A bűvös szék - avagy mondjunk-e mindig igazat

A bűvös szék egy rég feledésbe merült, innovatív magyar találmány. Egy Karinthy nevű feltaláló tervezte, s alkotta meg. Aztán évekig nem volt a termékre szükség, gyártót sem találtak rá – hiszen minek pénzt költeni az igazmondást elősegítő székre egy olyan országban, ahol senki sem hazudik? Ám mindig akadnak lelkes befektetők, olyanok, akik pénzt és időt sem sajnálnak akkor, ha a fejlesztésről van szó. Különben is, ott a nagy amerikai piac – ha ügyesen csináljuk, szétkapkodják.

Tesztelés céljából kiraktuk hát az előtérbe.

-          Csodás kis fotőj – nézegette Medveczky M. Medve – jól jönne nekem is otthon egy ilyesmi – udvarol a cégvezető Emu Emmának.

-           Igen, akkor kedves Medvecky próbálja ki és foglaljon helyet benne.

-          - Köszönöm – huppan bele az állat – hű, ezt nagyon elkúrták ám. Ez annyira vacak, hogy még. Talán Malackának jó lenne, mert az egy hihetetlen nagy barom. Disznó létére. Az ő óljába még be lehetne lökni, mert annak már úgyis mindegy.

Természetesen ebben a pillanatban nyit be az ajtón Malacka. Aki sivító fejhangon fejti ki véleményét.

-         -  Jaj, édes Medvém, milyen kis tréfás alak vagy te. És milyen jól megy a szemed színéhez ez a karszék. Nosza, hadd csusszanok én is bele.

És csusszan, majd így folytatja:

-         -  Ez a Medve nemcsak kövér, de agyilag is elzsírosodott. Minek kellene az én csinos ólamba egy ilyen puff? Inkább egy jó muff. Haha, mint ez az Emu Emma. Esténként kedvemet tölteném vele, aztán mehetne mosogatni. Háromszoros röf-röf e tervre.

-        -  Miről is magyaráz itten kedves Malacka? – érdeklődik Emu Emma, kedvesen mosolyogva. Mire Malacka, mint egy igazi lovag fölpattan és úgy folytatja:- - Tudja nagysád, fantasztikus ez a bútordarab, máris érzem, hogy hozámnőtt. Hogy szükségem van rá. Oly jó lenne, ha segítene elhelyezni az én kies lakomban. Aztán vacsorálnánk, közben Kantról, Hegelről társalognánk, miközben finom óbort kortyolnánk.

-          Beszélhetünk róla. De elég kényelmes tényleg? Vagy igazítsunk rajta? – ravaszkodik Emu Emma és visszanyomja a székbe a disznót, aki így szaporázza tovább:

-          Na persze, Hegel és Kant. Nevetnem kell. Ezzel a kis döggel nekem egészen mások a terveim. Megdöntöm és kész. Vacsorára meg ha már nagyon muszáj, rendelek egy pizzát. Oszt jónapot. – és elégedetten tápászkodik kifelé. S így adja. – Azt hiszem egy lazacos pennével kezdünk, majd könnyű, habos karpacsót szervírozok kiskegyednek, s utána tán egy szarvasfilé – áfonyamártással, hozzá halk Mozart. No és Kant meg Hegel.

E ponton Medveczky M. Medve is úgy érzi, be kell kapcsolódnia kebelbarátja oldalán, s lelkesen teszi hozzá, a maga nagyvilági módján:

- Tudja Miss Emu, az én Malacka barátom művelt és okos társalgó, egy igazi gurmet, főz, mint a Túrós Lukács és ért a filozófiához, mint egy Lukács György. Szerintem ki ne hagyja ezt az estét. Minden pillanatát élvezni fogja. – S ezzel beül a székbe, s mintha mi sem történt volna fűzi hozzá: Illetve, főz, mint Lukács György és ért a filozófiához, mint Túrós Lukács. Moslékot ad, ha valamit. Beszéd helyet röfögni fog csak. És már az előszobában letapizza, meg a bugyijába próbál begyúlni. Élvezni azt a pillanatot fogja csak, amikor végre lefejti magáról ezt sertést és becsapja maga mögött az ólajtót.

És Emu Emma csak mosolyog azzal a szép szemével, és arra gondol, hogy a a Karinthy nevű feltaláló mégiscsak tudott valamit a világról.

Péter végleg leteszi a lantot

Az új nő

Magunk közt szólva a nagyvilág mindig is azt gondolta, hogy Péter úgy nagyjából mindent elért a nőknél, ami ebben a műfajban elérhető. Volt neki mézeskalács arcú barátnője éppen úgy, mint körtemellű, cseresznyeajkú, harapnivalóan alma popsijú. Tüzes, latin fekete. Álmodozó barna. Mindig nevető kínai. Gátlástalan svéd szőke. Buja latin. Vallásos lengyel. Fiatalkorában egyszer még egy szandálos-zoknis endékás is becsúszott – akitől sok ravasz fogást lesett el. És akkor még nem beszéltünk az erotikusan vékony ujjú elsőhegedűsről és a páratlan ütemérzékkel rendelkező triangulumosról. Ráadásul az egyik okos volt, a másik jól főzött, a harmadik csak úgy leste minden kívánságát, a negyedik mindig mindenért megdicsérte – még a barátnői előtt is. Talán még olyan is akadt e bőséges szortimentben, amelyik az imént felsorolt tulajdonságok majd mindegyikével egyszerre rendelkezet, ráadásul mindig ingerlően jó illatú is volt.És mégis, Péter mindegyikükhöz előbb-utóbb hűtlen lett valamiért. Később ezt úgy magyarázta, hogy azért, mert ő igazából csak egy lányt szeretett igazából. Hannát. Hanna nem volt különösebben szép, különösebben jó alakú, különösebben okos vagy kedves netán házias. Olyan átlagosnak írnánk le minden tekintetben. Igaz, Péter később úgy mesélte mégis, az ő kacagása széttörte a legsötétebb bánatot és melegséget hozott a szívébe. A kívülálló szerint,ha egyáltalán valahogy, Hanna csak felszínesen csevegett, de valójában az értő fül hallotta, a legnagyobb igazságokat mondja ki. Az értő fület persze Péter viselte. Nem undok volt Hanna szerinte – ahogy sokan gondolták, hanem őszinte: Nem lusta, csak másnak is teret engedett, hogy a házimunka terén is megvalósítsa magát. Nem pénzéhes, hanem éppen örömet akart szerezni kedvesének azzal, hogy a legszebb ruhákat vette meg magának, az ő pénzéből.Péter barátai ezt úgy foglalták össze, hogy a szerelem vak, barátjuk pedig jó dolgában már nem tudja mit is akar valójában. Ha Hanna, hát legyen Hanna – az ő baja.Persze, ahogy az lenni szokott, Hanna egy szép napon lelépett, férjhez ment gyerekeket szült – élte az unalmas hétköznapokat. Péter ismét belevetette magát a földi örömökbe és gyakorlásképpen egy jóbarátja és közeli ivócimborája kikapós feleségének a fejét csavarta el. Időtöltésnek jó volt ez is, különösen azért, mert ha megunta ezt a nőt, mindig hazaküldhette hites urához, aki valahogyan mindig visszafogadta. Ha vikendre nem talált partnert, akkor viszont rá tudta beszélni ezt a nőt, hogy szökjön el vele. Az évek közben teltek múltak, mert azok már csak olyanok. Az egykori barát közben beleunt a dologba, elvált – s egy csinos kis használati utasítással átadta volt nejét, most már törvényes használatra Péternek. Péter hátvárta ezt az új nőt, akit évek óta ismert – persze csak kicsit, mert eddig egy-két nap után mindig hazaküldte. Most meg itt marad nála? Nézett ki az ablakon, el a tenger felé, és közben csak az járt a fejébe, hogy már egyetlenegy Hannás történet sem lelkesíti. Mi több, a nagy részére már nem is emlékszik. Minek? Ezerszer elmesélte már. Közben látta, ahogy a taxi az új nővel fékez a ház előtt.Az egyik fiók aljából gyorsan előkotort hát egy régi képet Hannáról és kiakasztotta a hálószoba falára. Legalább tudja az az új nő, hogy hol a helye. És ekkor csöngettek.

Felhők felett

Fűszívás és a seggek
Már előljáróban szögezzük le, a későbbi nehézségek elkerülése végett, hogy egyrészt ez a történet biztosan nem velünk esett meg, másrészt akivel megesett, azzal is Amsterdamban, ahol valahogyan egészen másként viszonyulnak ehhez a fűszívás dologhoz.
Egész pontosan ez sem teljesen igaz, ugyanis művelt és sokat látott egyénektől is azt hallom, hogy bizony a fiatalok egy jelentős része, mondhatjuk a többsége, bizony időnként elszippant egy spanglit itthon us. Amit nem lehet eléggé elítélni, úgy büntetőjogilag, mint az egészségre minden bizonnyal gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt. Magyar ember pálinkát iszik vagy sört inkább, a májzsugor az dicséretes, a cigarettától beszerzett tüdőrák pedig egy dolgos élet bizonyítéka. Így élünk.
Nomost, akitől ezt a történetet hallottam, az azt állítja, hogy Amsterdamba megérkezve már a vasútállomás környékét erős marihuana szag ülte meg.
Hamarosan egy úgynevezett coffeshop-ban kötöttek ki, ahol étlapként egy a füvekről szóló eligazító füzetecskét tettek eléjük. Kiválasztottak egy közepesen hatásos verziót. A pincér gondosan lemérte, kis műanyag zacskóba csomagolta. Aztán adott cigarettapapírt meg rasztás öngyújtót.
Ezeken a helyeken a turistákat első ránézésre arról lehet fölismerni, hogy már az első szippantás előtt hülyén vigyorognak és röhögcsélnek. Elsősorban azért, mert legtöbbjük képtelen tisztességesem megtekerni egy ilyen spanglit. Ekkor érkezik a szakszerű segítség, amely megmutatja a főbb mozdulatokat.
Aztán ugye az ismerőseim leültek egy mély fotelba a kirakat előtt és végre nyugodtan szívtak egy kicsit. És várták a hatást. Nem mondhatjuk, hogy teljesen kezdők voltak a különféle tudatmódosító szerek alkalmazásában, de elsősorban azért mégiscsak eddig a viszki, unicum kisfröccs hármasában mozogtak otthonosan.
De ez valahogy más. Úgy mesélték később, hogy semmiképen nem szeretnének kedvet csinálni a dologhoz, ne adja Isten rábeszélni, de hamarosan fényes jókedvük kerekedett, könnyűek lettek és gondtalanok. Kötöttek is egy fogadást, hogy a kirakat előtt az utcán balról jobbra vagy jobbról balra halad át egy perc alatt tíz jófenekű lány. Az nyert, aki a balról-jobbra verzióra fogadott, méghozzá hét-három arányban. Utána, már csak az igazságosság jegyében is, egy újabb fogadás következett a fiúkról. Merről halad el több olyan, akinek lánc van az orrában. Esetleg karika. A jobbról érkezők komoly győzelmet arattak, bár arról, mintha egy punk koncert közönsége érkezett volna.
Aztán otthoni történetekről fecsegtek, nagy bulikról, fiatalos ivásokról és a másnapi fejfájásokról is.
Lassan elhamvadt a cigi, kedvesen viszlátot biccentettek és kicsit sétáltak a piros lámpás házak között, ahol éppen kezdődött az esti műszak, a német és angol turisták legnagyobb örömére.
Úgy mesélték később, hogy másnap és harmadnap is megismételték ezt a programot – valahogy nem tudtak beleunni.
Már hazafelé, talán fönt a repülőn, vagy tízezer méter magasságban, ahol mindig okosabb az ember, jegyezte meg a magasabbik: a fenébe is, jövő héten lesz az a nagy kerti parti, tudod, ahol azt a sok italt isszuk. Hogy fog másnap megint fájni a fejünk.
És ekkor a pilota bemondta, hogy lassan ereszkednek, megérkeztek Magyarország fölé.
Dési János