A másik Tunézia

És itt meg egy történet a két Tunéziáról

Fischer Iván és a keze

A Budapest Fesztiválzenekar következő évadjáról számolt be Fischer Iván, Erdődy Orsolya,  Stefan Englert és Váradi Juli. A karmesternek a kezét tessék figyelni :-)

Csak a kezemet figyeljék!

Ranschburg Jenőre emlékezünk

A királynő vendégségben a blogunkban

Londonba induló barátainknak régóta mondjuk, ha Londonban járnak, adják át üdvözletünket a királyőnek.

Ezúttal a kultúra Mexikójába repülünk

Frida Kahlo egykori otthona ma múzeum persze.

Itt laktak a festők. A teknős nem mozog

Frida úgy látszik, szép rendet tartott

És gyűjtötte az ilyen régi köveket

Kaktuszt is tartott a kertjében

Frida Kahlo Mexikó talán legismertebb művésze. Kétségtelen, ehhez Salma Hayek is segítette abban a filmben, melyben csinos bajuszkával játszotta a festőnőt. Az eredeti Kahlo (vigyázat, hamisítják), a rossz nyelvek szerint, bizalmas viszonyt is ápolt a kedves szomszéddal,  Lev Davidovics Trockijjal. Az ilyesmit persze nem tudhatjuk biztosan, az azonban tény, szeretője évekig egy magyar fényképész volt.

Kahlo különlegesen színes képeivel, meghökkentő témaválasztásaival (például többször megfestette saját spontán vetéléseit) és egész, különleges történetével, kalandos szerelmi életével vonzza a turistákat.

(Néhány éve egész közelben is meg lehetett nézni a  képeit, a mindig izgalmas kiállításairól ismert bécsi Kunstforumban – erről itt: http://fotolexikon.blogspot.hu/search?q=frida )

Mindenesetre férjével a szintén festőművész  Diego María de la Concepción Juan Nepomuceno Estanislao de la Rivera y Barrientos Acosta y Rodríguezzel, közismertebb nevén. Diego Riveraval szépen laktak. Habár annyi itt a vendég, mint a fene, mégis tökéletes rend az összes szobában.

Kedvencem a konyha – nem úgy néz ki, mit ahol sokat főztek – állítólag nagyon szerették a helyi indián ételeket, gyakran maguk is azt készíttek a hatalmas cserépedényekben. Aztán ott a másik, a tiszta szoba a preparált óriásteknőssel és krokodilussal. A vendég gyerekek állítólag imádták.

Ennél azért sokkal megrázóbb Kahlo festőállványa és az előtte parkoló kerekes-széke. Kahlot ugyanis fiatal korában elütötte egy villamos – hogy hol jár Mexikóban villamos, azt nem sikerült kiderítenünk, de nem adjuk fel, és folytatjuk a  terepmunkát, amíg meg nem leljük. Számtalanszor operálták, de meggyógyítani sosem tudták. A szomszéd szobában ott áll a baldachinos ágya. A tetejére belülről egy tükröt szereltek, ha már felülni sem tudott, akkor fekve festett és a tükörből ellenőrizte a munkáját.

Nézzük végig a képeket,  – van egy olyan, amelyiknél a háttérbe Sztálin idealizált portréja látható, az elé festette saját magát. Arról  nem találtunk feljegyzést, hogy szomszédjának megmutatta-e ezt.

Aztán itt is sétáljunk a kertben, amely afféle kis oázis, ahogy ezt el is várjuk egy jelentős művész mexikói  ingatlanának belső udvarától.

--

A jó húszmilliós Mexikóváros egyik legismertebb, legnépszerűbb épülete a Palacio de Bellas Artes  - A Szépművészetek Palotája. Ezt a jókora, izgalmas alkotást jelentős részben magyar művészek tervezték. Az egyikük Maróti Géza, akit az épületet tervező  Adamo Boari (1863-1928) olasz építész kért fel a közreműködésre, miután az 1906-os milánói világkiállításon állítólag beleszeretett Maróti munkáiba.

Közbeszerzés, pályázat stb nem lassította akkoriban a beruházásokat – csak néhány véres forradalom, puccs és felkelés, de az egészen más tészta – Maróti állítólag kilenc ládányi tervrajzzal érkezett és ő vetette papírra az épület szecessziós belső tereinek vázlatát.

De más magyar művészek is felbukkannak. A budapesti Róth Miksa Emlékház vezetőjétől, Róth életének szorgos kutatójától, Fényi Tibortól tudjuk, hogy a pesti Erzsébetvárosban – annak is Csikágóként csúfolt részében – tevékenykedő Róth is részt vett az annyira fontos díszítések megtervezésében. A mexikóiak szeretik a szép színes dolgokat, hadd örüljenek hát, kaptak a nézőtér felé nagyszerű üvegmozaikot, egy Apollót és a kilenc múzsát ábrázoló, háromrétegű üveglemezekből rafináltan formált szecessziós alkotás.t Állítólag a  Budapesten kivitelezett, darabokban ládákba csomagolt üvegtabló hajón érkezett Mexikóba, és csodák csodája, sem el nem lopták, sem össze nem tört egy sem belőle. Egykor volt gótikus katedrálisok hatását idézve, hatalmas süllyesztett világítótestként került az épületben lévő színház nézőtere fölé.

De mindez semmi ahhoz a világon egyedülálló üvegfüggönyhöz képest, amely szintén itt található. Jelentős részben éppen Fényi Tibor kutatásainak köszönhetően tudhatjuk, hogy nem igaz az az előcsarnokban szereplő felirat az alkotó művészeket felsoroló réztáblán, amelyik az amerikai Tiffany cég szerzőségére utal. Bizony, jelentős részt ez is Róth alkotása.

Jó, az igaz, hogy a Tiffany cég volt a kivitelező. Ám az igazság az, Maróti Róth Miksával együtt tervezte az opálos üveglapokból összeállított többtonnányi, hidraulikus szerkezettel sitty-sutty mozgatható üvegfüggönyt.

A 32 cm vastag, 14 méter széles, 12 és fél méter magas, kicsinek éppen nem mondható remeken, mexikói vulkánok kontúrjai láthatóak dús növényekkel díszített környezetben.

Amúgy a belső képek egy jó részét Frida Kahlo férje, Diego Rivera készítette, hiába no, egy huzmilliós városban is mindig ismerősökbe botlunk.

És mit ér egy ilyen épület, ha nincs a tetején egy rendes szoborcsoport? Semmit se. Hát a mexikói urak is tudták ezt, ezért versenyt hirdettek arra, ki tervezi ide a legszebbet. Szerintem hamar ki fogják találni, hogy a győztes ismét Maróti volt. A női szoborcsoport kisméretű modelljét Jungfer Gyula műlakatos, na persze, szintén Pestről, készítette el, és hajóval szállították Mexikóba. „Tetején a mexikói sas viaskodik a kígyóval, nem vigyázva eléggé, hogy az alatta lévő cactus gömbön megszúrhatja magát. Négy hat méter magas alak, a Zene, az Ének, a Tragédia és a Táncz állják körül egymás kezét fogva a középső magot, alulról lehetőleg tetszetős vonalakat és formákat domborítva - a mint az egy ilyen exponált csoport nőszemélyeihez illik.” - olvashatjuk Maróti visszaemlékezéseiben.

Itt jegyezzük meg, hogy egy dologban e sorok szerzője mindenképpen hasonlít Marótihoz, Róthoz. Ugyanis ők sem látta azt a  nevezetes üvegfüggönyt. Merthogy a zordon teremőrök nem eresztették be, valami olyan butasága hivatkozva, hogy kérem, zárva vagyunk.

Ám, Marótival ellentétben, azért a belső terek, de még a szobor a háztetőről is nekünk legalább megvan.

A kicsit feszült mexikói belpolitikai helyzet miatt több mint harminc évbe tellett, amíg befejezték ezt a kulturális központot. Maróti nem tudott már visszamenni megnézni, Magyarországon egyszerű munkanélküliként tengette az életét. (És csak, a bennfentesség kedvéért, Maróti unokája Bródy András, a híres közgazdász, dédunokája, a még híresebb Bródy János zenész.)

---

Mexikó az aztékok, maják, toltékok és egyéb régi indián népek hazája is. Az óriási Néprajzi Múzeumban szépen össze is gyűjtötték a vonatkozó szobrokat, köveket, edényeket és a többi. Ha nagy a közönségigény rá, akkor legközelebb innen folytatjuk. De addig is, itt egy kép kedvcsinálónak egy korabeli maja pornó oldalról J.

Politikai gyilkosság orosz módra

Trockij Mexikóvárosban 

Ha az ember Mexikóvárosban (Mexico City) jár, akkor feltétlenül ugorjon be a Trockij–házba. Lev Davidovics Bronstein, aki egy ukrajnai zsidó család ötödik gyermekeként született Sztálin elől menekült egészen idáig — de hát ismerjük a történetet. Egy Ramon Mercader nevű, az NKVD által beszervezett ügynök jégcsákánnyal agyonverte 1940. augusztusában.

Trockij élete felettébb kalandos volt. Családját nagyon hamar otthagyta, ahogy a zsidóságát is gyorsan levetkezte. Már tizenéves korában a forradalom lázában égett, igaz, eleinte a narodnyik eszmékkel rokonszenvezett. Azaz, úgy gondolta, hogy az igazságosabb, élhetőbb jövőt majd a parasztság forradalma hozza el Oroszországban. Szibériai száműzetés, börtön, és hosszú vándorlás a nyugat-európai emigrációban.

Hol egyik, hol másik frakcióhoz csapódott a ma már nehezen követhető orosz forradalmi világban. Egy időben Lenin nagy reménységnek gondolta, aztán Trockij mégis a mensevikekhez csatlakozott – zavaros évek voltak ezek. Világháború, aztán forradalom. Trockij visszatér az Egyesült Államokból és rövidesen szédületesen gyors karriert csinál a bolsevik hatalomban. Ráérő napjaiban létrehozza a Vörös Hadsereget – fut a szekér. Csak egy probléma van. Egy bizony Sztalin nevű akarnok, aki nehezen viseli el, hogy más is akar valamit. Szegény Trockij (a Bronstein nevet már csak politikai ellenfelei emlegetik fel, ők is akkor, ha le akarják zsidózni, mert az akkoriban is nagyon ment) még hisz a vitákban. Próbál Sztálinnal szemben fellépni. Vitájuk egy része ideológiai természetű. Trockij, a permanens forradalom eszméjében hisz, abban, hogy a világot csak nagyjából egyszerre lehet megváltoztatni. Sztalin viszont úgy véli, megy az egy országban is, még ha véresen is.

Trockij, akiről pedig ma már azt gondolnánk, mindent tud a bolsevik hatalom működéséről, vitatkozik, ellenáll. Még egy tüntetést is szervez a húszas években Sztalin ellen. Persze ezután már végképpen nincs maradása. Újra menekülnie kell. Ezúttal nem a cári rendszer ítéli életfogytiglani szibériai száműzetésre, hanem tovaris Sztalin, halálra. Kazahsztán, Törökország majd Norvégia a száműzetés újabb állomásai. De a kedves gazda keze hosszú, jobb tőle minél messzebb kerülni. Így jut Mexikóba. Ma Trockij háza helyes kis múzeum Mexikóváros egyik elegáns negyedében.


Az épület egyik felében Trockij könyvei,a róla szóló fényképek, újságcikkek, szobrocskák. Szolid unalom. A kert azonban igen csinosan karbantartott. De aztán, ha tovább húzódunk, akkor a szűk ajtócskán át bejutunk Trockij lakrészébe, amelyet többé–kevésbé eredeti állapotában őriztek meg. A „szűk ajtócska” azért még némi magyarázatot kíván. Sztálin egykori riválisa meglehetősen tartott attól, hogy a Szovjetunió ura így vagy úgy, de megpróbálja majd elintézni. Egész kis erődítménnyé alakították az épületet hát, ahol családjával, köztük tizenkét éves unokájával együtt meghúzta magát. Őrtornyok védték, magas kőkerítés és a híveiből toborzott testőrség próbálta megvédeni. A kicsiny ajtók azt szolgálták volna, hogy ne legyen olyan könnyű csak úgy beszaladni és gyilkolni.

Mercader mindenesetre azt a trükköt eszelte ki, hogy összebarátkozott egy Sylvia Ageloff nevű lánnyal, aki jól ismerte Trockij feleségét, s erre hivatkozva afféle önkéntes titkárnőként dolgozott Trockij mellett. Sylvia mutatta be Mercadert a főnökének. A zavaros múltú NKVD ügynök arra hivatkozva, hogy egy forradalmi írását szeretné megmutatni, bejutott a jól őrzött épületbe. Vitt magával pisztolyt, amit a lapockája mögé rejtett egy zsinegen felfüggesztve, egy tőrt a kabátja bélésébe varrva, és azt a bizonyos jégcsákányt. Amúgy a gyilkosság után elkapták, húsz évet kapott, amelyet majdnem teljesen le is ült. Szabadulása után — már jóval Sztálin halála után járunk — Moszkvába került, ahol Lenin renddel és a Szovjetunió Hőse kitüntetéssel dekorálták, sőt a pletykák szerint egy aranyórát is kapott ajándékba. Talán, hogy a múló időre emlékeztessék a maguk finom módján. No de, vissza a szolidan berendezett házba. Van itt fürdőszoba, konyha, gardrób — ahogy azokban az időkben egy középosztálybeli élhetett errefelé.


A hálószobában egy ágy, tele golyónyomokkal. 1940. májusában ugyanis egy húsz fő sztálinista csoport támadt a Trockij családra. Gépfegyverekkel lövöldözve törtek be az épületbe. Akkor Lev Davidovics és felesége, Natalia csak úgy menekült meg, hogy gyorsan elbújtak az ágy mögé, miközben testőreik és az éppen náluk vendégeskedők viszonozták a tüzet. Állítólag kétszáz golyót szedtek össze aztán az ágyból és a mellette álló falból. A lövöldözésben a lábán megsérült Trockij tizenhárom éves unokája, Esteban Volkov is. Meg is erősítették az épület védelmét, más kérdés, hogy úgy látszik, a kézirattal érkező NKVD–s ügynökök ellen nincs hatásos védelem. Valóban itt az írógéptől a térképen, az éjjeliedényen és a mosdótálon át a fogason lógó zakókig és nyakkendőkig minden Trockijé volt? A katalógus szerint igen. Mindenesetre, akkor itt valahol lennie kell egy nagy padlásnak, ahol elraktározták mindezt.

Ugyanis a Volkov–unoka, jórészt még nagyanyjával, aztán négy saját gyermekével még harminc évig itt élt az akkor még külvárosnak számító Coyoacánban. És nyilván azért harminc év alatt ez–az elrongálódott, itt–ott hozzányúltak a berendezéshez. És abban sem vagyok biztos, hogy a bejáratnál már akkor is egy pénztáros fülke állt–e. És akad e bármi, ami a zsidóságra utalna? Egy menóra, egy hanukia, egy mezüze? Sehol, sehol semmi. Trockij már gyerekkorában szakított a zsidóságával, amikor forradalmárnak állt. Élete kellékei között vagy nem fért már el semmi ebből, vagy a hosszú vándorlás közepette veszítette valahol el ezeket. Esetleg, a kiállítás szervezői nem tartották fontosnak, hogy efféle tárgyakat is közzétegyenek Trockij emlékházában? Ki tudja. A lényeg, hogy itt télen is süt a nap, az emberek mosolygósak – és ez az egész egy rég elfeledett történet már.

Más mexikói képek meg itt.

Lukács Miklós és a cimbalom

A Nagy Landeszman Vita - első hozzászólás