Sztálin és a meghülyült szomszéd néni

GA-nál minden rendben van

Kedves közönségünk, és akkor most folytatjuk évfordulós megemlékezésünket. A múltkor dr. D. I. 1956 október huszonharmadiki kalandjait tártuk a nagyérdemű elé. Ahogy akkor jeleztük már dr. D. I. azokban a napokban még nem sejtette, hogy később az én apám lesz. Amúgy pedig, forradalom ide-oda, este tízre pontosan hazaért, ahogy azt az ő anyukájának megígérte. Most pedig G. A. október huszonharmadikája következik. G. A. akkoriban – természetesen – még nem sejthette, hogy későbbb dr. D. I.-né lesz, s még egy kicsit később az én anyukám. Hadd jegyezzem meg azt is, hogy a mellékelt képen ő szerepel – persze nem októberben, hanem a kép hátoldalán már alig olvasható felírás szerint, ugyanazon év augusztusában, talán a Duna párton.

És most jöjjön a történelem.

1956. október 23-án este, ahogy az rendes leányhoz illik, anyukám hazatelefonált az ő anyukájának, hogy ugye minden rendben. Anyukám akkor éppen a főváros zajától távol lévő Egerben tartózkodott, egy filmforgatáson. Nem a főszerepet játszotta, csak afféle segédszemélyzetként tevékenykedett, a jelenetek számát írta föl a csapóról, miután a Madách Gimnázium kiváló elvégzése után az egyetemre nem vették fel, mint polgári származékot. Polgári származék – a fiatalabbak kedvéért azt jelentette, hogy Borból (Radnóti!) hazafelé agyonvert nagyapám banki kistisztviselő volt, nagymamám meg gépírónő.

Nagymamám azonban nem vette föl a telefont, hiszen nem volt otthon, a történelmi eseményekhez kevés érzékkel bírván, színházba ment, így aztán a szomszéd néni kapta föl a kagylót. (Azok még olyan idők voltak, hogy a szomszéd, ha meghallotta, hogy csöng a telefon, fogta a kulcsát, átment és felvette. Már csak azért is, mert a távhívás kapcsolására – interurbán- órákat kellett várni, ne menjen már veszendőbe az a sok igyekezet, mégiscsak jobb az emberi szó.)

A szomszéd néni öreg volt és teljesen meghülyült. Az előbbi ténykérdés, az utóbbira anyám abból következtetett, hogy a szomszéd néni arra a kérdésre, hogy, na ugye minden rendben, azt felelte, hogy hát persze. Ja, és ledöntötték a Sztálin szobrot.

Anyukám, mint a Városliget közelében élő, azt pontosan tudta, hogy a Sztálin szobor az igen nagy, nem lehet csak úgy ledönteni. És különben is, miért, hogyan, kik?

Ő azt nem tudja, de ledöntötték. A darabajait itt hurcolták végig az utcán.

A Sztálin szobrot? Ledöntötték? A darabjait itt hurcolták végig az utcán? Hát persze, ne tessék izgulni és tessék bevenni a gyógyszert! - zárta le anyám a terméktelen interurbán beszélgetést a bolond szomszéd nénivel.

Aki nyilván vizionál, hallucinál, talán még az üzenetet sem lesz képes átadni a nagymamámnak, hogy minden rendben.

A korábbi rejtélyes fejezet pedig itt olvasható

Nagymamám, a forradalom és a melegvíz

Két régi október 23.

Azon a bizonyos október 23-i napon, melyről mostanában kötetszám jelennek meg a vissza- és megemlékezések dr. D. I. (aki akkor még nemsejtette, hogy néhány év múlva az apám lesz) délután elindult a Petőfi-kör orvosvitájára. Mint frissen végzett doktor éppen sorkatonai szolgálatát volt kénytelen a katonai kórházban tölteni.

Egy családi legenda szerint '56 őszén, amikor megkapta a behívóját, megkérdezte kedvenc professzorát, vonuljon-e be, vagy kérjen tavaszig halasztást. A nagyon okos (orvos!) ember hírében álló prof. némi latolgatás után arra jutott, jobb most túlesni a dolgon, mert ma viszonylag nyugodtabb a világ, de ki tudja, mit hoz a tavasz. Úgyhogy tessék csak egyenruhát ölteni. Erről ennyit, s most vissza 1956 október 23-ra, amikor dr. D. I (aki ekkor még nem sejtette...), mint friss sorkatona nekiindult, mert a délután nem a néphadseregé, hanem az övé volt. A gólyavári vita különösen érdekesnek ígérkezett. A legtekintélyesebb professzorok is tiszteletüket tették. És az izgalom csak fokozódott a tanácskozás alatt. Hiszen, mintha lövések zaja szűrődött volna be. (Na ja, a rádió a szomszédban.)

Egyszercsak berontott egy fegyveres: Az ávósok lövik a szomszédban a magyarokat, menjenek segíteni. De a többség maradt. Befejezték a vitát. (Jónéhány magasrangú orvostiszt is részt vett, amúgy egyenruhásan, akik - a visszaemlékező megfogalmazása szerint - „alaposan beszartak.")

Aztán az erősödő fegyverropogás hatására a társaság nekiindult elvackolni magát a pincében kialakított óvóhelyen. (A régi rutin. Túl közel volt még a háború és a Bródy Sándor utca.)

Ám dr. D. I. (aki aki akkor még nem sejtette, hogy néhány év múlva az apám lesz) hazafelé indult. Lövöldözés ide oda, az anyjának (aki, akkor még nem sejtette, hogy néhány év múlva a nagymamám lesz) megígérte, tízre hazaér.

A Tanács körúton katonák vonultak, tán a rádió felé, a nép megéljenezte őket. Az Andrássy úton (mi volt az akkor: Sztálin? Ifjúság? Népköztársaság útja?) szembe találkozott Sztálinnal. Ha nem is magával a generalisszimusszal, de legalább ledöntött szobra maradékaival.

Az események többfele új és új fordulatot vettek. De neki sietnie kellett. Végülis rendszerek jönnek-mennek, de ő megígére a mamájának, hogy időben otthon. Ettől sem forradalom, sem hadsereg nem téríthette el. Szerencséje volt. Éppen hogy, de tíz előtt pár perccel hazaért.

- Anyu, kitört a forradalom - kiáltotta lelkesülten az anyjának (aki akkor még nemsejtette...).

- Igen? Akkor azonnal menj fürdeni, mert ki tudja meddig lesz még melegvíz. Mindig így van ez ilyenkor - tette hozzá a nagymamám, miután a századnál csak egy picivel idősebbként jókora gyakorlatot szerezhetett a jelentős társadalmi, történelmi események polgárokra és a melegvíz-ellátásra gyakorolt hatásaiból.

Aztán jött november negyedike, meg mindaz ami vele járt. A történelemkönyvek kevéssé jegyzik föl, de mi azért említsük meg, hogy dr. D. I.-től hamarosan megszabadult a Magyar Néphadsereg, s visszatérhetett a civil izgalmak világába.

S akkor most nézzünk a naptárra. Elszaladt 50 esztendő. S éppen ma veszi át dr. D. I (ki már régóta tudja, hogy az apám) az aranydiplomáját. Remélni tudjuk csak, hogy egy utólag is sokkal békésebbnek bizonyuló napon, mint az a fél évszázaddal ezelőtti volt.

(S miután 2006. október 23-án jelent először meg ez az írás, a Népszavában, most már elárulhatjuk, ha nem is volt mérhető ez a második október 23-a az elsőhöz, azért ez az történt akkor is.)

A folytatás pedig itt olvasható.

Stonewall itt és ott

Micsoda különbség
Még azokban az időkben, amikor működött a Ráckert nevű intézmény esett meg, hogy néhány barátommal a nevezett vendéglátóipari egység előtt, a parkban egy padon üldögéltünk, nagy láblógázva. Barátaim ahhoz kértek tőlünk ötleteket, mit mondjanak a sajtónak, hogyan viselkedjenek a nyilvánosság előtt, most, hogy az óbudai polgármester – az akkori óbudai polgármester, aki azóta jeles fővárosi politikussá érett – be akarja záratni a Sziget fesztiválra tervezett Magic Mirror sátrat, amely programja jelentős részben a homoszexuálisok problémáival foglalkozna.

Miközben ezen elmélkedtünk egy csapat rendőr érkezett egy mikrobuszon, kipattantak belőle és határozott léptekkel vonultak be a Ráckertbe. Hamarosan felcsattanó nagy nevetésekk verték szét a környék majdnem csendjét. Visszaóvakodtunk a bejárathoz és belestünk.

A rendőrök igazoltatni próbálták a szórakozó ifjúságot, de ahogy odaléptek egy asztalhoz hátulról fejbedobták őket, hol aprópénzzel, hol hagymával ízesített zsíros kenyérrel. A szegény rendőrök csak kapkodták a fejüket. A nép nagyokat kacagott ezen, igazi nagy móka volt. Ekkor jegyezte meg egy velük lévő New York-i barátunk, hogy, ez Amerikában biztosan nem fordulhatna elő. Két okból sem. Egyrészt, mert a rendőrök nem szoktak csak úgy, durr bele, minden különösebb ok nélkül igazoltatni embereket. Másrészt meg, ha mégis, akkor egészen biztosan nem hagynák, hogy dobáljanak és gúnyolódjanak rajtuk.

Okos fiúk mindenütt akadnak, egy ilyen szólt erre közbe, hogy dehogynem. Rendőrdobálás aprópénzzel Amerikában? Hát az egy nagyon híres eset.

Hallottatok a Stonewall Inn-ről? Magic Mirror sátorra van eszetek, ezt meg nem is tudjátok? Szóval,a Stonewall Inn egy kocsma a New York-i Greenwhich Village-ben. Ma az egy bohém és egyre drágább szórakozónegyed, de történetünk idején, a hatvanas évek legvégén még elég lepukkadt volt, tele kétes hírű lebujokkal, csapszékekkel, hipikkel és vietnami behívó elől bújkálókkal.

Itt működött egy homoszexuális szórakozóhely a Stonewall. Azokban az időkben a derék amerikai rendőrök állandóan zaklatták a homokos helyeket, razziákkal és büntetésekkel próbálták lehetetlenné tenni a működésüket. Kivéve persze azokét, amelyekért a maffia – amelyik jó néhány ilyen helyet üzemeltetett – fizetett. Annyira bevett dolog volt ez, hogy még egy külön szó is született rá, a gayola . Értitek ugye? A védelmi pénz neve- payola, a homoszexuálisokra használt angol szó - gay – ezekből rakták össze.

A maffia tehát lefizette a rendőröket, ezért azok az ő kocsmáikat nem zaklatták, csak a többet.

Amikor betörtek egy ilyen meleg szórakozóhelyre, sokakat összevertek, vagy rabszállítóval börtönbe hurcoltak, ráadásul rendszeresen közzétették a helyi lapokban az ott talált emberek neveit.

Nos,a rendőrök hatvankilenc nyarán betörtek a Stonewall-ba, de akkor nem hagyták magukat az ottlévők, fellázadtak és nekitámadtak a rendőröknek. Úgy kezdődött, hogy pénzdarabokkal dobálták meg őket, s közben azt kiabálták, hogy tessék, nesztek, itt a pénzetek. Hagyjatok minket békén. Kitört a verekedés.

Rohamrendőrök jöttek, de iGreenwhich Village népe nem adta meg magát. Három vagy négy napig tartottak a zavargások. Amerika lassan – részben ebből a történetből is – megértette, nem megy úgy tovább, mint addig.

Amúgy a Szigeten azóta is békében és háborítatlanul van Magic Mirror sátor.

Forradalom vagy szex - válasszatok!

Az elmaradt légyott

Kedves Jenő!
Végre-valahára itt a kedvező alkalom. Ahogy azt te is jól tudod, a hazafias polgárság zászlós felvonulást rendez a zsarnokság ellen. Hát, éppen itt az ideje. Sikerült rábeszélnem a férjem, hogy ő is menjen el. Elvégre minden tisztes magyar embernek ott a helye. Na, eleinte tiltakozott, hogy ő nem is hazafi és őt nem érdekli, hogy zsarnokság, meg kizsákmányolás, meg hazugság és böszmeség. Olyanokkal jött, hogy elegen lesznek ott, majd nélküle is megvédik az igazságot. Persze addig erősködtem, amíg belátta, ott a helye. Vagyis este hatkor elmegy. És tízig biztosan nem jön vissza. Vagyis minimum négy hosszú és boldog óránk lehet együtt. Huh. Emilezz, hogy ugye jössz.
A te Bertád.

Édes Bertám,
Az örömtől félőrülten írom e sorokat. Végre. Éljen a szeptemberi forradalom, Az enyém leszel hát. Mindig is helyeseltem a hazafias polgárság tüntetését, de így még soha. Így van, magyar ember dolga, hogy megvédje az alkotmányosságot és a haza szent érdekeit. Talán még a Kárpátok bérceit is, de azért az nem biztos. Jaj, bárcsak örökké tartana ez a tüntetősdi. Szeretem a hazát. De téged még sokkal jobban szeretlek. Megoldódnak a dolgok. A férjed a hazát fogja szeretni, én meg azalatt téged foglak szeretni. Szóval, ahogy indul a tüntetés, én máris a te ölelő karjaidban.
Jenőd.

Édes kedves kis Jenőm!
Nagy a baj. Gondolom, már láttad a nepszava.hu-n. A főkapitány betiltotta a tüntetést. És ez az ember Budapest főkapitánya. Egy ilyen mer beleavatkozni a mi legszentebb magánéletünkbe. Egyetlenegy csapással tönkreteszi a mi boldogságunkat. Hát van ennek az embernek szíve? Magyar ember ez egyáltalán? Megakadályozza a magyar embeket abban, hogy kifejtsék politikai véleményüket a hatalommal szemben? Sírni szeretnék. Igazuk van az újságoknak, amikor azt írják, rendőrállam vagyunk. Hát mikor söprik már végre el a zsarnokot? Egy szebb jövő és egy jobb alkalom reményében csókollak:
Bertád


Édes Bertám,

Hát én ezt nem hiszem el. Befejeződik, mielőtt elkezdődött volna? Már ott láttam magam a lakásodban, a Madách téren, a gondosan leeresztett függönyök mögött, amint hátulról átkarollak, a nyakadba csókolok és közben a redőny résén át kilesünk a felvonulókra. Csak úgy, meglestük volna a férjedet, amint rendes magyar emberként tüntet a zsarnokság ellen – miközben én ledöntelek az ágyra és… Node hagyjuk. Milyen forradalmárok ezek, akik megrettennek egy főkapitányi ukáztól és otthon maradnak a feleségük szoknyája mellett? Ezekre bízzuk mi a nemzet üdvét? Na, talán majd a népszavazás. Remélem, ráveszed a férjedet, hogy mindenképpen járjon aláírásokat gyűjteni. Sokra lesz majd szükségük, minden kéz kell. Hiányzol.

Jenőd

Dési János
(Aki megfejti, ki írta ezt, az ajándékot kap.)