1945. június közepén az alábbi, akkoriban egyáltalán nem
olyan túl szokatlan apróhirdetés jelent meg a Népszava utolsó oldalán:
„Aki tud dr. Kasza (Kasser) Sándor,
lakott azelőtt Újpest, Árpád utca 25., később Budapest, XIV. Izsó u. 5 és özv.
Drexler Ferencnéről lakott azelőtt Dunaharaszti, később Budapest, XIV. Izsó u.
5. sz., jelenlegi tartózkodási helyéről, illő jutalom ellenében haladéktalanul
közölje Schramm Ede, Budapest VII. Dohány utca 71. címre.”
A hirdetés szereplőit nem egyszerű azonosítani. A korabeli
telefonkönyvek szerint a Dohány utca 71. alatt lakó Schramm Ede „igazgató”. S a
korszakból ismerünk egy Schramm Edét, aki több kisebb-nagyobb újságkiadó
vállalatot is igazgatott, s többek között egyik vezetőségi tagja volt az
újságírók és más haszontalan kártyások „Otthon” körének. Akkor ő meg is lenne. Drexlerné, aki egy
tetőfedő felesége volt Soroksáron, (Dunaharasztit Soroksárral összekeverni nem
olyan nehéz) talán cseléd lehetett az Izsó utcában.
Akiről még a legtöbbet tudjuk, az Kasza (Kasser) Sándor.
Pedig az egyik legkevésbé ismert történet a vészkorszak
ideji pesti embermentőkéi közül éppen az övé és feleségéé, Arányi Erzsébeté
(Elizabeth) .
Kasser az egyike volt a Valdemar Langlet irányította
magyarországi Svéd Vöröskereszt vezetőinek, közvetve, közvetlenül ezrek
köszönhetik neki az életüket. Felesége
jónéhányszor, mint Raoul Wallenberg tolmácsa működött közre az embermentésben.
A velük történteket a Wallenberg jegyzőkönyv (Ab ovo kiadó, 2014) címűkönyvemben viszonylag részletesen ismertettem.
De azóta is újabb és újabb apró
részletek kerülnek elő.
Kasseréknak komoly része volt az embermentés
megszervezésében és lebonyolításában, a túlélés feltételeinek a biztosításában.
A háború előtt a Neményi Papíripari részvénytársaság egyik
vezetője volt. Papír alapanyagot már akkor is leginkább Svédországból lehetett
szerezni. Ezért Kasser elhatározta, hogy megtanul valamennyire svédül. S órákat
kezdett venni a pesti bölcsészegyetem svéd lektorától, Valdemar Langlettől.
A két férfi össze is barátkozott az órák alatt.
Langlet nem volt diplomata, haza is utazhatott volna, amikor
rosszabbra fordultak a dolgok az országban. Ám felesége, Nina Langlet életrajzi
kötetében úgy idézi fel, hogy a német megszállás után elkövetett szörnyűségek
felettébb megrázták a férjét, különösen, amikor megismerte az úgynevezett Auschwitz jegyzőkönyvet, amelyben két a
haláltáborból megszökött fiatalember
hívta fel a figyelmet, hogy minden valószínűség szerint egy jelentős kivégzendő fogolyszállítmány érkeztére
készülnek. Lévai Jenő Fekete könyv című munkájában azt is megemlíti, hogy éppen
Langlet volt az, aki miután hozzájutott az Auschwitz jegyzőkönyvhöz,
továbbította azt a svéd követnek Carl
Ivan Danielsonnak, s részben így szerzett minderről tudomást a világ.
Érdekes, hogy a magyar
hivatalosságok általában tagadták, hogy ők ismerték volna ezt a jegyzőkönyvet –
persze, hogy ismerték – és nemcsak tudni nem akartak róla, hanem általában nem
is késztette cselekvésre őket.
Nem így a svéd nyelvtanárt. Amikor a Magyar Vöröskereszt
elhatározta egy mentőakció megszervezését, Langletet bízták meg ezzel. Langlet
pillanatok alatt hatalmas és hatékony apparátust hozott létre szinte a
semmiből. Megalakította a „Svéd”
Vöröskeresztet és ennek főtitkárává nevezte ki Kasser Sándort.
„Ha úgy tetszik, mindannyian véletlenül került ebbe a
munkába bele. Ismertem jól Langletet, azonos hullámhosszon voltunk. És azt is tudtuk, valamit tennünk kell az
üldözöttekért. Ő is hogy került bele?
Neki rengeteg entellektüel barátja volt, vezető értelmiségiek is, mint például
Kodály, és sok baloldali is. Féltek, érezték, hogy baj lesz Jöttek tanácsot,
segítséget kérni. Langlet meg próbált
tenni valamit, először csak értük. És
aztán ebből nőtt ki az egész zsidómentő akció”
- idézte fel már a kilencvenes
években egy interjúban, amit Bécsben készítettem vele.
Langlet asszony visszaemlékezései szerint Kasserhez
tartozott a központi iroda vezetése, itt
állították ki az oltalomleveleket és menleveleket személyek, épületek és
intézmények számára. Ide futott be minden információ a nagy és bonyolult
szervezet működéséről és a segélykérők is itt álltak sorba. Tizenkét kórházi
részleget működtettek, 47 gyermekotthont tartottak fent – és bújtattak,
élelmeztek, elláttak üldözötteket, 14 öregotthon tartozott hozzájuk és 8 ház a
védett gettóban legalább 3 ezer emberrel. Hét apácakolostorban
És ami szintén ezreknek, tízezreknek jelentette a túlélést,
Langlet ötlete nyomán 1944. májusától menleveleket állítottak ki. A Svéd
Vöröskereszt által bevezetett Schutzbrief volt az előképe a Wallenberg féle Schutzpassoknak.
Kasser felesége, Erzsébet asszony szerint „az első dolog,
amit a férjem megtervezett a Schutzbrief volt, ahogy a Svéd Vöröskereszt kérte.
Mire Wallenberg megérkezett, már
körülbelül négyszáz ilyen lett kiadva. Úgy nézett ki, mit egy valódi útlevél.”
„Persze valójában ennek diplomáciai ereje nem volt, csak
pszichológiai. Hiszen tényleg úgy nézett ki, mint egy svéd útlevél. Amíg nem
jött Szálasi, addig mindenhol akceptálták” – tette hozzá Kasser úr.
Arra a kérdésemre, hogy ki lehetett az a szerencsés, aki
hozzájuthatott efféle életmentő irathoz, elmondták, hogy tulajdonképpen bárki
jöhetett hozzájuk, aki úgy érezte, hogy szüksége van rá. Elsősorban persze
zsidók, de olyanok is, akiket politikai okokból üldöztek.
Eleinte csak négy ember dolgozott az akcióban, aztán
hamarosan húsz. Májusban aztán a Magyar
Vöröskereszt, ahol addig működtek, elküldte őket azzal, hogy számára már
kellemetlen ez a mentőakció.
„Sorban álltak kint az utcán az emberek.
Csillaggal a mellükön. Ez már sok volt a magyar Vöröskeresztnek. Ott is az
antiszemitizmus volt az irányzat. Kivéve
a vezetőjét. Az egy intelligens, kulturált ember volt.” – idézte fel Kasserné.
Aztán nyáron megérkezett Wallenberg „és ez nagyon nagy
segítség volt nekünk, mert most már az ő védelme alá mentünk mi is. Különösen
októbertől vált ez nagyon fontossá. Addigra már kiderült, hogy a Svéd
Vöröskereszt nem egy hivatalos szerv ilyen célokra. Kellett valami kapcsolat.”
– jegyezte itt meg Kasser.
De ez már egy másik történet.
S, hogy miért kereste Schramm Ede „illő jutalomért” Kassert?
Talán előbb-utóbb ez is kiderül.
(Pesti Sólet, 2016. október)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése