Egy biztos pont a világban - A szép fények hazája

Róma és Vatikán estefelé

 

Jeruzsálemi kalandok villamossal

A szép, új, jeruzsálemi villamos a Herzl-hegyről indul. Itt küzdenek meg először egymással az utasok, mert jó helyi szokás szerint egyszerre rohamoznak a fel- és leszállók, hogy aztán komoly közelharc árán sikerüljön leszállniuk vagy éppen bejutniuk a kocsiba. 

Bent megindul a roham az ülőhelyekért, hogy aztán fél perc múlva a boldog győztes már át is adja a helyét egy két kisgyerekébe kapaszkodó anyukának vagy egy idősebb úrnak. Ilyenkor általában rögtön beszélgetésbe is elegyednek az emberek. Megvitatva a politika, a közlekedés nagy kérdéseit vagy éppen azt, hol tartanak a pészachi nagytakarításban.

A Herzl hegyen mögött működik a Yad Vashem, amely a holokauszt emlékét őrzi, sokan igyekeznek oda a végállomásról, vagy éppen a pesti Dohány templom mellett született, az országot megálmodó Herzl sírjához, vagy a körülötte lévő katonai temetőhöz. Afféle nemzeti emlékhely mellett indul el tehát a villamos, hogy több mint 20 megállójával keresztül szelje át ezt a gyorsan fejlődő-szépülő ma már közel egymilliós várost. Nemcsak lakóparkok, új negyedek épülnek itt mostanában, hanem zöldebbnél-zöldebb, s mi több jól ápolt parkok is.

Megy tehát a villamos. Egy pillanatra nézzünk ki a központi buszpályaudvarnál. Itt épült meg a nemrég elkészült vonat állomása is, amivel bőnegyed óra alatt ki lehet jutnia repülőtérre és Tel Aviv sem több fél óránál – már ha persze túljut a próbajáraton és minden rendben lesz.

A Mahane Jehudánál ne fékezzük magunkat és szálljunk csak le. (Annál is inkább mert a ma már mindenütt működő – sőt a buszokon csak ezzel lehet utazni – elektronikus jeggyel kilencven percig utazgathatunk, járművet is váltva, visszaszállva.) Ennek az állandóan tömött, harsány piacnak a hangulata mindig felvidít. A nyomakodó emberek, a kiabáló árusok. A gyümölcsök- zöldségek végtelen színei. A szagok és a hangok kavalkádja. No és esténként a standok, banánhalmok, oliváshordók helyén csinos sörözők, kocsmák nyitnak. Kicserélődik a közönség. A kaftános, nagyszakállú kacsázó férfiak, a kerekes szatyraikat rángató nénikék és a szájtáti turisták helyett megjelennek a hipszter fiatalok, a vastag pénztárcájú amerikaiak és új élet kezdődik itt.

Ha már van jegyünk pattanjunk vissza a Jaffa utcán, a város egyik fő sétáló utcáján csöngő, dudáló villamosra. Ha Davidka. Itt már kezdődnek a kis, régről ittragadt boltok és a modern üzletek sora. Haladunk a belváros felé. Az V. György király út sarkán egy jó kis pék. Régen itt egy falafeles működött, s ha kietted a pitából a zöldséget, ingyen újratöltötted. A rossznyelvek szerint akkor ment csődbe, amikor megindult a magyar turisták áradata errefelé. De ez nyilván csak városi legenda, szófia beszéd, nem érdemes hitelt adni neki. Még egy megálló, a modern Jeruzsálem legbelebb- belvárosában járunk. A Cion tér környéki kis kávézók, kocsmák, vendéglők – s bár az árak merészen magasak, majdnem mindig dugig tömve mindegyik.

De mi ne hagyjuk elcsábítani magunkat, zakatoljunk csak tovább a város büszkeségével, a villamossal. Következik a városháza impozáns, hófehér épületegyüttese, jókora térrel. Sarkában pedig a világ első és talán egyetlen beton zongoráján játszik általában valami vállalkozó kedvű – többségében remek muzsikus. Hátul felvillan az orosz templom aranyozott kupolája. Ha gyalog lennék biztosan megint odabandukolnék.

De az Óvárosba is jó itt leugrani – már ha a felszállók falanx-sza engedi ezt. Öt perc innen a Jaffa kapu, az Óváros egyik fontos bejárata.

Megbámulom a városháza faln a szabadtéri kiállítás  képeit. Milyen lehetett ez a ma nagy és nyüzsgő város 1967 előtt, amikor ketté volt vágva és egy jelentős része jordán uralom alatt állt. Hol volt a határ, honnan jött a senki földje, s hol volt az a pont, ahonnan talán a Fal sarkáig ellátni lehetett, ha már odajutni nem is.

Ha egyenesen mennénk tovább, aztán a bazársor vége felé egy kicsit jobbra, mindjárt a zsidók legszentebb helyénél, a Siratófalnál találnánk magunkat. De erre érdemes egy külön utat szánni. Jeruzsálem csak akkor ér valamit, ha elzarándokolsz ide. Megsimogatod az ősi köveket, elmormolsz egy imát s bedugott a fényesre kopott kövek rései közé a levelet, amelyre gondosan felírtad a kívánságaidat. És persze a barátaidét is, akik még Pesten megkértek, hogy: légyszi az enyémet is vidd magaddal.

Visszafelé, ha az ember kibámulta magát a sok csoda ember között, jobbra ott a Szent Sír temploma, a Golgota, a kereszténység szent helye. S szerencsésebb napokon az iszlám szent helyére az Al-Aksa mecsethez is fel lehet jutni. Jeruzsálem.

De a villamos nem vár, a következő megálló a Damaszkuszi kapu. Itt sem butaság bemenni és átvágni az arab piacon. Az én kedvenceim a hentesek. A fél birkák és kecskék. Az éles késeikkel félelmetes sebességgel dolgozó hentesek és mészárosok. A gumicukrosok. Na és a gyönyörű ékszerészek, a tip-top sportcipő boltok. A fél órára 50 sékelért bérelhető kereszt a Via Dolorosán.

A világ minden tájáról idesereglett emberek, akik itt már megéreznek valamit abból, mi is az, hogy Jeruzsálem. Amely a régiek szerint a legtöbb szépséget kapta a világban.

A Damaszkuszi kapunál balról indul a Nablusz út - új világ, más arcok, tessék itt is körülpillantani.

A következő megállónál a Mea Sharimban élő, mindig siető és telefonáló kaftános, kalapos, gyakran srámlis urak következnek. A sok-sok kisgyerek, a libegő ciceszek. Egy megálló és egy másik világ.

Robog tovább a villamos a modern Jeruzsálemen keresztül. Magas házak, zölden virító parkok. Építkezés, fejlődés, haladás mindenfele.

S honnan is indultunk? Hát a Herzl hegytől. Herzltől. Onnan, hogy egy Pesten született fiatalember gondolt egy merészet. Önálló, szabad ország kell a zsidóknak is.

Sok-sok megálló kellett hozzá, de megérkeztünk.

(Pesti Sólet, 2019. április)

És sok-sok izraeli fotó itt

Marokkó. Csak így gyorsan.

Ez csak igy sebtiben egy kis Marokkó, Marrakech. Csak szólok, ez a kezdet, s ami utána jön...

Zsinagóga az arab világ közepén

A marokkói Marakesben egykor virágzó zsidó közösség élt, még a negyvenes években is jó harmincezer ember. Ma 150-en ha vannak. A sok zsinagogából kevés maradt, de arra legalább vigyáznak. S nem messze egy egészen különleges temető.

Minderről fogok még részletesebben írni, most csak pár gyors kép.