Délutáni csók
Kedves hallgatóim. Mai előadásunk témája a csók. A csók, amelyre például Franciaországban oly könnyen kaphatók a lányok. Ahogy Montaigne írja. „Visszatetsző és a hölgyeket lealázó szokás, hogy kénytelenek az ajkukat odanyújtani bárkinek. Nekem sincs sok hasznom a divatból, mert a világ nincs arányosan felosztva s három szép nő ellenében ötven csúnyát kell végigcsókolnom, amit az én rossz gyomrommal drágán fizetek meg.”
Mint az önök előtt is közismert, már a régi rómaiak háromféle csókot különböztettek meg, Osculum a tisztelet és a megbecsülés csókja, basium a szereteté, és a harmadik fajta a suavium. Nos, ez a legizgalmasabb.
Természetesen mi magyarok is sokat hozzátettünk a csókok rendszerének kidolgozásához. Kempelen Farkas, ki nem csak a nevezetes sakkozót, a Törököt alkotta meg, hanem hangzásuk szerint osztályozta a csókokat, úgymint: barátilag felcsattanó csók, halk csók, és utálatos cuppanás. (Részleteket az érdeklődőbbek elolvashatnak: Mechanismus der menschlichen Sprache, Bécs 1791.)
Biztosan sokan emlékeznek arra a kis közszájon forgó anekdotára, amely szerint Margit hercegnő, a későbbi XI. Lajos felesége, amint sétálgatott megpillantotta az édes szavú, de felettébb rút költőt, Alain Chartier-t, aki édesdeden szunyókált egy padon. Margit, amint kíséretével elhaladt a mitagadás, borszagú, horkoló költő előtt, hirtelen szájon csókolta. Az udvarhölgyek felvisítottak, jaj hogy lehet ezt a rút alakot lesmárolni. Mire Margit így felelt:. „Nem az embert csókoltam meg, hanem az aranyszavakat mondó szájat!”
Persze a csók veszélyes üzem is lehet. A nagy Szókrátesz egyszer így fakadt ki, miközben Xenophón nevű kis barátját oktatta: „Boldogtalan! Nem érted, hogy ha egy szép nőt megcsókolsz, elveszted a szabadságodat és rabszolgává alázkodol? Képtelen leszel bölcs cselekedetekre; mindent elkövetsz, hogy elérhess valamit, amit józan állapotban csak megvetnél”.
Mire a buta Xenophón csak annyit bír kinyögni „Oly nagy bűn lenne egy kis csók?”
Na, meg is kapja rá a választ, hogy attól koldul: „Hát a pók nem kicsi? Mégis ha némelyike megmar, az elméd is elborul tőle.”
Persze régóta tudjuk, nem csak veszélyes csókok léteznek, Párizsról írta le Jean-Petit Fontenille, hogy ott bizony sokszor jobban esik a csók, mint annyi más helyen a világon. Ő különösen a délutáni csókok vágykeltő, már-már isteni jellegéről számol be – mint állítja, alaposan kipróbálta a lehetőségeket, míg be kellett látnia, a délutáni a legjobb. Ahogy fogalmazott,, és ezt kérem, tanulják meg holnapra, Un baiser n’est rien, quand le coeur est muet – Semmit sem ér a csők, ha a szív néma marad.
Ám a szív gyakran nagyot dobban. S ha például híres szobrászok lennénk, mint Rodin és lenne egy oly gyönyörű múzsánk, mint Camille Claudel – akkor biztos ércbe, márványba fejeznénk ki, mit is jelent a csók.
De nem vagyunk Rodin sem. Ám természetesen a félév folyamán még alaposan foglalkozunk a csók, a puszi, a smár legkölünfélébb megjelenési formáival. A viszontlátásra.
Dési János
Kedves hallgatóim. Mai előadásunk témája a csók. A csók, amelyre például Franciaországban oly könnyen kaphatók a lányok. Ahogy Montaigne írja. „Visszatetsző és a hölgyeket lealázó szokás, hogy kénytelenek az ajkukat odanyújtani bárkinek. Nekem sincs sok hasznom a divatból, mert a világ nincs arányosan felosztva s három szép nő ellenében ötven csúnyát kell végigcsókolnom, amit az én rossz gyomrommal drágán fizetek meg.”
Mint az önök előtt is közismert, már a régi rómaiak háromféle csókot különböztettek meg, Osculum a tisztelet és a megbecsülés csókja, basium a szereteté, és a harmadik fajta a suavium. Nos, ez a legizgalmasabb.
Természetesen mi magyarok is sokat hozzátettünk a csókok rendszerének kidolgozásához. Kempelen Farkas, ki nem csak a nevezetes sakkozót, a Törököt alkotta meg, hanem hangzásuk szerint osztályozta a csókokat, úgymint: barátilag felcsattanó csók, halk csók, és utálatos cuppanás. (Részleteket az érdeklődőbbek elolvashatnak: Mechanismus der menschlichen Sprache, Bécs 1791.)
Biztosan sokan emlékeznek arra a kis közszájon forgó anekdotára, amely szerint Margit hercegnő, a későbbi XI. Lajos felesége, amint sétálgatott megpillantotta az édes szavú, de felettébb rút költőt, Alain Chartier-t, aki édesdeden szunyókált egy padon. Margit, amint kíséretével elhaladt a mitagadás, borszagú, horkoló költő előtt, hirtelen szájon csókolta. Az udvarhölgyek felvisítottak, jaj hogy lehet ezt a rút alakot lesmárolni. Mire Margit így felelt:. „Nem az embert csókoltam meg, hanem az aranyszavakat mondó szájat!”
Persze a csók veszélyes üzem is lehet. A nagy Szókrátesz egyszer így fakadt ki, miközben Xenophón nevű kis barátját oktatta: „Boldogtalan! Nem érted, hogy ha egy szép nőt megcsókolsz, elveszted a szabadságodat és rabszolgává alázkodol? Képtelen leszel bölcs cselekedetekre; mindent elkövetsz, hogy elérhess valamit, amit józan állapotban csak megvetnél”.
Mire a buta Xenophón csak annyit bír kinyögni „Oly nagy bűn lenne egy kis csók?”
Na, meg is kapja rá a választ, hogy attól koldul: „Hát a pók nem kicsi? Mégis ha némelyike megmar, az elméd is elborul tőle.”
Persze régóta tudjuk, nem csak veszélyes csókok léteznek, Párizsról írta le Jean-Petit Fontenille, hogy ott bizony sokszor jobban esik a csók, mint annyi más helyen a világon. Ő különösen a délutáni csókok vágykeltő, már-már isteni jellegéről számol be – mint állítja, alaposan kipróbálta a lehetőségeket, míg be kellett látnia, a délutáni a legjobb. Ahogy fogalmazott,, és ezt kérem, tanulják meg holnapra, Un baiser n’est rien, quand le coeur est muet – Semmit sem ér a csők, ha a szív néma marad.
Ám a szív gyakran nagyot dobban. S ha például híres szobrászok lennénk, mint Rodin és lenne egy oly gyönyörű múzsánk, mint Camille Claudel – akkor biztos ércbe, márványba fejeznénk ki, mit is jelent a csók.
De nem vagyunk Rodin sem. Ám természetesen a félév folyamán még alaposan foglalkozunk a csók, a puszi, a smár legkölünfélébb megjelenési formáival. A viszontlátásra.
Dési János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése