Sárkány, de nem házi

Néhány szó a nők meghódításáról

S. sárkány – Egy, három és hétfejű a legjellemzőbb. Lovagok, hogy kedvesük szívét el/vissza nyerjék, gyakorta kaszabolják őket.

- Nekem igazán nem fontos, hogy megküzdj értem – toppantott formás kicsiny lábával a hercegkisasszony – nem is érdekelsz, akad itt elég másik lovag rajtad kívül. És különben is…

A lovagnak nemes harag gyúlt a tekintetében: még hogy másik lovag, még hogy nem fontos. Jó lova is érezte a nagy felindulást, a lovag alig tudta a zablával visszatartani a nemes állatot.

- Hát ide figyelj hercegkisasszony – mondta férfias visszafogottsággal a lovag – akkor én most nekiindulok országnak-világnak. Levágok minden szembejövő sárkányfejet, megszerzem minden ellenséges király és herceg vagyonát és az egészet ide öntöm a formás, kicsiny lábacskád elé, hogy tudd, hogy érezd, a szívem csak teérted dobog. Jaj a sárkányoknak, nem lennék most a helyükben – rázta meg hatalmas dárdáját a lovag, megsarkantyúzta jó lovát és elvágtatott a szélrózsa minden irányába. De a hercegkisasszonynak ez éppen nem tűnt fel, mert már egy másik lovag hozta utána a véletlenül elejtett kis batiszt zsebkendőjét. Ezzel a másik lovaggal beszélte meg a hétvégi focimeccs eredményeit, sőt egyes hírek szerint – bár szigorúan inkognitóban – de együtt voltak táncolni a Kék bocsánat nevű ifjúsági mulatóban.

Közben a mi lovagunk csak kaszabolta, kaszabolta a sárkányfejeket, melyeket gondosan ládákba csomagolt, s egy-egy szál rózsa kíséretében rendre elküldte ezeket pakkokat a hercegkisasszonynak. Kit kicsit nyomasztott ez a helyzet, ahogy egyik udvarhölgyének fogalmazott „nem tudok én ezzel mit kezdeni”. A mi lovagunk még azt is megszervezte, hogy rózsákkal borítsák a hercegkisasszony hintóját, de a hercegkisasszony ettől sem volt igazán elragadtatva. Mi van, ha meglátja ez az új lovag és patáliát csap?

Mert ugyan szép, ha akad egy lovag, aki egy szende szűzért minden áldozatra képes. Harcol a sárkányokkal, dacol az elemekkel idegen országokban. Gonosz királyokat és még gonoszabb hercegeket győz le, de akkor is. Mégiscsak jobb egy olyan lovag, aki itt él velünk. Aki ugyan lehet, hogy még soha egyetlenegy sárkányt sem győzött le, cserébe viszont csak a miénk. Lehet vele aludni és ébredni, és reménykedni benne, hogy mielőbb megkéri a kezem – morfondírozott a hercegkisasszony, amikor egy újabb küldeménnyel kopogtatott a postás. Benne a szokásos és már oly unalmas sárkányfejek, meg az az elmaradhatatlan szál vörös rózsa.

A mi lovagunk közben éppen a második felesét itta egy közeli kiskocsmában. Azért csak a másodikat, mert még mindössze két perccel jártunk nyitás után és először egy fröccsel kezdett. Azon gondolkozott, hogy kell a fenének ez a macera. Igaz ugyan, hogy a hercegkisasszonyt gyönyörű testtel, isteni mellel, nagyon jó fenékkel áldotta meg a teremtő. Meg az az édes mosoly az ajakán és az a szem, ah és beh. De akkor is, ér ennyit ez az egész? Itt bujkálni a szomszédban egy kiskocsmában? A nagybani piacon hajnalban bontott sárkányt venni, meg mirelit sárkányfejet aztán azt küldözgetni ennek a nőnek, akit ez láthatóan – mert a kocsma ablaka egyenesen a hercegkisasszony palotájára nyílt – nem hat meg különösen, pedig micsoda hősi történetek költődtek köré. És az a finom költészet a rózsával. Ám a hercegkisasszony a másik lovag karjába kapaszkodva sétál a parkban, pedig az az ember még egy háromfejűvel sem mérkőzött meg sose.

Így hát a mi lovagunk egy gyors elhatározástól vezérelve, feleségül vette a kocsmáros kisebbik leányát. Aki nemcsak egy bombázó, de az üzlethez is nagyon vág az esze. Lovagunk tehát boldogan élt, és még meg sem halt.

A hercegkisasszonynak is csak évek múltán kezdtek újra hiányozni a levágott sárkányfejekkel és a hihetetlen kalandokkal teli csomagok, de akkor már késő volt. Úgy ám. Itt a vége, fuss el véle.