2017. június 11., vasárnap
Cséplő Gyuri a Klubrádióban
Filmklubrádió. Schiffer Pál Cséplő Gyuri című filmjéről beszélgettünk Andor Tamás operatőrrel és Báron györgy filmesztétával, valamint a közönséggel. Szerkesztő Rózsa Péter, műsorvezető Dési János
2017. május 29., hétfő
A Dohány zsinagógától az indiai „trónig”
Baloldalt Fóri, aztán Indira Gandhi, és igen: Kennedy elnök és felesége Jacqueline |
A hír tulajdonképpen igaz. Sőt, ha úgy tetszik, még ennél is
szenzációsabb. Friedmann „Fóri” édesapja, Ármin ugyanis a Dohány templom
gyülekezetéhez tartozott ezekben az években, s lánya visszaemlékezéseiből azt
is tudjuk, hogy, más előkelőségek között, a 3-4 sorban volt állandó helye. A
családnak szállítmányozási cége és a Váci utcában divatboltja is volt. Innen
indult az indiai menyegző.
Ami már csak azért is érdekes, mert Friedmann Magdolna nem egyszerűen a „lahori rádzsa” unokájához ment
férjül, hanem az India politikai életét évtizedeken keresztül alapvetően
meghatározó Nehru családba házasodott be és volt annak megbecsült tagja egészen
nemrégiben bekövetkezett haláláig. 108 éves volt.
Férje, Bubakker Nehru,
volt nagykövet Washingtonban, Londonban, a Pestről elszármazott lány jó
kapcsolatot ápolt Kennedy elnökkel
vagy Lyndon Johnsonnal is.
Aztán férje több indiai állam kormányzójaként is szolgált, s
a pesti becenevét Indiában is megtartó Fóri követte őt, s tiszteletet, mint
menekülteket önzetlenül segíti, női ügyeket előrelendítő személy - szerzett
saját jogán, abban a családban, amelyik India vezetőit adta.
Férje nagybátyja,
Dzsavarharlal Nehru a függetlenné váló ország első vezetője volt, az ő
lánya, Indira Gandhi többször is
miniszterelnök – s férje unokatestvére. Indu – ahogy a családban szólították.
A történet persze nem egészen tipikus magyar zsidó sors -
bár paradox módon igenis kellett a zsidóüldözés ahhoz, hogy a pesti Vadász
utcából valaki a világ egyik legnépesebb országának vezetői közé kerüljön.
A tehetséges fiatal lányt ugyanis Pesten a zsidókat a
felsőoktatásból kirekesztő numerus clausus miatt Magyarországon nem vették fel
egyetemre. A családja, amelyik valószínűleg nem volt túl szegény, előbb
Franciaországba, majd Anglia legjobb egyetemeire küldte. Előbb a London School
of Economics, majd Oxford.
Itt ismerkedett meg jövendőbelijével és szerettek egymásba az „indiai herceggel”.
Azt mondanunk sem kell, hogy egyik család
sem nagyon lelkesedett a frigyért. Pesten az hangzott el, hogy mégiscsak, ki
tudja hány felesége van egy ilyen „füstös képűnek”. A „füstös képű” akkor már
három oxfordi doktorátussal rendelkezett, s nem törte meg, hogy a lány családja
szinte kidobta.
Legközelebb már szüleivel – és a későbbi miniszterelnök
nagybácsival Nehruval – megerősítve érkezett Pestre leánykérőbe. Végül Magdolnát jövendő anyósa szánta meg,
amikor meglátta, hogy a leány – akkor már szintén több oxfordi diploma
tulajdonosa - milyen keservesen zokog,
amikor kútba esni látszik a frigy.
Az indiai család engedett, s Fóri, hivatalos nevén Shoba Nehru, gyorsan beilleszkedett a
számára teljesen új világba.
Édesanyja még a háború előtt utána utazott, így élhette túl
a holokausztot, de rokonainak egész sorát meggyilkolták Magyarországon. Bár
József öccse és Saci húga, ha nagy viszontagságok árán is, de túlélte a
munkaszolgálatot és a holocaustot. A negyvenes években aztán mindketten
elhagyták Magyarországot, s ismereteink szerint Ausztráliában kezdtek új
életet.
Shoba fiaival először – és talán utoljára – 1949-ben járt
Budapesten, s legidősebb gyermeke arról számolt később be, hogy édesanyja
szinte folyamatosan sírt, ahogy szembesült vele, mi történt itt szeretteivel,
barátaival, akik nem hagyták el időben Magyarországot.
Pedig maga is látott addigra már éppen elég rémséget. Az
India függetlenségével járó háborúk, a kialakuló pakisztáni - indiai
ellentétek, a menekültek százezrei között azonban mindig tudta hol a helye, s
ha közvetlenül a politikában nem is vett részt közismerten sokat tett például a
menekültek szenvedéseinek enyhítéséért. Menekültszállásokat szervezett, anyaotthonokat
hozott létre, népkonyhák felállítását szorgalmazta, de annak a kézműves-iparnak
a megteremtése is az ő nevéhez fűződik, amelyik munkát adott a menekült
asszonyok tömegeinek.
S apolitikus sem volt:
azt is följegyzik, hogy a szigorú Indut - Indira Gandhit – például ő
merte figyelmeztetni azokra a súlyos visszaélésekre, így
kényszersterilizálásokra – amelyek kormányzása alatt előfordultak.
Vagy, egy súlyosabb indiai - amerikai konfliktus idején,
amikor Johnson elnök nem akarta elfogadni az indiai követség meghívását, ő volt
az, aki végül rábeszélte az elnököt, hogy mégiscsak jöjjön el, aki nem tudott
ellenállni ennek a kérésnek, elhárítva így egy nagyobb diplomáciai konfliktust.
Fóri és férje az esküvőjükön
Fóri – aki becenevét még a pesti Szemere utcai gimnáziumban
szerezte, mert akkoriban Forbáth volt a családi neve – bizonyos szempontból
indiaivá vált. Száriban járt, megtanult hindiül, beilleszkedett a családba.
Fiai persze – már csak a családi hagyományok okán is – Oxfordban végeztek. De
zsidó származásukat – egy vezető indiai politikus, aki pesti zsidó
tulajdonképpen ! – sosem tagadták. Fóri már jóval a nyolcvan fölött, kezdett el
ismét érdeklődni a zsidó hit iránt. Fia, Ashok, egy oxfordi történész
barátjának panaszolta el, hogy milyen keveset tud már édesanyja, az
ősei, hitéről. De szeretné ezt minél jobban megismerni. Ezért a professzor
hosszú levelekben foglalta össze neki a zsidóság történetét Ádámtól-Évától – a
holokauszton keresztül . egészen napjainkig.
A levelezés aztán könyv alakban is megjelent és népszerű
lett, Levelek Fóri néninek címmel –
(Martin Gilbert: Letters to Auntie Fori
sajnos magyarul még nem elérhető, pedig tanulságos, miként magyarázza el
a zsidó történelmet egy oxfordi professzor egy az életét Indiában leélő Pesten
született embernek, akinek az apja még a Dohány zsinagóga harmadik sorában
imádkozott.
Ha valaki tud esetleg a családról, ma is élő rokonokról akkor írjon a desijanos@outlook.com email címre. Előre is kösz.
Címkék:
történelem,
zsidó történelem
2017. május 20., szombat
Dés Mihály, de jó volt beszélgetni
Dés Mihály.
Mostantól már csak ez. Hihetelten
Mostantól már csak ez. Hihetelten
2017. május 7., vasárnap
Tudott-e Csák Máté Hérát szerelni? Persze Mészáros Lőrincről is szó lesz
.
Nekünk addig jó, míg Orbán él. Mondtam már, ugye? Mert mit
ad nekünk Orbán? A gyűlölet szabadságát. A gyűlölet szabaddá tesz. S szabad
ember tesz csuda dolgokat. Például megveszi a Mátrai hőerőművet, mert üsd a
vasat és a fémet ezzel is a pénzed véded.
A mi emberünk, a mi közbeszerzésünk. Épül az újabb saját
láb, még ha kicsit füstöl is. Le a napenergiával. Abcúg sorosista, sátánista
szélenergia.
Sugározza minden tekintet a Paksba vetett hitünket.
Éljen a szabad lehetőségek hazája. Ma még vidáman gázt szerelsz,
tömítést igazgatsz, holnap meg tiéd ez a tejben vajban fürdő, hét tenger
határolta, aranyló rónákkal teli, árvalányhajas kis haza.
Haza. Hóhö
Itt mindenki annyit ér, amennyije van.
Mészáros gazdának sok, az ő birtokain és disznóhízlaldái
felett sosem nyugszik le a nap. Amely reá fényesebben süt, mint másra. De
tudott e Csák Máté bekötni Héra gázmelegítőt? Na ugye? És különben is, ki az a
Csák Máté? Le az iskolával! Hülyének lenni állampolgári jog – majd mi segítünk
ebben. Éljen a nemzeti nevelés. Virágozzék minden virág – a tantermek helyett
is. Szántsuk be az oktatást, s szórjuk be CEU-val a helyét is.
Vége az áltudományok korának.
Egyet tanulj meg pajtás.
Parírozni és félni – ehhez meg minek egyetem?
Félni ma hazafias kötelesség. Aki magyar, velünk fél. Éljen
a békemenet, a gyávák menedéke. Férfinek félni hősies kiállás a kormány
mellett, nőnek kötelesség, leánynak dicsőség.
Festéket dobálnál? Mikor szép csendben imát is mondhatsz a
bonzai duce-ért?
Tudott te, hol a helyed? Légy szegény, maradj buta –de azért
annyi eszed még legyen, hogy Semjén Zsoltnak be tudd fizetni az ebadót. Mert eb
a lelke mindennek.
S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.
-
Mi van eladó – nézett be ekkor egy köpcös disznószemű
nagyúr a szerkesztőségbe és zsebrevágta az uzsonnámat. De nem fizette ki.
Elvette Mikor kérdőre vontam emiatt kicsit elvörösödött. (Fel vörösök, tiétek
itt minden.)
-
- Bocs felelte, közben hagymásat böfentett – azt
hittem ez is az enyém. Hogy minden az enyém. Az enyém.
Ezzel kivette belőle a szalámit
és undorral visszadobta a megcsócsált, fél zsömlét, majd kárpótlásul zsebrevágott
egy megyét, két stadiont, egy erőművet egy vasgyárat, húsz napilapot és két
„Állítsátok meg Brüsszelt” plakátot. S úgy ment, mintha mindig itt maradna.
-
Maradj még, mesélj. Tegnap Garancsi testvérrel stadionozás
volt ám. Kenyeret és cirkuszt. Cirkusz már van. Ráadásul ingyen. Kalács is
sokaknak – de az ő tagkönyvükön már régen megszáradt az ötös számú tinta.
- Nincs kalácsa? Akkor egyen… maszlagot.
És akkor legyen már kuss. A magyar nem felesel, nem írogat
vissza a kommentekbe, max, ha cigányozni, zsidózni támad kedve. Soros megölte
az anyját, hogy részt vehessen az árvák vacsoráján, ahol élve megevett egy
egész Németh Szilárdot. (Bocs, de ki az a Németh Szilárd? Kérdezd erről
origodat, rivaldádat, további részletek a Tényekbe. Ahol kiderül, hogy Soros
Hitler rossz szelleme volt, aki a Cion bölcseibe köttette a Mein Kampfot. Majd
nadrágszíjjal elverte a kis Orbánt. Bocs, az nem ő volt. Az id. Orbán. Az a
kőbányatulajdonos.
Kőbánya blues.
Váci út felelj neki.
Kedves, vén Európa, Viszlát. Jó lett volna veled. De mi most
megyünk le a mélybe. Nekünk önkény kell. Diktátort ide, hamar. Ha nincs tatár,
török, muszka – akkor saját erőből megoldjuk. A magyar leleményes. És nekünk ne
tessenek magyarázni polgári jómodorról, késről és villáról. Mi, ha akarjuk a
hagymát is hagymával esszük. Mi nem akarunk tanulni semmiből. Kedves jó
zsarnokunk, zsarnokolj meg.
És sírva kérünk, lopj, lopj, lopj.
Lopva vígad a magyar.
Viszlát Európa, jó lett volna veled. De nekünk sötétlelkű
kisdiktátor kell. Korszerű egyetem, független bíróság, profi közigazgatás,
öntudatos művészek, szabad újságírók? Minek?
Minek?
Már megint izzad a tenyerem. Már megint őt látom. Szeretem.
Tekints le reánk a királyi vár magasából és meglátsz minket.
Szia, mi vagyunk a nép. A mi jövőnket loptátok el te, a
Mészáros, meg a Matolcsy.
:
De Ha! Mi zúg? … mi
éji dal? Tarlós, tudod, ha bosszant bármi nesz!
Százezeren az utcán? Ellenem tüntetve? De miért? Hiszen én
jó vagyok nekik, engem szeretnek, én a népemért adok és kapok. Na jó, mostanába
inkább kapok. Akkor miért?
Ezek tényleg Európát éltetik? Az én váram alatt? Enyém a vár
és a lekvár is, a csuporról nem is beszélve. Lőrinc barát, privatizálta mind,
mert Ráchel szereti lenyalni a mézet a kötélről.
De Ó háládatlan nép!. Ti tényleg elhittétek, hogy Európa
innen keletre van?
Légy szárnya bent, se künn. Ellopták.
2017. május 4., csütörtök
Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság
A karaktergyilkosság, még az antiszemita karaktergyilkosság sem új találmány
A „legnagyobb magyar író”, Jókai Mór, mindig is kiállt a
zsidók jogegyenlősége mellett. Az egyik legnépszerűbb magyarként szava igenis
sokat nyomott a latba. Aztán élete utolsó éveiben feleségül vette a zsidó Nagy
Bellát – és ekkor példátlan antiszemita támadás indult ellene. Az addig
ajnározott, szeretett íróból szinte egycsapásra afféle közellenség vált. Ma már
tudjuk, hogy egy tudatos, jól szervezett lejáratókampány, ahogy ma neveznénk, karakter-gyilkosság
áldozata lett minden idők legolvasottabb magyar szerzője.
Az akció szervezője, Jókai nevelt lánya, Róza azaz Feszty Árpádné volt. S miért
tette mindezt? Egyrészt, természetesen a remélt Jókai örökségért. Az agg szerző
korábban elképzelhetetlen nagyságú jogdíjakat kapott és feltételezhető volt,
hogy halála után az örökség is mesés méretű lesz. Ám házassága után örökösévé
új feleségét tette meg. A másik ok, mint erre Láng József Jókai Mórné Nagy Bella emlékiratai című kitűnő
tanulmány szerzője rámutat, hogy az események mögött „Jókai által adoptált
Feszty Árpádné állott. mely alighanem legfontosabb meghatározója volt annak,
ami Jókai második házassága s Nagy Bella személye körül történt.” S miért? „Nagy
Bella zsidó, mégpedig szegényzsidó származásának ténye miatt. (…) A
szegénysorsból jött Nagy Bella, akinek úri köreikbe való befogadására még egy
Jókai kedvéért sem voltak hajlandók.”
Érdekes, hogy az antiszemita hangulatkeltés miért is
lehetett ilyen hatásos a századforduló Magyarországán? Sokáig élt az a nézet, hogy
a kiegyezéstől az első világháború végéig tartó periódus afféle aranykora volt
a magyarországi zsidóságnak. S ha több szempontból igaz is, hogy megnyíltak az
utak a polgári jogegyenlőség előtt, s az asszimilálódó zsidóság mind nagyobb
része találhatta meg helyét a polgárosodó társadalomban, a századfordulóra az
antiszemitizmus mind erősebb lett. Persze a politika fősodrába nem kerülhetett
ekkor még, de egyre többeket fertőzött meg ez az eszme. Így aztán volt mire
építenie Fesztynének, aki kitartó szorgalommal tejesztette, hogy a „zsidó”Nagy
Bella kizsákmányolja, zsarolja, megtéveszti, tönkreteszi, kifosztja és
meggyilkolja a nagy írót.
S az antiszemita közhangulatban mind többen készségese
elhitték, hogy megjelent itt a patás
ördög egy zsidó képében, aki tönkreteszi a legmagyarabb írót – akitől el is
fordult a közönség egy része.
Jókai kiadója katasztrófaként írta le a történteket – az
addig sosem látott példányszámban eladott könyveket nem vásárolták az olvasók
„büntetésből”, amiért Jókai egy „zsidó” nőt vett feleségül. Derék magyar ifjak
tüntetéseket szerveztek a pár ellen, sorra jelentek meg a denunciáló cikkek.
S hogy a „kegyetlen” Nagy Belláról szóló vádak alaptalanok
voltak, puszta koholmányok? Ez már akkor sem érdekelte azokat, akik hinni
akartak a „nagy zsidó összeesküvésben” a zsidók született gonoszságában.
S nem is voltak kevesen.
Jókai halála után n Fesztyné újra képtelenebb és képtelenebb
vádakkal állt elő.
Az 1940-es évek elején a nyilasok támadtak ismét rá Nagy
Bellára. Egy Oláh György nevű nyilas
képviselő, aki a parlamentben, majd lapjában a zsidók ellen minden vádnak
helyet adó Egyedül vagyunk-ban hozta újra és újra elő, hogy a magyar
törvényhozás, személyre szabott jogalkotással – mert nincs új a nap alatt –
vegye el Jókainétól a szerzői jogokat, mégsem kaphat pénzt egy „zsidó” egy
magyar író alkotásai után.
Ma már tudjuk, meglehetősen alapos irodalma van ennek, hogy
a Nagy Bella elleni gonosz vádak, amelyeket a sajtó lelkiismeretlen része oly
bőszen terjesztett, hazug koholmányok voltak. De a zsidók elleni
hangulatkeltésre, az antiszemita érzelmek felkorbácsolására tökéletesen
alkalmasnak bizonyultak. Azok, aki saját maguk számára is mentséget kerestek
ahhoz, hogy ők tulajdonképpen nem is rossz emberek, amikor a zsidókat gyűlölik,
hiszen azok igenis okot adnak az ellenszenvre – örömmel olvasták ezeket a primitív
gyűlölködéssel teli cikkeket.
Ha úgy teszik, ezek az írások, és ezeknek a szerzői is
hazug, uszító cikkeikkel hozzájárultak a mind zsidóellenesebb közhangulat
kialakulásának – amely aztán, persze sok más tényezővel együtt – elvezettek
sokszázezer ember módszeres meggyilkolásához.
S hogy egy alaposan megszervezet szándékos karaktergyilkoság
állt Jókai és felesége lejáratása mögött, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy
Jókai sosem rejtette véka alá filoszemita meggyőződését.
Az Én és a zsidók című életrajzi novellájában így ír: „Én bizony gyermekkoromban antiszemita
voltam, mint sok fejletlen ember. A szolgálóink telemesemondázták a fejemet
azzal, hogy a zsidók a pászka ünnepükhöz keresztyén gyermekek vérét használják!”
Aztán leírja miként próbálta megverni egy idősebb zsidó iskolatársát, akivel
egy költészeti kérdésben vitatkoztak össze, Amikor édesanyja ezt megtudta,
keményen ráförmedt:
„
- De hát ezért minek kellett valakit megütni? – kérdé az anyám.
–
Hiszen csak egy zsidó volt!
–
Mit? – kiálta fel az anyám. – Te azt mondod, hogy csak egy zsidó volt. Hát
teelőtted a zsidó nem olyan ember, mint más? Te lenézesz mást a vallása miatt?
Te elfelejted, hogy a <> vallásunkat még ötven év előtt éppen
így üldözték ebben a városban, ahogy te üldözöd most a zsidót? Ezt nem tanultad
te éntőlem, se boldogult édesapádtól! – Most rögtön eredj, és keresd fel azt a
zsidó diákot, akit megütlegeltél, kérj tőle bocsánatot, és hozd tőle nekem
írásban, hogy teneked megbocsátott.
El
voltam szörnyedve a drákói keménységű ítélet fölött.
–
Én megalázzam magamat az előtt a zsidó előtt?
–
Megalázod
magad az Isten előtt, aki a zsidót veled egyenlőnek teremtette.”
A történet jól végződik, s a zsidó iskolatárs azt feleli: azért
van az a jó erős öklöd, hogy azzal majd megvédd a zsidókat.
„Ettől a perctől fogva lettem én filoszemitává.” Fejezi be írását.
És valóban, alkotásaiban éppen
úgy, mint politikai állásfoglalásaiban – évtizedekig képviselő volt – kiállt a
jogegyenlőség így a zsidó jogegyenlőség mellett is. S ezzel együtt – vagy épen
részbe ezért is – lett a kor legnépszerűbb írója.
Egészen addig, míg aztán az
antiszemita indulatokat kihasználva, szervezett lejárató kampány nem indult
ellene.
Jókai utolsó éveit sikeresen megkereserítették.
Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont
meglehetősen sokan olvasnak.
(Pesti Sólet, 2017. május)
2017. április 14., péntek
Broáf a piszoárba Fenyővel
A Sajtóstúl a házba című könyv kapcsán beszélgettünk.
2017. március 30., csütörtök
2017. március 23., csütörtök
Hanna és Péter a színre lép és rögtön el is válik
Valamikor, a történelem előtti időkben, úgy a kétezres évek legelején írtam a Hanna és Péter ciklust. Miután minden szerda délig kellett egy anyagot szállítanom doktor Borosnak, jó pár részt megélt.
Ugyanis egy évben ötvenkét hét van, ötvenkét szerdával. A Szabad Lexikon ráadásul vagy nyolc-tíz évig rendre megjelent minden szombaton a Népszava Szép szó mellékletében. És minden szombat előtt van egy szerda. Persze, ebben a reménytelen betűfolyamban a Hanna és Péter csak egy kis múló epizód volt. Én mégis szerettem őket, közelről ismertem a gondolataikat. A szereplőknek, a sztoriknak mind akadt valami valóságalapja, de hogy pontosan mi, azt talán már csak Pistivel (lásd doktor Boros) együtt tudnánk felidézni. De tulajdonképpen mindegy. Hol Hanna voltam, hol Péter hol meg Kovács János, aztán cseréltünk, de hogy mit mire, már a jó ég tudja. Hol ő, hol én, hol egyikünk se. Alkalmanként, mindketten, Ahogy a Ráckerthez is lehet, már lábjegyzetet kellene adni. (És Hannának tényleg van két gyereke, de lehet hogy már három, az idő az múlik, és persze a szimfónia sosem készül el igazából, de hogy mi is az, majd egy későbbi részből világlik ki. De csitt.)
Akkor vágjunk is bele.
Ugyanis egy évben ötvenkét hét van, ötvenkét szerdával. A Szabad Lexikon ráadásul vagy nyolc-tíz évig rendre megjelent minden szombaton a Népszava Szép szó mellékletében. És minden szombat előtt van egy szerda. Persze, ebben a reménytelen betűfolyamban a Hanna és Péter csak egy kis múló epizód volt. Én mégis szerettem őket, közelről ismertem a gondolataikat. A szereplőknek, a sztoriknak mind akadt valami valóságalapja, de hogy pontosan mi, azt talán már csak Pistivel (lásd doktor Boros) együtt tudnánk felidézni. De tulajdonképpen mindegy. Hol Hanna voltam, hol Péter hol meg Kovács János, aztán cseréltünk, de hogy mit mire, már a jó ég tudja. Hol ő, hol én, hol egyikünk se. Alkalmanként, mindketten, Ahogy a Ráckerthez is lehet, már lábjegyzetet kellene adni. (És Hannának tényleg van két gyereke, de lehet hogy már három, az idő az múlik, és persze a szimfónia sosem készül el igazából, de hogy mi is az, majd egy későbbi részből világlik ki. De csitt.)
Akkor vágjunk is bele.
V. válás – olyasmi, amit házasság vagy/és szerelem előz meg.
Válni lehet férjtől/feleségtől vagy éppen szeretőtől is.
*
A kocsmában ültek megint, de többen csak alkoholmentes sört
ittak. Ők sem a régiek már. A nőkről beszéltek. Pontosabban a válásokról.
Karcsi szerint egy nő éppen olyan, mint egy kocsi. Kétszer örülünk neki.
Egyszer, amikor megszerezzük és egyszer, amikor megszabadulunk tőle. Karcsi,
miközben három feleséget és jópár szeretőt fogyasztott el – egyszerű szerelőből
egy autószalon tulajdonosává küzdötte fel magát. Most egy nagy terepjáróval jár
és évente egyszer, a thaiföldi út előtt megy, felíratni a Viagrát.
Robi, miután második feleségét otthagyta, egészen fiatal
lányokra specializálódott. Három-négyhetente újít, mint mondja, nem akarja
nagyon megszeretni őket, mert akkor sokkal vacakabb, mikor úgyis elmennek. A
lánykák annyira nem bánkódnak, csak az az egy, aki hónapok óta telefonon
zaklatja azóta is, állandóan belezokogva a kagylóba. Ezt a zokogót egyébként
Robi majdnem mégis feleségül vette, mert helyes, szép és szereti a Robit, de
aztán inkább arra jutott, kihasználja ezt a maradék néhány évet. És felcsípte a
zokogó lányka húgát.
De félre a régi történetekkel – söpörte arrébb a korsókat
Péter – engem a múlt héten hagyott ott a Hanna.
- Az
a gyönyörű testű, isteni mellű, nagyon jó fenekű, csillogó gombszemű, igazi kiskirálylány? – kotyogott közbe az évek óta
boldog házasságban élő Kovács János, és izgalmában megnyalta a szája szélét. –
Akiről mindig azt mesélted, hogy a legjobbakat lehet vele bulizni és egy tündér
az ágyban?
- Az.
Múlt szerdáig minden a legnagyobb rendben ment. Megbeszéltük, hogy másnap
megint táncolunk előbb egy nagyot, mielőtt egymáséi leszünk. Aztán csütörtök
délben elhívott ebédelni és minden különösebb átmenet nélkül közölte, hogy
előző este, amíg én a konferencián ültem, bepasizott. Valami jólmenő csávó.Bocs. És viszontlátásra.
Este már nem együtt megyünk táncolni, két hét múlva nem velem utazik Rómába –
amire pedig hónapok óta készültünk. Futtában megcsókolt, hogy azért továbbra is
nagyon szeret és már el is tűnt. Én meg elsírtam magam, hogy utoljára éreztem a
nyakából szálló illatot.
- Sírni? Te? A híres cinikus állat? – szólt bele
megint Kovács János, mert neki mindig bele kell szólnia.
- Ő!
– vágta hátba az okoskodó Kovácsot Robi, s közben arra gondolt, hogy nahát
milyen kár. Ő is hogy megkedvelte ezt a mindig mosolygó lányt, pedig egyszer
kikapott tőle az unicumivó versenyben.
- És
tudjátok – mi volt a legvacakabb? – kérdezte Péter
- Hogy
fel kellett hívnod csütörtökön valamelyik korábban hűtlenül elhagyott
szeretődet, ha nőt akartál – vélte Kovács János. De Karcsi majdnem megpofozta.
Tudta, neki is hiányozni fog Hanna.
- Az – párásodott el Péter, híres cinikus tekintete -, hogy
tegnap felugrottam hozzá, elhozni a könyveimet, a fogkefémet, és a maradék
kotongumikat. Nagyon édes volt, és próbált lelket önteni belém, meg
vigasztalni. Aztán, ahogy régen, kikísért az előszobába. Ott, ahogy 3 éve
távozóban mindig, megsimogattam a mellecskéjét. Gondolkodás nélkül, nyomban
kaptam egy pofont, ahogy egy idegen férfinak is adna, ha az így tapperolná. És
mind a ketten, ebből az ösztönös mozdulatból értettük meg, tényleg vége.
(És a java még csak most fog jönni.
Mondhatnánk szép szóval: folyt. köv.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)