2015. február 28., szombat

Politikai gyilkosság orosz módra

Trockij Mexikóvárosban 

Ha az ember Mexikóvárosban (Mexico City) jár, akkor feltétlenül ugorjon be a Trockij–házba. Lev Davidovics Bronstein, aki egy ukrajnai zsidó család ötödik gyermekeként született Sztálin elől menekült egészen idáig — de hát ismerjük a történetet. Egy Ramon Mercader nevű, az NKVD által beszervezett ügynök jégcsákánnyal agyonverte 1940. augusztusában.


Trockij élete felettébb kalandos volt. Családját nagyon hamar otthagyta, ahogy a zsidóságát is gyorsan levetkezte. Már tizenéves korában a forradalom lázában égett, igaz, eleinte a narodnyik eszmékkel rokonszenvezett. Azaz, úgy gondolta, hogy az igazságosabb, élhetőbb jövőt majd a parasztság forradalma hozza el Oroszországban. Szibériai száműzetés, börtön, és hosszú vándorlás a nyugat-európai emigrációban.

Hol egyik, hol másik frakcióhoz csapódott a ma már nehezen követhető orosz forradalmi világban. Egy időben Lenin nagy reménységnek gondolta, aztán Trockij mégis a mensevikekhez csatlakozott – zavaros évek voltak ezek. Világháború, aztán forradalom. Trockij visszatér az Egyesült Államokból és rövidesen szédületesen gyors karriert csinál a bolsevik hatalomban. Ráérő napjaiban létrehozza a Vörös Hadsereget – fut a szekér. Csak egy probléma van. Egy bizony Sztalin nevű akarnok, aki nehezen viseli el, hogy más is akar valamit. Szegény Trockij (a Bronstein nevet már csak politikai ellenfelei emlegetik fel, ők is akkor, ha le akarják zsidózni, mert az akkoriban is nagyon ment) még hisz a vitákban. Próbál Sztálinnal szemben fellépni. Vitájuk egy része ideológiai természetű. Trockij, a permanens forradalom eszméjében hisz, abban, hogy a világot csak nagyjából egyszerre lehet megváltoztatni. Sztalin viszont úgy véli, megy az egy országban is, még ha véresen is.

Trockij, akiről pedig ma már azt gondolnánk, mindent tud a bolsevik hatalom működéséről, vitatkozik, ellenáll. Még egy tüntetést is szervez a húszas években Sztalin ellen. Persze ezután már végképpen nincs maradása. Újra menekülnie kell. Ezúttal nem a cári rendszer ítéli életfogytiglani szibériai száműzetésre, hanem tovaris Sztalin, halálra. Kazahsztán, Törökország majd Norvégia a száműzetés újabb állomásai. De a kedves gazda keze hosszú, jobb tőle minél messzebb kerülni. Így jut Mexikóba. Ma Trockij háza helyes kis múzeum Mexikóváros egyik elegáns negyedében.


Az épület egyik felében Trockij könyvei,a róla szóló fényképek, újságcikkek, szobrocskák. Szolid unalom. A kert azonban igen csinosan karbantartott. De aztán, ha tovább húzódunk, akkor a szűk ajtócskán át bejutunk Trockij lakrészébe, amelyet többé–kevésbé eredeti állapotában őriztek meg. A „szűk ajtócska” azért még némi magyarázatot kíván. Sztálin egykori riválisa meglehetősen tartott attól, hogy a Szovjetunió ura így vagy úgy, de megpróbálja majd elintézni. Egész kis erődítménnyé alakították az épületet hát, ahol családjával, köztük tizenkét éves unokájával együtt meghúzta magát. Őrtornyok védték, magas kőkerítés és a híveiből toborzott testőrség próbálta megvédeni. A kicsiny ajtók azt szolgálták volna, hogy ne legyen olyan könnyű csak úgy beszaladni és gyilkolni.

Mercader mindenesetre azt a trükköt eszelte ki, hogy összebarátkozott egy Sylvia Ageloff nevű lánnyal, aki jól ismerte Trockij feleségét, s erre hivatkozva afféle önkéntes titkárnőként dolgozott Trockij mellett. Sylvia mutatta be Mercadert a főnökének. A zavaros múltú NKVD ügynök arra hivatkozva, hogy egy forradalmi írását szeretné megmutatni, bejutott a jól őrzött épületbe. Vitt magával pisztolyt, amit a lapockája mögé rejtett egy zsinegen felfüggesztve, egy tőrt a kabátja bélésébe varrva, és azt a bizonyos jégcsákányt. Amúgy a gyilkosság után elkapták, húsz évet kapott, amelyet majdnem teljesen le is ült. Szabadulása után — már jóval Sztálin halála után járunk — Moszkvába került, ahol Lenin renddel és a Szovjetunió Hőse kitüntetéssel dekorálták, sőt a pletykák szerint egy aranyórát is kapott ajándékba. Talán, hogy a múló időre emlékeztessék a maguk finom módján. No de, vissza a szolidan berendezett házba. Van itt fürdőszoba, konyha, gardrób — ahogy azokban az időkben egy középosztálybeli élhetett errefelé.


A hálószobában egy ágy, tele golyónyomokkal. 1940. májusában ugyanis egy húsz fő sztálinista csoport támadt a Trockij családra. Gépfegyverekkel lövöldözve törtek be az épületbe. Akkor Lev Davidovics és felesége, Natalia csak úgy menekült meg, hogy gyorsan elbújtak az ágy mögé, miközben testőreik és az éppen náluk vendégeskedők viszonozták a tüzet. Állítólag kétszáz golyót szedtek össze aztán az ágyból és a mellette álló falból. A lövöldözésben a lábán megsérült Trockij tizenhárom éves unokája, Esteban Volkov is. Meg is erősítették az épület védelmét, más kérdés, hogy úgy látszik, a kézirattal érkező NKVD–s ügynökök ellen nincs hatásos védelem. Valóban itt az írógéptől a térképen, az éjjeliedényen és a mosdótálon át a fogason lógó zakókig és nyakkendőkig minden Trockijé volt? A katalógus szerint igen. Mindenesetre, akkor itt valahol lennie kell egy nagy padlásnak, ahol elraktározták mindezt.


Ugyanis a Volkov–unoka, jórészt még nagyanyjával, aztán négy saját gyermekével még harminc évig itt élt az akkor még külvárosnak számító Coyoacánban. És nyilván azért harminc év alatt ez–az elrongálódott, itt–ott hozzányúltak a berendezéshez. És abban sem vagyok biztos, hogy a bejáratnál már akkor is egy pénztáros fülke állt–e. És akad e bármi, ami a zsidóságra utalna? Egy menóra, egy hanukia, egy mezüze? Sehol, sehol semmi. Trockij már gyerekkorában szakított a zsidóságával, amikor forradalmárnak állt. Élete kellékei között vagy nem fért már el semmi ebből, vagy a hosszú vándorlás közepette veszítette valahol el ezeket. Esetleg, a kiállítás szervezői nem tartották fontosnak, hogy efféle tárgyakat is közzétegyenek Trockij emlékházában? Ki tudja. A lényeg, hogy itt télen is süt a nap, az emberek mosolygósak – és ez az egész egy rég elfeledett történet már.

















Nincsenek megjegyzések: