Csak a hatás számít
Kocsmázzunk. kezdjük Tatán, ebben az édes kis városban. Melynek különösen emeli a fényét néhány jelentős vendéglátóipari egység. Vegyük a Diákpresszó nevű egységet, amely a méltán híres tatai Eötvös József Gimnázium szomszédságában terül el – talán nem véletlenül. Itt a kis dombocska tetején, az egykori zsinagóga – ma görög-római szobormásolatok múzeuma – mellett található ez az intézmény. Amely helyi adatközlőnk szerint különösen fontos szerepet játszik az itt serdülő ifjúság nevelésében. Pompás találkozóhely a város felé vivő úton, de aki a romantikusabb, tóparti sétát kedveli, annak sem kell nagyot kerülnie, ha egy frissítőre vágyik. A magyar vidéki minimal-art jegyében fogant belsőépítészeti megoldásokat csak egy Lila ruhás nő reprodukciója töri meg. Egyébként itt minden a funkcionalizmusnak van alárendelve, vagyis gyorsan, lehetőleg olcsón inni. Helyi, magát megnevezni nem kívánó, ám saját bevallása szerint egykoron a Diákpresszóban sok időt eltöltő informátorunk úgy emlékszik, hogy azokban a nehéz években mindig akadt itt kéthetes süti, száraz linzerkarika és a többi.
Ma, ami a föltűnő, a rend és a tisztaság, kétségtelen, hogy ottjártunkkor, hétvége, kevesebben – mondhatni senki sem – teszi be ide a lábát.
A Diákpresszót hatóságilag védetté kellene nyilvánítani, hogy gyermekeinknek és unokáinknak megmutathassuk – így éltünk a puha diktatúrának csúfolt kádári években, amikor Unicum alig-alig, legfeljebb ha Hubertus pottyant az ölünkbe.
Folytassuk kalandozásunkat a Kocsmológia világában. Néhány éve még a pesti belvárosi Terv tartotta magát, de ott is kifestettek, ahogy a Mosoly sincs már meg és a „hétkeres” Gyuri bácsi grillje is afféle modern egyenruhát kapott. Nem is járunk már arra. Ellenáll még Budán a Bambi, tele is van mindig. Afféle végvár a vendéglátás határán. A deliriumtól egy kicsit innen. Említhetném még a Thököly úti Minit, amelyet egykoron a Récsei üzemegységből estefelé hazacaplató buszsofőrök tettek feledhetetlenné. De a Récseiből rosszulmenő pláza lett. Mondjuk a Mini ettől nem csúszott le, mert lejjebb már nincs – de sokat veszített a bájából. És, hogy nem minden teljesen reménytelen, idézzük fel a Madách téri árkádok alatt megbúvó tejbüfét, amely éjjel-nappali otthonául szolgál nem kevés törzsalkoholistának. A sarokban rendszeresen a pultra borulva szundikál egy téli fagylalt üzletben érdekelt bácsi. A fogatlan takarító néni lejmol egy százast a játékgépbe. Ide még alig-alig gyűrűzött be a rohanó életforma, ide tisztes és tisztességtelen iszákos emberek járnak. Sokan vidékről a fővárosba jövet is megállnak itt egy felesre – mert a szellem itt még a hetvenes éveket idézi. És falusian baráti. Cseresznye, barack, fröccs, homokiból. Nem az íze végett lesz, hanem a hatásáért.
S miért tejbüfé? Mert azokban a hetvenes-nyolcvanas években irtózatos korabeli innovációval egy turmixgépet is beállítottak s pár napig gyümölcsturmixokat is mértek. Aztán kiderült, nagy igény nincs rá. Mára minden maradt a CH3-CH2-OH bűvkörében. Éljen a múlt.
Ma, ami a föltűnő, a rend és a tisztaság, kétségtelen, hogy ottjártunkkor, hétvége, kevesebben – mondhatni senki sem – teszi be ide a lábát.
A Diákpresszót hatóságilag védetté kellene nyilvánítani, hogy gyermekeinknek és unokáinknak megmutathassuk – így éltünk a puha diktatúrának csúfolt kádári években, amikor Unicum alig-alig, legfeljebb ha Hubertus pottyant az ölünkbe.
Folytassuk kalandozásunkat a Kocsmológia világában. Néhány éve még a pesti belvárosi Terv tartotta magát, de ott is kifestettek, ahogy a Mosoly sincs már meg és a „hétkeres” Gyuri bácsi grillje is afféle modern egyenruhát kapott. Nem is járunk már arra. Ellenáll még Budán a Bambi, tele is van mindig. Afféle végvár a vendéglátás határán. A deliriumtól egy kicsit innen. Említhetném még a Thököly úti Minit, amelyet egykoron a Récsei üzemegységből estefelé hazacaplató buszsofőrök tettek feledhetetlenné. De a Récseiből rosszulmenő pláza lett. Mondjuk a Mini ettől nem csúszott le, mert lejjebb már nincs – de sokat veszített a bájából. És, hogy nem minden teljesen reménytelen, idézzük fel a Madách téri árkádok alatt megbúvó tejbüfét, amely éjjel-nappali otthonául szolgál nem kevés törzsalkoholistának. A sarokban rendszeresen a pultra borulva szundikál egy téli fagylalt üzletben érdekelt bácsi. A fogatlan takarító néni lejmol egy százast a játékgépbe. Ide még alig-alig gyűrűzött be a rohanó életforma, ide tisztes és tisztességtelen iszákos emberek járnak. Sokan vidékről a fővárosba jövet is megállnak itt egy felesre – mert a szellem itt még a hetvenes éveket idézi. És falusian baráti. Cseresznye, barack, fröccs, homokiból. Nem az íze végett lesz, hanem a hatásáért.
S miért tejbüfé? Mert azokban a hetvenes-nyolcvanas években irtózatos korabeli innovációval egy turmixgépet is beállítottak s pár napig gyümölcsturmixokat is mértek. Aztán kiderült, nagy igény nincs rá. Mára minden maradt a CH3-CH2-OH bűvkörében. Éljen a múlt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése