Xue Yanping új regényt ír. Minden bizonnyal ez a regény is azokról a régi történetekről szól, amelyek Xue Yanping életében, könyveiben is oly fontosak voltak.A közelmúlt Kínájának élete, a kulturális forradalom és az, a hétköznapi emberek miként tudták mindezt túlélni, már ha túl tudták élni.
Xue Yanping most éppen Európában jár, kiadókkal, szerkesztőkkel beszélget, itt Magyarországon is azt próbálja kipuhatolni, mi mennyire érdeklődünk aziránt a távoli és innen egzotikus világ iránt.
Xue Yanping szépen és választékosan beszél angolul, divatos ruhát hord, hogy Londonban, New
Azokról a történetekről a kulturális forradalom idején. Amikor minden felborult, amikor a normális észnek többé nem volt jelentése. Amikor bárkiből, bármikor áldozat lehetett, meg persze gyilkos és elkövető is. Yanping történetei a pekingi hutongokban játszódnak, ezekben a hagyományos, földszintes, szűk utcás, zárt életű lakónegyedekben. Yorkban vagy éppen Milánóban is megállná a helyét. Így aztán még nagyobb az ellentét azzal, amiről beszél.
Mondja, ma már a kínai fiatalok
nak is nehéz elképzelni, hogy milyen volt az élet akkor. Pedig tudniuk kell, szembe kell nézniük azzal, mi történt szüleik, nagyszüleik életében – e nélkül a
Xue Yanping életét és majdnem kettétörte a kulturális forradalom. Az egyetemeket bezárták, burzsoá csökevénynek minősítették. A fiatalokat tanulás helyett falura küldték kétkezi munkára, ahogy őt is. Ő aztán 1982-ben, az elsők közt újra, mehetett egyetemre, s próbálta behozni az elvesztegetett éveket.
Könyvei nagyrészt ezekről az évekről
szólnak. Amikor egy őrült forradalomra hivatkozva nagyratörő diktátorok azt hitték, az ő teljhatalmukkal át lehet alakítani az embereket, a gondolkodásukat.
Mit lát ebből a fejreállt világból egy kislány, mint Xue Yanpin?
„Volt egy macskám, akit nagyon szerettem. De állatot tartani kedvtelésből a hutongban szigorúan tilos volt – ez is burzsoá csökevénynek számított. A felügyelők, akik jelentőst részt a mi idősebb pajtásainkból álltak, folyton ott járőröztek a hutong szűk utcácskáin. Egyszer észrevettem, meglátták, hogy a cicámat etetem. Tudtam, ha utólérnek, nagy baj lesz. A macskámat ki is végezhetik és velem is nagyon elbánhatnak. Futottam hát lélekszakadva a sikátorokban, magamhoz ölelve a cicámat, míg végül sikerült meglépnem és elbújnom egy udvarban.” Végülis nem nagy történet, ott ahol százezreket gyilkoltak meg, de talán jól érzékelteti azt a világot.
- Miért volt tilos macskát tartani? – próbálom racionálisabb úton tartani a
beszélgetést, de Xue csak megvonja a vállát. Látom rajta, hogy nem érti, mit nem értek ezen.
- Ez volt a szabály. Csak. Egy betarthatatlan szabály a végtelen sok közül.
És a felügyelők, kik voltak a felügyelők és ők miért gondolták, hogy a macskatartás veszélyes az épülő kommunizmusra? – teszek úgy, mint aki nem látja, mi mindenre akad ma is ember.
Erre elmeséli, hogy az idősebb nővére is egy speciális egységben volt afféle katona. A nővére 16-17 éves lehetett akkoriban. Minden reggel szépen felöltözött és elment a társaival. Talán megverni valakit, vagy egy nagy táblát akasztani a nyakába, hogy így jár, aki a nép ellensége. Fiatalok voltak, nem értettek semmit a világból. Miközben édesapjukkal talán valahol máshol, mások bántak el eképpen.
Xue Yanpin hát ír. Új regényt. A régi történetekről. Amikor a politikai elszabadítja a legrosszabb emberi indulatokat.
Hogy okulunk-e belőle? Ott vagy itt? Hát
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése