A két vaddisznó, a levegő ördögei

Minden történet elkezdődik valahol. (És végződik, de addig még legalább 60 év/fő kell, hogy hátralegyen.) A miénk 1979. szeptember 5-én, valamikor a kora délután órákban indult. A helyszín (csak, hogy kicsit még bonyolítsam a dolgot) az északi 47. szélességi fok 53, 444’ és a keleti 18. hosszúsági fok 55,679’ kereszteződésében történt, 320 méterrel a tengerszint felett. Jó nyomon jár, aki egy börzsönyi turistaházra tippel. Kisinóc - ahol megállt az idő. De, mint tudjuk, nem az idő halad, mi változunk. Osztálykirándulás. Madách Gimnázium.

Kezdetben közös - kék - tornanadrággal és rajztáblával rendelkeztünk, egyiknek sem volt semmi értelme. A közoktatás már akkor is szerette a felesleges ügyeket. De jó alkalom volt minden egyes csere előtt harsogni a folyosókon (Gábor az elsőn én a másodikon tanyáztam), hogy viszem, hozom, hol van. És iskolatársaink irigykedve figyelték - láttam a szemükben -, hogy milyen komoly és megbonthatatlan barátságok születnek itt. Akkor még  a következő 46 év csak halványan látszott, a sok közös mulatsággal, lányokkal - akkoriban még borok is megestek - meg fiúkkal. Beszélgetések, ugratások, a svédtornának nevezett csetepaték, filmforgatás, stúdió, filmelőhívás, kirándulás, bírósági tárgyalás, egy elszabadult kandisznó kergetése, evezés, iskola, szavazatszámláló program írása,  esküvők és válások, bizonyos gyerekek - meg a hétköznapi távolság, amelyet csak azért engedhetünk meg magunknak, mert tudjuk, hogy bármikor ott tudjuk folytatni, ahol 1983. egy napsugaras májusában abbahagytuk, fehérblúzos, csillogó szemű  iskolatársnőink sorfala között - és aznap sem a  csillogó szeműket néztük. Az ember általában egyszer 18 éves.

Mondhatnánk, csatlakoztak hozzánk és elhagytak minket, néha mi is elhagyjuk egymást, és magunkat. Aztán tessék összefutunk. Hullámmozgás. Állítólag ilyen ez a felnőtt élet. Másikat meg úgysem tudunk.

Közben minden találkozásban és távollétben ugyanúgy ott lebeg a hiány. A hiány, a nincs, a kegyetlen idő vasfoga. Mert mégis, ehhez az egészhez Németh Misi kellett -, aki nem mókus, vagy nem úgy mókus, vagy nem is tudom, hogyan - persze az a régi Misi, a szépen dukkózott, a még szinte gyári új. Akit talán már csak mi ismerünk. Nem az az üt. kop. pecs .- akivé az évek zúzták. Akkoriban Gábor és én - közös nadrág, közös tábla, közös kalandok  - afféle Stan és Pant is alakítottunk. És a hajnali Misi jellemzett úgy minket, hogy én vagyok a cinikus vaddisznó - ő is tévedett nagyokat  -  és Gábor az érzelmes vaddisznó. A két vaddisznó, a levegő ördögei.

Pedig magunkat én még mindig csak afféle csíkos hátunak látom. Hatvan év bakfity.

A közös nadrág ennél többet is kibír.

(Békefi Gábor barátunk szülinapjára)