Ranschburg Jenőre emlékezünk

Gulyás a bográcsban

Zsíros pofák

A nyár apró örömei közé tartozik, amikor bográcsban főzünk valami finomságot. Mi mindig valami finomságot főzünk. Legalábbis mindig finomságnak indul a dolog. Legfeljebb néha történik valami baleset. Az évkönyvek feljegyzik azt a lebbencset, amit Gábor picit odaégetett, mert otthagyta a tűzön, míg elment segíteni megkeresni valami elveszett gyereket. Aki nem is volt elveszve, csak átmenetileg, mindenesetre a lebbencs szénné égett. Aztán, mi tagadás, egyszer én felejtettem magam kicsit tovább a Kismókus nevű talponálló jellegű italkimérésbe, minek következtében egy szép nagy adag pörkölt lett teljességgel ehetetlenné, s váltam én így hosszú időre a gúny céltáblájává.

Később aztán Gábor egy kukoricás mexikói ételsor megálmodásával vívta ki a jogot újra arra, hogy főzhessen, én meg egy gyönyörű szakácskabát és szakácssapka birtokosaként bizonyíthattam, hogy értek én a marhákhoz.

Közben persze a gyerekek is nőnek, ezzel arányosan az étvágyuk is, úgyhogy most a dolog úgy kezdődik, hogy a kijelölt főszakás elmegy a boltba, vesz 8-10 kiló húst. Majd hosszan könyörög a hentesnek, hogy darabolja már föl. Ha ez megvan, fél győzelem. Ha rideg visszautasítás a válasz, akkor a délelőtti program már meg is van. Lehet az életlen késekkel nyiszálni szegény, döglött állat földi maradványait.

Jön a tűzrakás – a benzinkutaknál vásárolható kandallófa sajnos sokat rontott a fagyűjtés népi játékán. Aztán fixálni kell a tűz felett a bográcsot – e művelet során a fiatalabb gyermekek tovább gazdagítják szókincsüket, különösen a nemi élet területéről.

A marhapörkölt elkészítésekor fontos szabály, hogy a bográcsba annyi vörösbor kerülhet, amennyi a szakácsba. Sőt a bográcsot és a szakácsot is folyamatosan után kell tölteni, különben reménytelen a dolog. Ebben nagyjából az évek során kialakult a konszenzus. Némi engedmény, hogy a szakács és a tűzmester viszkit is ihat, tekintve felelősségteljes, nehéz munkájukra. De az egyiküknek – és ez is előírás ma már – legalább annyira józannak kell maradnia, hogy az odaégés első jelére riasztani tudja a mentőseregeket.

A hagymát tehát először üvegesre pirítjuk, majd levesszük az egészet, jön a pirospaprika. Aztán vissza és a húst bele, hogy pörkölődjön. Aztán némi értelmezési vita, esetenként kézitusa után vörösbor, majd ami csak található a környéken. Paradicsom, paprika, és a többi. Répa mindig van benne. De nagyszerűen elférnek kolbászmaradékok is.

A következő kényes pont a gulyáskrém nagy adagba való belenyomása, mert mindig akad valaki, aki szerint így nem elég rusztikus a dolog. A végén persze a piros arany mellé még gulyásleves kocka is kerül, természetesen feltűnés nélkül.

Mire a hús megpuhul és dolgos kezű asszonyaink a krumplit is megpucolták, a szakács és a tűzmester már olyan füstszagú, hogy azt három határról érezni, az alkoholos befolyásoltság szintjétől ne is beszéljünk.

Marad még a dicséretek bezsebelése. Ülsz fáradtan, büdösen, bizonytalanul, a többiek zsíros képpel zabálnak, mégiscsak azt a legjobb hallgatni, hogy mennyivel jobb ez, mint a tavalyi. És milyen jó, hogy idén nem is égett le annyira…

Budapest rally

A bennszülöttek kedvelt itala a kevert

Legújabb utazási ajánlataink közül hagy emeljük ki Önnek kalandtúránkat a festői Budapesten. A Duna két partján elterülő metropoliszt azoknak ajánljuk, akik szabadságuk idején is izgalmakra vágynak. Bemelegítésként azt ajánljuk, próbáljon meg átkelni a Kálvin téren gyalog. Aki az Üllői út felől képes átjutni a Kecskeméti utcáig, úgyhogy egyszer sem esik bele egy nagy gödörbe, az bátran belekezdhet a városi dzsungeltúrába.
Sétáljon végig a Rákóczi úton. Ajánlott öltözet, túracipő, jól záródó zsebekkel rendelkező felsőruházat. A helyi bennszülöttek kedves szokása ugyanis, hogy – barátáguk bizonyságául – beleturkálnak a turista zsebébe, táskájába, s az onnan a kivett tárcát, erszényt, mobiltelefont és a többit, szép emlékül maguknak megtartják. Amúgy a bennszülöttek kedves, barátságos népek. Jellemző italok az úgynevezett „kevert", amit csak azoknak ajánljuk megkóstolni, akik jól bírják a metilalkohol-származékokat; illetve az ún. kannás bor – amely különösen környezetbarát, ugyanis elkészítéséhez nincs szükség szőlőre sem. Az errefelé élő népek kedvelt eledele a háromnapos, nedves buciba pakolt, valószínűleg patkányhúsból készült hamburger vagy a jó bő, ámde használt zsírban kisütött rósejbni. Szintén bevett tradíció, hogy a papírt,a szalvétát, a csikket útközben mindenhol eldobálják, az etnográfiai kutatások szerint mintegy ezzel jelölve ki a saját, virtuális birtokba vett területüket. Talán ezért sem szedik sehol sem össze a szemetet, hogy ne sértsék meg azokat, akik oda elhelyezték maradékukat és annak csomagolóanyagát.

A helyiek játékos kedvét jól mutatja az a sok tréfás nyerőautomaták sokaságával felszerelt hely, ahol gyorsan, könnyen eljátszhatja mindenki a pénzét, hogy még véletlenül se kelljen az egyébként szépen burjánzó bankokat terhelni azzal, hogy ott számlát nyitnának.
S ha már a pénznél tartunk, az természetes, hogy ahányszor csak lassítunk ott terem egy idősebb, valószínűleg féllábú úr, vagy sánta gyermek – gyakran csinos, rühes kutyával, és kis műanyag poharat csörget az orrunk előtt, hogy dobjunk neki bele aprót, cserében kaphatunk egy tegnapi ingyenes újságot.
S ha az események sodrában még marad rá erőnk, csodáljuk mg a betört, bedeszkázott kirakatokat, a kiürített üzlethelyiségeket, amelyek ízlésesen ékítik a festői város egyik fő utcáját.
Akiknek a Párizs-Dakar rali már nem elég, azok gépkocsival is próbálkozhatnak. Komoly erőpróbát jelent, s ezért kitűnő gépkocsi és jelentős edzés nélkül senkinek sem ajánljuk, mondjuk csúcsforgalomban átjutni a Nyugati téren, majd a Margit hídon át tova a Moszkva tér felé. Gyors reflexek, határozottság és persze komoly türelem kell ehhez az emberpróbáló feladathoz. Itt hívjuk fel a figyelmet, hogy csak semmi könnyelműsködés, sokakat ütött már meg itt útközben a guta. Nem kevesen sírva adták fel a küzdelmet, és vinnyogva menekültek – olyanok is, akik pedig már sikeresen teljesítették a nagy Róbert Károly körút-Árpád híd bajnokságot.
S akinek még ez sem elég, az szálljon fel az 1-es villamosra és menjen el vele a Józsefvárosi piacra. Na, ott olyat lát, amire még legmerészebb álmaiban sem számíthatott.
Hiába, Budapest a csodálatos izgalmak városa, mindenfelé kalandparkok és kihívások – unalmas lenne az élete, ha kihagyná.

Dési János

Szovjet ital - magyar gyomorba

A lakiteleki borgyárban
Ma, amikor ifjabb kollégáinknak azt is el kell magyarázni, mi is az az építőtábor (olyan hely, ahol a fiatal az élettel ismerkedik, s közben kárt okoz a népgazdaságnak), eljött az ideje azoknak a régi szép történeteknek az összegyűjtésére, hogy mégse vesszen a semmibe egy nemzedék tapasztalata való vilgáról.

Mi például Lakitelekre jártunk, nem is akárhová, hanem a Bagi Ilona KISZ-Építőtáborba. Vidám estéken, amikor a tőserdei strandról felcsempészet szeszek már fogytán voltak és tréfás vetélkedőkkel vertük el az időt a reggeli ötös ébresztőig, gyakran hangzott el a mindig ellenállhatatlan nevetésre ösztönző kérdés: tíz pontért ki tudja megmondani, ki is volt az a Bagi Ilona? Több év telt el, míg valaki elrontotta a játékot és így felelt: textilmunkás, a kommunista mozgalom hőse.

Ettől kezdve hát a tréfás kérdés úgy hangzott, - tíz pontért -, hogy vajon miért nevezik el itt a homokvilág kellős közepén lévő mezőgazdasági tábort a kommunista mozgalom hőséről, aki textilmunkás. A válaszokat nem idézném.

A mozgalomról jut eszembe, a tábortól vagy húsz perc sétára, a strandi kocsmák felé vezető úton, a kis erdőben állt egy vadászház. Egyik évben, egy komoly ember jött onnan át autóval, öltönyben – negyven fok árnyékan mondjuk – és arra kérte tisztelettel a Bagi Ilona építőtábor stúdiósát, azonnal halkítsa le a hangszórókból áradó zenét, mert a vadászházban pihenő Lázár elvtárs szundítani szeretne. Stúdiósunk tudta mi a kötelessége, halkabbra vette Pink Floyd-tól a The Wall-t, és csak annyit jegyzett meg a mikrofonba: „A Bagi Ilona KISZ építőtábor kis lakóinak nevében innen is jó pihenést és szép álmokat kívánunk a közelükben időző Lázár elvtársnak.”

Ezen inkább udvarias, mint rendszerellenes kijelentése kis híján a kerületi KISZ bizottságon betöltött kultúrosi állásába került. Valakinek úgy látszik nem volt humorérzéke.

Aztán, az is nagy pillanat volt, amikor a közeli borgyárba vezényletek minket. Eleinte a fiúbrigádok mentek, de azok valahogy hazafelé délután a teherautón erősen ittasnak tűntek, így felváltották őket a megbízhatóbb leánybrigádok.

A borgyárban szőlőt nem nagyon alkalmaztak, mégis rengeteg bor készült, persze a szovjeteknek. Egyik nap a palackozó gépsoron tévedésből az üvegmosó folyadékot is bepalackozták a söröskupakokkal zárt üvegekbe. A leánybrigád feladata volt kiválogatni, szemrevételezés útján, a mosóvizzel telt palackokat.

Mindez úgy történt, hogy elővettek a rekeszből egy bugykost, fejjel lefelé tartották és ha sokkal több üledék – magyarul kosz – úszott benne az átlagosnál, akkor azt kiöntötték.

A munkavezető szerint nem kell azt olyan nagyon vizsgálgatni, „a ruszkiknak mindegyik jó”. Este, amikor kis műanyag kannákban vitték a bornak nevezett italt a helyiek elfele, úgy láttok, hogy a magyaroknak is elég sok minden számít ihatónak.

Dési János