Brezsnyev halálára kaptam egy pofont anyámtól

Brezsnyev - Leonyid Iljics, aki éveken át vezette a szovjet népet a kommunizmus felé, de soha em értek oda. Különös ismertetőjele bajusznyi szemöldöke és végtelen számú kitüntetése volt.

Tünde néni itt még nem Brezsnyev távoztának örül

 Brezsnyev elvtárs halála komoly gyászt jelentett nekem. Na, nem azért, mintha különösebben szívemhez közelállónak éreztem volna az agg pártvezért, hanem inkább azért, mert jó anyámtól miatta kaptam egy tisztes pofont. Amikor ugyanis a tévé és a rádió végre bejelentette, hogy Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió többszörös hőse, a Lenin rend kitüntetettje és a többi és a többi elhalálozott éppen orosz dolgozatot kellett volna írnunk a rendhagyó, mozgást jelentő igék ragozásából. Namost ennél kínosabb dolog kevés akad az ember életében. Hetek óta a legkülönfélébb fondorlatokkal akadályoztuk meg a felmérőt, de ezen a napon már úgy nézett ki, hogy nincs remény. (Madách Gimnázium, 4. c) És akkor éppen jókor meghalt Brezsnyev. A mozgást jelentő, rendhagyó igék ragozása iránt kevés érzékkel rendelkező osztálytársam, végső elkeseredésében azt találta kérni az osztályfőnökünktől, hogy hadd menjünk mi is el a szovjet nagykövetségre, leróni gyászunkat. A kérés olyan mértékben volt szemtelen, hogy nem lehetett rá nemet mondani. (Az ötletünkön kapva a fizika dolgozat előtt álló 2. d-sek is megpróbáltak azzal lefalcolni, hogy ők is jönnének kondoleálni velünk, de addigra a tantestület észbekapott s inkább azt ajánlotta a fiataloknak, hogy ha már tényleg olyan nagyon szomorúak, vigasztalódjanak Newton második törvényének magyarázatával.)
Mi mindenesetre felkerekedtünk, róttuk a gyászt, ahogy azt kell, de még mindig nagyon sok volt hátra a napból. Ekkor én azt ajánlottam, hogy ugorjon fel hozzánk az egész osztály, azt a pár órát kihúzni a tanítás végéig. Ugyanis, meglehetősen közel laktunk a követséghez. Így hát ez elég logikus. A vendégeket viszont valamivel meg kell kínálni. Csak egy kosár almát találtam otthon, ekkora tételben. Hát azt faltuk be. Az egyszerűség kedvéért azt ajánlottam, a csutkát mindenki dobja csak a földre, majd én összeszedem. Csakhogy a társasággal én is visszamentem a suliba, délután mindig akadtak jó balhék, elfelejtettem az egészet. A család persze, hogy előttem ért haza a derékig almacsutkás lakásba. S amikor anyám szeretett volna magyarázatot kapni arra, miért áll nyakig almacsutkában a lakás, azt feleltem, hát mert meghalt Brezsnyev.  Na és ekkor kaptam azt a pofont.
Pedig becs szó, meg tudtam volna magyarázni.

Sajnos, az öltöny már nincs meg