Nőket enged-
nek a játékosok közé
Biztos az a sok savanyú arc, ami itt körülvesz, a világfájdalmas pofa, a depressziós ismerősök miatt van az, hogy Kínában annyira élveztem: mosolyognak az emberek. Mész az utcán, a sarkadra lép egy ember, de rád nevet. A következő majdnem fellök, de kedvesen csinálja, a harmadik szinte átgázol rajtad, de még
visszainteget és kacsint egyet, hogy, bocs haver, de hát nagy a tömeg ez ilyen.
Pedig felteszem, itt sem könnyű. A nagy és gyors változások, a pár év alatt mindent elnyelő ultramodern város, a kis közösségek széttépése és népek felhőkarcolókba telepítése – biztos, hogy számtalan konf
liktus, baj nyavalya éri itt is az embereket. És akkor még nem is beszéltünk emberi jogokról, jogbiztonságról vagy éppen az itt is virulens korrupcióról. Jó, de ettől még kacagnak egy jót. És most ne tessék azzal jönni, hogy nyilván nem is őszinte a nevetésük. Cserében a mi fancsali képünk, na az őszinte és igazi. És jó ez nekünk?
Szóval, a vidám tekintetek miatt is szeretem, ha a régi ütött-kopott, koszos városrészekben lehet mászkálni Sang
hajban. Belenézni az utcán
főző nők fazekába, félrerúgni a tyúkot, amelyik még nem tudja, rövidesen abban a fazékban végzi. Persze előtte még itt, nyílt színen megkopasztják szegényt. Miközben a szomszédok minden valószínűség szerint okos tanácsokat adnak az elkészítés módját illetően – de ezt megerősíteni gyenge kínai tudásunk végett, ne
m tudjuk egészen biztosan. Tény, a tyúk nem tiltakozik.
És jó nézni a kártyásokat az utcán, amint elszántan verik a blattot, miközben egy pizsamás ember egy bilivel egyensúlyoz az utca végén lévő nyilvános vécé irányába, eltüntetni az éjjel maradékát. Röpködnek a lapok, némelyik fickó úgy odacsapja a lapot, hogy csak úgy porzik. Felhívom a figyelmet arra, hogy errefelé a nőket is beveszik a játékba, ami például nálunk a Csikágó szélén, vagy az Almássy téren sosem fordulhatott volna elő. Nők még a kibicek közé sem állhattak – meg kellene nézni most miként is van ez itt. És egyáltalán léteznek-e még
a Sokol rádió hátához laposelemet befőttesgumival rögzitő, ultizó nagypapák, illetve utódaik, vagy itt a mosollyal együtt a közös játék öröme is kihalt? Jövő héten lehet hogy a Városligetbe indulunk felfedező útra? Nagy kaland lenne.
Mindenesetre most még maradjunk ezen a kedélyes sanghaji környéken. Szaladgáló, koszos kölkök, furcsa állatok- ezekből vacsora lesz, bicikliszerelő fiúk- ők eszik majd meg. És mindenki mosolyog.
Igaz, Sanghajban is egyre nehezebb ilyen környéket találni. Kell a hely a toronyházaknak. Jön a markol
óautó, és már csak egy halom rom emlékeztet arra, hogy itt milyen élet folyt. Aztán már az sem. Legfeljebb a 42 emeletről lehet körbenézni. Kérdés, onnan föntről észre lehet e venni, amint lent néhányan asztalt, székeket cipelnek ki, előveszik a kártyát, kevernek és osztanak. Igaz, hogy egy autóbehjató mellett – de az élet és a kártya megy tovább. És a mosoly is marad
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése