2015. június 17., szerda

Mire jó egy kerítés a határon – amerikai anziksz


Kapaszkodik az ember a kerítés tetején. Fúj a szél, az esték is hűvösek már errefelé, nem a legkényelmesebb hely egy ilyen kerítésen üldögélni. De az ember csak kapaszkodik és nem mer leugrani. Ugyanis éppen most fékezett mellette a határőrség terepjáró dzsipje. Kászálódik ki a határőr és vagy fél tucatnyi európai újságíró San Diegótól délre, az Egyesült Államok és Mexikó határánál.
        Ugye megmondtam – lelkendezik a határőr. Ezek ilyenek, állandóan csak szöknének át – mutogat az emberre, ott a fal tetején. Az újságírók hümmögnek, villannak a vakuk. A milliós példányszámú Los Angeles Times újságírója, aki elkísérte a csapatot, jegyzetfüzetében lapozgat, s kérdezi berlini kolleginánkat: Ez most olyan, mint amilyen a berlini falnál volt?A lány azon gondolkozik, hogy miként magyarázza ezt el egy amerikainak, amikor az ember, ott a fal tetején, elunja a dolgot és lekiált a határőrnek:
        - Halló, sokáig ácsorognak még itt? Mert nem túl jó ám fent kuksolni.
 A határőr feje elvörösödik ekkora szemtelenség hallatán és spanyolul üvölt vissza:
- Igen, nagyon soká.
Az ember tehát visszamászik a mexikói oldalra, s néhány perccel később látjuk egy hasadékon át, amint társaival tüzet gyújt, hogy annál melegedjen. Majd ha mi arrébb megyünk újra nekiindul. Marco A. Ramirez, a San Diego-i határőrkörzet mexikói nemzetiségű tisztje csak legyint erre. Véget nem érő macska-egér harc ez. Hiába építettek itt a körzetben három sor magas kerítést, hiába a rengeteg határőr, a technika, a radarok, az új fogdák és a szuper intelligens számítógéphálózat, amelyen nyilvántartják a menekülőket. Az emberek Mexikóból csak jönnek, jönnek. Van, aki a jobb élet reményében, más csak "üzleti ügyben", csempészáruval érkezik. A hatvanhat mérföldes szakaszon tavaly több mint 1 milliárd dollár értékű kábítószert foglaltak le. A többség persze a korlátlan lehetőségek hazájába vágyik. Csak előbb éppen a korlátokon kell átjutnia.
Ramirezék naponta átlagosan ezerkétszáz embert fognak el. Sokakat közülük már névről ismernek.
        Elkapjuk a fickót, visszatoloncoljuk, a másik oldalon megeszik egy hamburgert, aztán ismét próbálkozik – magyarázza a helybéli szokásokat Ramirez. És aki átjut a határon, az aztán eltűnik a kontinensnyi országban. Aki viszont fennakad, azt beszállítják a határőrség fogdájába. Egy kör alakú teremből nyílnak a szűk, rácsos zárkák. A terem felé eső falon végig ablakok. A középen dolgozó tiszt, miközben számítógépén a jelentést írja, szemmel tarthatja foglyait. Mindenkitől ujjlenyomatot vesznek és ellenőrzik, nem körözik-e az Egyesült Államokban.

        – Volt, hogy egy kiéhezett családnak én rendeltem a saját pénzemből pizzát, mielőtt visszaküldtük őket – igazgatja az oldalán fityegő jókora pisztolyt a határőr. – Tény, hogy sokszor még a legrosszabb itteni fizetésből is jobban meg lehet élni, mint a legmagasabból odaát – teszi hozzá Ramirez, aki bár az Egyesült Államokban született, de Mexikóban nevelkedett, s úgy tervezi, ha majd nyugdíjba megy, oda is tér vissza. Mostanság is gyakran jár haza, azzal persze nem dicsekszik, hogy mexikóiak elfogásával keresi a kenyerét. Miután jó néhány környékbelinek kapóra jön az olcsó munkaerő, még munkalehetőség is akad. Attól függően, hogy ki számolja, csak Kaliforniában 1,2 - 2 millió illegális bevándorló él. Egészen a legutóbbi időkig részesülhettek orvosi ellátásban, gyermekeik ingyen tanulhattak az állami iskolákban. Ugyanis a Legfelsőbb Bíróság még 1982-ben határozott úgy, hogy az iskolák nem vizsgálhatják, miként került valaki az Egyesült Államokba. Állítólag mindez három milliárd dollárjába – ez az éves költségvetés tíz százaléka – kerül a kaliforniai adófizetőknek. Illetve, lehet, hogy csak került. A november eleji népszavazáson a polgárok többsége arra voksolt, hogy vonják meg a szolgáltatásokat az illegális bevándorlóktól és gyermekeiktől. A liberálisok szerint ez embertelen és igazságtalan, az USA gazdag ország, képes állni a cechet, különösen, ha kihasználja ezeket az embereket, olyan munkára, amit más amúgy sem végezne el. Ám a most többségbe kerültek szerint nem lehet elvárni a mind több gonddal küzdő országtól, hogy a világ összes rászorultját segítse. A Los Angeles Times közvélemény-kutatási adatai szerint a választópolgárok 77 százaléka szerint Kalifornia legnagyobb problémája a túl sok illegális bevándorló. A liberálisok most abban bíznak, hogy a Legfelső Bíróság majd hatályon kívül helyezi a népszavazás alkotta szabályt. Ugyan addig még évek telhetnek el.
Ramirez a számítógéprendszerrel büszkélkedik, s a villódzó képernyőn mutatja, hány mai elfogott élvezte tegnap is a hatóságok vendégszeretetét.
        Mielőtt a három sor kerítést felépítettük volna, a határ közelében rendszeresek voltak a rablások, nemi erőszakok, betörések. Mióta megvan, valamit javult a helyzet. Úgy látszik egy betörésért már nem érdemes átugrálni a falakon, aztán vissza. Az átszökők kilencven százaléka végül is tisztességes ember, de a maradék tíz bűnöző – magyarázza Ramirez, miközben zötykölődünk tovább a határ mellett a terepjárón. Ő egyébként az elmúlt tíz évben mindössze háromszor kényszerült használni a fegyverét, de a kollégái közt akadnak, akik jóval többször keveredtek tűzharcba. Egy tisztességes méretű drogszállítmány hatalmas érték, érdemes érte kockáztatni. Meg aztán működnek itt embercsempészek is. Szabott árfolyammal, kínait háromezer dollárért, salvadorit kétezerért, mexikóit már ötszázért szöktetnek át. Ám aki biztosra akar menni a letelepedéshez, munkavállaláshoz szükséges úgynevezett zöld kártyához – majdnem olyan mint a valódi – öt-hatezer dollárért juthat, de egy rendszeres határátlépéshez szükséges igazolás már 350-ért is beszerezhető. Miután a kereslet óriási, buknak is le korrupt tisztviselők. Elhagyjuk a Heroin-völgyet és a költői Arany- csúcs nevet viselő helyet. A kocsi nagyot fékez egy kivilágítatlan dzsip mellett. Csak a légkondicionáló búg egyenletesen. Fiatal, egyenruhás srác tekeri le az ablakot.
        – Figyeltem, ahogy jöttök – bök az előtte lévő képernyőre. A kocsi tetején lévő infrakamera mindent lát a sötétben is. – Néztem, amikor beszélgettetek a kerítés tetején csücsülő emberrel, aztán visszamentetek az őrsre. Még egy kutyát is nyomon tudok követni, nemhogy ennyi újságírót.
        – És mi lett a mi emberünkkel? – kérdezzük.
        –Miután elmentetek, átmászott a kerítésen, futott befelé. Én rádión szóltam a többieknek merre jár. Mire visszaértek a parancsnokságra már biztosan ő is ott lesz valamelyik fogdában – tekeri tovább a kamerát. Bár vagy két kilométerrel arrébb állunk, jól látszik, hogy a falnál nagy a forgalom, másznak át a szerencsét próbálók. – A San Diegóból kifelé vezető kétszer tíz sávos, állandóan zsúfolt autópálya szélén szokatlan figyelmeztető tábla: egy család rohan át az úton. Ha nem gázolják agyon őket, túljutottak a második akadályon is.
        Aki Mexikóból szökik át, és nem bűnöző, ha önként visszatér, ezt minden következmény nélkül megteheti – magyarázta washingtoni irodájában a határőrség vezetője Doug Kruhm tábornok. – Ám akiről kiderül, hogy bűnöző, azt deportálják, s vagy kiadják oda ahol a bűncselekményt elkövette, vagy az Egyesült Államokban ítélik el. Akik többször próbálkoznak átjutni a határon sokat kockáztatnak, a második lebukás után, akár öt évre is lecsukhatók.
Ramirez szerint munkájában a legnagyobb eredmény, ha szolgálat után élve hazamegy, senki sem lőtte, szúrta le. Na, meg egy kicsit az Egyesült Államokra is vigyáz, mutat előre, ahol nagy dörrenéssel nyílik a vaskapu. Határőrök kíséretében több tucat mexikói battyog vissza szülőhazájába. Túlzottan nincsenek elkeseredve. Holnap talán újra nekivágnak. Kollégám a Los Angeles Timestól előhúzza a tollát és úgy kérdi tőlem: Mondd, valami hasonló volt a ti vasfüggönyötök is?

San Diego, 1994. november.

Nincsenek megjegyzések: