2020. március 25., szerda

A halott költő visszanéz Erdélyi József antiszemitizmusa és "zsidó barátsága"


Könnyű belátni, hogy a magyar hazát tönkretenni akaró háttérhatalom (a tugyukkik) erőnek erejével próbálja leszoktatni a felnövekő ifjúságot az olvasásról. Azokról a könyvekről, amelyek megmutatják a magyarság felsőbbségét, erejét, élni akarását – és mindennek felett való voltát. („KIT ELVÁDOLTAK, ELÍTÉLTEK, / ÁLLJON MINDEN NEMZET ELŐTT / ISTENI HŐSKÉNT A MAGYAR/ S MINDEN NÉP ÜNNEPELJE ŐT.” Erdélyi József: Gömbös Gyulához, Egyedül Vagyunk 1940. 2. szám. És igen, így csupa nagybetűvel.).
A háttérhatalom már annyira elszemtelenedett, hogy a nemzeti alaptanterv készítésére is rátette szőrös, görbeorrú mancsát. Különben, hogy fordulhatna az elő, hogy példának okáért olyan tervet állították elő az irodalomoktatásnak, hogy attól valamire való diák – persze ha akad tanár, aki következetesen végigviszi – soha többé könyvet olvasási céllal a kezébe nem vesz, és jogos önvédelemből csak a telefonját fogja mindörökké nyomkodni. Ott meg aztán könnyen a kommunistából liberálisba átöltözött ellenség pornográf tartalmaira kattinthat és akkor oda a keresztény, ezeréves Magyarország és még a fehér ló is hiába bolyong a vörös rongyokba bújtatott fővárosban.
Képes Családi Lapok
Kétségtelen, van haladás. Kertész ki, Wass be. De példának okáért, hol marad Erdélyi József? A legnagyobb magyar géniuszok egyikének tartotta a Horthy-kormányzat sajtója, a nyilas lapok ünnepelt sztárja volt, aki aztán az ötvenes évek második felében újra előkerült.
Hát nem kellene ismernie a fiataloknak azt a versét, hogy: „Ne féltsétek a zsidókat, / az Egyiptom pusztítókat! / Mit nekik a vörös terror? / Vörösebbet láttak egykor! / Ilyen-olyan kommunizmus / nem fog ki a héberen. / száraz lábbal ment át Mózes / már a Vörös-tengeren. [...] De csak tűrjünk: a türelem / sírhalmunkon rózsát terem. / Lovak vagyunk vörös hámba, / zsidót viszünk Kánaánba. / Így aztán a kommunizmus / nem fog ki a héberen.”
Még szerencse, hogy a Solymosi Eszter vére című örökbecsűje minden tisztes mai szélsőjobb rocker koncerten megidéztetik, népszerű és államilag támogatott nemzeti rockzenekarok révén.
És most fordítsuk komolyra a léha szót. A durván antiszemita Erdélyi – akit kollégái a Solymosi vers után – „halott költőnek” nyilvánítottak, azért ingadozott sokáig. 
Képes Családi Lapok
Érdekes, hogy egy 1946-ban  megjelent, Boldizsár Iván szerkesztette könyvben, amelyben úgy idézik fel, mint a kevés nyilas költőt, azt írják róla, hogy öngyilkos let. Valójában csak bujkált, nagyon rövid börtönbüntetést kapott később és az ötvenes években még új kötettel is jelentkezhetett.)
Nemcsak, mert kezdetben a „kis jelentéktelen zsidó lapocska” a Nyugat jelentette meg verseit, kapott jócskán támogatást a Baumgarten alapítványtól, de két antiszemita vers között megpróbálkozott azzal is, hátha a zsidóbarátság inkább hoz a konyhára.
Az Egyenlőség című zsidó lapnak egy Mózes éneke című költeményt küldött például, s a Mózes éneke című költeményt, a lap szerkesztője így minősítette, „a vers izzóan zsidó, bár szerzője nem az. Mindenesetre jellemző a költőre, aki hétfőn a Virradatban ír Solymosi Eszterről és csütörtökön az Egyenlőségben akar írni – Mózesről.” (Egyenlőség 1937.  augusztus 12.)
Egyenlóség
Erdélyi hamar döntött, nyilas költő lett. A nyilas lapok sztárja. Annyira, hogy a hatalomtól támogatva – vesd össze irodalmi erőközpont – például lelkesen nekiállt a nagymúltú Petőfi Társaság zsidótlanításának. A Petőfi Társaság vezetősége próbált ellenállni – igen, akkoriban létezett ilyesmi – mire Erdélyi sértetten kilépett, mondván: „a társaság regenerálását, elsősorban a zsidó tagoktól való mentesítését illetően a társaság vezetősége nem veszi komolyan, elnöke meg gyerekségnek mondja.” (Egyedül Vagyunk 1943. 1. szám.)
Futólag idézzük fel, nem tagadva, hogy van a mai korral áthallása, azt a költeményét, amelyet nem sokkal Pearl Harbour japánok általi megtámadása után írt Rokonság címen. „Nap fiai a japánok, / mint régi magyarok; / elszakadtak rég egymástól, / de mind máig rokonok. / Büszkén vallja a japán is! Rokonának a magyart / Rokon a szó ajkukon és / markukban a hősi kard. (Egyedül Vagyunk, 1942. 3. szám.)
Nevezetes verse, még az, amelyben 1944-ben beszámol arról, hogy szép, új lakáshoz jutott a kormány jóvoltából – egy zsidó lakásához, akit kitettek onnan. Fenyő Miksa is megemlékezik erről a versről a naplójában (Az elsodort ország) A régi lakástulajdonosról „akit az embersorból és ebből a lakásból kidobtak, a legjobb esetben negyedmagával egy gettóház szobájába szorították, de a rosszabb esetben Kistarcsára vitték, ha ugyan nem Németországban a német szépség, jóság igazság - mert ott is van! – tudós gázlaboratóriumába!”
Sok évvel ezelőtt egy hosszú interjút készítettem (Szombat, 1999. február) egy igaz költővel, Faludy Györggyel, aki lehet, hogy nem része most éppen a dúsan tenyésző iskolai tananyagnak, de ettől még a legtöbbet olvasott magyar szerzők közé tartozhat.
Ebből idézem most fel az Erdélyi Józsefről szóló részt.
-     Emlékszem Nagy Lajossal ültem a kávéházban. Erdélyi is gyakran ült ott vele. Amikor megjelent a Solymosi Eszter vére című vers oda akart ülni Nagy Lajoshoz, aki azt mondta, ide többször nem ülsz le. Mire azt felelte: mi az Lajos, te is elárultál minket? (A történetet némi variációval Erdélyi is elmesélte, méghozzá a nyilas Fiala Ferencnek, s az Összetartás című lap 1937. augusztus 29-i számában meg is jelent. Aszerint Nagy Lajos felesége szólt volna vissza neki, akire Erdélyi rálegyintett volna,  nem számít, mert zsidó -dj.) Bár én csak hallottam a Solymosi versről, de nem olvastam el. Minek?
-     Azóta se olvasta?
-     Nem. Nem hagyom magam bosszantani ezektől. Nem érdekel, hogy micsoda aljasságokat ír. Sok hülye volt, nagyon sok. (…) Miközben a magyar nácik sohasem voltak a többség. Féja Gézán, Erdélyi Józsefen -a ki mint ember is jelentéktelen volt, s néhány ilyen nagyszájún kivéve, igazi írók közül senki nem tartott velük. Sőt, az igazi írók a nácik ellenségei voltak. Nem az volt, mint Németországban, ahol nagyrészt - persze ott sem mindenki - náci volt. Nálunk kit tud náci költőt mondani?
-     Erre biztos lenne, aki azt felelné, persze hogy nem tudok, hiszen nem tanították ideológiai okokból az iskolában őket.
-     Nem is lett volna kit. Hülyék, gyengék voltak.”







(Megjelent a Hócipő 2020. március 10-i számában)

Nincsenek megjegyzések: