2012. december 1., szombat

A Műcsarnok, még mielőtt Fekete György és kis barátai megszerzik

Fekete György: a Műcsarnokba csak nemzeti érzésű művészek állíthatnak ki, a Magyar Művészeti Akadémia tagjaiban buzog a nacionalizmus 
Az Indexnek beszélt a Mi a magyar? kiállításról is, melyet szerinte egy magángaléria engedhet meg magának. Világossá tette, a jövőben nem lenne hasonló hozzáállású kiállítás az általa vezetett Műcsarnokban. a "Jézus-gyalázó" kiállításokba bele fognak nyúlni. "Állami intézményekben egyházi gyalázás ne forduljon elő, keresztény kultúrára épülő Magyarországról van szó, nem kell állandóan, örökké provokálni". Szerinte kell, hogy köze legyen az államnak az egyházhoz.
erre a modern demokráciára én fütyülök, mert ez nem modern és nem demokrácia. Itt a kisebbségi uralmat akarják a többségi uralom fölé helyezni. Ez antidemokrácia és ebben a fasizmus, a kommunizmus és ez a fajta liberalizmus, amit én úgy hívok, hogy liberÁlizmus, ezt én nem tudom figyelembe venni"

Én meg azt mondom, hogy kapd be! Nézz a naptárra, te lángész! Vége a középkornak.

(No, ezek a képek még a "Mi a magyar"című kiállításon készültek. Tessék addig itt megnézni, míg innen is le nem tiltják. 
















Nincsenek megjegyzések: