Szeretők és a pálmafa

- Pálmafa.

- Pálmafa , tenger.

- Pálmafa , tenger, kék ég.

- Pálmafa , tenger, kék ég, sok-sok idő.

- Pálmafa , tenger, kék ég, sok-sok idő és egy szerető.

- Pálmafa , tenger, kék ég, sok-sok idő és egy szerető, valamint néhány kisfröccs.

- Pálmafa , tenger, kék ég, sok-sok idő és egy szerető, valamint néhány kisfröccs. Pár jó könyv is kell még.

- Pálmafa , tenger, kék ég, sok-sok idő és egy szerető, valamint néhány kisfröccs. Pár jó könyv és egy zsebrádió, hogy zenét is tudjunk néha hallgatni.

- Pálmafa , tenger, kék ég, sok-sok idő és egy szerető, valamint néhány kisfröccs. Pár jó könyv és egy zsebrádió. Hú, és ne felejtsük el, hogy egy csinos kis kocsma is legyen valahol a környéken, ahol esténként valami helyi kulináris izgalomban lehet részünk.

- Es kell egy bankkártya is. Minimum, hogy ne kelljen a pénzen gondolkodnunk. Hát igen, ez a tökéletes boldogság. Pálmafa , tenger, kék ég, sok-sok idő és egy szerető, valamint néhány kisfröccs. Pár jó könyv és egy zsebrádió, hogy zenét is tudjunk néha hallgatni. Annyira szeretlek, hogy veled még a déli harangszóra is tudnék táncolni.

- Na ja. És bankkártya a szerelemhez. Persze. Neked mindig a pénzen jár az eszed. Ilyenek vagytok, ti. Tulajdonképpen, ha van egy jó bankkártyád, bárhol, bárkivel jól érezheted magad a világban. Minek ahhoz pálmafa ?

- Hát nem arról beszéltünk mostanáig, hogy oda akarunk menni, ahol majd a pálmafák árnyán szerelmeskedünk, nézzük a holdfelkeltét a kis öbölnél, sirályokat etetünk és a helybéli halászokkal isszuk meg az első reggeli snapszot?

- De, erről beszéltünk, édesem. Az első snapsz. Tudod, délben, mire te felébredsz, azok a halászok már a nyílt tengeren a tizedig snapszuknál tartanak.

- Most mit húzod úgy fel magad. Ha nyaralunk, akkor hagy aludjak már sokáig. Úgyis ki fárasztasz engem éjszakánként majd, kistigrisem, ugye?

- Kistigris, aki hozza magával a bankkártyáját.

- Figyelj ! Mikor az előbb megkérdeztem tőled, hogy mi a boldogság, miért nem úgy kezdted a felsorolást, hogy egy szerető szerető? Azt hiszed, nem esett ez nekem nagyon rosszul?

-Ne hisztizzél, jó? Azért a pálmafával kezdtük, mert már régen megegyeztünk, hogy olyan helyre megyünk, ahol a pálmafák árnyán lehetünk boldogok. Megegyeztünk, emlékszel?

- Most ezzel mire célzol? Tudod, hogy oka volt annak, amiért nem tudtam a múltkor elutazni veled úgy, ahogy megbeszéltük. Én is sokkal szívesebben sörözgettem volna veled

egy londoni pubban, de egyszerűn nem tudtam elszakadni innen.

- Ja. Értem én. Hát reméljük, ha lesz snapsz, kisfröccs, kiskocsma, bankkártya, akkor majd el tudsz szakadni a pálmafákhoz.

- Most miért veszekszel velem. Nem is megyek én sehova, nem is tudok.

- Hát persze, mert neked kőből van a szíved.

- Kőből. Ahogy a fejem, a nyakam, az egész testem. Cserépszobor vagyok.

- Jó, ne keseredj el miatta. Álmodozni azért még szabad a boldogságról, nem?

- Dehogynem. Pálmafa, tenger…

Felhők felett

Fűszívás és a seggek
Már előljáróban szögezzük le, a későbbi nehézségek elkerülése végett, hogy egyrészt ez a történet biztosan nem velünk esett meg, másrészt akivel megesett, azzal is Amsterdamban, ahol valahogyan egészen másként viszonyulnak ehhez a fűszívás dologhoz.
Egész pontosan ez sem teljesen igaz, ugyanis művelt és sokat látott egyénektől is azt hallom, hogy bizony a fiatalok egy jelentős része, mondhatjuk a többsége, bizony időnként elszippant egy spanglit itthon us. Amit nem lehet eléggé elítélni, úgy büntetőjogilag, mint az egészségre minden bizonnyal gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt. Magyar ember pálinkát iszik vagy sört inkább, a májzsugor az dicséretes, a cigarettától beszerzett tüdőrák pedig egy dolgos élet bizonyítéka. Így élünk.
Nomost, akitől ezt a történetet hallottam, az azt állítja, hogy Amsterdamba megérkezve már a vasútállomás környékét erős marihuana szag ülte meg.
Hamarosan egy úgynevezett coffeshop-ban kötöttek ki, ahol étlapként egy a füvekről szóló eligazító füzetecskét tettek eléjük. Kiválasztottak egy közepesen hatásos verziót. A pincér gondosan lemérte, kis műanyag zacskóba csomagolta. Aztán adott cigarettapapírt meg rasztás öngyújtót.
Ezeken a helyeken a turistákat első ránézésre arról lehet fölismerni, hogy már az első szippantás előtt hülyén vigyorognak és röhögcsélnek. Elsősorban azért, mert legtöbbjük képtelen tisztességesem megtekerni egy ilyen spanglit. Ekkor érkezik a szakszerű segítség, amely megmutatja a főbb mozdulatokat.
Aztán ugye az ismerőseim leültek egy mély fotelba a kirakat előtt és végre nyugodtan szívtak egy kicsit. És várták a hatást. Nem mondhatjuk, hogy teljesen kezdők voltak a különféle tudatmódosító szerek alkalmazásában, de elsősorban azért mégiscsak eddig a viszki, unicum kisfröccs hármasában mozogtak otthonosan.
De ez valahogy más. Úgy mesélték később, hogy semmiképen nem szeretnének kedvet csinálni a dologhoz, ne adja Isten rábeszélni, de hamarosan fényes jókedvük kerekedett, könnyűek lettek és gondtalanok. Kötöttek is egy fogadást, hogy a kirakat előtt az utcán balról jobbra vagy jobbról balra halad át egy perc alatt tíz jófenekű lány. Az nyert, aki a balról-jobbra verzióra fogadott, méghozzá hét-három arányban. Utána, már csak az igazságosság jegyében is, egy újabb fogadás következett a fiúkról. Merről halad el több olyan, akinek lánc van az orrában. Esetleg karika. A jobbról érkezők komoly győzelmet arattak, bár arról, mintha egy punk koncert közönsége érkezett volna.
Aztán otthoni történetekről fecsegtek, nagy bulikról, fiatalos ivásokról és a másnapi fejfájásokról is.
Lassan elhamvadt a cigi, kedvesen viszlátot biccentettek és kicsit sétáltak a piros lámpás házak között, ahol éppen kezdődött az esti műszak, a német és angol turisták legnagyobb örömére.
Úgy mesélték később, hogy másnap és harmadnap is megismételték ezt a programot – valahogy nem tudtak beleunni.
Már hazafelé, talán fönt a repülőn, vagy tízezer méter magasságban, ahol mindig okosabb az ember, jegyezte meg a magasabbik: a fenébe is, jövő héten lesz az a nagy kerti parti, tudod, ahol azt a sok italt isszuk. Hogy fog másnap megint fájni a fejünk.
És ekkor a pilota bemondta, hogy lassan ereszkednek, megérkeztek Magyarország fölé.
Dési János