'71 szeptember, féltucat ősember
A Lenin körútról fordultunk be a Majára, a Halló előtt megálltunk, ott ahol a kirakatban az önkisz büszkesége, egy palacsintasütő-gép nagy füstölögve magától sütötte a papírvékony palacsintát. A Sztálin születésnapja tiszteletére elnevezett 70-es trolira vártunk, úgy, hogy fél szemmel lássuk, amint a Kürt nevű bűntanyán már délelőtt összeverekednek a keverttől részegek.
Csöves farmert hordtunk. Persze nem Trappert. Mert „Trapper farmer drága kincs, jó ha van, de jobb ha nincs” szólt a rigmus is. A Gábor Alföldi papucsban csoszogott – nekem azt az anyukám már nem engedte. (Sem a papucsot, sem a csoszogást.) Ciki iskolaköpenyünk a leselejtezett szimatszatyorba volt gyűrve, hogy a kockás, lógó flanelingünk érvényesülhessen. Ennyit a korrajzról.
Vártuk a trolit tehát, s közben egy cukros-mázas, kellemetlen Neoton dal dallamára azt énekeltük, hogy „A párttitkárunk értette a Népszaváááát és szánkbaadta a demokráciáááát.” Megjegyzés 1: ekkor találkoztam először a Népszava kifejezéssel. A mi családunk Magyar Nemzetet olvasott.
Megjegyzés 2: Akadnak halhatatlan csapatok. A fent idézett szám forrása ugyanis az elpusztíthatatlan Neoprimitiv együttes. A főnixként feltámadó banda a minap éppen az A38-as hajón tartotta, meglepően népes közönség előtt, a harmincnyolcadik búcsúkoncertjét. És ne reménykedjünk, bizonyára nem az utolsót. Az annalesek szerint az első búcsúkoncert 1982 február végén esett meg, mit tegyünk, szalad az idő.
Ez a mostani A-38-as búcsúkoncert arról szólt, hogy meg lehet-e állítani azt a fránya múló időt. A Neoprimitiv a hetvenes-nyolcvanas évek vicces terméke volt. Amikor más sok mindent lehetett. Egykori közgázos egyetemi hallgatók, dr Nagy Gyula, dr. Szentirmay László, Szántó Péter, Jancsó Kornél, Pleschinger Sándor, Jobbágy Gyula (+ Föld. S Péter), korabeli slágerekre enyhén és közepes fokban rendszerkritikus „politikai kábáré” műfajába sorolt paródiákat alkottak és adtak elő. Mint a legendás „Uralkodó osztály I./b.” című alkotást.
Azt, hogy rendszer sokat tűrt, az is bizonyítja, hogy én például a Neoprimitivet legelőször a nyolcvanas évek legelején a tatai KISZ táborban hallottam. Sőt, Gábor barátommal fel is vettük magnóra az egészet. Meg is van, valahol.
Ma már persze mindent lehet, még nagyon hamisan is énekelni a színpadon, így aztán az új nemzedékeknek nem sokat mondanak az efféle veretes sorok:
„Ez a gyár itt nekünk termel, / miénk itt a hatalom / esz itt kérem osztálydiktatúra / s nem újítómozgalom. / S akkor az asztal mellé csaptam / összedőlt a kártyavár / de amikor újra felébredek / a pia és a kártya vár...”
Mindenesetre értő közönség gyűlt itt össze ma este a hajón, a zenekarral harsogjuk a régi, kellemes dalokat. Persze legtöbben élősúlyban sokat fejlődtünk, s a koncert-hajó előtti parkolókban terpeszkedő jónéhány Lexus vagy éppen BMW és Audi terepjáró bizonyítja, hogy valóban sokan elmondhatják az egykoriak közül: „ez a gyár itt nekünk termel".
De mindegy is. Ezen az estén itt egy pici ablakon visszakukucskálunk a hetvenes-nyolcvanas évekre. S megállapítjuk, hogy manapság nagyon rossz nekünk. De azért mégiscsak így a jobb, mint a tompa fa-rock idején.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése