Kárpátalja, a tuti jó hely

A beregszászi zsinagóga ma

És a beregszászi zsinagóga régen

Ez a beregszászi működő zsinagóga

Ez már Ungvár. Ha minden igaz, régen a pártbizottság épülete volt.

Itt esett meg velünk a tésztagyári történet.

És további történetek Kárpátaljáról, még a szovjet időkből is itt:

Hogyan vettünk virágot száz rubelért?

Lenin és a tésztagyár

A munkácsi hét krajcár története

Hogyan csókolta meg Ferenc József a Tórát?

 Jeruzsálem királya – ez a cím ott szerepelt évszázadokon át a magyar királyok rangjai között, Ferenc József, mint magyar király is viselte ezt, rögtön Galícia, Ladoméria, Kunország, Ráma, Bulgária és Illira királyi címe után. (Ez után következett pár főhercegi, hercegi, majd grófi és bárói cím is, csak az elegancia végett.) Jeruzsálem királyának pedig illik egyszer Jeruzsálembe is ellátogatnia. A Pesti Sólet 2016. januári számában már röviden felidéztük ezt az utat, amely érdemes arra, hogy részletesebben is meséljünk róla.

Ferenc József liturgikus újévi képeslapon. (kotodesek.blog.hu)

Az azért hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a Habsburgok, ahogy az „igazi” magyar királyok,  a valóságban sosem voltak „jeruzsálemi királyok”. Bár Jeruzsálemi Királyság egy ideig létezett. 1099-ben jött létre, amikor a keresztesek elfoglalták a várost. De nem sokáig maradhattak ott, jött az iszlám hódítás, a király és a latin patriarcha Akkónba menekült- aztán 1291-re az iszlám hódítás felszámolja ezt is, de a cím megmaradt. De mi közük ehhez a magyar királyoknak?

Nem túl sok. Bár a köztudatban úgy él, II. Endre (András) volt az első magyar király, aki egyúttal jeruzsálemi király is volt.

No, nézzük csak. Még III. Béla tett egy könnyelmű fogadalmat, hogy ő aztán visszafoglalja a Szent Sír városát. Persze a kisujját sem mozdította az ügy érdekében, a politikusok már akkor is szerettek könnyelmű ígérgetésekkel operálni. Végül Béla fia II. András (Endre) vágott neki a szentföldi kalandnak, a pápa erőteljes ösztökélésére. (Hogy Magyarországon mi történt közben, azt a Bánk bánból tudhatjuk.)

A Szentföldön a többi keresztesekkel együtt inkább – a kor szokásainak megfelelően – raboltak és fosztogattak, és a tengerparti városokat vették célba, mert azok voltak a gazdagabbak.

Aztán ezt is elunták és a sereg maradéka, Endrével együtt, egy év után visszament Magyarországra, úgy, hogy Jeruzsálem közelébe sem kerültek.

Aztán a Jeruzsálemi királyság megszűntével a cím sokfele öröklődött. Most elég legyen annyi, hogy az első jeruzsálemi király a Habsburg-Lotharingiai házból II. József volt, ám ő nem koronáztatta magát magyar királlyá (kalapos király), így az első magyar király, aki valóban Jeruzsálem királya volt, testvére II. Lipót lett. Ettől kezdve, egészen az utolsó Habsburg uralkodóig, IV. Károlyig, minden magyar király egyúttal Jeruzsálem királya címet is viselte.

De vissza Ferenc Józsefhez. A sokemzetiségű birodalom ura mindig is próbált egyensúlyt tartani népei között. Ferenc József alatt váltak a zsidók egyenjogú polgárrá, majd lett vallásuk is „történelmi”, tehát a hagyományos, nagy keresztény egyházakkal azonos jogállású.

Ahogy az Egyenlőség, a magyar zsidóság egy fontos XIX. századi lapja fogalmazott:

 „I. Ferencz József uralkodása alatt szabadult fel felekezetünk a birodalom mindkét részében a rettenetes és szégyenteljes nyomás alól, mely a zsidóságra századokon át nehezedett. Az Ő kormányai, az Ő akaratával adták meg felekezetünknek a polgári egyenjogúsítást, és mint igazi, jó atya, ki gyermekeit boldoggá tette, őrködik afölött is, hogy a mit nekik ajándékozott, azt meg is tartsák, nyert jogaikban őket meg ne zavarják.”

A boldog békeidők.

Ferenc József egyébként többször tett a zsidók iránt gesztusokat, így volt, hogy a Magyar Királyság területén zsinagógát látogatott meg, fogadott zsidó személyiségeket, s még hadseregében is érhettek el zsidók tiszti, mi több, tábornoki rangot is. A korábbi súlyos jogfosztásokhoz képest – amikor a zsidók letelepedését, költözködését, gazdálkodását, de még családalapítási lehetőségeit is erősen korlátozták – ez bizony komoly dolog volt.

És akkor hol vagyunk még a szentföldi látogatástól.

1869-ben több más uralkodókkal együtt Ferenc József is részt vett a Szuezi csatorna megnyitásán. Előtte felkereste a Szentföldet is. 1869 november 8-án kötött ki hajója Jaffán. Egy éjszakát itt pihentek, majd innen indultak lóháton, kocsikkal Jeruzsálembe.

Nem sokkal a város előtt megálltak és díszruhát húztak. Az uralkodó még a Szent István rendjét is magára öltötte. Színes lovas bandériumok kísérték őket tovább. A város határig jöttek elé fogadni, többek között a Szentföldön élő, Magyarországról elszármazott zsidók is, akik „Éljen a császár és magyar apostoli király, Ferencz József! Éljen a nemzet! A magyar, morva és cseh izraelita község!” feliratú lobogókkal és üdvrivalgással fogadták. Aztán bekísérték Jeruzsálembe, ahol ismét nagy tömegek ünnepelték, a keresztények is és a zsidók is szép diszkaput építettek neki.

Ferenc Józsefet külön nagy számban köszöntötték az ott élő zsidók, köztük is azok, akik a Monarchia területéről származtak. Nem messze Cion hegyétől „Király Őfelsége leszállott lováról és megcsókolta ájtatosan a földet, mint hajdan Bouillon Gottfried is, földre borult, hogy szolgálja az Urat.” – tudósított a Hazánk című hetilap.

Aztán a Jaffa kapun gyalog sétáltak be, a sokadalmat katonáknak kellet visszatartani. Itt a katolikus papság fogadta, egy hosszú, olasz nyelvű díszbeszéddel.  Aztán megtekintette a Szent sírt és kilovagolt az Olajfák hegyére.

Majd folytatódott az ünneplés. A zsidó díszkapunál felolvastak a császárnak a Tórából, aki eztán magához hívatta a rabbit a Szent Könyvvel és  a Tórát úgy ahogy volt, díszegyenruhásan, Szent István rendesen, megcsókolta. Igen, Jeruzsálemben egy felkent magyar-osztrák uralkodó megcsókolta a Tórát. Ó, azok a tovatűnt boldog békeévek.

És még nincs vége. Másnap egy zsinagógába látogatott el, ahol a Hakham Basi – azaz az Ottomán Birodalomban élő zsidók főrabbija - előtt a király fejet hajtott, és az a kezeit Ferenc József fejére téve elmondta rá a papi áldást.

A rákövetkező napon következet az út Betlehembe, majd onnan vissza a Ción kapun keresztül megint az Óvárosba, ahol ismét ujjongó tömeg köszöntötte az uralkodót.

Ferenc József után még Rudolf trónörökös járt itt 1881-ben és Ferenc Ferdinánd főherceg 1885-ben.

Miután az akkor ott uralkodó oszmán birodalom nem tartott a Habsburg terjeszkedéstől, hát nem akadályozták mindezt meg, s mit zavarta őket, hogy valaki még „Jeruzsálem királyának” is nevezi magát, valahol, egykori birodalmuk peremén.

(Pesti Sólet, 2016 szeptember)

Elcsábított a paradicsomsaláta

Ámon Heni paradicsomsalátája levett a lábamról

"De ugye elmondtad, hogy jó emberek vagyunk és nem kell tőlünk félni?"

Mi történik, ha egy kisvárosban egyszercsak megjelenik egy csomó menekült? A Klubrádióban erről beszélgettünk a minap Hardi Orsival, aki Taizé-ben segít megszervezni az emberek beilleszkedését.

Az interjú itt hallgatható meg.

És itt van két kép azokról, akikről beszélünk. Az elsőn a település temploma előtt levelet söpörnek. Hogy hasznossá tegyék magukat addig is, amíg megkapják a munkavállalási engedélyt.

Orsi egyébként ezt írta:

Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan fognak reagálni az interjúra. 

Tegnap elmeséltem röviden innen a távolból menekült barátainknak, hogy Budapesten voltam a rádióban és róluk meséltem. Nagyon örültek neki. Kérdezték, de ugye elmondtad, hogy jó emberek vagyunk és nem kell tőlünk félni. Mondtam, igen. Még azt kérték, hogy mondjam meg, hogy sajnálják azt a négy gólt az EB-n. Na, ezzel én már nem voltam teljesen képben, de mondtam, hogy megmondom. 
Megpróbálok róluk küldeni fényképet. Az mindig jó, ha arca lesz azoknak akikről beszélünk. Remélem átmegy. Az első képen néhány szudáni fiú a tornácon. A legközelebbi Ibrahim, akiről meséltem. 
A másik fényképen a szíriai gyerekek első napja az iskolában. Én vittem őket a pár faluval arrébb található iskolába. Nagyon meg voltak hatódva, de én még jobban. A hátukon lévő iskolatáskákat a sógórnőm vette a Móricz Zsigmond téri Budmill boltban kb 15 évvel ezelőtt. Hordták az ő gyerekei, majd megkaptuk mi. Mivel a táska jó volt, én is eltettem, hátha jó lesz még valakinek egyszer. A szíriai család egy csütörtöki napon érkezett a libanoni menekülttáborból. Rákövetkező hétfőn a gyerekek már iskolában voltak a Móriczon vett iskolatáskákkal... egy burgundiai Cortevaix nevű kis faluban.  

Mi történt egy kis keresztény faluban, amelyik befogadta a menekülteket?

A francia kis faluban Taizében menekülteket fogadtak be. És el tudják képzelni, mi történt utána? Hardi Orsi. (Dési János interjúja)

Melyik a Jobbik?

A melyik a Jobbik című könyvemről beszéltünk nagyjából egy éve, most találtam meg.

Ferenc pápa szemben a magyar és lengyel katolikus egyházzal

Kamarás István vallásszociológussal beszélgettünk a Klubrádióban Ferenc pápa szavairól és arról, hozzá képest milyen a magyar (és a lengyel) egyház.

Dési János interjúja

Kádár János nem ismert mondatai Wallenbergről

Ha a budapesti zsidók tízezreinek életét megmentő svéd fiatalember Raoul Wallenberg sorsáról még mindig nem tudunk mindent, szobra történetének kalandos részleteiből lassan összeáll a történet. Most előkerült Kádár János egy nyilatkozata Wallenbergről, illetve a szobráról, amelyik valószínűleg itt jelenik meg először nyilvánosan Magyarországon, további mozaikokat hozzátéve a képhez.

Azt eddig is tudtuk, hogy nem sokkal a felszabadulás után megmentettjei nagy akcióba kezdtek azért, hogy Budapesten, közadakozásból szobrot állítsanak Wallenbergnek. Ekkor még egyáltalán nem volt biztos, mi történt vele. Élt a remény, ha egyre fogyatkozó mértékben is, hogy talán mégiscsak élve hazakerül Svédországba.

A szobor elkészítésére a neves művészt, aki maga is aktívan részt vett a zsidók mentésében, Pátzay Pált kérték föl és a mozgalom védnökei között ott találjuk Zsedényi Bélát a Nemzetgyűlés első elnökét.

A Magyar Nemzet 1946. július 25-i számának egy cikke számol be arról, hogy a Zeneakadémián miként emlékeznek meg Raoul Wallenbergre. Az est prológusát Gobbi Hilda mondta, amelyben a „sárkányt legyőző”  Wallenberget idézi meg.

Ez a hasonlat talán nem véletlen. Az est egyik célja, hogy Pátzay Wallenberg szobrához gyűjtsön pénzt. Az emlékmű pedig egy sárkányt legyőző alakot ábrázolt.

A szobor végül elkészült, felállították, ám a hivatalos átadásra már nem került sor, mert néhány nappal azelőtt ledöntötték. Valószínűleg a hatalomban megerősödött kommunista párt nem akarta ezzel a Wallenberg szoborral a szovjeteket provokálni – akik végülis elvitték s meggyilkolták a második világháború egyik legnagyobb hősét. Sőt, a következő négy évtizedben a nyilvánosság előtt szinte beszélni sem lehetett Wallenbergről. Még akkor sem, ha érdekes módon, az Újlipótvárosban az utcája megmaradt. És bátor kivételek persze mindig akadtak.

A már idézett Gobbi Hilda, akinek régi munkásmozgalmi kapcsolatai miatt valószínűleg sokkal többet lehetett, mint másoknak, s ő igen becsületesen tudott is élni ezzel a lehetőséggel, 1975-ben a szigorúan ellenőrzött Magyar Rádióban készített egy műsort, amelynek ugyan a címéből nem derült ki (Színház a romok felett), de Wallenberg hősiességéről szólt, méghozzá a legnagyobb nyilvánosság előtt. (https://ujkelet.live/2016/05/17/gobbi-hilda-hosies-megemlekezese-wallenbergrol/comment-page-1/ )

Amúgy, ahogy a szovjet csapatok magyarországi tartózkodása, 56 forradalma, az egypártrendszer vagy Kádár első titkársága, Wallenberg sorsa továbbra is cenzúra alá esett.

Némi változás ebben 1985-ben történt, amikor a Kádár rendszer legnevesebb – és tegyük hozzá, igen kiváló – szobrászát, a politikai funkciókat is vállaló Varga Imrét megkereste Nicolas Salgo, az Egyesült Államok magyar származású budapesti nagykövete, hogy készítsen egy Wallenberg-szobrot. Varga, aki pályája elején Pátzay tanítványa volt, vállalkozott a feladatra. Alkotása utalt mestere korábbi lerombolt művére, egy bronz reliefben felidézte azt a szobrot övező márványtömbön. A szobrot a nagykövet rezidenciájának kertjében állították föl, mert máshová a magyar hatóságok nem engedték. 1987 tavaszán Kádár János pártfőtitkár svédországi látogatásra készült. Ennek előkészítése során a magyar felet értesítették, hogy ott Wallenbergre vonatkozó kérdést is kaphat. Nicolas Salgo ekkor fölkereste Kádárt, és fölajánlotta Varga szobrát, hogy helyezzék el azt mégiscsak köztéren. Túl forgalmas, látványos helyen, vagy akár az egykori nemzetközi gettó területén azért mégsem akarták a hivatalosságok. Ezért a szobrot Budán, vagyis Wallenberg eredeti tevékenységének helyszínétől távol, de mégiscsak fölállították. Kádár 1987. április 22-én Stockholmban sajtótájékoztatót tartott.

És ahogy az várható volt, nyugati mintára megtartott tájékoztatóján elhangzott a kérdés Wallenbergről való megemlékezésről is. A magyar sajtó, amelyik igen bőséges terjedelemben, a napilapok első oldalán, számolt be a látogatásról, ezt a részt nem említette meg. Minden valószínűség szerint Magyarországon nyomtatásban most jelenik meg először a Pesti Sóletban.

• Mi az oka annak, hogy éppen most kerül sor Raoul Wallenberg emlékművének felavatására? Miért vártak vele idáig? – kérdezi a UPI hírügynökség tudósítója.
• Egy mondatot, bővített mondatot szeretnék erről mondani. Hát én egész életemben otthon éltem. A régi rendszerben is, a háború alatt is. És hát illegalitásban is éltem és dolgoztam nem kevés ideig. Mert a Horthy rendszer… üldözte a kommunistákat. Nekem akkor persze sok dolgom diplomatákkal nem volt. Dehát akkor is mint politikával foglalkozó ember tudtam valamit. És utólag még többet meg tudtunk. Ennek alapján a magyar közvélemény érti és értékeli azt a humánus tevékenységet amelyet Wallenberg különösen a háború idején tett. A svéd Vöröskereszttel együttműködve. Ezt értékeljük és tiszteljük. Ennek hangsúlyozása mellett  is meg kell mondanom, hogy nálunk ez a kérdés egyszerűbben és normálisabban jelentkezik, mint ahogy azt a nyugati sajtó kezeli.  Ahol én kételkedek minden esetben a Wallenberg iránti tisztelet mozgatja azokat, akik ezt felhozzák, mert ennek meghatározott éle van. Ön az mondja, hogy hogy most került ez elő? Nem most került. Nálunk például évtizedek óta  van elnevezett utca az ország fővárosában, Wallenbergről elnevezett utca. És most készült egy ehhez méltónak tűnő műalkotás. Egy  … szobrász alkotta és amit most alkottak és ezt most a köztéren nyilvánosságra fogják helyezni – ennyit mondott Kádár János, az MSZMP, s így Magyarország vezetője először és talán utoljára, nyilvánosan Wallenbergről.

A szobor avatása előtti jelent meg a kormány lapjában, a Magyar Hírlapban egy cikk, amely egyértelműen elismerte, hogy Wallenberget a Szovjetunióba hurcolták, és Moszkvában, a hírhedt Ljubjanka börtönben halt meg 1947-ben. A szobrot 1987. május 15-én a Hazafias Népfront nevű gittegylet budapesti titkára, a magyar politikai hierarchia, mondjuk így, létező legalacsonyabb rangú funkcionáriusa avatta fel a Szilágyi Erzsébet fasorban. Nagyjából titokban, annyira, hogy a megemlékezni vágyókat rendőrsorfallal tartották távol az ünnepségtől.

De a szobor azóta is áll.

(Pesti sólet, 2016. július)

Kádár János nem ismert mondatai Wallenbergről

Ha a budapesti zsidók tízezreinek életét megmentő svéd fiatalember Raoul Wallenberg sorsáról még mindig nem tudunk mindent, szobra történetének kalandos részleteiből lassan összeáll a történet. Most előkerült Kádár János egy nyilatkozata Wallenbergről, illetve a szobráról, amelyik valószínűleg itt jelenik meg először nyilvánosan Magyarországon, további mozaikokat hozzátéve a képhez.

Azt eddig is tudtuk, hogy nem sokkal a felszabadulás után megmentettjei nagy akcióba kezdtek azért, hogy Budapesten, közadakozásból szobrot állítsanak Wallenbergnek. Ekkor még egyáltalán nem volt biztos, mi történt vele. Élt a remény, ha egyre fogyatkozó mértékben is, hogy talán mégiscsak élve hazakerül Svédországba.

A szobor elkészítésére a neves művészt, aki maga is aktívan részt vett a zsidók mentésében, Pátzay Pált kérték föl és a mozgalom védnökei között ott találjuk Zsedényi Bélát a Nemzetgyűlés első elnökét.

A Magyar Nemzet 1946. július 25-i számának egy cikke számol be arról, hogy a Zeneakadémián miként emlékeznek meg Raoul Wallenbergre. Az est prológusát Gobbi Hilda mondta, amelyben a „sárkányt legyőző”  Wallenberget idézi meg.

Ez a hasonlat talán nem véletlen. Az est egyik célja, hogy Pátzay Wallenberg szobrához gyűjtsön pénzt. Az emlékmű pedig egy sárkányt legyőző alakot ábrázolt.

A szobor végül elkészült, felállították, ám a hivatalos átadásra már nem került sor, mert néhány nappal azelőtt ledöntötték. Valószínűleg a hatalomban megerősödött kommunista párt nem akarta ezzel a Wallenberg szoborral a szovjeteket provokálni – akik végülis elvitték s meggyilkolták a második világháború egyik legnagyobb hősét. Sőt, a következő négy évtizedben a nyilvánosság előtt szinte beszélni sem lehetett Wallenbergről. Még akkor sem, ha érdekes módon, az Újlipótvárosban az utcája megmaradt. És bátor kivételek persze mindig akadtak.

A már idézett Gobbi Hilda, akinek régi munkásmozgalmi kapcsolatai miatt valószínűleg sokkal többet lehetett, mint másoknak, s ő igen becsületesen tudott is élni ezzel a lehetőséggel, 1975-ben a szigorúan ellenőrzött Magyar Rádióban készített egy műsort, amelynek ugyan a címéből nem derült ki (Színház a romok felett), de Wallenberg hősiességéről szólt, méghozzá a legnagyobb nyilvánosság előtt. (https://ujkelet.live/2016/05/17/gobbi-hilda-hosies-megemlekezese-wallenbergrol/comment-page-1/ )

Amúgy, ahogy a szovjet csapatok magyarországi tartózkodása, 56 forradalma, az egypártrendszer vagy Kádár első titkársága, Wallenberg sorsa továbbra is cenzúra alá esett.

Némi változás ebben 1985-ben történt, amikor a Kádár rendszer legnevesebb – és tegyük hozzá, igen kiváló – szobrászát, a politikai funkciókat is vállaló Varga Imrét megkereste Nicolas Salgo, az Egyesült Államok magyar származású budapesti nagykövete, hogy készítsen egy Wallenberg-szobrot. Varga, aki pályája elején Pátzay tanítványa volt, vállalkozott a feladatra. Alkotása utalt mestere korábbi lerombolt művére, egy bronz reliefben felidézte azt a szobrot övező márványtömbön. A szobrot a nagykövet rezidenciájának kertjében állították föl, mert máshová a magyar hatóságok nem engedték. 1987 tavaszán Kádár János pártfőtitkár svédországi látogatásra készült. Ennek előkészítése során a magyar felet értesítették, hogy ott Wallenbergre vonatkozó kérdést is kaphat. Nicolas Salgo ekkor fölkereste Kádárt, és fölajánlotta Varga szobrát, hogy helyezzék el azt mégiscsak köztéren. Túl forgalmas, látványos helyen, vagy akár az egykori nemzetközi gettó területén azért mégsem akarták a hivatalosságok. Ezért a szobrot Budán, vagyis Wallenberg eredeti tevékenységének helyszínétől távol, de mégiscsak fölállították. Kádár 1987. április 22-én Stockholmban sajtótájékoztatót tartott.

És ahogy az várható volt, nyugati mintára megtartott tájékoztatóján elhangzott a kérdés Wallenbergről való megemlékezésről is. A magyar sajtó, amelyik igen bőséges terjedelemben, a napilapok első oldalán, számolt be a látogatásról, ezt a részt nem említette meg. Minden valószínűség szerint Magyarországon nyomtatásban most jelenik meg először a Pesti Sóletban.

• Mi az oka annak, hogy éppen most kerül sor Raoul Wallenberg emlékművének felavatására? Miért vártak vele idáig? – kérdezi a UPI hírügynökség tudósítója.
• Egy mondatot, bővített mondatot szeretnék erről mondani. Hát én egész életemben otthon éltem. A régi rendszerben is, a háború alatt is. És hát illegalitásban is éltem és dolgoztam nem kevés ideig. Mert a Horthy rendszer… üldözte a kommunistákat. Nekem akkor persze sok dolgom diplomatákkal nem volt. Dehát akkor is mint politikával foglalkozó ember tudtam valamit. És utólag még többet meg tudtunk. Ennek alapján a magyar közvélemény érti és értékeli azt a humánus tevékenységet amelyet Wallenberg különösen a háború idején tett. A svéd Vöröskereszttel együttműködve. Ezt értékeljük és tiszteljük. Ennek hangsúlyozása mellett  is meg kell mondanom, hogy nálunk ez a kérdés egyszerűbben és normálisabban jelentkezik, mint ahogy azt a nyugati sajtó kezeli.  Ahol én kételkedek minden esetben a Wallenberg iránti tisztelet mozgatja azokat, akik ezt felhozzák, mert ennek meghatározott éle van. Ön az mondja, hogy hogy most került ez elő? Nem most került. Nálunk például évtizedek óta  van elnevezett utca az ország fővárosában, Wallenbergről elnevezett utca. És most készült egy ehhez méltónak tűnő műalkotás. Egy  … szobrász alkotta és amit most alkottak és ezt most a köztéren nyilvánosságra fogják helyezni – ennyit mondott Kádár János, az MSZMP, s így Magyarország vezetője először és talán utoljára, nyilvánosan Wallenbergről.

A szobor avatása előtti jelent meg a kormány lapjában, a Magyar Hírlapban egy cikk, amely egyértelműen elismerte, hogy Wallenberget a Szovjetunióba hurcolták, és Moszkvában, a hírhedt Ljubjanka börtönben halt meg 1947-ben. A szobrot 1987. május 15-én a Hazafias Népfront nevű gittegylet budapesti titkára, a magyar politikai hierarchia, mondjuk így, létező legalacsonyabb rangú funkcionáriusa avatta fel a Szilágyi Erzsébet fasorban. Nagyjából titokban, annyira, hogy a megemlékezni vágyókat rendőrsorfallal tartották távol az ünnepségtől.

De a szobor azóta is áll.

(Pesti sólet, 2016. július)

Legyen Lisszabon

Somló Tamással és Markó Ivánnal beszélgettünk

Somló Tamással és Markó Ivánnal beszélgettünk. (Nagyon vacak a felvétel, régi ATV). Somló egyszercsak elővette a röntgenképeit és azt kezdte el mutogatni. És akkor nagyot nevettük rajta. Jajaj.

Marslakó a városligetről, meg a magyar viszonyokról

Marslakó a Városligetről

-         Jó napot – nyújtotta kezét Marslakó, aki egy kicsit mintha Pataky Attilára hasonlított volna.

-         Jó napot   - feleltem udvariasan, mert tudtam rögtön, hogy a föld népét képviselem.

-         Aziránt érdeklődnék, hogy milyen itt maguknál – tért rá rögtön a  tárgyra a Marslakó, csápjait keresztbe vetve könnyedén – ugyanis hallom, rövidesen marsraszállnak és a miheztartás végett.

-         Nálunk kérem nagyon jó – feleltem a föld képviseletében – régóta nagy békében, barátságban élünk itt emberek egymás közt, nem lesz a Marson sem gond.

-         Jó ezt hallani – bólogatott Marslakó – mert nálunk valami buta bulvárlap, amit a Neptunról csempésznek be – azt állította, hogy a Városligetben kicsit kivágják a  fákat.

-         Jó, az csak egy szép beruházás lesz nagyszerű múzeumokkal – próbáltam védeni a mundér becsületét.

-         Nagyon örülök, hogy ezt mondja – felelte erre Marslakó – mert abban azok a neptuniak hazugok azt is odaírták, hogy azért kell az egész, mert a királyuk a királyi várba akar költözni és minden ami útban van ott neki az kidobandó.

-         Hova gondol – háborodtam fel – hiszen nekünk nincs is királyunk.

-         Örömmel hallom – világosodott ki Marslakó képernyője és most egy picit mintha jobban hasonlított volna  Pataky Attilára – mert azok a  szégyentelen neptunusiak azt is írták a  kormánylapjukban, hogy a királyuk igen komiszul bánt a menekülökkel.

-         Kedves Marslakó! Mint említettem volt nekünk nincs is királyunk.

-         Akkor hát hazudtak azok a cenk neptuniak bizonyára ebben a menekült dologban is. Természetesen így lesz benne a jelentésben, amit azon nyomban elküldök, kedves felvilágosításait felhasználva  - udvariaskodott az UFO lény.  – Már csak annyi maradt, és remélem ezt is megcáfolja, hogy itt nagyon lopnak. Mindent. Állítólag egész Fejér megyét ellopta már a király, most egy kisebb atomerőművet próbál, aztán a gázszerelő barátja valami vasúti bizniszben tolvajkodott volna, meg kicsit sok disznaja lenne közpénzből, a másik embere pedig nem válogat, gyárat, focicsapatot, hidat mindent visz. De persze ha ez sem igaz, akkor teljesen feleslegesek a védelmi intézkedések – nagyon örülök ilyeténforma tájékoztatójának.

Itt már éreztem, hogy nem babra megy a játék. Ezért megköszörültem a torkomat.

-         Izé, nézze kedves Marslakó. Nálunk ugyan valóban nincsenek neptuniak. De azért egy-két óvintézkedés esetleg nem ártana. Tudja, azért a földi emberek alapvetően jók. De hallotunk már olyat, hogy kivágják a fákat a Városligetben, hogy ronda nagy múzeumokat építsnek oda, hogy valaki a királyi várba vágyik, pedig nem is király. Hogy valahogyan minden pénz, vagyon ugyanahhoz a figurához megy – míg másoknak csak a kopp,d e higgye el, nem ez a jellemző, és ott is elmúlik, ahol ma még ez van, mert meg tudunk javulni, és tanulunk a hibáinkból – füllentettem.

-         Őrölök ezt hallani – forgott a kis lámpa marslakó fején – mert a neptuniak terjesztettek a közpénzen kiadott galád lapjaikban affélé hazugságokat is, hogy itt az alkotmánybíróságból gittletet csináltak.

-         Gittegyletet – javítottam ki udvariasan.

-         - Gittegyletet – hagyta rá Marslakó majd így folytatta -, a bíróságok függetlenségét megtörték, a fékek és ellensúlyok rendszerét kiiktatták, az ellenzéket felmorzsolták, az iskolarendszert szétverték, az egészségügyet hagyták lezülleszteni, és hozzá még korruptak és sokat loptak.

Ekkor arra gondoltam, megfordítom a beszélgetés menetét:

- És mondja Marsalakókám, maguknál nincs ilyen?

-         Egy pár neptuni még próbál konkolyt vetni barátságunk tiszta buzájába – olvasta ki egy földi nyelvkönyvből a  feleletet –de mi már rájöttünk, jobb ha nem hagyjuk magunkat. Úgyhogy sok sok éve a sarkunkra álltunk és a neptuniakat visszaszorítottuk a saját Neptunukra, lopkodjanak és háborúzzanak ott egymás között. Mi meg szép békésen, elégedetten élünk a Marson.

-         És nem lehetne, hogy egy kicsit akkor maguk jönnének ide hozzánk, elfoglalnia Földet – vetetem fel.

-         Érdekes gondolat, bár egy demokrata Marslakó nem szól be más bolygók életébe. De talán a Neptuniak, azok minden galádságra képesek.

-        

Óh, köszönöm. – feleltem – bár azt hiszem, akkor ők már itt vannak.