Ötvenszer- hetvenes szeretet

A második c. együttműködésének rendszere

A faliújság az osztály tükre – ezt Piroska néni számtalanszor elmondta, felhívva külön a figyelmet, hogy a faliújság mindig rendezett, ahogy ő fogalmazott, nett legyen. Rendszeresen frissüljön és hozzon híreket az örsi élet ünnep- és mindennapjairól. Megjelenhetnek rajta a Kriszta rajzai, de nagyon kéri a Tibikét, hogy ne firkálja össze az igazgató bácsi nyilatkozatát még egyszer, mert akkor kap egy irtózatos nagy pofont. Amelyre egyébként már régen rászolgált más okokból is, úgyhogy csak húzza meg magát.

Az igazgató bácsi nyilatkozatát azt nem kell frisssíteni, az friss marad tavaszig. Az a miheztartásról szól és arról, hogy minden kispajtás örüljön, hogy a 4021. számú Engels Frigyes úttörőcsapat tagja, így becsülje meg magát. Különösen becsülje meg magát a Tibi, aki csak kegyelemből lett felavatva úttörőnek, mert tulajdonképpen nem méltó rá. Mert aki összefirkálja az igazgató bácsi nyilatkozatát, amely éppen arról szól, hogy mi, mindannyian nagyon szeretünk ebbe az iskolába járni, büszkék vagyunk rá, hogy ide járhatunk, s valamennyien egyet akarunk – értékes tagjaivá válni a szocializmust építő társadalomnak, nos az csak hallgasson. Különben is, akinek annyira piszkos a körme alatt, mint a Tibornak, ráadásul nincs meg rendszeresen a leckéje, a számtan dolgozata pedig kegyelem egyes – mert az nullást érdemelne – az nem is tudjuk, mit keres az úttörőben. Ne röhögj nekem Tibor, vissza is lehet ám venni azt a piros nyakkendőt és akkor kész, te elvágtad magad örökre. Bár amilyen rossz gyerekanyag vagy te, még így sem biztos, hogy cipőfelsőrész-készítőnél többre viszed.

Inkább fennhangon olvasd föl az igazgató bácsi mélyen emberi és őszintén igaz sorait arról, hogy mi, a 4021-es számú Engels Frigyes úttörőcsapat tagjai úgy élünk itt nagy egyetértésben, együttműködésben és szeretetben, mint egy igaz család, ahol mindenki tekintettel van a másikra, együttműködik vele, hogy így is letegye az alapköveket.

Erről jut eszembe, ha a Trombitás Ildi még egyszer két forintokat szed a fiúktól azért, hogy a WC-ben megmutassa nekik a bugyiját, akkor kap egy igazgatói intőt, és még ki is csapjuk, mehet a hülyegyerekek osztályába. Ott aztán mutogathat azoknak a nyálcsorgató kreténeknek, akikben nincs belátás, nincs együttműködés, szeretet. Faliújságjuk sincs, de talán még olyan jóságos igazgató bácsijuk sem, aki ennyire érti a gyermekek nyelvét, mint édesanyja a kisbabáét.

Ne sírj Trombitás Ildi. Most már késő. Gondoltad volna meg előbb. Ne sírj, most még megbocsátok neked, de csak azért, mert ott lebeg az én szemem előtt is a faliújságon, ötvenszer – hetvenes álló téglalap formában a mi jóságos igazgató bácsink kiáltványa, arról, hogy mi, engelsesek végre forradalmi szellemben, maradék életösztönünket összeszedve megváltoztattuk éltünket és együtt, egymásért, szeretetben.

Tibi, most pedig letépem, lerúgom, leszakítom a fejedet – hát, milyen pofákat vágsz te itt nekem, miközben én a szeretetről beszélek?

KISZ führer a falon

A hazugság előtti kor

Most, hogy mindjárt a nyakunkon az öszödi beszéd kitörésének az évfordulója, nem árt emlékeztetni arra, hogy azután a szeptember közepi hír után indult neki a spontán népharag. Mert addig, emlékezzünk csak vissza, béke és megértés honolt a pártok között. Még véletlenül sem fordult elő méltatlan támadás, aljas megjegyzés, netán afféle kommentár, hogy most kicsit csalunk, de sebaj, a jogászok majd kimagyarázzák, oszt jónapot. Akiknek még rémlenek az akkori események, beszámolhatnak arról, hogy csak lovagias csaták folytak és még akaratlanul sem hangzott el mondjuk egy bárdolatlan megjegyzés a szinglikről. (Akikről azóta persze már lehullott a lepel és kiderült ennek folyományaként, hogy rózsaszín bőrtangában, feneküket rázva botránkoztatják meg az egészséges lelkületű, pirospozsgás magyar embereket.)
E derék és férfias küzdelem során gyűlölködő hang el nem hagyta volna a torkát még annak sem, aki pedig az utóbbi időben valahogy mindig veszíteni szokott, ha már választásra kerül a sor. Mert egészen addig a gyalázatos beszédig érvvel szemben érv állott, adattal szemben adat, ténnyel szemben tény.
Tény, hogy mondjuk egy Magyar Vizsla nevezetű jószág kicsit odarondított a nappali közepébe – de hát az vesse rá az első követ, aki nem háborodik fel azon, hogy micsoda luxusban dagonyáznak a nép kizsákmányolói. Mi több, a helyzet még ennél is cifrább volt, mert nem mertek ám a saját testükkel megjelenni abban a bizonyos lapban, mert gödhösek, beesett mellűek, dongalábuak tán – ezért idegen testekre kellett felragasztani a fejüket, hogy jobban mutassanak. Külön segítség volt, hogy ezen idegen testhez tartozó kezeken mondjuk Rolex óra villogott, ami méltán váltja ki a magyar ember haragját.
De ettől a csúnya kis epizódtól eltekintve semmi sem zavarta meg a gáláns duellumot, amely minden gavallér dicsőségére válhatott volna.

Az pedig csak egy apró malőr, hogy egy nyomdász, aki véletlenül betéved az ellenzéki párt székházába – pár percre kölcsönkéri a telefont, hogy idős nagyanyja hogyléte felől érdeklődjön. De amilyen peche van mostanában, tévedésből a másik párt számítógépét – szerverét kapcsolják neki, s miközben ijedten azt makogja a kagylóba: „Kisztihand nagymama, remélem jól szolgál a becses egészsége", tévedésből megnyom egy gombot, amitől letöltődik a másik összes kampányanyaga. Ettől aztán nem is tud rendesen a nagymamival beszélni, csapot papot hátrahagyva inkább hazarohan, s csaka pályaudvaron veszi észre, hogy nahát nahát a magyar emberek napilapjában már meg is jelent a teljes letöltött anyag. És ő csodálkozik ezen a legjobban.

Akkoriban még nem árnyékolta be hazugság és aljas rágalom a kampányt. Amikor valaki efféle kis vicceket festett egy plakátra – mert hangsúlyozom, csak ez az egy volt ilyen szerte a városban, a többi hasonlót legfeljebb csak álmodtuk – akkor a versenytárs vezére az éj leple alatt, maga igazította vissza eredeti formájára az óriásposztert – az úgy lovagias.

Mert akkor még nem volt Hazugság.
Dési János