Gaál Kata mesés világa a Kahan Art Space-ben

A Kahan Art Space a hetedik kerületi Nagydiófa utca 35. alatt lassan az egyik legérdekesebb, legcsillogóbb galéria lett Budapesten. Fiatal, gyakran pályájuk legelején álló művészek mutatkozhatnak be, remek ötleteket, témákat, műtárgyakat felvillantva. Egy kiállítás egy hónapig nézhető meg és máris jön a következő, azt is érzékeltetve, hogy mennyi tehetséges ifjú művész él ebben a városban.
Kétségtelen, ügyes szemű, értő szorgalomkell kiválogatni az  itt bemutatkozókat, hogy megmaradjon az a magától érthetődően kedélyes színvonal, ami eddig is jellemezte a helyet.
E havi kedvencem Gaál Kata, akinek social.par(i)ty című kiállítását  Terner Anita, a kuratórium elnöke nyitotta meg, Mészáros Zsolt művészettörténész és Feldmájer Sándor kurátor társaságában.

Még pár napig megnézhető, aztán következnek Oláh Norbert festményei.
De most Gaál Katától következnek a kedvenceim.

Feldmájer Sándor és Fényi Tibor kurátorok elégedettnek tűnnek 

Sapka nélkül Gaál Kata

Lajtai Péter: Ideje van mindennek - 9 műterem, kiállításmegnyitó a Műcsarnokban

Műcsarnok, 9 műteremből, benne Lajtai Péter: Ideje van mindennek.

Interjú Lajtai Péterel a Velencei Biennálén itt

Itt pedig a műtermében

„A zsidóellenes érzelmek eltűnnek innen is”

Giorgio Pressburgerre, a Teleki tér olaszul író zsidó krónikására emlékezünk

A minap elhunyt Giorgio Pressburgerre,a pesti zsidó múlt egyik jeles és nemzetközileg is ismert írójára emlékezünk most egy húsz évvel ezelőtti interjúja egy részletének a felidézésével. Az eredeti a Szombatban jelent meg.

A magyar származású olasz író 1956-ban hagyta el Magyarországot ikertestvérével, Nicolával. A nyolcvanas években nagy sikert arattak Történetek a nyolcadik kerületből című novelláskötetükkel, amelyben a józsefvárosi zsidók életét idézték fel. A könyv megjelent a világ sok országában, még Koreában és Japánban is. A kilencvenes években Girogio a pesti – mi több józsefvárosi - Olasz Intézet vezetője volt, interjúnk is akkor és ott készült.

*

- Szép pályát írt le. A VIII. kerületből, ahol született, visszajutott ide, a VIII. kerületbe, az Olasz Kultúrintézet élére. (A beszélgetés a kilencvenes évek végén  folyt közöttünk - dj)

-     Igen. És ?

-     Az véletlen, hogy az olasz intézet is ebben a kerületben található. De azért mégiscsak érdekes, hogy kulturdiplomataként tér vissza gyermekkora, művei helyszínére. Szokott sétálni mostanában is a Teleki tér vagy a Dankó utca környékén?

-     Gyakran. Él ott egy idős rokonom - az utolsó - hetente kétszer-háromszor is meglátogatom. Éppen a Teleki tér és a Népszínház utca sarkán.

-     Valamelyik novellájában felidézi, mennyire meglepődött, mikor sok-sok év után újra elment a Nagyfuvaros utcai zsinagógába, mert nagyobbra, fényesebbre, izgalmasabbra emlékezett. Most milyen végigmenni ezeken a nem túl vidám utcákon?

-     A Népszínház utcában nagyon szépen megcsinálták a kövezeteket, persze a házak...

-     És az emberek?

-     Egészen mások laknak ott, mint az én gyerekkoromban. Az a zsidó világ eltűnt. Nincs tovább. Nem élnek azok, akik között a gyermekéveimet töltöttem. Sokat kerestem az elmúlt évtizedekben azt a világot, de ma már más foglalkoztat.

-     Olaszul írt, nagy sikerű novellái, regényei a Teleki téri, Dankó utcai zsidók között játszódnak. De mit jelent mindez egy itáliainak? Meg lehet érteni ezeket a történeteket, ha nem tudom milyen a Kun vagy éppen a Nagyfuvaros utca?

-     Meg lehet. Miért is kellene pontosan ismerni a helyszínt? Az csak az irodalmi legenda része, de nem kötődik határokhoz.

-     Minek tartja itt most magát? Az olasz kultúra képviselőjének, vagy inkább ennek a letűnt zsidó világ egyik utolsó megszemélyesítőjének?

-     Hivatalos feladatom az olasz kultúra terjesztése, megismertetése Magyarországon. Ezért jöttem. Azt, hogy én ki vagyok soha nem tagadtam. Írtam róla ép eleget.

-     A Zöld elefánt című regényében a nagypapa egy zöld elefánttal álmodik s a rabbi magyarázata szerint ez azt jelenti, hogy valaki még sokra viszi a családból. Ön lenne az, aki beteljesíti a nagypapa álmát?

-     Tudja, a fiatalon meghalt német költő Georg Büchner valami olyasmit mondott, hogy a géniusz is csak egy kis hab az idő és a történelem végtelen hullámain.

-     Vagyis?

-     Egyik hullám hoz, a másik elvisz.

-     Azért a könyvek megmaradnak.

-     Egy ideig.

-     Messzire jutott a Teleki tértől, ha nem is földrajzi értelemben. Mi is van akkor a nagypapa álmának a beteljesülésével?

-     Nem szabad azt hinni magunkról, hogy nagyon fontosak lennénk a világnak. Nekem nagy szerencsém volt, sok borzalmon mentem keresztül, de rengeteg jón is.

-     Mintha a borzalmas dolgokról szívesebben írna. Összezsúfolódva, éhezve  borzasztó körülmények között a védett házban, vagy a papa munkaszolgálatos kalandjai, a nagyszülők meggyilkolása.

-     A szörnyűségek is az élethez tartoznak. Ha valaki ezt nem akarja tudomásul venni, és csak rózsaszín dolgokról ír, akkor az nagyon pesszimista, mert azt hiszi, az emberiség menthetetlen.

-     A 44/45-ös történeteiben szereplő nem zsidók, nem nagyon segítenek a reménytelen helyzetbe került zsidó honfitársaikon. Olyasmiket ír, hogy kiköpnek, amikor látják, elviszik őket és a többi. Most pedig visszajött ebbe az országba, ahol kiköptek, ahonnan hagyták elvinni, meggyilkolni rokonai jó részét. Sikerült magában lezárni a múltat?

-     Iszonyú dolgok történtek akkor. Több olyan embert ismertem, aki visszajött a munkaszolgálatból vagy a haláltáborból, ám megölték a kisfiát, a kisleányát, a feleségét. Ki lehet ezt heverni? Mégis valahogy új életet kezdett itt. Nekem még ma is kegyetlenül fáj, hogy a nagyszüleimet meggyilkolták. Ám a világ változik. Új generációk nőttek fel. Akik egészen másként gondolkodnak. Az előítéletek, a zsidóellenes érzelmek el fognak tűnni a földnek ezen részéről is.

-     Megjavulnak az emberek?

-     Nem, azt azért nem hiszem. Ám más kérdések lesznek fontosak.

-     Nézze a VIII. kerületet, ahol zsidók már nem élnek, annál inkább cigányok. S milyen előítéletességgel kell megküzdeniük..

-     Még egy darabig talán. S azt se felejtse el, velük nem ismétlődhet meg, ami a zsidókkal. Egyébként én ebben a kérdésben optimista vagyok. Mert ha valaki a mai világban az előítéleteket élezi, akkor az a tegnapban él. És nem lehet a tegnapi világban tartani sokáig az embereket. Legfeljebb még egy-két generáció és higgye el, vége.

-     És akkor eljön a szép világ.

-     Miért ilyen ironikus? Nem hiszi? Egyébként tudom, hogy nem lesz „szép”, se jobb, de más.

-     A könyveiben másként ír ezekről a dolgokról. Talán ott is elnéző, de mintha kevésbé bízna az emberek változásában.

-     A globális gazdaság korában a faji kérdés teljesen értelmét veszíti. Lehet, hogy aki itt él másként érzi, mert itt még akadnak olyan csoportok, amelyek fajgyűlöletre uszítnak. Látja, Olaszországban már nincsenek ilyenek. S mert én mégiscsak ott éltem, nincs a fejemben, hogy ez létezik. És ez nem is változik meg, amíg nem találkozom ilyesmivel.

-     Viszonylag későn kezdett írni. Addig érlelődött a téma, a józsefvárosi zsidók élete?

-     Egy szép napon, amikor egy Singer regényt olvastam, belémhasított, ha ő írhat ilyet Lengyelországról, ahonnan származik, én is írhatnék arról, ahonnan származom. És akkor az ikertestvéremmel nekikezdtünk. Ma - természetesen egészen - másként csinálnám. Abból a régi stílusból elég Egy szép napon el is határoztam, ezentúl másként írok. A Hó és a bűn, amellyel nemrégiben megnyertem a legrangosabb olasz irodalmi díjat teljesen eltérő az előzőektől. Ez nem azt jelenti, hogy elvágom magam a gyökereimtől. Az első elbeszélés négy rabbiról szól, aki felmászik egy hegyre...

(Pesti Sólet, 2017. október.)

Digital Confession

Lajtai Péter műve Velencében a Palazzo Moraban.

Majd még sok további részlet jön.

Piedonera, azaz Bud Spencerre emlékeztünk Réz Andrással

Piedonéra, azaz Bud Spencerre emléekztünk Réz Andrással. Így valahogy

Péterfy Gergely az író hasznáról és a kitömött és kitömetlen barbárokról

Péterfy Gergely barátunk a Klubrádióban.

Utolsó beszélgetésem Kézdy Györggyel

Kézdy György egyik utolsó interjúja. Magyarország első izraelita királya És persze a Madách Gimnáziumba járt és és ő volt Virág doktor, de nem ezért szeretjük.

Az éjszakám a nappalod . premier

Tettem már egy kísérletet Az éjszakám a nappalod premierje képeinek közzétételére. Részsikert értem el, csak a fotók fele maradt le. Most megpróbálom még egyszer. Hátha Addig is, irány a mozi.

A fotókat meg vagy a képre kattintva lehet megnézni, vagy oldalt a nyilakkal egyesével.
Jó mulatást.

 
Scherer Péter, Czukor Balázs, Anger Zsolt - a férfi főszereplők

Aki magyar Bécsbe tart

Mondjuk ez a Bécs tényleg nem egy rossz hely.

  További Bécsek itt 

 És itt is további Bécs

Mihály Tamás arról, miért nem megy Felcsútra az Omega másik felével

Bűvész - levágott nyúlfejjel

Etgar Keret izraeli író a zsigerekről, a rövidtávfutásról és a tabukról

Etgar Keret a fiatal izraeli írók egyik legnépszerűbbike. Novelláskötetei összesen jóval  százezer példány fölött fogytak el, akad olyan írása, amelyik - bár nagy vitákat kiváltva - mára érettségi tétellé vált. Ír képregényeket, nagysikerű forgatókönyveket - a Tel Aviv-i egyetemen egyébként éppen forgatókönyvírást tanít. Skin Deep című filmje elnyerte az „Izraeli Oscar díjat” és számos jelentős filmfesztiválon aratott komoly sikert. A fiatalok körében különösen népszerű MTV pályázatán a legjobb animációs film díját érdemelte ki. Állandó rovataival rendszeresen jelentkezik az izraeli lapokban. Írásai a héberen kívül főleg németül, angolul és franciául láttak napvilágot. Magyarul egy novellája megjelent a Szombat

ban és négy rövid története a Múlt és Jövő 2000/3-4. számában.

Etgar Kerettel 2000. december végén Budapesten, a Petőfi csarnokban a Klemzer és irodalom című esten beszélgettem, ahová a Múlt és Jövő folyóirat vendégeként érkezett. Azok, akik a beszélgetés előtt megrohanták autogrammért, közös fényképért izraeliek voltak - ők már tudták, hogy ez az alacsony, göndörhajú fiatal srác híres író. Akik a beszélgetés után kértek tőle aláírást, azok a magyarok, akik megérezték - ha eddig nem is nagyon olvashatták - egy igazi, nagy művésszel találkozhattak.

-     Most hallhattuk együtt egy novelláját, amit magyarul olvastak fel nekünk. Jó érzés egy írónak, akár még egy számára érthetetlen nyelven is, „élvezni” az alkotását?

-     Sok hasonló esten vettem már részt a világban, mindenféle nyelveken hallottam a történeteimet. Úgyhogy van már benne némi rutinom, hogy legalább azt ki tudjam találni, hol tarthatunk. Egyébként nekem sokkal fontosabb, hogy ilyenkor beszélgethetek az emberekkel, mint a saját műveimmel újra találkozni.

-     Ha hinni lehet az életrajzainak, akkor ön nagyon híres író Izraelben. Nem sajnálja, hogy héberül ír? Ha angolul alkotna, akkor talán már világhírű lenne, mi is többet tudhatnánk önről.

-     Egy igazi író elsősorban saját magának ír, ráadásul saját magáról. Mikor születik a történet fel sem fogja, hogy egy vagy tíz ember lesz majd a közönsége, esetleg magán kívül más el sem olvassa. Annak a kérdésnek pedig semmi értelme, mi lenne, ha nem héberül születnének ezek a történetek. Akkor ugyanis egészen mások lennének. Semmiképpen sem ezek.

-     Azért mertem feltételezni, hogy legalábbis önnek számít hányan olvassák, mert számos igazán populáris műfajban is szerepel. Például képregényekhez ír szöveget. Gondolom, egy jónevű író azért vállal ilyesmit, mert feltételezi annak még inkább akad közönsége, mint a magas irodalomnak.

-     Az Izraelben eladott könyveim alig egytizedét jelentik a képregények. Tudja, a zsidó könyvkiadásban, s így Izraelben sincsenek nagy hagyományai a képregényeknek, sőt még az illusztrált könyveknek sem. Hiszen a zsidó hagyományok szerint tilos az emberábrázolás  Úgyhogy amit mi csináltunk teljesen kísérleti valami. Ha akadtak is képregények legfeljebb gyerekeknek. Nálunk felnőtteknek ilyet kiadni az valami teljesen szokatlan dolog. Ez vonzott benne igazán.

-     Mi visz mégis erre egy komoly írót? Tolsztoj Leó sohasem csinált volna ilyet.

-     Az írás folyamatos veszteség. Mint mikor egy vízzel telt vödörrel rohanunk - aminek lukas a alja. Mire elérünk a közönséghez egy csomó elveszik a gondolatainkból, ahhoz képest amit szerettünk volna elmondani.

-     Akkor a legjobb könyvei azok, amelyeket sohasem írt meg valójában?

-     Így van. S talán épen az illusztrált könyveknél, a képregényeknél találom meg azt az esélyt, hogy valamivel kevesebb vesszen el abból, amit gondolok. A rajz és a szöveg néha jóval többet tud együtt elmondani, mintha csak írnék.

-     Gondolom Izraelben is egyre kevesebbet olvasnak az emberek, különösen a fiatalok. A Harry Potter  a nagy kivétel, egyébként interneteznek, számítógépeznek, tévét néznek. Mi a titka akkor annak, hogy az ön könyvéből mégis százezer fölött fogy el, ami egy Izrael méretű országban nagyon szép eredmény.

-      Először is, szerinte nem igaz az, hogy a gyerekek egyre kevesebbet  olvasnak. Ezt csak olyan jól hangzik mondani. A szüleink és a nagyszüleink sem olvastak többet, mint most. Legfeljebb internetezés helyett fociztak. Másodszor, a komoly dolgokat mindig is csak egy kisebbség olvasta, bár kétségtelenül, egy stabil és kitartó kisebbség. Felszállok egy buszra és olyan jó látni, hogy valaki Gogolt, vagy Tolsztojt olvas, mert ez komoly szellemi teljesítményt igényel.

-     Azért ír elsősorban rövid történeteket - csak, hogy tovább kötözködjek -, mert azt reméli, ezeket még inkább elolvassák két megálló között a buszon, mint egy Háború és béke méretű alkotást?

-     Amikor belevágok egy új történetbe, mindig azt remélem, hogy nagyregény születik végre belőle. Elképzelem a cselekményt, mi lesz a szereplőkkel, melyiknek születik gyereke, melyik válik el és így tovább, de amikor nekikezdek írni általában két oldal után vége az egésznek. Ezen én is meg szoktam lepődni. Tudja, az írók különféle szerveikből írnak.  Van, aki az agyából, más a szívéből. Én zsigerből, gyomorból. Ez pedig olyasmi, mint a rövidtávfutása. Mindent bele kell adni gyorsan. S ilyenkor tényleg hamar elfogy a lélegzet.

-     Magyarul megjelent novelláiban egy gyerek szemével látja a világot. Írói eszközként ez elég egyszerűnek, mi több, hatásvadásznak tűnik. Így elmondhat olyan dolgokat is, amelyeket egy felnőtt már nem.

-     Nem, nem. Egyáltalán nem értek önnel egyet. A gyerekek kritizálhatnak olyasmiket, amelyeket egy felnőttek már nem. Mert nagykorában ő is annak a rendszernek lesz a része, amelyikkel gondja van. A tetejében a gyerekek sok olyasmit meglátnak, amit a felnőttek már nem - mert megszokták, észre sem veszik, esetleg ha mégis, nem merik elmondani.

-     Egykori középiskolája lapjának adott egy interjút. Ifjú kollegám megkérdezte, hogyan ír. Azt felelte - megszületik egy kép a fejében, s azt próbálja leírni, amit ott lát. Hát elég csúnya dolgok jelenhetnek meg a lelki szemei előtt. Az egyik novellájában például szerepel egy bűvész, aki gyerekek születésnapján lép fel. Az utolsó száma, hogy egy cilinderből nyulat varázsol elő. Ám egy alkalommal egy levágott, véres nyúlfej kerül elő. A gyerekeknek ez nagyon tetszik. Akik eddig tévéztek, interneteztek, most mind, lelkesen a bűvészt figyelik, aki maga sem érti hogyan, levágott, véres fejeket varázsol elő.

-     A kalap című novellám (Magyarul: Múlt és Jövő 2000/3-4. szám) egy kicsit az ars poeticam is. Azt hiszem én is hasonlítok az ilyen bűvészhez. Kis trükköket csinálok szakmányban. A nagy varázslat, a siker, teljesen véletlenül, megmagyarázhatatlanul kerül elő. A csoda vagy jön vagy nem - nehéz irányítani az ilyesmit. Ami pedig a képet illeti, borzasztó-e vagy sem: az embernek néha a tudatalattiából kerülnek elő olyasmik, amik neki lehet, hogy jópofának tűnnek, másnak viszont borzasztónak. Az én varázslóm pedig véres nyúlfejeket vesz elő, ettől nagyon sikeres lesz, de ő maga nagyon megrémül attól, amit tesz.

-     Ha egy élő nyulat kap elő a kalapból az már senkit sem érdekel. Vér, dráma, levágott fej kell ahhoz, hogy érdekes legyen valami?

-     Amikor ezeket a történeteket végül elolvasom néha én is egészen meglepődöm rajtuk.

-     Az írókat persze nem szabad azonosítani műveikkel. Dehát mégiscsak furcsa, itt áll előttünk egy életvidám, kedélyes fiatalember, aki csupa szorongó, reménytelen, bár kétségtelenül nagyon szép történetet vet papírra.

-     Néha át lehet verni az embereket.

-     Mikor veri át? Most vagy amikor ír?

-     Nem is tudom. Sokszor a normális dolgokat én egészen másként látom, mint a többiek. Hétköznapi esetekről egészen szokatlan dolgok jutnak eszembe.

-     Tanít az egyetemen forgatókönyvírást.  Biztos beszél arról, mitől jó egy történet?

-     Ne haragudjon, nem tudok most önnek recepteket adni. Az biztos, nem szabad senkit utánozni. Ajánlhatnám, hogy másolja mondjuk Kafkát. De minek? Abban  kafkai stílusban Kafka biztosan sokkal jobbat alkotott.  Úgyhogy mindenkinek magát kell adnia.

-     Magyarországon nagyok a hagyományai annak, hogy az írók politizáljanak. Tudunk erre jó és rossz példákat. Izraelben is elvárják egy írótól, hogy közéleti kérdésben hallassa a hangját?

-     Az izraeli társadalomban az írók szerepe hagyományosan majdnem olyan, mint a prófétáké. Amosz Oztól kezdve nagyon sokan vesznek részt a politikában, vagy akár a parlamenti munkában is. Én nem az az író vagyok, aki politikai problémákat old meg. Inkább az emberi szituációk ambivalenciáját akarom bemutatni. Azt, hogy sokszor az egyszerű dolgok is milyen bonyolultak. Ez annál is inkább fontos, mert Izraelben minden annyira átpolitizált, hogy sokszor már meg sem látjuk az embert benne.

-     Ma elsősorban fiatalok között népszerű. Ahogy ön öregszik, úgy öregszik önnel a közönsége is, vagy az újabb és újabb ifjú generációk is megszeretik Etgar Keretet?

-     Azzal, hogy fiatalként fiataloknak írok egy űrt próbálok kitölteni.  Hiszen él velünk egy generáció, aki úgy érzi, nem nőtt fel az előző generációk irodalmi hőseihez. A maiaknak már nem azok a kedvencei akik a kellő időpontban az éppen helyesnek tartott dolgot teszik. Igaz, ahogy én más leszek, az írásaim is változnak. És az a személy is, akiről szólnak. Nagy kérdés persze, szabad e csak azért új  szempontból írnom, hogy jobban kelljen a közönségnek. Hogyan írjak, ahogy én akarok vagy ahogy az emberek elvárják tőlem?

-     És hogyan?

-     Már régen rájöttem, jobb ha magamnak írok,  mintha úgy próbálok ahogy mások szeretnék ha írnék.  Még akkor is, ha ezzel néha olvasókat vesztek.

-     Mennyire szeret tabukat döntögetni? A Cipő című írásában a holocaustról esik szó. Az idősek szerint a németek olyan bűnöket követtek el, hogy sohasem szabad megbocsátani nekik, még a termékeiket sem szabad használni, megvenni. A fiataloknak azonban mindez egészen más. Különösen, ha egy német sportcipőben sikerül nagy gólt lőni.  Felteszem a holocaust túlélők körében komoly felzúdulást okozhat egy ilyen írás.

-     Senki sem sajátíthat ki magának tabukat. Az írásaim olyanokról szólnak, akiket közelről ismerek. Anyám-apám a varsói gettóban élték túl a shoát, ha egy olyan srácról írok, aki elesett valamelyik izraeli háborúban, akkor az lehet, hogy az én egyik legjobb barátom.  Tudom, hogyan gondolkoznak azok, akik a szereplőim, nem hiszem, hogy másnak kellene megmondania miről és hogyan írhatok. Sosem írtam le valamit csak azért, hogy tabukat döntögessek.  A Cipő című írásom éppen arról szól, hogyan teszi egy kisfiú sajátjává a történelmet.

-     De hogyan éreznek azok az öregek, akik nem tudnak a múlttól szabadulni, s akiket ezért kinevetnek a novellában?

-     Ez a rövid történetem ma már kötelező olvasmány a középiskolákban. Ha valaki érettségit akar, el kell olvasnia. Persze sokan tiltakoztak ez ellen. Pedig semmi sértő, semmi erkölcstelen nincs benne.  Miért ne lehetne akkor ott a kötelező olvasmányok között? Nem akarom persze magam Dosztojevszkijhez hasonlítani, de ha valaki elolvassa a Bűn és bűnhődést mit talál benne? Egy gyilkost, aki beleszeret egy prostituáltba, de ettől maga a történet még nem immorális.  A mondanivalóját kell értelmezni, nem a benne szereplő tények felől megítélni egy alkotást.

Dési János

Pap Vera