalom fellendül, mindenki boldog.
Addig pedig már csak azt a kicsi időt kell kibírni – mint tudjuk
Dési János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése