Venceremos
Azon a 33 évvel ezelőtti késő őszi délutánon Mariann néni, az 1024-es számú Marx Károly úttörőcsapat vezetője nem sejtett semmit, mégis engem bízott meg, hogy összeszedjem a tiltakozó aláírásokat az őrs tagjaitól. Egy fenyegető hangvételű nyilatkozatot szerkesztett a csapatvezetés, amely szerint ami Chilében történik az elfogadhatatlan a pajtások számára. Emlékszem is a képre, két géppisztolyos, meglehetősen aggódó tekintetű fiatalember között egy szintén civil, begombolt zakójú úr, sötétkeretes szemüvegben és félrecsúszott rohamsisakban kémlel riadt meglepődéssel valahová előre egy nagy kapu nyílásán át.
A képet később Vera kitépte egy újságból, szépen körbevágta és az őrsi naplóba beleragasztotta. A napló pár héttel később egy kirándulás során elveszett, ám előtte a Sanyika még leöntötte citromos teával, amelyet az anyukája csomagolt neki egy régi fém kulacsba, A sötét kertes szemüveges bácsi teljesen elázott a citromos teától – de Sanyi szerint ez neki már mindegy, mert megölték. Azon némi vita tört ki az őrs tagjai között, hogy az indiánok, az imperialisták vagy a ruszkik voltak – a vélemények meglehetősen szóródtak az álláspontok között. S Mariann néni nem volt ott, hogy ideológiai segítséget nyújtson nekünk a bonyodalmak között.
Ma pedig Sanyika részeges vízvezeték- szerelő, Mariann néni friss nyugdíjas iskolaigazgató, Allende bronzszobor a Moneda palota mögötti kis téren.
Az a bizonyos kapu a Moneda palota bejárátanál, ahol egykor a rohamsisakos kép készült, most is nyitva. Szép egyenruhás katonák álldogálnak előtte. Persze be nem engedhetnek minket momentán – ám szívesen pózolnak a képeinek. Sőt az egyik még barátságosan elmagyarázza, erőteljes kézhasználat segítségével, hogy vigyázzunk, nehogy valaki ellopja a fényképezőgépünket, ami a vállunkon lóg.
Amúgy a nevezetes Moneda palota előtt csinos tér, amelyet nap süt. Szerelmespárok üldögélnek körben a padokon, kihasználva az őszi napsütést. Ugyanis errefelé fordítva haladnak az évszakok. Az április az már az ősz – és rövidesen itt a tél is, amely onnan is látható, hogy a boltok kirakatában megjelennek a melegebb holmik is.
Kutyák kergetődznek, meglehetősen nagy számban. Hozzádörgölődznek a turistákhoz és a farkukat csóválják csak arra a kérdésre, hogy mondjanak valamit azokról az évekről. Amikor a katonák, a diktatúra, a terror. De miért mondanának, ha itt most minden olyan idilli, mintha sohasem lettek volna azok a szörnyűségek, s a régi képek is halványulni kezdenek itt, Santiagoban..
Bort kell ilyenkor inni, jó chileit- Vina Mar-it, ahogy az dukál. A pincér fütyörészve húzza a dugót a teraszon és akkor sem lepődik meg, amikor néni szikvizet is kérünk, a fröccs elkészítése végett.
Hiába szép az élet.
Mariann néni, mégsem volt olyan felesleges az az aláírásgyűjtés.
Dési János
Azon a 33 évvel ezelőtti késő őszi délutánon Mariann néni, az 1024-es számú Marx Károly úttörőcsapat vezetője nem sejtett semmit, mégis engem bízott meg, hogy összeszedjem a tiltakozó aláírásokat az őrs tagjaitól. Egy fenyegető hangvételű nyilatkozatot szerkesztett a csapatvezetés, amely szerint ami Chilében történik az elfogadhatatlan a pajtások számára. Emlékszem is a képre, két géppisztolyos, meglehetősen aggódó tekintetű fiatalember között egy szintén civil, begombolt zakójú úr, sötétkeretes szemüvegben és félrecsúszott rohamsisakban kémlel riadt meglepődéssel valahová előre egy nagy kapu nyílásán át.
A képet később Vera kitépte egy újságból, szépen körbevágta és az őrsi naplóba beleragasztotta. A napló pár héttel később egy kirándulás során elveszett, ám előtte a Sanyika még leöntötte citromos teával, amelyet az anyukája csomagolt neki egy régi fém kulacsba, A sötét kertes szemüveges bácsi teljesen elázott a citromos teától – de Sanyi szerint ez neki már mindegy, mert megölték. Azon némi vita tört ki az őrs tagjai között, hogy az indiánok, az imperialisták vagy a ruszkik voltak – a vélemények meglehetősen szóródtak az álláspontok között. S Mariann néni nem volt ott, hogy ideológiai segítséget nyújtson nekünk a bonyodalmak között.
Ma pedig Sanyika részeges vízvezeték- szerelő, Mariann néni friss nyugdíjas iskolaigazgató, Allende bronzszobor a Moneda palota mögötti kis téren.
Az a bizonyos kapu a Moneda palota bejárátanál, ahol egykor a rohamsisakos kép készült, most is nyitva. Szép egyenruhás katonák álldogálnak előtte. Persze be nem engedhetnek minket momentán – ám szívesen pózolnak a képeinek. Sőt az egyik még barátságosan elmagyarázza, erőteljes kézhasználat segítségével, hogy vigyázzunk, nehogy valaki ellopja a fényképezőgépünket, ami a vállunkon lóg.
Amúgy a nevezetes Moneda palota előtt csinos tér, amelyet nap süt. Szerelmespárok üldögélnek körben a padokon, kihasználva az őszi napsütést. Ugyanis errefelé fordítva haladnak az évszakok. Az április az már az ősz – és rövidesen itt a tél is, amely onnan is látható, hogy a boltok kirakatában megjelennek a melegebb holmik is.
Kutyák kergetődznek, meglehetősen nagy számban. Hozzádörgölődznek a turistákhoz és a farkukat csóválják csak arra a kérdésre, hogy mondjanak valamit azokról az évekről. Amikor a katonák, a diktatúra, a terror. De miért mondanának, ha itt most minden olyan idilli, mintha sohasem lettek volna azok a szörnyűségek, s a régi képek is halványulni kezdenek itt, Santiagoban..
Bort kell ilyenkor inni, jó chileit- Vina Mar-it, ahogy az dukál. A pincér fütyörészve húzza a dugót a teraszon és akkor sem lepődik meg, amikor néni szikvizet is kérünk, a fröccs elkészítése végett.
Hiába szép az élet.
Mariann néni, mégsem volt olyan felesleges az az aláírásgyűjtés.
Dési János
