Evőpálca és vonó
Képünk megtekintésekor a zeneművészet és a konyhaművészet egészséges kereszteződésének lehetünk szemtanúi. A világ egyik legünnepeltebb hegedűművésze, a Zeneakadémia professzora, minden valamit magára is adó zenei verseny zsűrijének oszlopos tagja Perényi Eszter éppen kínai evőpálcikák segítségével mutatja be a vonó helyes használatát. Azt, hogy miként kell megfogni, hogyan kell vele a hangot mintegy rajzolni, miképpen kell bal kezünk ujjait könnyedén a húrokra helyezni. Szinte a gravitáció erejét kihasználva, lefogni a húrokat.
Akik hallgatják kétoldalról nyilván mindezt maguk is nagyszerűen tudják. Ők is kitűnő muzsikusok, a jövő, de nem túlzás azt állítani, már a jelen, nagy reménységei. Kiss Bernadett a Zeneakadémia harmadéves brácsás hallgatója és Banda Ádám hegedűs ugyanott.
Akkor most már csak az evőpálcika és a terített asztal kíván némi magyarázatot.
A lakoma oka, hogy megünnepeljük azt a sikeres koncertet, amelyet ifjú művészeink ( a képen láthatókon kívül még Fülei Balázs zongorista, Potyók Dániel, tenor és Rácz Rita szoprán –mestereik Devich János, Perényi Eszter és Marton Éva segítségével) adtak az imént.
Az evőpálcikáról csak annyit, hogy, hát persze, Kínában járunk. A koncert a sanghai konzervatórium impozáns koncerttermében hangzott el a kínai magyar évad keretében.
Egyik kedves házigazdánk Hajba Tamás főkonzul szerint (maga is tíz évig hegedült ezért nemcsak ahhoz tud szakértően hozzászólni, mit kell rendelnünk egy igazi kínai étteremben, hanem a zeneművészeti kérdésekhez is). Kínában, különösen Sanghaiban nehéz feltűnni valamivel. A közel húszmilliós városban egymást érik a nevezetes események – hogy csak a közelmúltbéli Forma 1 futamra, a tenisz ATP tornára, vagy a müncheni filharmonikusok nagysikerű koncertjére gondoljunk Lang Langgal. Ám a magyar kulturális jelenlét igenis érzékelhető, van közönség arra a klasszikus muzsikálásra is, amit a mi művészeink tudnak. Ma még persze kellenek a föllépéshez támogatók, a magyar kulturális kormányzattól a Hainan légitársaságon át a sanghai kultúraszervezőkig. De nem nagyképűség azt remélni, rövidesen akár már üzleti alapon is működhet mindez. Közönség van, s lesz egyre inkább.
Az ünnepi ebéd amúgy nagyszerű volt, erről kár is többet mondani. Inkább a koncertről, melynek első részében egy kínai mai szerző Chen Qiangbin szextettjét hallhattuk, kínai és magyar zeneakadémista művészek tolmácsolásban, a többek között Kodály vonónégyesből ismert Devich János vezényletével. Aztán Kodály, Bartók és a Kínában oly népszerű Liszt szerzeményei.
A telt házas koncertet csak néha zavarja meg némi papírcsörgés és egy pingpongcsapat szerű mackóruhás kis csapat kacarászása. De Perényi Eszter szerint ez az elmélyült figyelem jele – néhány éve, amikor Pekingben lépett fel, még ki be járkáltak, cigarettáztak, beszélgettek a nézőtéren. Ma már újra tudják, miként kell élvezni az előadást
Mindenesetre a koncert végén felcsattanó, hosszú és ütemes taps azt jelzi, Sanghaiban sikere volt a magyar művészeknek.
Dési János
Képünk megtekintésekor a zeneművészet és a konyhaművészet egészséges kereszteződésének lehetünk szemtanúi. A világ egyik legünnepeltebb hegedűművésze, a Zeneakadémia professzora, minden valamit magára is adó zenei verseny zsűrijének oszlopos tagja Perényi Eszter éppen kínai evőpálcikák segítségével mutatja be a vonó helyes használatát. Azt, hogy miként kell megfogni, hogyan kell vele a hangot mintegy rajzolni, miképpen kell bal kezünk ujjait könnyedén a húrokra helyezni. Szinte a gravitáció erejét kihasználva, lefogni a húrokat.
Akik hallgatják kétoldalról nyilván mindezt maguk is nagyszerűen tudják. Ők is kitűnő muzsikusok, a jövő, de nem túlzás azt állítani, már a jelen, nagy reménységei. Kiss Bernadett a Zeneakadémia harmadéves brácsás hallgatója és Banda Ádám hegedűs ugyanott.
Akkor most már csak az evőpálcika és a terített asztal kíván némi magyarázatot.
A lakoma oka, hogy megünnepeljük azt a sikeres koncertet, amelyet ifjú művészeink ( a képen láthatókon kívül még Fülei Balázs zongorista, Potyók Dániel, tenor és Rácz Rita szoprán –mestereik Devich János, Perényi Eszter és Marton Éva segítségével) adtak az imént.
Az evőpálcikáról csak annyit, hogy, hát persze, Kínában járunk. A koncert a sanghai konzervatórium impozáns koncerttermében hangzott el a kínai magyar évad keretében.
Egyik kedves házigazdánk Hajba Tamás főkonzul szerint (maga is tíz évig hegedült ezért nemcsak ahhoz tud szakértően hozzászólni, mit kell rendelnünk egy igazi kínai étteremben, hanem a zeneművészeti kérdésekhez is). Kínában, különösen Sanghaiban nehéz feltűnni valamivel. A közel húszmilliós városban egymást érik a nevezetes események – hogy csak a közelmúltbéli Forma 1 futamra, a tenisz ATP tornára, vagy a müncheni filharmonikusok nagysikerű koncertjére gondoljunk Lang Langgal. Ám a magyar kulturális jelenlét igenis érzékelhető, van közönség arra a klasszikus muzsikálásra is, amit a mi művészeink tudnak. Ma még persze kellenek a föllépéshez támogatók, a magyar kulturális kormányzattól a Hainan légitársaságon át a sanghai kultúraszervezőkig. De nem nagyképűség azt remélni, rövidesen akár már üzleti alapon is működhet mindez. Közönség van, s lesz egyre inkább.
Az ünnepi ebéd amúgy nagyszerű volt, erről kár is többet mondani. Inkább a koncertről, melynek első részében egy kínai mai szerző Chen Qiangbin szextettjét hallhattuk, kínai és magyar zeneakadémista művészek tolmácsolásban, a többek között Kodály vonónégyesből ismert Devich János vezényletével. Aztán Kodály, Bartók és a Kínában oly népszerű Liszt szerzeményei.
A telt házas koncertet csak néha zavarja meg némi papírcsörgés és egy pingpongcsapat szerű mackóruhás kis csapat kacarászása. De Perényi Eszter szerint ez az elmélyült figyelem jele – néhány éve, amikor Pekingben lépett fel, még ki be járkáltak, cigarettáztak, beszélgettek a nézőtéren. Ma már újra tudják, miként kell élvezni az előadást
Mindenesetre a koncert végén felcsattanó, hosszú és ütemes taps azt jelzi, Sanghaiban sikere volt a magyar művészeknek.
Dési János
