A festői Toscana egyik legszebb városa Siena, turisták
tízezrei rohamozzák nap, mint nap. Nem messze az egyik fő attrakciónak számító Piazza del Campotól található a zsinagóga, a
Sinagoga di Siena. Ami egyrészt azért is érdekes, mert az itteni Toszkána egyik
legrégibb zsidó közössége, az első írásos emlék a XIII. század első feléből
származik (kicsit a magyarországi tatárjárás előttről), másrészt mert a zsinagógának,
illetve az ott őrzött tárgyaknak pici magyar vonatkozása van. Sőt, nemcsak
magyar, de kifejezetten Dohány utcai.
A zsinagógába csak vezetéssel lehet bejutni, turistaszezonban
minden órában kétszer, negyedkor és háromnegyedkor indul a túra. Érdemes
kivárni. A mi kalauzunk, a lelkes, önkéntes Anna, arra a hírre, hogy
Magyarországról jöttünk, rögtön elmondja, hogy az itáliai zsidók múltjáról
nagyon sokat egy magyarországi kutató jóvoltából tudnak, és a sienai zsinagóga
és környéke régebbi képét is csak az ő harmincas években készített fotói
alapján tudják felidézni. Sőt, van olyan sienai kegytárgyról készült fotója,
amely már rég nincs meg, így a múzeumlátogatóknak csak az egykori fotókat
tudják megmutatni.
A fotók eredetije pedig Pesten, a Zsidó Múzeumban
találhatóak – teszi hozzá. Készítője Munkácsi Ernő.
A pesti Munkácsi Ernő élete önmagában is felettébb izgalmas.
Jogász, ügyvéd, aki a pesti izraelita hitközség jogi vezetőjeként dolgozott
sokáig. Ilyen minőségében vett részt a múzeum újjászervezésében, amelynek egy
időben az ügyvezető igazgatója is volt (Később a zsidó tanács tagja lett, a
háború után perbe fogták, s ugyan később felmentették, de az eljárás nagyon megviselte
az egészségét, s hamarosan, igen fiatalon, 54 éves korában, meg is halt. Munkácsi
volt az egyik első – Lévai Jenő mellett -, aki a shoa után publikálta az
úgynevezett Auschwitz jegyzőkönyvet, amely a magyar zsidók közelgő végzetére
figyelmeztetett. A holocaust dokumentumait összegyűjtő műve máig alapvető
forrása a kutatásoknak, a címe: Hogyan történt: - Adatok és okmányok a magyar
zsidóság tragédiájához.)
Munkácsi azonban nemcsak jogász és hitközségi vezető volt,
hanem nagyon komoly művészeti kutatómunkát is végzett – nyilván ez is
inspirálta arra, hogy részt vegyen a pesti múzeum szervezésében, vezetésében.
Az 1930-as években több itáliai település zsidó emlékeit megörökítette
fotóin, s ebből a gyűjteményéből a harmincas évek második felében kiállítása is
nyílt, „Az olasz zsidóság egyházművészeti emlékei” címen. (A képek most az
interneten, a Magyar Zsidó Levéltár gyűjteményében egy kattintássalmegtekinthetőek
 |
| Munkácsi fotój Elijahu székéről |
Kötete, amelyben a miniatűrművészet Itália könyvtáraiban,
héber kódexek címen jelent meg, komoly visszhangot vert, máig idézett munka.
Egy korabeli kritikusa a német nyelven megjelent a nápolyi
zsidók történetét bemutató kötetét a
Libanon című folyóiratban így méltatta: „Munkácsi
könyvének tárgya ezúttal is régi, kedves területe, azt mondhatnónk, központi
területe: az olasz zsidóság, amely köré eddigi munkái közül a Római napló, a
Livornói régiségek és Miniatűrművészet Itália könyvtáraiban című könyve épül
fel. (…)Munkácsi könyve elhozta hozzánk a régi olasz zsidóság kúltúremlékeit,
nemcsak szavakban, hanem számos, szebbnél-szebb képben. Azonban a régi
sírkövek, elhagyott gettók, keresztény templomokká alakított ősrégi zsinagógák,
melyekhez széleskörű tudományos felkészültséggel és a tárgy iránt való őszinte,
rajongó szeretettel sikerült eljutnia olaszországi tanulmányútjai folyamán,
maguk is egy nagy épület kövei. Ezekből építette fel azt a harmonikus egészet,
mely munkája során a leélesebb vonalakban kristályosodik ki előttünk: a régi
olasz zsidó kultúra szintetikus képét.” (Katzburg Ilona, Libanbon 1940. 2. szám)
 |
| Munkácsi fotója |
 |
| És a tér ma |
Munkácsi nemcsak gyűjtötte a fotókat, könyveket,
tanulmányokat írt, kiállítást szervezett az anyagból, de előadásokon is
népszerűsítette a számára oly fontos itáliai zsidó élet történetét. Az Újság
1934 március 29-i száma például arról tudósít, hogy az OMIKE, az Országos Magyar izraelita Kultúrélet
kulturális otthonában tartott előadást, amelyet vetített képekkel illusztrált,
s melyben ismertette az olasz zsidó templomi művészetet.
Egy a Pesti Hírlapban megjelent beszámolóból pedig az derül
ki, hogy különben is kapcsolatot tartott az olasz zsidó kulturális élet
képviselőivel, akik az olaszországi zsidó műemlékekről ajánlottak fel a pesti
múzeumnak egy jelentős fényképkollekciót éppen az ő bátorítására.
Annyi a sienai zsinagógában mindenesetre kiderül a
látogatónak, hogy Munkácsi fotói, gyűjteményei nagy becsben állnak és alapvető
forrásnak számítanak. Annál is inkább, mert itt gyakorlatilag nem maradt meg
semmilyen emlék erről a korról. (Miközben a levéltárban a kora középkortól
kezdve ámtalan dokumentumot őriznek a zsidósággal kapcsolatban.) A Munkácsi
képen szereplő „Elijahú széke a sienai zsinagógában” ma is látható, de mint
megtudtuk, a „reneszánszkori előimádkozói emelvény” – csak ezen a pesti Zsidó
Múzeumban őrzött fotón maradt meg.
A múzeum igazgatója, Toronyi Zsuzsanna, meg is említi egy
Munkácsi itáliai fotóiról szóló írásában, hogy „Történelmi emlékeket néha nem ott kell keresni, ahol logikusan lenniük
kellene, hanem meglepő helyeken bukkanhatunk kincsekre.” Hozzátéve, hogy
Munkácsi „Kutatásai során amatőr fotósként
végigfényképezte az itáliai zsidó emlékeket Anconában, Ferrarában, Firenzében,
Livornóban, Padovában, Rómában, Rovigoban, Sienában és Velencében.”
Az mindenesetre biztos, hogy a sienai zsinagógában, a sienai
zsidók történetét bemutató kis kiállításon igazán nagy becsben tartják a Dohány
utcai múzeum egykori vezetőjét, Munkácsi Ernőt.
(Megjelent a Pesti Sólet 2018. augusztusi számában.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése