Soós Nóra Győri Márton műtermében

Peterfy Gergely a kitömött barbárról, a barbárságról és az új barbárokról

Tiszta Amerika 1. A rágógumi és a sajtószabadság hazája

'Tiszta Amerika' - nekünk itt Kelet-Európában, ha a lift nem áll meg két emelet között, ha a vendéglőben a pincér udvariasan köszön és utána pont úgy átsülve tálalja fel a húst, ahogyan kértük. 'Tiszta Amerika' - ha kényelmes autóval mehetünk a utunkra, vagy valami felkapott tengerparti üdülő homokjában napozhatunk.

'Tiszta Amerika' - ha a dolgok rendben mennek, kicsit szokatlanul is rendben.

'Tiszta Amerika' e Amerika?

The Past

Az Egyesült Államok persze Kelet-Európában, Magyarországon, sokak szerint a gonosz birodalma. Az az ország, ahonnan az ezredforduló nagy csapásai elterjednek, a végtelen szappanoperák és a kegyetlen bűncselekmények, a liberális-istentelen sajtószabadság és a kábítószer.

Az, hogy ki miként gondolkozik Az Egyesült Államokról, nagyjából egybeesik az illető politikai nézeteivel. Az európai értelemben vett liberálisok, szociáldemokraták, a klasszikus konzervatívok azok, akik inkább szépnek látják az USA-t, míg  a szélsőjobb nézeteket vallók tekintik Amerikát minden rossz hazájának.

Amerika mifelénk nemcsak egy földrésznyi országot jelent, hanem egy másik, talán nem is létező világot. Amerika 'a korlátlan lehetőségek hazája' nekünk itt példa arra, hogy valahogy másként is lehet élni és gondolkozni. Szebbnek látjuk a valóságnál vagy csúnyábbnak? Teljesen mindegy. Amerika attól jó mindenre példának, hogy elég nagy ahhoz, hogy beleférjen a Klu-Klux Klántól a B’nai Brith Anti Defamation League-ig minden. Persze Európában a London - Moszkva távolságot végigjárva is láthatnánk sok-sok egymásnak is ellentmondó dolgot. Pedig a London - Moszkva távolság, s amiközé beszorul az egész büszke Óvilág, csak a fele a New York - San Diegoénak.

Az európai születik,
az amerikai lesz

Európainak születni kell, de amerikaivá válni is lehet. Ezért aztán amerikai sokféle van, kicsi és nagy, sovány és kövér, fehér és fekete, csak spanyolul tudó vagy éppen fehér, angolszász, protestáns. Már csak ezért sem szabad meglepődni, hogy ugyanarról annyiféleképpen gondolkodnak. Mert egészen más látható a világból New York Cityből vagy egy ohioi farmról.

Sokfélék, sokféleképpen gondolkoznak. De azért abban általában egyetértettek, amerikainak lenni közel sem a legrosszabb a világon. Ezért minden baj és gond, társadalmi ellentmondás ellenére mégiscsak lehet rá büszkének lenni. Hiszen európainak születni kell, az bárkivel előfordulhat. De amerikaivá válni kell. Tulajdonképpen még akkor is, ha az amerikai, Amerikában születik. Mert amerikainak lenni - az egy gondolkodásmód. Ami azon a tapasztalati tényen alapszik, hogy sokfélék vagyunk, sokféleképpen gondolkozunk, sokféle nyelven beszélünk, de mind-mind amerikaiak.  És aki ezt kétségbevonja, az legalább akkora illetlenséget követ el, mint aki társaságban hangossan szellent.

Amerika, a sztereotípiák hazája

Amerika az európaiak számára nemcsak a 'korlátlan lehetőségek hazája', hanem a sztereotípiák otthona is. Amerikáról mindenki tud valamit. A filmek, a rockzene, a farmernadrág és a rágógumi, a Coca-Cola és a Ford autó az egész művelt világon népszerű. Az Egyesült Államokról az is tud mindent, aki még soha életében nem járt ott. Persze ez az 'Egyesült Államok' sokszor csak egy virtuális világ. Ami már olyan messze van, hogy mindenki majdnem azt mond róla, amit akar. De csak majdnem. Hiszen általában elég csak a sztereotípiákból válogatni. Hat hetes utunk során én sem tettem mást, mint megpróbáltam az én Amerikámat összehasonlítani az amerikaiak

Amerikájával. 

1994.

(Folyt. Köv.)

Az első egymillió és Izrael Állam megalapítása

A turizmus Izrael egyik fontos iparága. Nem is csoda. Mert mi kell ahhoz, hogy sok látogató utazzon egy országba? Napfényes tengerpart, izgalmas városok, történelmi nevezetességek, kedves emberek, finom italok, jó konyha, megfizethető vendéglők, és kellemes szállodák. Ezek a legnagyobb mértékben megtalálhatóak Izraelben. (Igaz, béke is szükséges. Az ősszel jöttek rossz hírek, de a Pesti Sólet kiküldött munkatársa a helyszínen ellenőrizte, hogy minden a legnagyobb rendben. Sőt, még annál is jobb a helyzet. Az El-Al fapados változatánál, az UP-nál egészen kedvező áru jegyek is kifoghatók, félni pedig nincs mitől.)

Tel Aviv - kilátás a szállodából. És még a reggeli is jó volt

 Most a hotelek kapcsán idézzünk fel egy egészen különleges izraeli karrier-történetet. A Dan Hotel-lánc tulajdonosaiét, a Federmann családét. A Dan lánc gyönyörű szállodái szerte az országban megtalálhatóak, A Vörös tengertől, Haifán és Jeruzsálemen át, Tel Avivig, persze a legszebb helyeken. Ide tartozik Izrael, de talán a világ egyik legnevezetesebb hotelje, a felettébb kalandos sorsú jeruzsálemi King David Hotel is – királyok, sejkek, államfők, világsztárok kedvelt tartózkodási helye is. Egy szegény bevándorló és leszármazottai, miként válhatnak az „Ígéret földjén” az egyik leggazdagabb famíliává. Yekutiel Federmann az első világháború kitörésének az évében született az észak-németországi Kamnitzban, öccse Sámuel, (Shmuel) két évvel fiatalabb nála. Akkoriban a városban komoly zsidó közösség élt még. A két fiú hamar lelkes cionistává vált és a zsidó ifjúsági mozgalom, a Habonim tagjaivá váltak.

A strand a hotel előtt

A mind erősödő antiszemitizmus ellenére a család tagjai sokat dolgoztak, és tisztes polgári egzisztenciára tettek szert. Működtettek pékséget, kávéházat. Apró boltjaiban, igyekeztek a legjobb kávét, a legjobb kenyeret a vendég asztalára tenni. Mindez kevéssé hatotta meg a környék nácijait, így az ő üzleteik estek az elsők között a helyi fasiszták támadásának, rögtön Hitler 1933-as hatalomátvételekor. A német hazafiak a Reichstag béli többségüket alapos pogrommal ünnepelték meg. A fiúk szeme láttára rángatta ki apjukat a csőcselék az utcára és verte, alázta meg. Yekutielt mindez arra sarkallotta, hogy mind aktívabb szerepet vállaljon a Hahaluc cionista mozgalomban, mely tagjait az ősi Izrael földjére való visszatérésre készítette fel. Ráadásul részt vállalt a náciellenes, cioniosta mozgalomban is. Titkos búvóhelyeket hoztak létre, menekülő utakat szerveztek Ausztria és Csehszlovákia felé. A felettébb kockázatos vállalkozásnak egy az 1938. novemberi Kristályéjszaka utáni rendőri rajtaütés vetett véget. Végül, kalandos úton, hamis dokumentumokkal felszerelve, neki sikerült elmenekülnie Londonba. Az angol fővárosban a fő feladata az lett, hogy segítsen minél több fiatalnak kijutni Németországból, majd felkészíteni őket a palesztinai kivándorlásra. Vakmerőségére mi sem jellemzőbb, mint, hogy hamis papírokkal többször utazott vissza a kontinensre, még Németországba is. 

Fentről is jó

 Aztán 1940 márciusában alijázott. Szeretett volna az angol légierőnél szolgálni, harcolni a nácik ellen, de nem vették be. Egy zsidó emigráns pilóta engedélyét nem találták az angolok elég meggyőzőnek. Így először a Karmelben egy kibuchoz csatlakozott, de hamar rájött, hogy az efféle közösségi lét nem neki való. Így hát Haifán béreltek egy pici lakást – ekkor már felesége Bella is vele volt – és visszatérve eredeti szakmájukhoz, egy kis kávézót nyitottak, a Jardeniát. Az üzlet beindult. Az angol katonák, tengerészek magas rangú tisztek szerettek ehhez a kedves, kedélyes fickóhoz betérni. Történetünk itt újabb filmszerű fordulatot vesz. A német Rommel tábornok 1942 júniusában egyre- másra aratta győzelmeit az észak-afrikai hadszintéren. Egészen megközelítette már azt az Alexandriát, ahonnan az angolok az utánpótlást intézték. Ekkor a legnagyobb titokban az angol hadvezetés elhatározta, hogy az utánpótlási központot áthelyezi Haifára. Csakhogy egy könnyelmű angol titkosszolgálati ügynök elhagyta a nála lévő iratokat, a súlyos katonai titkokkal éppen a Jardeniában. 

Ám Jiszrael háj

Milyen a jó vendéglős? Ha visszajön a halálra rémült vendég, hogy Úristen, elvesztettem valamit, akkor mosolyogva eléperdül és felmutatja a dossziét. Semmi baj, megtaláltam. Ezt tetszik keresni? Megtalálói jutalomként csak annyit kért, hogy az angolok engedjék, hogy segítsen. Először egyenruhákat kellett beszereznie, de hamarosan komoly hadiszállítóvá lépett elő, aki élelmet, cipőt, is eladott a hadseregnek. 1943 vége felé magához rendelte Jeruzsálembe a fiút egy brit admirális. Főhadiszállásán, a King David hotelben fogadta. Mondanunk sem kell, hősünknek a sok szépség láttán elállt a lélegzete, és állítólag már ekkor azt mondta valakinek, hogy egy nap ő lesz itt a tulaj, akárki meglátja. Közben öccse is kalandos úton kijutott Németországból, Antwerpenben, Brüsszelben és Párizsban élt – mindig menekülve az Európa egyre nagyobb részét elfoglaló nácik elől. Párizs megszállása után Spanyolországba került 1940-ben, ahol internálták. 

Izé, ez az én balkonom a jeruzsálemi Dan Boutique Hotelben

Végül 1943-ban engedte ki a Franco rezsim Palesztinába. Haifára megérkezve ugyan az angolok ismét deportálták, de testvére, a britek egyik fő hadiszállítója, ki tudta szabadítani. A háború után, amikor már vége lett a hadiszállítás szép üzletének, egy kis panziót béreltek a testvérek Tel Avivban, a Kaete Dan Panziót. Amikor 1947-ben az ENSZ közgyűlés elfogadta a határozatot, hogy Palesztinában egy izraeli államot is létre kell hozni, a Dan panzióban éppen egy amerikai zsidó delegáció lakott. Az ENSZ határozat bejelentésekor kitört rebellióban a vendégek nem tudtak hazaindulni. Közben egy kis csapat jelent meg Federmannál, elmondván, hogy egy menekülőket hozó hajó kapitánya csak akkor hajlandó az éj leple alatt partra csempészni a hazát kereső zsidókat, az angol tiltás ellenére, ha fejenként ötszáz dollárt kap. Federmannak ennyi pénze nem volt, a bankok zárva. Jobb híján az amerikai delegációtól kért kölcsön. A pénzt másnap, amikor a bankok kinyitottak, visszaadta, a delegáció elutazott. De a világ kicsi. Egy évvel később, már mint az izraeli hadsereg képviselője Federmann Belgiumban járt, hogy – mint gyakorlott katonai beszerző - fegyvereket vegyen. Brüsszelben, egy szállodai liftben futott össze egykori amerikai lakóival. S mire felértek a negyedikre, rávette őket, hogy alapítsanak közös vállalatot és hozzanak létre luxus- szállodákat Izraelben. Hát így kezdődött a legnagyobb izraeli, mindmáig családi vezetés alatt lévő, szállodaláncának a története.

A Jobbik és a világ mögötte

Martos Gábor: A tözsdeügynök képek a Kieselbach galériában

Kieselbach Tamás, Martos Gábor, Juhász Anna

Derkovits képe

Juhász Anna

Kieselbach Tamás

Martos Gábor barátunk

A szerző Bársomy Évával

Enikő dala

Intimitások

Marguerite Duras, Sophie Marceau, Sylvia Plath, Hanif Kureishi és mások írásai alapján előadja: Réti Iringó Mics Ildikó Rusznák Adrienn énekel: Záhonyi Enikő, Halmos Fatime összeállította: Sediánszky Nóra Egy fiatal nő színésznőnek látja, véli, gondolja magát - talán valóban az is... Utazik kint és bent, országhatárokon túl és belső tájakon, miközben igyekszik - furcsa, sziszifuszi munkaként - feltérképezni saját személyiségét. Egy negyven körüli asszony, aki képzelt és valós kapcsolatok hálójában vergődik, magányában és az emberi érintés iránti felfokozott vágyában nem létező kapcsolatokat hazudik magának - most éppen saját féltestvérével. Egy húsz év körüli lány, aki a valós, lelki intimitástól való félelmében a testi közelségben igyekszik megkapaszkodni, közben fokozatosan elvesztve személyiségét, igazi arcát. Három nő, három történet, három egyszerre képzelt és valós sors. Három, egymásra kopírozott magány, öncsalások, hazugságok - és a "másban moshatod meg arcodat" kétségbeesett vágya.

DIsznó jegyzet Mészáros Lőrinc gazdáról és a Nagy Kanról

Egy rejtélyes kézirat a vészkorszakról

 Miként lehetett túlélni a túlélhetetlent? Bár ma már számtalan feljegyzés, napló, visszaemlékezés áll a rendelkezésünkre arról, miként próbálta 1944-1945-öt túlélni a magyarországi zsidóság, még mindig kevés a valóban hiteles beszámoló e korszak mindennapjairól.

Most, véletlenek sorozata után előkerült egy felettébb izgalmas kézirat erről az időszakról.

 Szerzője az a Lévai Jenő, akit a magyarországi holokauszt egyik első krónikásának tartanak, művei, minden kritika ellenére, mindmáig alapvető forrásnak számítanak. Sőt, talán még a „vészkorszak” kifejezést is Lévai hozta be a köztudatba. Komoly, a magyar holokausztról szóló kötet elképzelhetetlen Lévaira való hivatkozás nélkül. Oly annyira, hogy e történelmi kor világszerte legnevesebb kutatója, Randolph Braham is sokszor kifejtette, mennyire alapvető jelentőségűek a kutatásban Lévai információi is.

Lévai 1945 és 1948 között tucatnyi könyvet jelentetett meg a magyarországi és az európai zsidósorsról, a holokausztig vezető útról, Gömbös Gyula életéről, Endre Lászlóról, a magyar háborús bűnösök listavezetőjéről, a Margit körúti vészbírákról vagy éppen Wallenberg életéről ugyanúgy, mint a nemzetközi és a hazai embermentő akciókról is. Először 1946-ban megjelent „A pesti gettó csodálatos megmenekülése” című kötete, most ismét napvilágot látott, mint olyan alkotás, amely nélkül nem tudhatjuk pontosan miként éltek és haltak az emberek a Dohány utcai zsinagóga köré épített gettóban.

Szűk két és fél év alatt 12 jelentős kötete, és persze rengeteg újságcikke, jelent meg szerzőnknek.  Impozáns teljesítmény már önmagában is.

Különösen, ha hozzáveszünk még egyet. Lévainak ugyanis akad egy tizenharmadik könyve, vagy legalábbis annak a teljes kézirata, amelyik sosem jelent meg.

Ha úgy jobban tetszik, akkor nem is a tizenharmadik, hanem időrendben az első. A most meglelt kézirat szerint 1945 januárjában fejezte be az író a munkát. Ebben, helyenként kifejezetten naplószerűen, rögzíti a magyarországi zsidóság tragédiáját, benne az ő személyes sorsát, a sáncásást, a kivégzések sorát, a halálos gyalogmeneteket, a bujkálást, a német megszállás drámai napjait, a  nyilas hatalomátvételt, a város ostromát, az őrjöngő, gyilkoló nyilas különítményesek tobzódását s végül a szovjet csapatok megérkezését.

A  memoárszerű részeket meglepően alapos politikai eseménytárral egészíti ki. Különösen érdekessé teszi a mellékelt jó pár korabeli dokumentum, újságcikk vagg éppen röplap másolata – felteszem, nem egy közülük csak itt maradt meg.

Több meglepetést is okoz ez a mű. Az egyik a dátuma, 1945. január. Miként tudta valaki a folyamatos életveszélyben, a bombázások szüneteiben, kivégzésektől fenyegetve, rejtőzködve és bujkálva összeszedni és lejegyezni ezeket a történéseket? 1945 januárjában már alapos adatmennyiség állt ezek szerint Lévai rendelkezésére, amelyek nyilván segítették abban, hogy tucatnyi könyvét megírja az elkövetkező hónapokban.

A másik rejtély, hogy vajon miért nem jelentette meg ezt a kötetet? Lévai a harmincas évektől jólmenő sztárújságíró volt, a neve igazán biztatóan csengett, képes volt jelentős példányszámokat elérni. Ráadásul az 1945-1948 közti időszakban valóban kapós szerzőnek számított, ha 12 kötete tisztes sikert ért el, akkor talán ez a tizenharmadik, a legszemélyesebb is hozott volna a konyhára. Mégsem adta ki.

Az okokat ma már csak találgathatjuk. Azt rögtön el is vethetjük, hogy elfelejtette volna. Hiszen, ha hivatkozás nélkül is, de idéz belőle többször, például a már hivatkozott Pesti gettó című kötetben. Aztán, a kéziratot megőrizte. Talán terve is volt még vele.

Lehet, hogy azért nem jelentette meg, mert túl személyesnek találta? Érthető okokból helyenként indulatosnak?  Felettébb kritikusan ír a „keresztény középosztályról”, amelynek egyik része aktívan részt vett a gyilkosságokban egy másik pedig tétlenül szemlélte honfitársai elpusztítását, De nem kíméli zsidó honfitársait sem, akik az életveszélyben nem mindig viselkedtek hősiesen.

Ugyanakkor a mai olvasó számára éppen ezekért a részekért hiteles és felettébb érdekes az írás. Még nincsenek „magasabb szempontok” politikai vagy bármilyen más megfontolások. Ami a szívén az a tollán.

Érdekes a kézirat sorsa is.  Mint említettük, sosem jelent meg. De Lévai a kéziratot megőrizte. Halála után irathagyatéka, még 1983-ban, az MTA Történettudományi Intézetébe került. Itt egy pincében, egy szekrény tetején hányódott banános ládákban. Majd a kilencvenes évek legelején a sorok szerzőjének a biztatására az intézet munkatársa Stark Tamás készített egy leltárt az anyagról.  Ám ebben már nem szerepel ez a kézirat. Akkoriban – és azóta is – terjedt egy pletyka, hogy akadhattak olyanok, akik néhány értékesebb iratot kimazsolázhattak volna feltűnés nélkül a hagyatékból. De miután alapleltár nem lelhető fel, nem tudjuk, mi volt az irategyüttesben az átvételkor. Az biztos most már, volt, amit kiemeltek a papírok közül.

Varga László történész-levéltárosnak a Pesti gettó című kötetének utószavából most azt is megtudhattuk, hogy a hagyaték még mindig nem hozzáférhető, nem kutatható, bár ennek különösebb okát, értelmét nem tudjuk.

Egy szekrény mélyéről, miközben Lévai életét próbáljuk feltárni, viszont előkerült ez a kézirat az 1984-es lektori jelentéssel együtt. Ebből kiderül, hogy a Történettudományi Intézet egyik munkatársa, átnézve a hagyatékot, felismerte, hogy ez a kézirat nem jelent meg. S azt javasolta, hogy 1985-re, a felszabadulás negyvenedik évfordulójára adják ki, mint különösen tanulságos, a múlt megismeréséhez nélkülözhetetlen művet.

Aztán mindez elfelejtődött.

Mindenesetre, hála annak, hogy ezt még idejében kivették a többi közül, ez a kézirat hozzáférhető maradt és most már csak egy értő kiadóra vár, hogy a nagyközönség is megismerhesse a magyarországi vészkorszakról szóló egyik legizgalmasabb – ha szabad et a szót használni rá – legolvasmányosabb beszámolót.

(Lévai Jenő: Deportáció, télach, schutzpass… Egy újságíró hiteles feljegyzései a nácik és a nyilasok magyarországi rémuralmáról: a magyar zsidóság végnapjairól.)

Besence egy blikkre

És egy történet Besencéről