Ha elmúlik karácsony

A kánikula szent havában - De hol van Eszter?

És Eszter nem jött. Talán ezt szerettem benne. Soha semmit sem csinált úgy, ahogy az jó lett volna. De legalább várhattam rá. Úgyhogy olyan helyeket választottam, ahol bátran álmodozhattam arról, mi lenne, ha mégis ideérne. Ahol a pincér kérés nélkül hozza az új fröccsöt.

Eszter kedvenc virága. Vagy, nem is Eszter?

Az ötödik után már nyugodtan hátradőlhettem. Eszter ma sem jön. Megint bedőltem neki. Legalább az étlapban ne csalódjak.

- Akkor jó tejfölösen a bablevest és legyen benne répa is, és főtthagyma, de azt külön kistányéron, utána egy könnyű borjúpörköltet galuskával, hozzá fejes salátát. De a ropogós közepit, fehér kenyeret, a serclijét, valamint a kisfröccsök, piros savanyúból - mondta vissza gépiesen Karcsi pincér.

- És egy unikumot, mert az a gyomor kéményseprője - szóltam utána, dehát Karcsi úgyis tudta, hogy ha Eszter nem is, de az unikum mindig menetrendszerűen érkezik.

Egyébként kellemes kerthelyiség volt. Néhány törzsalkoholista, egy-két szerelmespár, s pár környékbeli haspók alkotta a törzsközönséget.

De hol Eszter?

A főúr összeszedte a poharakat és bátorítóan csak annyit mondott, hogy az élet sohasem lehet teljes. Lehet, hogy esőt kapunk és csúnya vége lesz ennek az egyébként szépen induló napnak. Ezek a főurak túl sokat tudnak az életről.

Ám akkor varázsütésre mindenki elcsendesedett, a bejárat felé fordult, ahol feltűnt Eszter, aki ebben az ételszagú félhomályban különösen kívánatosnak tűnt.

Ruganyos léptekkel végigszlalomozott az asztalok között: hogy van Józsi bácsi? - kérdezte a törzsalkoholistától. Aki ugyan Jenő volt, de a látvány hatása alatt csak annyit tudott kinyögni, hogy jól kisasszonykám és benyelte az egész fröccsöt. És Eszter csak jött, kerek melle édesen rebbent a blúz alatt.

Végre itt vagy - halászta ki a legjobb, a végére félretett falatot a tányéromból, amint mellém huppanva egy puszit adott. - Szóval ő ATTILA - mutatott a mögötte ácsorgó srácra, akit eddig észre sem vettem. - ATTILA a barátom - mondta úgy, hogy a legkisebb ellenvetést sem mertem tenni-

ATTILA zeneszerző. Dalokat ír.

És mert a művészet tiszteletet érdemel Attilát meghívtam egy italra, aztán ő engem egy másikra. Al capo de fine. ATTILA közelebb húzta hozzám a székét, jó barátjának nevezett és megkérdezte, hogy meghallgatnám-e egy Heltai Jenő versre írt nótáját:

„A kánikula szent havában /Mikor harminchat fok a hő,/Mély tiszteletnek - és csak annak! -/Örvendez részünkről a nő.

Ilyenkor alszanak a vágyak, /Minden kívánság lelohad /S a hővel éles ellentétben /Lehül a bűnös gondolat.

Szívünk étvágya minimális, /nem izgat a legjobb falat, /A hölgyek hasztalan epednek /A könnyű nyári blúz alatt.”

Szóval nagyon berúgtunk ezzel az Attilával. Esztert a kopasz főpincér vitte haza

Mindennapi úttöréseink

Utoljára éppen két éve bontották fel az egész utcát, csöveket cseréltek. Igaz, a legnagyobb házat elfelejtették visszakötni, dehát nyilván nem vették észre, hogy ott áll.
Amúgy, kipusztult a növények egy jó rrésze, de az új aszfalt olyan lett, hogy egy autópálya is megirigyelhette volna. Fontos az ilyesmi egy zsákutcában. Meg különben is, jobb a rendesen megépített utat felszedni.
Mert itt imádnak aszfaltozni, meg előtte feltörni a korábbit. A Gizella utcában például félévente megteszik.
Most nálunk működnek reggel hattól. Boldogan szedik fel,amit s kollégáik csináltak nem oly rég. Értelme ugyan kevés, de jó sok pénzt el lehet rá költeni, nyilván van jutalék, lesz prémium. És szép, új út, amit rövidesen megint lehet majd felszedni.

Jönnek a fák

Jó hír! A kivágott nagy fák helyett érkeznek a kicsik. Már csakpár évtized és utolérik a valaha volt nagyokat. Szegélykö vek, térkő. Jobban élünk, mint valaha.