A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Santiagos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Santiagos. Összes bejegyzés megjelenítése

2007. szeptember 14., péntek

Az igazság odaát van

Allende szobra

Néha az ember szereti magát abba a hitbe ringatni, hogy Clio nagy és bölcs és utólag természetesen mindig a jóknak szolgáltat igazságot. Ez ügyben csak két gyors kérdés. Az egyik, és mi van ha mégsem? A másik, és azzal bármi megoldódik?
Vegyünk jelen történetünk hősét kinek szobra alatt ácsorgunk itt Santiagosban, néhány méterre csak a Moneda palotától, ahol ugye az elnök hősi halált halt. Tisztes ércszobra momentán neki áll itt és nem Pinochetnek, aki ugye ellene tört azon az 1973-as szeptember 11-én. Sőt, Pinochet – jegyezzük meg fennkölten – a történelem ítélőszéke előtt felel mindazokért a bűnökért, amit elkövetett, amit a nevében elkövettek. De ettől még tisztes öregkort ért meg, mondhatjuk, az emberi kor legvégső határáig kihúzta, jólétben, megbecsülésben – eltekintve attól a kis házi őrizetecskétől ott a végén.
A kemény és kalandos politikai pályafutású Allendét pedig agyonlőtték azon a szeptember 11-én. Számára kicsiny vigaszdíj tehát most ez a szobor, itt egykori meggyilkolásának színhelyén – talán nem véletlenül az Igazságügyi Minisztérium bejáratánál.
Összegezzük tehát a problémát – mondjuk mi nagy utazók és jelentős moralisták – miközben egy helyet keresünk, hol fröccsöt mérnek. Akkor ki járt jobban? Akié a szobor, akit ma tisztel a világ jelentős része, akiről csak kiderült, hogy tisztességes politikus, s ami még lényegesebb, tisztességes ember volt? Vagy az, akinek finoman szólva ellentmondásos a megítélése, szobra sincsen semerre sem. Ámde ugye jelentős túlélő volt.
A kocsmát megtaláljuk, a választ persze nem. Fel is adjuk a keresését, s inkább azon morfondírozunk tovább, milyen jó kis hely lett ez a Chile. (Erről lásd még : http://fotolexikon.blogspot.com/search/label/Chile, amikoris Marianna néni a csapatvezető és a Moneda ostroma közti összefüggéseket taglaltam, az április 28-i Szép Szóban.)
Persze sokan mondják, még ma is nagy a vita, jó volt-e az a puccs, folytatható lett volna-e Allende sokat támadott, és sok nehézséggel járó gazdasági reformja. Emlegetik, hogy a népek nem nagyon látták át, mi lesz a jó nekik azokban a reformokban. Csak azt érezték, hogy rettentően magas az infláció, sok lesz a munkanélküli, nagy az elbizonytalanodás. Meg aztán a társadalom is kettévált azokban a hetvenes években. A teherautó-sofőrök és a diákok is tüntetéseket, sztrájkokat szerveztek ellene. Igaz, szeptember elején soha nem látott tömegek tüntettek Allende mellett. Talán ekkor bízta el magát és elárulta a hadsereg vezetőjének, hogy népszavazással kívánja hatalmát megerősíteni. Ám Augusto Pinochet elárulta – a többit már tudjuk. Halottak, gyilkosságok, terror – ám a gazdaság valahogy mégiscsak magára talál.
Bő harminc évvel –mondhatjuk egy emberöltővel – túl vagyunk mindenen.
Történelem az egész.
De azért mégis, csöppet biztató, hogy a reformernek és nem a puccsistának áll itt szobra.
Dési János

2007. április 30., hétfő

Venceremos


Venceremos
Azon a 33 évvel ezelőtti késő őszi délutánon Mariann néni, az 1024-es számú Marx Károly úttörőcsapat vezetője nem sejtett semmit, mégis engem bízott meg, hogy összeszedjem a tiltakozó aláírásokat az őrs tagjaitól. Egy fenyegető hangvételű nyilatkozatot szerkesztett a csapatvezetés, amely szerint ami Chilében történik az elfogadhatatlan a pajtások számára. Emlékszem is a képre, két géppisztolyos, meglehetősen aggódó tekintetű fiatalember között egy szintén civil, begombolt zakójú úr, sötétkeretes szemüvegben és félrecsúszott rohamsisakban kémlel riadt meglepődéssel valahová előre egy nagy kapu nyílásán át.
A képet később Vera kitépte egy újságból, szépen körbevágta és az őrsi naplóba beleragasztotta. A napló pár héttel később egy kirándulás során elveszett, ám előtte a Sanyika még leöntötte citromos teával, amelyet az anyukája csomagolt neki egy régi fém kulacsba, A sötét kertes szemüveges bácsi teljesen elázott a citromos teától – de Sanyi szerint ez neki már mindegy, mert megölték. Azon némi vita tört ki az őrs tagjai között, hogy az indiánok, az imperialisták vagy a ruszkik voltak – a vélemények meglehetősen szóródtak az álláspontok között. S Mariann néni nem volt ott, hogy ideológiai segítséget nyújtson nekünk a bonyodalmak között.
Ma pedig Sanyika részeges vízvezeték- szerelő, Mariann néni friss nyugdíjas iskolaigazgató, Allende bronzszobor a Moneda palota mögötti kis téren.
Az a bizonyos kapu a Moneda palota bejárátanál, ahol egykor a rohamsisakos kép készült, most is nyitva. Szép egyenruhás katonák álldogálnak előtte. Persze be nem engedhetnek minket momentán – ám szívesen pózolnak a képeinek. Sőt az egyik még barátságosan elmagyarázza, erőteljes kézhasználat segítségével, hogy vigyázzunk, nehogy valaki ellopja a fényképezőgépünket, ami a vállunkon lóg.
Amúgy a nevezetes Moneda palota előtt csinos tér, amelyet nap süt. Szerelmespárok üldögélnek körben a padokon, kihasználva az őszi napsütést. Ugyanis errefelé fordítva haladnak az évszakok. Az április az már az ősz – és rövidesen itt a tél is, amely onnan is látható, hogy a boltok kirakatában megjelennek a melegebb holmik is.
Kutyák kergetődznek, meglehetősen nagy számban. Hozzádörgölődznek a turistákhoz és a farkukat csóválják csak arra a kérdésre, hogy mondjanak valamit azokról az évekről. Amikor a katonák, a diktatúra, a terror. De miért mondanának, ha itt most minden olyan idilli, mintha sohasem lettek volna azok a szörnyűségek, s a régi képek is halványulni kezdenek itt, Santiagoban..
Bort kell ilyenkor inni, jó chileit- Vina Mar-it, ahogy az dukál. A pincér fütyörészve húzza a dugót a teraszon és akkor sem lepődik meg, amikor néni szikvizet is kérünk, a fröccs elkészítése végett.
Hiába szép az élet.
Mariann néni, mégsem volt olyan felesleges az az aláírásgyűjtés.
Dési János