2009. május 4., hétfő

Radnóti Miklós esete - Bálint András estje


"Az én «nemzetem» nem kiabál le
a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó"


Jó tíz éve kezdődött nekem ez a történet – persze, hogy most eszembe jutott, annak mégiscsak az az apropója, hogy száz éve született Radnóti Miklós.

Szóval, jó tíz éve a Szombat című folyóiratnak egy interjút készítettem egyik kedvenc színészemmel, Bálint Andrással, a Radnóti Színház igazgatójával. Aki ráadásul abban az időben a Nemzeti Színház kijelölt igazgatója volt. Azé a Nemzetié, melynek helyén ma is egy csinos Gödör terül el. Hol máshol, mint a Radnóti piciny igazgató irodájában beszélgettünk, többek között arról is, hogy egyes szélsőjobbos hecclapok, arra tesznek sunyi célzásokat, vajon Bálint András elég jó magyar-e ahhoz, hogy a Nemzeti Színház direktora legyen. Hát nem kész röhej, hogy az egyik legkitűnőbb, legnépszerűbb magyar színésszel kapcsolatban ez egyáltalán előkerülhet?

Talán így jutottunk el Radnóti sorsáig. Radnóti naplója is szóba került. Idézek az akkori beszélgetésünkből:

- 1986-ban mondtam ezt először, amikor még meg sem jelent a napló. Gondoltam, ha megkérdi mi az én viszonyom a zsidósághoz, ezzel fogok válaszolni. Radnóti álláspontja ugyanis nagyon közel áll az enyémhez. „A szobám falán három «családi kép» van, három fényképmásolat. Barabás egyik meglehetősen ismeretlen Arany-festményének másolata, ugyanerről a festményről külön a fej, és Simó Ferenc egy nemrégiben fölfedezett festményének másolata az öreg Kazinczyról. A Kazinczy-képről csaknem látogatóm, de az Aranyról is sokan megkérdezik: «a nagybátyád?» vagy «a rokonod?» Igen, - felelem ilyenkor, Arany és Kazinczy. S valóban nagy-, vagy dédnagybátyáim ők. S rokonom a hitétváltó Balassa, az evangélikus Berzsenyi és Petőfi, a kálvinista Kölcsey, a katolikus Vörösmarty, vagy Babits, avagy a zsidó Szép Ernő, vagy Füst Milán, hogy közelebb jöjjek. S az ősök? A Berzsenyi szemével látott Horatius éppúgy, mint a zsidó Salamon, a zsoltáros Dávid király, Ésaiás, vagy Jézus, Máté vagy János, stb. rengeteg rokonom van. De semmi esetre sem csak Salamon, Dávid, Ésaiás, Szép Ernő vagy Füst! Vannak távolabbi és közelebbi rokonaim. Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, «zsidó felekezetű» vagyok ma is, de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem «szellemiségem» és «lelkiségem» és «költőségem» meghatározójának. Magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam s nem érdekel hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek. Kitagadhatnak, befogadhatnak, az én «nemzetem» nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét. Ha ilyesmit tapasztalnék, - megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és másképp gondolkodni sem.

Pár éve a Parlamentben Radnóti díjakat osztottak. Bálint Andrást hívták meg, hogy emelje az ünnepség fényét. Akkor is ezt a – zseniális Radnóti estjén azóta is elhangzó – részletet idézte.

A fene vigye el, de hát ez még mindig olyan aktuális.

(Bálint András naplója a Radnóti naplójáról)

1 megjegyzés:

Rom Romano írta...

Köszi, hogy a képet linkelted a http://gandhi-forum.blogspot.com/ -ra! Amúgy mit lehet tudni a szoborról? Hol látható, és ki az alkotója?