A következő címkéjű bejegyzések mutatása: enci. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: enci. Összes bejegyzés megjelenítése

2007. október 19., péntek

Enci és a költészet


A dalban elmondott vers


Azt olyan jó mondani, hogy ah, kit érdekel manapság a költészet? Kérem szépen a vers halott, csak néha támad föl egy-egy pillanatra, de inkább még úgy se. Ilyennel kétféle ember áll elő. Az egyik, akit tényleg nem érdekel a költészet, és mégiscsak meg kell magát vigasztalnia. Nem ő bunkó, hanem ugye a világ a rossz, amely nem érdeklődik a vers iránt. A másikfajta meg persze versszerető, esetleg maga is versíró – de hát egyrészt a közönség távolmaradását is magyarázni kell valahogy, másrészt a kit érdekel „manapság" a költészet? kérdésben benne foglaltatik az a válasz is, hogy talán tegnap még fontos volt a dolog és akkor lehet, hogy holnap ismét az lesz. Csak ki kell bírni addig, ki kell várni.
Persze akadnak olyanok, akik nem várnak, hát persze, hogy nem. Inkább összevegyítik mondjuk a dalt a verssel – szerveznek ebből egy jó kis sorozatot, sört is mérnek közben, meg még kóser szilvát is lehet inni, és máris van közönség. Hoppla. A Sziámi együttes, Müller Péter vezetésével, évek óta szervezi az amúgy egyáltalán nem költői című Songwriters klubot. Sokáig a Trafó nevű műintézményben, legközelebb, most vasárnap a Merlinben. És kiderül, hogy akad komoly érdeklődés a versre. Bee.
A dolog úgy működik, hogy minden hétre hoz a Sziámi együttes egy új dalt, meghív vendégművészeket – aki még nem volt ott a műfajból, az le is húzhatja magát, mert akkor keveset ér – és még egy költő is eljön, aki vagy maga adja elő a versét vagy a fellépő zenekarok megzenésítik neki és eldanolják. Miközben a a nagyérdemű lelkesedik és esetleg húz még egy jó nagyot a poharából. Vagy nem lelkesedik és úgy húz a pohárból. Ez végülis az irodalom szempontjából majdnem mindegy.
Fellépett itt már Bródy Jánostól Karafiáth Orsolyán át a Quimby zenekarig és vissza Hazai Attila vagy Bárdos Deák Ágnes is. A sor hosszú, és úgyis biztosan sokakat kihagyunk, kész sértődés lesz ebből még.
A legutóbbi előadáson egy sarokban megbújva a költő Kemény Istvánt véltük felfedezni, amint a költő Vörös István társaságában ez utóbbi versét hallgatták, amit a mi dalospacsirtánk,a Sziámi zenekar oszlopos tagja, Záhonyi Enikő, baráti körben Enci néven is közismert, interpretált. Vagy inkább énekelt el. „A Kant utca végén” ez a vers címe, és a költő azt az érdekes kalandját foglalja össze, amikoris egy Kantról nevezett berlini utcában pornofilm forgatásba botlott. Kedvcsináóul legyen elég ennyi: „Egy film készül nyilván,/sej, a Kant utca végén,/lámpa csillog ott fönn/ és bent erkölcsi törvény.
Lábuk között törvény,/de még csak borotválják,/az egyik jelmezt vesz,/kirúzsozza a száját.”Lalala
És persze közben dörög a dob, cseng-bong a gitár, brummog a basszus és zongorázik a zongorista.
Fél szemmel közben a színpadra sandítunk és azzal a fél szemünkkel a művésznőt fixírozzuk bátorítólag, hogy csak így tovább, miközben a másik fél szemünkkel a költőt figyeljük, hogy ő vajon mit szól hozzá, százak bólogatnak a vers ütemére – mondjuk többen vagyunk itt mint egy kortárs verseskötet példányszáma.
Na ez a Songwriters, ez a zene hatalma.
Dési János