Meghalt a majdnem első magyar űrhajós

Éppen most fejeztem be Szász Pista nekrológját.
Azzal kezdtem, hogy van, akiről csak kedélyes nekrológot lehet írni, hogy ettől jobban érezzük a tragédiát.
Pistát egészen a múltból, a Lenin körúton lévő New York Palotából, a Magyar Nemzet szerkesztőségéből ismerem.
A következők nincsenek már meg: Lenin körút, Magyar Nemzet, Szász Pista - és a New York palota is egészen más már.
Első közös kalandunk úgy kezdődött, hogy a szerkesztőségbe igyekezvén egy lomtalanításnál találtam egy ötvenes évek dalosfüzetét. Pista meglátta az asztalomon és azt ajánlotta énekeljük el a dalokat. Kicsit szabadkoztam, hogy a Sztalin kantátát például nem is ismerem, de azt mondta, sebaj. majd segít. (Később tudtam meg komoly komolyzenészként végzett, zenetanári diplomája is volt.) Nem vertek meg minket, de csak Pistára teintettel, aki évekig adott alapanyagot a délutáni anekdotázásokhoz. A szerkesztőségi történetek nagy része róla szóltak és erre igen büszke volt.
Párat megörökítettem a Sajtóstúl a házba (Régi és új anekdoták a média világából) című könyvemben. Erre is büszke volt Én meg rá

-->

Pista az űrben

1975-ben a közös amerikai-szovjet Szojuz-Apolló program újra izgalmassá tette az űrkutatást.

A szerkesztőségekben írások készültek, magyarázatok jelentek meg minderről, pörgött az élet, ebben az eseménytelen kádári pangásban.

A Magyar Nemzet kicsiny szerkesztőségi kollektívája ekkor határozta el, hogy egy apró tréfát űznek kedves kollégájukkal, Szász Istvánnal.

Pista kapott egy levelet, szépen elkészítve. Hol volt akkor még számítógép, nyomtató és más efféle, a hamisítást egyszerűvé tevő eszköz. Komolyan meg kellett vesztegetni nyomdászok egész sorát, hogy elkészüljön a nagy mű. Igazi boríték, fejléces papír, veretes angol szöveg, amelyet Vértessy Péter készített el.

A főszerkesztő, Pethő Tibor már napokkal korábban szólt Szásznak, hogy „Pistám, fogsz majd kapni egy fontos levelet” – és már ment is tovább a folyosón, titokzatos képet vágva, nem felelve „Pistám” érdeklődő kérdéseire.

Aztán egy szép napon megjött a titokzatos küldemény. Címzettje forgatta, nézegette, aztán eldöcögött vele Vértessy Péterhez, hogy fordítsa le, mi áll benne.

Nem több, nem kevesebb, mint hogy a Szojuz-Apolló program sikerén felbuzdulva, több újságírót terveznek kilőni az űrbe, hogy onnan számolhassanak be, saját élményeik alapján, milyen is fentről a Föld.

Szász István is a potenciális jelöltek közé került. Természetesen ahhoz, hogy valóban bekerüljön a csapatba, és részt vehessen a csillagvárosi kiképzésen alapos orvosi ellenőrzésen kell átesnie.

És felsorolták az összes kellemetlen orvosi vizsgálatot, amely csak eszükbe jutott.

Az emlékezők innen kezdve két csoportba sorolhatók. Szász Pista esküszik rá még ma is, hogy ő hamar átlátta a turpisságot és csak azért csinált úgy, mint aki elhiszi, hogy ne rontsa el a játékot.

A visszaemlékezők egy jelentős halmaza szerint, mikor már látták, hogy Pista túlzottan beleéli magát a dologba és próbálták megmondani neki az igazat, akkor azzal felelt: Ezt csak azért mondjátok, mert irigyek vagytok arra, hogy engem fognak kilőni és nem titeket.

A történet közszájon forgott, mint Pistáról annyi más.

Sőt, ebből még tévéjáték is lett. Valaki elmesélte Módos Péternek is, aki színre vitte a történetet.

Avar István játszotta a főszereplőt és talán Bodrogi Gyula az újságírót, akit majdnem kilőnek az űrbe. Talán a sok ismétlés közt valamikor majd újra feltűnik. És akkor tessék tudni, ez (majdnem) a valóság.