Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

A karaktergyilkosság, még az antiszemita karaktergyilkosság sem új találmány

A „legnagyobb magyar író”, Jókai Mór, mindig is kiállt a zsidók jogegyenlősége mellett. Az egyik legnépszerűbb magyarként szava igenis sokat nyomott a latba. Aztán élete utolsó éveiben feleségül vette a zsidó Nagy Bellát – és ekkor példátlan antiszemita támadás indult ellene. Az addig ajnározott, szeretett íróból szinte egycsapásra afféle közellenség vált. Ma már tudjuk, hogy egy tudatos, jól szervezett lejáratókampány, ahogy ma neveznénk, karakter-gyilkosság áldozata lett minden idők legolvasottabb magyar szerzője.

Az akció szervezője, Jókai nevelt lánya, Róza azaz Feszty Árpádné volt. S miért tette mindezt? Egyrészt, természetesen a remélt Jókai örökségért. Az agg szerző korábban elképzelhetetlen nagyságú jogdíjakat kapott és feltételezhető volt, hogy halála után az örökség is mesés méretű lesz. Ám házassága után örökösévé új feleségét tette meg. A másik ok, mint erre Láng József Jókai Mórné Nagy Bella emlékiratai című kitűnő tanulmány szerzője rámutat, hogy az események mögött „Jókai által adoptált Feszty Árpádné állott. mely alighanem legfontosabb meghatározója volt annak, ami Jókai második házassága s Nagy Bella személye körül történt.” S miért? „Nagy Bella zsidó, mégpedig szegényzsidó származásának ténye miatt. (…) A szegénysorsból jött Nagy Bella, akinek úri köreikbe való befogadására még egy Jókai kedvéért sem voltak hajlandók.”

Érdekes, hogy az antiszemita hangulatkeltés miért is lehetett ilyen hatásos a századforduló Magyarországán? Sokáig élt az a nézet, hogy a kiegyezéstől az első világháború végéig tartó periódus afféle aranykora volt a magyarországi zsidóságnak. S ha több szempontból igaz is, hogy megnyíltak az utak a polgári jogegyenlőség előtt, s az asszimilálódó zsidóság mind nagyobb része találhatta meg helyét a polgárosodó társadalomban, a századfordulóra az antiszemitizmus mind erősebb lett. Persze a politika fősodrába nem kerülhetett ekkor még, de egyre többeket fertőzött meg ez az eszme. Így aztán volt mire építenie Fesztynének, aki kitartó szorgalommal tejesztette, hogy a „zsidó”Nagy Bella kizsákmányolja, zsarolja, megtéveszti, tönkreteszi, kifosztja és meggyilkolja a nagy írót.

S az antiszemita közhangulatban mind többen készségese elhitték, hogy megjelent itt a patás ördög egy zsidó képében, aki tönkreteszi a legmagyarabb írót – akitől el is fordult a közönség egy része.

Jókai kiadója katasztrófaként írta le a történteket – az addig sosem látott példányszámban eladott könyveket nem vásárolták az olvasók „büntetésből”, amiért Jókai egy „zsidó” nőt vett feleségül. Derék magyar ifjak tüntetéseket szerveztek a pár ellen, sorra jelentek meg a denunciáló cikkek.

S hogy a „kegyetlen” Nagy Belláról szóló vádak alaptalanok voltak, puszta koholmányok? Ez már akkor sem érdekelte azokat, akik hinni akartak a „nagy zsidó összeesküvésben” a zsidók született gonoszságában.

S nem is voltak kevesen.

Jókai halála után n Fesztyné újra képtelenebb és képtelenebb vádakkal állt elő.

Az 1940-es évek elején a nyilasok támadtak ismét rá Nagy Bellára. Egy Oláh György nevű nyilas képviselő, aki a parlamentben, majd lapjában a zsidók ellen minden vádnak helyet adó Egyedül vagyunk-ban hozta újra és újra elő, hogy a magyar törvényhozás, személyre szabott jogalkotással – mert nincs új a nap alatt – vegye el Jókainétól a szerzői jogokat, mégsem kaphat pénzt egy „zsidó” egy magyar író alkotásai után.

Ma már tudjuk, meglehetősen alapos irodalma van ennek, hogy a Nagy Bella elleni gonosz vádak, amelyeket a sajtó lelkiismeretlen része oly bőszen terjesztett, hazug koholmányok voltak. De a zsidók elleni hangulatkeltésre, az antiszemita érzelmek felkorbácsolására tökéletesen alkalmasnak bizonyultak. Azok, aki saját maguk számára is mentséget kerestek ahhoz, hogy ők tulajdonképpen nem is rossz emberek, amikor a zsidókat gyűlölik, hiszen azok igenis okot adnak az ellenszenvre – örömmel olvasták ezeket a primitív gyűlölködéssel teli cikkeket.

Ha úgy teszik, ezek az írások, és ezeknek a szerzői is hazug, uszító cikkeikkel hozzájárultak a mind zsidóellenesebb közhangulat kialakulásának – amely aztán, persze sok más tényezővel együtt – elvezettek sokszázezer ember módszeres meggyilkolásához.

S hogy egy alaposan megszervezet szándékos karaktergyilkoság állt Jókai és felesége lejáratása mögött, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy Jókai sosem rejtette véka alá filoszemita meggyőződését.

Az Én és a zsidók című életrajzi novellájában így ír: „Én bizony gyermekkoromban antiszemita voltam, mint sok fejletlen ember. A szolgálóink telemesemondázták a fejemet azzal, hogy a zsidók a pászka ünnepükhöz keresztyén gyermekek vérét használják!” Aztán leírja miként próbálta megverni egy idősebb zsidó iskolatársát, akivel egy költészeti kérdésben vitatkoztak össze, Amikor édesanyja ezt megtudta, keményen ráförmedt:

„ - De hát ezért minek kellett valakit megütni? – kérdé az anyám.

– Hiszen csak egy zsidó volt!

– Mit? – kiálta fel az anyám. – Te azt mondod, hogy csak egy zsidó volt. Hát teelőtted a zsidó nem olyan ember, mint más? Te lenézesz mást a vallása miatt? Te elfelejted, hogy a <> vallásunkat még ötven év előtt éppen így üldözték ebben a városban, ahogy te üldözöd most a zsidót? Ezt nem tanultad te éntőlem, se boldogult édesapádtól! – Most rögtön eredj, és keresd fel azt a zsidó diákot, akit megütlegeltél, kérj tőle bocsánatot, és hozd tőle nekem írásban, hogy teneked megbocsátott.

El voltam szörnyedve a drákói keménységű ítélet fölött.

– Én megalázzam magamat az előtt a zsidó előtt?

–        Megalázod magad az Isten előtt, aki a zsidót veled egyenlőnek teremtette.”

A történet jól végződik, s a zsidó iskolatárs azt feleli: azért van az a jó erős öklöd, hogy azzal majd megvédd a zsidókat.

„Ettől a perctől fogva lettem én filoszemitává.” Fejezi be írását.

És valóban, alkotásaiban éppen úgy, mint politikai állásfoglalásaiban – évtizedekig képviselő volt – kiállt a jogegyenlőség így a zsidó jogegyenlőség mellett is. S ezzel együtt – vagy épen részbe ezért is – lett a kor legnépszerűbb írója.

Egészen addig, míg aztán az antiszemita indulatokat kihasználva, szervezett lejárató kampány nem indult ellene.

Jókai utolsó éveit sikeresen megkereserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont meglehetősen sokan olvasnak.

(Pesti Sólet, 2017. május)