Árnyékvilág

Árnyjáték az életünk, haha, de még milyen

Én kérem, egy árnyék-miniszter vagyok. Ami azt jelenti, hogy hosszú ideje árnyékként követek valakit, aki most éppen miniszter. Na, nem mindig volt ez így. Egy időben árnyék-csecsszopó voltam egy árnyékmellen, aztán árnyék-bölcsis lettem. Jött az árnyék óvoda, ahol egy árnyék fenyőfa volt a jelem. Iskola, egyetem, aztán a mozgalom. Néhányszor átálltunk ide-oda, ahogy ez az árnyékvilágban szokás. Végülis, ki a fene akar árnyékra vetődni.

Megjegyzem, nekem kevés beleszólásom volt abba, ami történik. Most, hogy miniszterek lettünk egy csomó más árnyék kísért és kér mindenfélét tőlem is. De én – mert a magas poszton is megtartottam a jó humorom – csak annyit felelek általában, hogy én már csak árnyéka vagyok magamnak.

Amúgy nem nagyon szoktam beszélgetni az emberemmel, már csak azért sem, mert köztünk, árnyékok közt jár egy bölcs mondás: némelyik árnyék jelentőségteljesebb, mint aki veti. Ráadásul, ki mint vet árnyékot, úgy arat árnyékot. Vagyis, ki mint veti árnyát, úgy alussza álmát.

Mondjuk, előfordult már, hogy hozzám szólt az én vetőm, valami olyasmit mondott, hogy könnyű neked, nincs pofád, ami pirulna. Éppen felelni akartam, hogy, ahogy megfigyeltem az elmúlt években, neked sincs olyan pofád, ami pirulna – de mire ezt kimondtam volna, lekapcsolta a világítást és olyankor mi – a szolgálati szabályzatban megfogalmazottak szerint – eltűnünk. Ugyanis, mi, ellentétben sokakkal, éppen akkor kerülünk elő, amikor árnyékká válunk.

Amúgy sem szeretek belepofázni mások dolgaiba. Nekem nem kell, hogy aztán bizonygassa, ő nem is korrupt, és csak azért kellett némi pénzt átvennie, mert ugye a pártfinanszírozás ügye továbbra is rendezetlen. Meg végülis, joggal várhatják a támogatóink, hogy némi ellenszolgáltatáshoz jussanak, amiért a nehéz időkben is kiálltak mellettünk.

Tőlem aztán.

Mindenkinek a maga baja. Nekem például délutánra általában meg kell nyúlnom. Vagy, a szónoki pulpitus hátsó drapériánán szépen kell feszítenem, aztán annyi.

Én nem árnyjátékozom ezeknek, mert minek.

Gyakran előhozom, hogy, akinek vaj van a füle mögött az maradjon az árnyékban. Nem az a legegyszerűbb?

De az én emberem néha elbízza magát. Körötte buzognak mindenféle alakok, akik folyton csak dicsérik, ajnározzák, nagyszerűsítik. Alminiszterek, főelőadók, pártokosok és egyéni vállalkozók. Én hiába suttogom neki, hogy ne dőlj már be ezeknek, mert Luciferrel szólva, te szülted őket, mint árnyát a fény – de egyszer, amikor meghallotta, csak annyit mormogott: ki is az a Lucifer? Melyik bizottságunk vagy elnökségünk tagja?

Jó, nekem könnyű, mert szélárnyékban vagyok. Nekem mi bajom lehet? Igaz, a jövő nekem sem veti előre árnyékát, de oda se neki.

Az idő nekem dolgozik. Az öreg fát is árnyékáért becsülik. Hát még az öreg árnyékot.

Ha ez a krapek megbukik, majd jön a következő. Kétségnek árnyéka sem vetődik rá, hogy a színes alakok jönnek-mennek. Mi árnyékok viszont mindig a nyomotokban vagyunk.