Ugyanis egy évben ötvenkét hét van, ötvenkét szerdával. A Szabad Lexikon ráadásul vagy nyolc-tíz évig rendre megjelent minden szombaton a Népszava Szép szó mellékletében. És minden szombat előtt van egy szerda. Persze, ebben a reménytelen betűfolyamban a Hanna és Péter csak egy kis múló epizód volt. Én mégis szerettem őket, közelről ismertem a gondolataikat. A szereplőknek, a sztoriknak mind akadt valami valóságalapja, de hogy pontosan mi, azt talán már csak Pistivel (lásd doktor Boros) együtt tudnánk felidézni. De tulajdonképpen mindegy. Hol Hanna voltam, hol Péter hol meg Kovács János, aztán cseréltünk, de hogy mit mire, már a jó ég tudja. Hol ő, hol én, hol egyikünk se. Alkalmanként, mindketten, Ahogy a Ráckerthez is lehet, már lábjegyzetet kellene adni. (És Hannának tényleg van két gyereke, de lehet hogy már három, az idő az múlik, és persze a szimfónia sosem készül el igazából, de hogy mi is az, majd egy későbbi részből világlik ki. De csitt.)
Akkor vágjunk is bele.
V. válás – olyasmi, amit házasság vagy/és szerelem előz meg.
Válni lehet férjtől/feleségtől vagy éppen szeretőtől is.
*
A kocsmában ültek megint, de többen csak alkoholmentes sört
ittak. Ők sem a régiek már. A nőkről beszéltek. Pontosabban a válásokról.
Karcsi szerint egy nő éppen olyan, mint egy kocsi. Kétszer örülünk neki.
Egyszer, amikor megszerezzük és egyszer, amikor megszabadulunk tőle. Karcsi,
miközben három feleséget és jópár szeretőt fogyasztott el – egyszerű szerelőből
egy autószalon tulajdonosává küzdötte fel magát. Most egy nagy terepjáróval jár
és évente egyszer, a thaiföldi út előtt megy, felíratni a Viagrát.
Robi, miután második feleségét otthagyta, egészen fiatal
lányokra specializálódott. Három-négyhetente újít, mint mondja, nem akarja
nagyon megszeretni őket, mert akkor sokkal vacakabb, mikor úgyis elmennek. A
lánykák annyira nem bánkódnak, csak az az egy, aki hónapok óta telefonon
zaklatja azóta is, állandóan belezokogva a kagylóba. Ezt a zokogót egyébként
Robi majdnem mégis feleségül vette, mert helyes, szép és szereti a Robit, de
aztán inkább arra jutott, kihasználja ezt a maradék néhány évet. És felcsípte a
zokogó lányka húgát.
De félre a régi történetekkel – söpörte arrébb a korsókat
Péter – engem a múlt héten hagyott ott a Hanna.
- Az
a gyönyörű testű, isteni mellű, nagyon jó fenekű, csillogó gombszemű, igazi kiskirálylány? – kotyogott közbe az évek óta
boldog házasságban élő Kovács János, és izgalmában megnyalta a szája szélét. –
Akiről mindig azt mesélted, hogy a legjobbakat lehet vele bulizni és egy tündér
az ágyban?
- Az.
Múlt szerdáig minden a legnagyobb rendben ment. Megbeszéltük, hogy másnap
megint táncolunk előbb egy nagyot, mielőtt egymáséi leszünk. Aztán csütörtök
délben elhívott ebédelni és minden különösebb átmenet nélkül közölte, hogy
előző este, amíg én a konferencián ültem, bepasizott. Valami jólmenő csávó.Bocs. És viszontlátásra.
Este már nem együtt megyünk táncolni, két hét múlva nem velem utazik Rómába –
amire pedig hónapok óta készültünk. Futtában megcsókolt, hogy azért továbbra is
nagyon szeret és már el is tűnt. Én meg elsírtam magam, hogy utoljára éreztem a
nyakából szálló illatot.
- Sírni? Te? A híres cinikus állat? – szólt bele
megint Kovács János, mert neki mindig bele kell szólnia.
- Ő!
– vágta hátba az okoskodó Kovácsot Robi, s közben arra gondolt, hogy nahát
milyen kár. Ő is hogy megkedvelte ezt a mindig mosolygó lányt, pedig egyszer
kikapott tőle az unicumivó versenyben.
- És
tudjátok – mi volt a legvacakabb? – kérdezte Péter
- Hogy
fel kellett hívnod csütörtökön valamelyik korábban hűtlenül elhagyott
szeretődet, ha nőt akartál – vélte Kovács János. De Karcsi majdnem megpofozta.
Tudta, neki is hiányozni fog Hanna.
- Az – párásodott el Péter, híres cinikus tekintete -, hogy
tegnap felugrottam hozzá, elhozni a könyveimet, a fogkefémet, és a maradék
kotongumikat. Nagyon édes volt, és próbált lelket önteni belém, meg
vigasztalni. Aztán, ahogy régen, kikísért az előszobába. Ott, ahogy 3 éve
távozóban mindig, megsimogattam a mellecskéjét. Gondolkodás nélkül, nyomban
kaptam egy pofont, ahogy egy idegen férfinak is adna, ha az így tapperolná. És
mind a ketten, ebből az ösztönös mozdulatból értettük meg, tényleg vége.
(És a java még csak most fog jönni.
Mondhatnánk szép szóval: folyt. köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése