Fotolexikon - fotoalbum: április 2015

2015. április 30., csütörtök

Mihály Tamás arról, miért nem megy Felcsútra az Omega másik felével

2015. április 28., kedd

Bűvész - levágott nyúlfejjel

Etgar Keret izraeli író a zsigerekről, a rövidtávfutásról és a tabukról

Etgar Keret a fiatal izraeli írók egyik legnépszerűbbike. Novelláskötetei összesen jóval százezer példány fölött fogytak el, akad olyan írása, amelyik - bár nagy vitákat kiváltva - mára érettségi tétellé vált. Ír képregényeket, nagysikerű forgatókönyveket - a Tel Aviv-i egyetemen egyébként éppen forgatókönyvírást tanít. Skin Deep című filmje elnyerte az „Izraeli Oscar díjat” és számos jelentős filmfesztiválon aratott komoly sikert. A fiatalok körében különösen népszerű MTV pályázatán a legjobb animációs film díját érdemelte ki. Állandó rovataival rendszeresen jelentkezik az izraeli lapokban. Írásai a héberen kívül főleg németül, angolul és franciául láttak napvilágot. Magyarul egy novellája megjelent a Szombat

ban és négy rövid története a Múlt és Jövő 2000/3-4. számában.

Etgar Kerettel 2000. december végén Budapesten, a Petőfi csarnokban a Klemzer és irodalom című esten beszélgettem, ahová a Múlt és Jövő folyóirat vendégeként érkezett. Azok, akik a beszélgetés előtt megrohanták autogrammért, közös fényképért izraeliek voltak - ők már tudták, hogy ez az alacsony, göndörhajú fiatal srác híres író. Akik a beszélgetés után kértek tőle aláírást, azok a magyarok, akik megérezték - ha eddig nem is nagyon olvashatták - egy igazi, nagy művésszel találkozhattak.

- Most hallhattuk együtt egy novelláját, amit magyarul olvastak fel nekünk. Jó érzés egy írónak, akár még egy számára érthetetlen nyelven is, „élvezni” az alkotását?

- Sok hasonló esten vettem már részt a világban, mindenféle nyelveken hallottam a történeteimet. Úgyhogy van már benne némi rutinom, hogy legalább azt ki tudjam találni, hol tarthatunk. Egyébként nekem sokkal fontosabb, hogy ilyenkor beszélgethetek az emberekkel, mint a saját műveimmel újra találkozni.

- Ha hinni lehet az életrajzainak, akkor ön nagyon híres író Izraelben. Nem sajnálja, hogy héberül ír? Ha angolul alkotna, akkor talán már világhírű lenne, mi is többet tudhatnánk önről.

- Egy igazi író elsősorban saját magának ír, ráadásul saját magáról. Mikor születik a történet fel sem fogja, hogy egy vagy tíz ember lesz majd a közönsége, esetleg magán kívül más el sem olvassa. Annak a kérdésnek pedig semmi értelme, mi lenne, ha nem héberül születnének ezek a történetek. Akkor ugyanis egészen mások lennének. Semmiképpen sem ezek.

- Azért mertem feltételezni, hogy legalábbis önnek számít hányan olvassák, mert számos igazán populáris műfajban is szerepel. Például képregényekhez ír szöveget. Gondolom, egy jónevű író azért vállal ilyesmit, mert feltételezi annak még inkább akad közönsége, mint a magas irodalomnak.

- Az Izraelben eladott könyveim alig egytizedét jelentik a képregények. Tudja, a zsidó könyvkiadásban, s így Izraelben sincsenek nagy hagyományai a képregényeknek, sőt még az illusztrált könyveknek sem. Hiszen a zsidó hagyományok szerint tilos az emberábrázolás Úgyhogy amit mi csináltunk teljesen kísérleti valami. Ha akadtak is képregények legfeljebb gyerekeknek. Nálunk felnőtteknek ilyet kiadni az valami teljesen szokatlan dolog. Ez vonzott benne igazán.

- Mi visz mégis erre egy komoly írót? Tolsztoj Leó sohasem csinált volna ilyet.

- Az írás folyamatos veszteség. Mint mikor egy vízzel telt vödörrel rohanunk - aminek lukas a alja. Mire elérünk a közönséghez egy csomó elveszik a gondolatainkból, ahhoz képest amit szerettünk volna elmondani.

- Akkor a legjobb könyvei azok, amelyeket sohasem írt meg valójában?

- Így van. S talán épen az illusztrált könyveknél, a képregényeknél találom meg azt az esélyt, hogy valamivel kevesebb vesszen el abból, amit gondolok. A rajz és a szöveg néha jóval többet tud együtt elmondani, mintha csak írnék.

- Gondolom Izraelben is egyre kevesebbet olvasnak az emberek, különösen a fiatalok. A Harry Potter a nagy kivétel, egyébként interneteznek, számítógépeznek, tévét néznek. Mi a titka akkor annak, hogy az ön könyvéből mégis százezer fölött fogy el, ami egy Izrael méretű országban nagyon szép eredmény.

- Először is, szerinte nem igaz az, hogy a gyerekek egyre kevesebbet olvasnak. Ezt csak olyan jól hangzik mondani. A szüleink és a nagyszüleink sem olvastak többet, mint most. Legfeljebb internetezés helyett fociztak. Másodszor, a komoly dolgokat mindig is csak egy kisebbség olvasta, bár kétségtelenül, egy stabil és kitartó kisebbség. Felszállok egy buszra és olyan jó látni, hogy valaki Gogolt, vagy Tolsztojt olvas, mert ez komoly szellemi teljesítményt igényel.

- Azért ír elsősorban rövid történeteket - csak, hogy tovább kötözködjek -, mert azt reméli, ezeket még inkább elolvassák két megálló között a buszon, mint egy Háború és béke méretű alkotást?

- Amikor belevágok egy új történetbe, mindig azt remélem, hogy nagyregény születik végre belőle. Elképzelem a cselekményt, mi lesz a szereplőkkel, melyiknek születik gyereke, melyik válik el és így tovább, de amikor nekikezdek írni általában két oldal után vége az egésznek. Ezen én is meg szoktam lepődni. Tudja, az írók különféle szerveikből írnak. Van, aki az agyából, más a szívéből. Én zsigerből, gyomorból. Ez pedig olyasmi, mint a rövidtávfutása. Mindent bele kell adni gyorsan. S ilyenkor tényleg hamar elfogy a lélegzet.

- Magyarul megjelent novelláiban egy gyerek szemével látja a világot. Írói eszközként ez elég egyszerűnek, mi több, hatásvadásznak tűnik. Így elmondhat olyan dolgokat is, amelyeket egy felnőtt már nem.

- Nem, nem. Egyáltalán nem értek önnel egyet. A gyerekek kritizálhatnak olyasmiket, amelyeket egy felnőttek már nem. Mert nagykorában ő is annak a rendszernek lesz a része, amelyikkel gondja van. A tetejében a gyerekek sok olyasmit meglátnak, amit a felnőttek már nem - mert megszokták, észre sem veszik, esetleg ha mégis, nem merik elmondani.

- Egykori középiskolája lapjának adott egy interjút. Ifjú kollegám megkérdezte, hogyan ír. Azt felelte - megszületik egy kép a fejében, s azt próbálja leírni, amit ott lát. Hát elég csúnya dolgok jelenhetnek meg a lelki szemei előtt. Az egyik novellájában például szerepel egy bűvész, aki gyerekek születésnapján lép fel. Az utolsó száma, hogy egy cilinderből nyulat varázsol elő. Ám egy alkalommal egy levágott, véres nyúlfej kerül elő. A gyerekeknek ez nagyon tetszik. Akik eddig tévéztek, interneteztek, most mind, lelkesen a bűvészt figyelik, aki maga sem érti hogyan, levágott, véres fejeket varázsol elő.

- A kalap című novellám (Magyarul: Múlt és Jövő 2000/3-4. szám) egy kicsit az ars poeticam is. Azt hiszem én is hasonlítok az ilyen bűvészhez. Kis trükköket csinálok szakmányban. A nagy varázslat, a siker, teljesen véletlenül, megmagyarázhatatlanul kerül elő. A csoda vagy jön vagy nem - nehéz irányítani az ilyesmit. Ami pedig a képet illeti, borzasztó-e vagy sem: az embernek néha a tudatalattiából kerülnek elő olyasmik, amik neki lehet, hogy jópofának tűnnek, másnak viszont borzasztónak. Az én varázslóm pedig véres nyúlfejeket vesz elő, ettől nagyon sikeres lesz, de ő maga nagyon megrémül attól, amit tesz.

- Ha egy élő nyulat kap elő a kalapból az már senkit sem érdekel. Vér, dráma, levágott fej kell ahhoz, hogy érdekes legyen valami?

- Amikor ezeket a történeteket végül elolvasom néha én is egészen meglepődöm rajtuk.

- Az írókat persze nem szabad azonosítani műveikkel. Dehát mégiscsak furcsa, itt áll előttünk egy életvidám, kedélyes fiatalember, aki csupa szorongó, reménytelen, bár kétségtelenül nagyon szép történetet vet papírra.

- Néha át lehet verni az embereket.

- Mikor veri át? Most vagy amikor ír?

- Nem is tudom. Sokszor a normális dolgokat én egészen másként látom, mint a többiek. Hétköznapi esetekről egészen szokatlan dolgok jutnak eszembe.

- Tanít az egyetemen forgatókönyvírást. Biztos beszél arról, mitől jó egy történet?

- Ne haragudjon, nem tudok most önnek recepteket adni. Az biztos, nem szabad senkit utánozni. Ajánlhatnám, hogy másolja mondjuk Kafkát. De minek? Abban kafkai stílusban Kafka biztosan sokkal jobbat alkotott. Úgyhogy mindenkinek magát kell adnia.

- Magyarországon nagyok a hagyományai annak, hogy az írók politizáljanak. Tudunk erre jó és rossz példákat. Izraelben is elvárják egy írótól, hogy közéleti kérdésben hallassa a hangját?

- Az izraeli társadalomban az írók szerepe hagyományosan majdnem olyan, mint a prófétáké. Amosz Oztól kezdve nagyon sokan vesznek részt a politikában, vagy akár a parlamenti munkában is. Én nem az az író vagyok, aki politikai problémákat old meg. Inkább az emberi szituációk ambivalenciáját akarom bemutatni. Azt, hogy sokszor az egyszerű dolgok is milyen bonyolultak. Ez annál is inkább fontos, mert Izraelben minden annyira átpolitizált, hogy sokszor már meg sem látjuk az embert benne.

- Ma elsősorban fiatalok között népszerű. Ahogy ön öregszik, úgy öregszik önnel a közönsége is, vagy az újabb és újabb ifjú generációk is megszeretik Etgar Keretet?

- Azzal, hogy fiatalként fiataloknak írok egy űrt próbálok kitölteni. Hiszen él velünk egy generáció, aki úgy érzi, nem nőtt fel az előző generációk irodalmi hőseihez. A maiaknak már nem azok a kedvencei akik a kellő időpontban az éppen helyesnek tartott dolgot teszik. Igaz, ahogy én más leszek, az írásaim is változnak. És az a személy is, akiről szólnak. Nagy kérdés persze, szabad e csak azért új szempontból írnom, hogy jobban kelljen a közönségnek. Hogyan írjak, ahogy én akarok vagy ahogy az emberek elvárják tőlem?

- És hogyan?

- Már régen rájöttem, jobb ha magamnak írok, mintha úgy próbálok ahogy mások szeretnék ha írnék. Még akkor is, ha ezzel néha olvasókat vesztek.

- Mennyire szeret tabukat döntögetni? A Cipő című írásában a holocaustról esik szó. Az idősek szerint a németek olyan bűnöket követtek el, hogy sohasem szabad megbocsátani nekik, még a termékeiket sem szabad használni, megvenni. A fiataloknak azonban mindez egészen más. Különösen, ha egy német sportcipőben sikerül nagy gólt lőni. Felteszem a holocaust túlélők körében komoly felzúdulást okozhat egy ilyen írás.

- Senki sem sajátíthat ki magának tabukat. Az írásaim olyanokról szólnak, akiket közelről ismerek. Anyám-apám a varsói gettóban élték túl a shoát, ha egy olyan srácról írok, aki elesett valamelyik izraeli háborúban, akkor az lehet, hogy az én egyik legjobb barátom. Tudom, hogyan gondolkoznak azok, akik a szereplőim, nem hiszem, hogy másnak kellene megmondania miről és hogyan írhatok. Sosem írtam le valamit csak azért, hogy tabukat döntögessek. A Cipő című írásom éppen arról szól, hogyan teszi egy kisfiú sajátjává a történelmet.

- De hogyan éreznek azok az öregek, akik nem tudnak a múlttól szabadulni, s akiket ezért kinevetnek a novellában?

- Ez a rövid történetem ma már kötelező olvasmány a középiskolákban. Ha valaki érettségit akar, el kell olvasnia. Persze sokan tiltakoztak ez ellen. Pedig semmi sértő, semmi erkölcstelen nincs benne. Miért ne lehetne akkor ott a kötelező olvasmányok között? Nem akarom persze magam Dosztojevszkijhez hasonlítani, de ha valaki elolvassa a Bűn és bűnhődést mit talál benne? Egy gyilkost, aki beleszeret egy prostituáltba, de ettől maga a történet még nem immorális. A mondanivalóját kell értelmezni, nem a benne szereplő tények felől megítélni egy alkotást.

Dési János

A Zeneakadémia szégyene

Megnyílik a Zeneakadémia milliárdokból gyönyörűen felújított épülete. Mondjuk, az európai uniós polgárok pénzéből – kik ellen oly bősz szabadságharcot vívunk. De hát egy dolog az üzlet és megint más az elvek.

Az európai pénz már a miénk. Az európai modor még messze nem.

Az ünnepélyes megnyitóra sereglenek persze a notabilitások, egy szalagátvágásról, egy kis dicsfényben fürdésről ki mond le szívesen? Főleg, ha a kedves vezető is megtiszteli jelenlétével az ünnepséget.

A Zeneakadémiának nem mindig ment ilyen jól, sőt, volt, amikor viszonylag rosszul alakultak anyagi ügyei. Több tehetséges fiatalt fenyegette az a veszély, hogy nem tud képességeinek megfelelő pályát befutni, mert nincs elég lehetősége hangszerre, mesterkurzusa – értsd nincs elég pénze.

De szerencsére, akadnak olyanok, akik belenyúltak a zsebükbe. Igen, a saját zsebükbe és nem a máséba. Milliókat áldoztak a jó ügyre. Nem elvettek, hanem adtak, önzetlenül. Még van ám ilyen. Fideszes füllel ezt nyilván furcsa hallani, de azért létezik.

Nos, e segítőket is meghívták, ahogy az európai jó modor diktálja, a megnyitó ünnepségre.

Ám néhány napja kurta e-mailt kaptak a Zeneakadémiától, mely szerint marad egy szabad estéjük a megnyitó estéjére, ugyanis mégsem vehetnek rajta részt.

Miért? Mert a „Miniszterelnökség kiemelt kormányzati eseménnyé nyilvánította” az ünnepséget, és aki a Miniszterelnökségnek ezek szerint nem volt szimpatikus, azt szépen, gondosan kihúzták a meghívandók listájáról. Talán majd máskor tessék érdeklődni. De aki nem segget nyalni jön, az momentán nem kell.

Érdekesség, hogy az intézmény vezetője, Batta András, aki időközben zeneügyi kormánybiztos is lett, érzékelhetően semmit sem tett azért, hogy mégiscsak érvényesüljön valami abból az európai jó modorból. Korábban pedig, haj de hogy ugrálta körül a támogatókat.

Mindegy, a Zeneakadémia akkor is marad már, ha ők mennek.

Ceterum censeo:Orbánnak mennie kell!

(2013. október 22.)

2015. április 23., csütörtök

A Magyar szürke a könyvfesztiválra megy

2015. április 19., vasárnap

Béta ügynök titkos dossziéjából - A rendíthetetlen író és az ő remekműve

Az első kaland

- Alfa ügynök! Magának beszélek Alfa ügynök! Nézzen már a szemembe!

- Igen, igen Béta ügynök, a szemébe persze, hova máshova.

- Alfa! Magának hányasa volt biológiából? Mit gondol, hol a szemem?

- Na, ne izéljen már megint Béta. Lehet, hogy kancsal vagyok.

- Az nem lehet. Az faktum. De lefelé kancsalság szerintem nincs

- Jó, hagyjon már. Csak nagyon nehezen veszem le a tekintetemet a kebleiről.

- És a kezét is!

- - A kezemet is, persze Béta ügynök. Ha szabadna megjegyezne, ha csadorba járna, akkor semmi probléma nem lenne. De így túl erős a kihívás. És én a szépnek nehezen állok ellent.

- - Majd én ellenállok. Ne izguljon. Inkább harapjon még egyet a tavaszi tekercsből, mert szüksége lesz energiára. Egy nagyon bonyolult, régi ügyet adtak fel leckének, amit meg kell oldanunk.

- Szerintem meg nem kell megoldanunk. Menjünk el táncolni a Keletbe és lemásoljuk óra előtt.

- Alfa ügynök! Szedje össze magát! Ez a maga beosztásában méltatlan és tűrhetetlen viselkedés. Nem erre tett esküt. Első a kötelesség. Meg még a második is, Nem beszélve a harmadikról. És fejezze be azonnal a nyakam csókolgatását, mert különben szolgálatba helyezem magam és intézkedést foganatosítok.

- Ok Béta, csak semmi heveskedés. Még felmegy a vérnyomása, vagy le. És a pulzusa is ugrándozni fog és akkor cipelhetem az ügyeletre. Semmi gond. Majd azt képzelem, hogy egy rusnya boszorkánnyal ülök itt és akkor tudom magam fegyelmezni.

- Az anyád a rusnya boszorkány. Az!

- Már tegeződünk Béta ügynök? A szolgálati szabályzat szerint ez nem megengedett nyilvánosa. Ja, és szép a szemed. Olyan igazi gomb.

- Na jó, elég ebből a bizalmaskodásból. Vegye elő a szolgálati olvasókönyvet és tekintsük át az esetet. Mi a címe?

- A Rendíthetetlen író és az ő remekműve.

- Eddig azt hittem rendíthetetlen ólomkatonában van. Na, mindegy, olvassa. De lassan és érthetően, különben…

"Erős kezek szorították le a karját. Valaki a

száját fogta be. A főnök hanyag eleganciával húzta elő

ezüst markolatú coltját - emberei rettentően irigyelték

tőle ezt a mozdulatot, mert olyan holywoodi volt -,

kétszer a levegőbe lőtt, csak úgy bemelegítésképpen, egy

kicsit megköszörülte a torkát, hogy hangja

határozottabban és ércesebben szóljon, aztán a fogai

között szűrve csak ennyit mondott:

- Vagy megmondod, hol a kincs, vagy beléddurrantok.

A válasz elhaló morgás volt, hiszen valaki még

mindig befogva tartotta a száját.

- Szóval nem felelsz, te pokolfajzat?

- MMM.

- Most az egyszer nem úszod meg, nincs olyan

szerencséd, hogy megint meglépjél. A kezünk között vagy.

Ebben a pillanatban sikerült beleharapnia a száját

tartó kézbe. A hozzá tartozó tulajdonos erre felüvöltött.

A pillanatnyi zavarodottságot kihasználva felragadta a

nehéz tölgyfaasztalt és hozzávágta őrzőihez. Mire azok

feltápászkodtak volna, már repült két szék, egy hokedli

és egy felmosóvödör is, így téve harcképtelenné a fél

tucat gazfickót. A főnökkel nem sokat teketóriázott, bár

úriemberhez nem méltó az ilyen, de a szükség törvényt

bont, szemenköpte, majd az így elvakított embert a földre

rántotta, kicsit megrugdosta majd a többiek közé

hajította, a kupac legtetejére.

Izmait megfeszítette, a kötelek, amelyek mostanáig

rajta csüngtek, mint a cérnaszálak úgy foszlottak le

róla. Átvetette magát az alig félméteres kerítésen és

eltűnt, zsebében a gyémántos gyűrűvel."

Remegő kézzel fűzte ki a papírt a rozoga

További bejegyzések »

2015. április 14., kedd

Hal álom a Teréz körút 10 alatt

Az eredeti itt érhető el

Kocsmológia - A Szindbád Csoport színre lép: Hal álom a Teréz körúton

Az utolsó kép - Pap Vera utolsó képe

2015. április 12., vasárnap

Hetven év unokái - fotókiállítás a Madách téren

2015. április 9., csütörtök

Pap Vera

2015. április 8., szerda

Pintér Béla és Lakner Zoltán az Alma klubban

Posted by Spinoza Színház on 2015. április 8.

Ha nincs otthon hajháló, ideiglenesen a «krumplineccünk» is megteszi

Ezermester - a leleményes ember, aki minden technikai problémát megold, a buheráló magyar, aki előtt nincs megoldhatatlan feladat. b., A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának barkácsoló folyóirata.

A kort, amelyben élünk a barkácsújság is jól jellemzi. Vegyük le a polcról az Ezermester 1966. évfolyamának júliusi számát (egy szám ára 2 forint.)

A „kár eldobni” című rovatba Csillag Ferencné küldött be egy tanulságos, fényképekkel illusztrált kis ötletparádét azzal, mit is kezdhetünk azzal a hálóval, amelyben a krumplit vittük haza. Ugyanis az a „burgonyatároláson kívül sok más célra is felhasználható.” Kár lenne eldobni - véli a szerző. Lehet belőle ugye labdatartó, ha varrógéppel sűrű öltéssel középszalagot varrunk rá. Kitűnően alkalmas lágytojás főzéséhez, erre lehetőleg sárga hálót használjunk, mert az fest a legkevésbé. Legcélszerűbb, ha zsineget kötünk a hálóra és azt kézben tartjuk a pár perces főzési idő leteltéig, nehogy a forró vízbe essen, esetleg meggyulladjon a háló. Retikülben nagyszerűen elfér, mint bevásárlószatyor. de a kedvencem, hogy „ha nincs otthon hajháló, ideiglenesen a «krumplineccünk» is megteszi. A kimosott hálót vágjuk körül a fejünknek megfelelő méretre, és a végeit dolgozzuk el, esetleg gumit is fűzhetünk bele. Kerti munkánál is hasznos ez a barkácshajháló, nem hullik a haj a szemünkbe. Dauer után is jobban megmarad a berakás, ha hajunkat éjszakára hálóval védjük.” A szerző ötleteit 100 forintos utalvánnyal honorálta a szerkesztőbizottság.

És most nézzünk egy 150 forintot érő ötletet, amelyet Billiczky Tibor küldött be Pécsről. Az elmés kis szerkezettel Trabantunkat védhetjük meg. A dolog egyszerű, a lényeg, hogy egy bojler-higanykapcsoló szerkezetre van szükségünk, amit beforrasztunk a kormány alá. (Akinek nincs otthon felesleges bojler higanykapcsolója, az nem tudom, hogy védi meg a Trabantját.) Aztán ha jön a rabló és brizgálja az autónkat akkor a higany elmozdul, zárja az áramkört, megszólal a kürt. „Aki rossz szándékkal közeledik, erre biztosan elmenekül.” - állítja a szerző.

Lapozzuk át a betonvasból készített kagylófotelt, inkább vegyük „Legegyszerűbb sörnyitó”-t. Amikoris egy keményfa rúdba ütött, majd a túlsó oldalán elgörbített lelaposított szeget alkalmazunk. Csupán az a fontos, hogy a fej ne legyen kisméretű. Máris kész a sörnyitónk. Erre mondta tán a jeles szerkesztő, Martos Gábor egykor, hogy olyan nincs, hogy valami ne lenne sörnyitó.

Búcsúzóul pedig egy praktikus ötlet utazóknak. „Hosszú túrán ugyanis gyakran előfordul, hogy megreped a gyújtáselosztó háza. Ha autójavitó nincs is a közelben, olyan hivatal bizonyára akad, ahonnan egy darab pecsétviaszt kérhetünk. Az óvatosan felmelegített elosztófej felé tartjuk a pecsétviaszt, majd gyertya lángjában megolvasztva csepegtessük a repedésre.”

Bizonyára.