A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felnőtt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felnőtt. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 14., hétfő

Mór, tíz év után



A móri bankfiókban hatan dolgoznak általában, névről ismerik az ügyfeleket, s őket is névről ismeri mindenki - kisváros ez. Bankfiókhoz őr is kell - bár sokan gondolják azt, hogy mindez inkább csak nagyképűség. Ide rabló?  Vagy talán szociális szempontok vezették azokat, akik őrt alkalmaztak? Hiszen az őr, Szép Csaba nem sokkal áll a nyugdíj előtt. Kényelmes feladat, eseménytelen élet. És hol máshol találna munkát ez a bajuszos férfi, aki korábban a seregnél volt talán századparancsnok. De a honvédséget errefelé is leépítették, szerencsés, aki ilyen nyugodt állást talál.  Napközben, amikor senki sem jár a bankfiókban, néha kisétál ide a kapu elé és megnézi kedvenc rózsáit, éppen odalát a házához, néha még az asszony is kiinteget neki az ablakból.
2002. május kilencedikén, tizenkét óra huszonkilenc percig minden úgy megy, ahogy szokott. Álmosan, unalmasan, kiszámíthatóan. A nap szikrázóan süt, a középhőmérséklet három fokkal magasabb, mint az évszaknak megfelelő sokéves átlag. Május kilencedikén talán egy kicsit nagyobb a délelőtti forgalom a móri Erste bank Dózsa György úti fiókjában, mint máskor, mert többen e napon veszik fel a fizetésüket.
A bankfiókba ezen a napon négy alkalmazott dolgozik, no meg az elmaradhatatlan őr bámulja unottan a plafon jól ismert repedéseit. Ketten nem jöttek be. Egyikük  szabadnapot kért, mert gyermeke ballagására készül, még meg kell rendelni a virágot, elugrani a szabóhoz, bevásárolni az ünnepi menühöz. Másikuk  Budapesten volt egy továbbképzésen, a hét hátralévő napjaira tanulmányi szabadságot vett ki, otthon marad a könyveivel, hogy a szombati vizsgán majd minden rendben menjen.
Délelőtt Baka Ildikó ügyintéző hívja fel a bank egyik kuncsaftját - ja kérem, itt még ilyen familiárisan mennek a dolgok -, ha tényleg lakást akar venni, hitelre lenne szüksége, akkor ne kösse le újra a pénzét, mert az később még több bonyodalmat okozhat.
Aztán Szép Csaba egy ismerőse is elsétál errefelé. Érdeklődik az utcán álldogáló őrtől, mennyi is a fizetése, ugyanis ő is azon gondolkozik, eljön ide biztonsági embernek - kényelmes munka, kevés izgalom. Csak álldogálni kell, meg cigarettázni az ajtó előtt. Nem egy nagy dolog. Bárki megcsinálja.
Tizenkét óra huszonkilenc perckor ügyfelek érkeznek, a harmincas éveik legelején járó Szűcs házaspár és a szabadbattyányi Kiss Tibor biztosítási üzletkötő, ki a fiatal párnak segít. Az asszony apja az unokával kint marad, legalább nyugodtan elszívhat egy cigarettát, míg Szűcs Zoltán felveszi a fizetését, amíg megérdeklődik, mennyi pénzt és miként kaphatnak a házuk bővítéséhez.
Tizenkét óra harminc perckor a móri Erste bank fiókjába belép két baseball sapkás, fekete hátizsákos srác. Manapság a fiatalok előszeretettel hordanak hátizsákot, mert az kényelmes, viszonylag nagyobb terhet is könnyedén lehet hozni-vinni bennük, miközben a kéz szabad marad.
A bank alkalmazottai ekkor már az ebédidőt várták.
A belépő férfiak minden valószínűség szerint nem köszöntek. Talán az egyik tisztviselőnek még maradt annyi ideje, hogy átfusson a fején, micsoda modortalan alakok, amikor a férfiak előrelendítették hátizsákjaikat, fegyvert kaptak elő, az őrt azonnal, közvetlen közelről fejbe lőtték, majd kivégezték a többieket is a pult mögött, végül egy sorozatot eresztettek az ottlévő ügyfelekbe.
A támadóknak többször is tárat kellett cserélniük. Egy tárcsere  a profinak nem nagy dolog, néhány másodperc alatt megvan. Amikor már mindenkit megöltek, elpakolták az elől talált pénzt, 7.356.480 forintot és távoztak. De nem jutottak a nagy széfben őrzött, több tízmillió forinthoz. Mert ezt csak a három napra ide helyettesíteni küldött 27 éves Hegyi Éva tudta volna kinyitni. De Hegyi Éva ideiglenes pénztárost is lelövik. Négy lövés éri, kettő a mellkasán, egy a felkarján és egy hátulról a tarkóján. Ennek ellenére ő az, aki életben marad, akinek az életéért az orvosok még napokig küzdenek. A móri áldozatok emlékére rendezett megemlékezés előtti éjszakán hal meg.

2011. november 18., péntek

Körmagyar


Fehér Jánosné tkp. szerette a férjét. És a szeretőjét is. Még az sem különösebben érdekes, hogy a férj egyáltalán nem szerette a szeretőt. Mondhatni, szívből gyűlölte. A feleségét sem kívánta már. Inkább a húsz évvel fiatalabb, hegyes cicijű kis barátnőjét - ha már valakit. Csak egy csöppet zavarta az évek alatt kialakult összhangot, hogy a hegyes cicijű- aki megunta a meddő várakozást Fehér Jánosra - eljegyezte magát egy heves vérmérsékletű autószerelővel, aki nehezen volt képes beilleszkedni a nagy családi idillbe. Ide kívánkozó megjegyzés, hogy azért a várakozás nem volt egészen meddő, ugyanis a hegyes cicijű kétszer is teherbe esett. Minden valószínűség szerint egyszer egy déltengeri romantikus, titokban lebonyolított, túra során, egyszer pedig egy heves nyári mulatság alkalmából, amikor már mindenki kidőlt a sorból, a kert végi, elhagyott utcácska alján, ott a vasúti töltés mellett. Hősünknek komoly menedzseri feladatokat jelentett az esedékes abortuszok megszervezése. Az autószerelő persze erről semmit sem tud, úgyhogy csitt.

Fehér Jánosné szeretője, az egyszálbél könyvtáros, maga is boldog házasságban élt mit sem sejtő feleségével (aki, tanár lévén, a szertárban vigasztalódott az amúgy pedofil fizikatanárral) és három gyermekével. Kedvesével, a mindig fokhagymaszagú Fehér Jánosnéval óriási konspirációk között találkoztak, csak úgy repkedtek köztük a titkos üzenetek, az éjszakai rejtett telefonok (Nem tudom ki volt drágám, már megint téves.) Mindannyiuk közös barátai kölcsön lakással és alibival segítették ki a két szerető szívet, akik tulajdonosai egyébként, ha másként nem jött össze, egy sötétebb közparkban is egymáséi lettek.(Az egyszálbélnek az egész annyira nem volt fontos, hogy egy garniba befizessen.)
Fehér János úgy tett mint aki nem vesz észre semmit. Csak egyszer öntötte le sósavval az egyszálbél könyvtáros kocsiját, és tervbe vette, hogy egy kölcsön vadászpuskával szétlövi a tökét. De ezt momentán elhalasztotta.
Ha már a testi fenyítésnél tartunk. A heves vérmérsékletű autószerelő egyszer kishíján agyonütötte egy kocsiemelővel egyszálbélt. Az úgy volt, hogy Fehér Jánosnét az asszony hitvesi nyoszolyáján elégítette ki a csalfa könyvtáros. Az autószerelő éppen e házban járt (egy kurvánál, akire még legénykorában szokott rá, de ez is titok.) Hirtelen telefonértesítést kapott, hogy gyűrűs menyasszonya és annak szeretője (Fehér János) előző nap, míg ő düzniért járt a központban, rendeztek egy tisztes murit. A gaz csábító viszont most otthon, elégtételt lehet rajta venni.

Az autószerelő berúgta az ajtót, amin ott virított a tábla: Fehér János. Az ágyban meglátta Fehér Jánosné fehéren virító popsiját (nomen est omen) és az alatta ügyködő embert, akiről együgyű módon az hitte, maga Fehér János. És kis híján agyonütötte az emelővel

Eközben a valódi Fehér János mit sem sejtve erről két kerülettel arrébb éppen a súlyosan sebesült könyvtáros kisebbik, gimnazista, lányát deflorálta, átkozva magát, amiért nem a vadász puskás megoldást választotta a régóta tervezett bosszúra.

2010. január 25., hétfő

A paplan alatt világító bélyeggyűjtemény

Párválasztási egyetem

Kedves hallgatóim! Sikeresen túljutottak hát párválasztó szemináriumunk első, internetes szemeszterén, a többségük nagyszerűen letette az elméleti vizsgát. Bármikor tud mondani egy frappáns csajozós/pasizós dumát, soha nem jön zavarba. Megismerte a legfontosabb szórakozóhelyeket, a legdivatosabb táncmulatságok helyszínét éppen úgy, mint – és ezt külön speciális kollégiumként lehetett felvenni – mit mondunk a kedves kiválasztottnak, ha egy múzeumi festmény, például egy Raffaello, alatt akarjuk megcsókolni. Miként hívjuk föl a figyelmét a színekre, a formákra, a kép szerkesztésére, az aranymetszés szabályainak mesteri alkalmazására, miközben képzeletünk szárnyán már a ruhát marcangoljuk le róla. Ámde, finoman csak annyit mondunk: beleborzongok ennyi szépségbe. Mondd, megfoghatnám a kezedet, hadd borzongjunk együtt.

Természetesen begyakoroltuk az egyszerűbb fogásokat is. Emlékeznek, amikor gyakorlati órán kipróbáltuk, miként működik, ha odalépünk egy helyes, kutyát sétáltató leányhoz és megszólítjuk:

  • Jaj de aranyos. Szabad megsimogatni?

  • Szabad persze

  • És nem harap?.

  • Nem, nem harap
  • És a kutya?

Ha nem kapunk rögtön egy pofont, és miért is kapnánk, már ezt a csatát meg is nyertük.

Mestereink, nagy egyetemek professzorai, mindenre megtanították Önöket. A kedves hölgy hallgatónknak, még azt is, ha a kiszemelt férfiú éppen okád, akkor semmiképpen nem helyes odalépni hozzá azzal: jaj, de rosszul nézel ki! Tartsam a fejed?

Szóval, jót és rosszat is láttunk. Próbáltuk megérteni, miként ismerkedhetünk meg gyorsan és sikeresen. Egyetemünk egy korábbi, nagyhírű professzora még azt mondta: férfi és nő hogyan is érthetné meg egymást, amikor mindkettő mást akar. A férfi a nőt – a nő a férfit.

De a tudomány mai állapotában már tudjuk, empirikusan és elméletileg is bebizonyítottuk, hogy azért előfordulhat olyan, mindketten ugyanazt akarják.

Régen, ilyenkor hangzott el a kérdés: felugrassz hozzám? Megmutatom a bélyeggyűjteményemet.

Ne legyenek kérem illúzióink – régen sem a bélyeggyűjteményt mutogatták ilyenkor. Pedig az még tudatlan, mondhatnánk, ösztönös kor volt.

A mesterkurzusra és a doktori iskolába járó kedves hallgatóink megismerkedhettek a gazdag özvegy elcsábításának a módszerével. Azzal, miként tehetünk szert, kapcsolatunkon keresztül ékszerre, pénzre, nagy kocsira, villára, világkörüli útra. Férfiak és nők egyaránt doktoráltak ezen a szakon. Nem egy közülük híres amerikai társintézményekbe is eljutott. Nemcsak a tudomány, hanem a praktikum körében is értünk el eredményeket. Egy hallgatónk ma már báró Rotchildné Párizsban, palotával a Champs-Elysée-n. És büszkén vallotta iskolánk évkönyvében, nélkülünk Kovácsné lenne a Rákoczi út 12-ből. Látják tehát, hogy tanult embernek, a pallérozott elmének, az iskolázott léleknek egészen mások a lehetőségei.

És ha kinéznek az ablakon mit látnak? Esélytelenek. Igaz? Hogy ott az az ifjú pár a szobor tövében? Hát édes istenem.

Mi? Hogy azt mondja a fiú a lánynak, hogy tök jól nézel ki ma megint. Amúgy elmentek a szüleim otthonról. Felugrasz?

Jó, látom, a lány bólint, felugranak és egymáséi lesznek? De hát, mint az állatok? Nincs ebben így tanulatlanul semmi poézis. Na jó, legfeljebb egy kis szerelem és némi szex.

De ők ezért még diplomát sem kapnak.

2009. szeptember 5., szombat

Stonewall itt és ott


Micsoda különbség
Még azokban az időkben, amikor működött a Ráckert nevű intézmény esett meg, hogy néhány barátommal a nevezett vendéglátóipari egység előtt, a parkban egy padon üldögéltünk, nagy láblógázva. Barátaim ahhoz kértek tőlünk ötleteket, mit mondjanak a sajtónak, hogyan viselkedjenek a nyilvánosság előtt, most, hogy az óbudai polgármester – az akkori óbudai polgármester, aki azóta jeles fővárosi politikussá érett – be akarja záratni a Sziget fesztiválra tervezett Magic Mirror sátrat, amely programja jelentős részben a homoszexuálisok problémáival foglalkozna.

Miközben ezen elmélkedtünk egy csapat rendőr érkezett egy mikrobuszon, kipattantak belőle és határozott léptekkel vonultak be a Ráckertbe. Hamarosan felcsattanó nagy nevetésekk verték szét a környék majdnem csendjét. Visszaóvakodtunk a bejárathoz és belestünk.

A rendőrök igazoltatni próbálták a szórakozó ifjúságot, de ahogy odaléptek egy asztalhoz hátulról fejbedobták őket, hol aprópénzzel, hol hagymával ízesített zsíros kenyérrel. A szegény rendőrök csak kapkodták a fejüket. A nép nagyokat kacagott ezen, igazi nagy móka volt. Ekkor jegyezte meg egy velük lévő New York-i barátunk, hogy, ez Amerikában biztosan nem fordulhatna elő. Két okból sem. Egyrészt, mert a rendőrök nem szoktak csak úgy, durr bele, minden különösebb ok nélkül igazoltatni embereket. Másrészt meg, ha mégis, akkor egészen biztosan nem hagynák, hogy dobáljanak és gúnyolódjanak rajtuk.

Okos fiúk mindenütt akadnak, egy ilyen szólt erre közbe, hogy dehogynem. Rendőrdobálás aprópénzzel Amerikában? Hát az egy nagyon híres eset.

Hallottatok a Stonewall Inn-ről? Magic Mirror sátorra van eszetek, ezt meg nem is tudjátok? Szóval,a Stonewall Inn egy kocsma a New York-i Greenwhich Village-ben. Ma az egy bohém és egyre drágább szórakozónegyed, de történetünk idején, a hatvanas évek legvégén még elég lepukkadt volt, tele kétes hírű lebujokkal, csapszékekkel, hipikkel és vietnami behívó elől bújkálókkal.

Itt működött egy homoszexuális szórakozóhely a Stonewall. Azokban az időkben a derék amerikai rendőrök állandóan zaklatták a homokos helyeket, razziákkal és büntetésekkel próbálták lehetetlenné tenni a működésüket. Kivéve persze azokét, amelyekért a maffia – amelyik jó néhány ilyen helyet üzemeltetett – fizetett. Annyira bevett dolog volt ez, hogy még egy külön szó is született rá, a gayola . Értitek ugye? A védelmi pénz neve- payola, a homoszexuálisokra használt angol szó - gay – ezekből rakták össze.

A maffia tehát lefizette a rendőröket, ezért azok az ő kocsmáikat nem zaklatták, csak a többet.

Amikor betörtek egy ilyen meleg szórakozóhelyre, sokakat összevertek, vagy rabszállítóval börtönbe hurcoltak, ráadásul rendszeresen közzétették a helyi lapokban az ott talált emberek neveit.

Nos,a rendőrök hatvankilenc nyarán betörtek a Stonewall-ba, de akkor nem hagyták magukat az ottlévők, fellázadtak és nekitámadtak a rendőröknek. Úgy kezdődött, hogy pénzdarabokkal dobálták meg őket, s közben azt kiabálták, hogy tessék, nesztek, itt a pénzetek. Hagyjatok minket békén. Kitört a verekedés.

Rohamrendőrök jöttek, de iGreenwhich Village népe nem adta meg magát. Három vagy négy napig tartottak a zavargások. Amerika lassan – részben ebből a történetből is – megértette, nem megy úgy tovább, mint addig.

Amúgy a Szigeten azóta is békében és háborítatlanul van Magic Mirror sátor.

2009. február 15., vasárnap

Mikulás és Mikulásné újra boldog

Szexuálisan szabados télapók

Vegyünk néhány alapkérdést. Mit csinál a szél, amikor nem fúj? Hol a villám, amikor nincs mennydörgés? Hová bújnak a primszámok, ha nem számolunk? Hová lesz a zokni, ha megeszi a luk? És leginkább, mit csinál az év összes napján (kivétel december 6) a Mikulás?

Eredjünk kandi kameránkkal ez utóbbi nyomába.

Mikulásné a konyhában zörög és csattog, miközben a mosogatógépbe pakolja be az üres stampedlis poharakat és krigliket. Mi tagadás, tegnap átjött néhány szomszédos, és szintén nagyon ráérő mikulás, és a mi Mikulásunkkal csaptak egy alaposabb ivászatot. Egymás szavába vágva mesélték a tréfásnál tréfásabb eseteket, ami velük esett meg Miklós napon. Közben persze szivaroztak és pipáztak, néhányan a szakállukat is lehamuzták. Az egész lakás füstszagú maradt utánuk. Ráadásul az egyik vendég beleevett kézzel a nagymama lekvárjába, a másik – egy fiatal és bohó – túl sok rumos teát ihatott meg, tea nélkül és összeokádta a fürdőszobát. Most aztán van mit rendbe tenni.

Mikulásné tehát perlekedik az urával, erőnek erejével botrányt akar kirobbantani, hogy csapot s papot itthagyva, sértődötten a kedveséhez távozhasson végre. Ámde Mikulás békésen hallgatja, megadóan bólogat, kiszellőztet, tán még a fürdőszobát is felmossa – ugyanis ő is el szeretne szabadulni a saját szeretőjéhez. Ám ő más praktikához folyamodik. Úgy gondolja, ha nagyon jól viselkedik, akkor előhozakodhat rövidesen azzal, hogy el szeretne menni a mikulások kétnapos rénszánhajtó versenyére. És akkor végre összebújhat azzal az aranyos kis krampuszlánnyal, aki mindig miniszoknyát hord, még a legnagyobb hidegben is.

Mikulásné már rekedtre kárálta magát és döbbenten tapasztalja, hogy szokásos, és eddig mindig bevált módszere nem jön be. Pedig már nevezte semmirekellőnek, himpellérnek, mikulások szégyenének, de még a húsvéti nyuszi első helyettesének is a férjét. Máskor külön-külön bármelyikre ugorna, de most csak annyit felel megadóan: Igen édesem, persze hogy igazad van. És nem lenne baj, ha a zoknikat is összepárosítanám?

Mondhatnánk, kommunikációs patthelyzet. Mert ugye, ha bevallanák egymásnak, hogy mindegyikük máshol kurizálna legszívesebben, akkor már mehetnének is az utukra. Így meg itthon vesztegetik feleslegesen a drága időt. Egy újabb komoy negyedórás csörte után Mikulás éppen levegőt vesz, hogy új utat szabjon a verbális akcióknak, amikoris megcsörren a telefon. Mikulásnét hívja az ő titkos lovagja. Mikulásné persze úgy tesz, mintha fontos üzleti tárgyalásba bonyolódna és kisuhan az előszobába feltűnés nélkül enyelegni..

Mikulás ezt a pillanatot használja ki arra, hogy elővegye a munkájához amúgy nélkülözhetetlen könnyű létrát és a nagyszoba ablakán leereszkedve fusson az ő kis krampuszkájához.

Realizálva, hogy tiszta a levegő, Mikulásné kosztpénzt hagy a konyhaasztalon a gyerekeknek és maga is eldöcög.

Másnap este, immár kisimult, boldog arccal ül az egész Mikulás család a konyhában. A férj beszámol a rénszarvasszán húzó versenyről – látott már ilyet e tévében, a feleség pedig a váratlan kétnapos munkáról próbál anekdotázni.

Mikulás és Mikulásné ezekben a pillanatokban boldogok.

Dési János


2008. november 23., vasárnap

Ha nagy leszek, elnök leszek


A lehetőségek kora


Ha nagy leszek elnök leszek. Igazi elnök. És akkor nekem tapsolnak majd a népek a stadionban, mikor győzök és megígérhetem a kisfiamnak vagy a kislányomnak, hogy lesz kutyájuk, mert az elnöki palotában az is elfér.
Vagy mégis mozdonyvezető. Igazi mozdonyvezető, akinek mindig szalutál a forgalmista. És az a marha nagy vonat meg arra megy amerre én akarom. Illetve, amerre a sín viszi, de mégiscsak. És nekem integetnek majd az utasok, hogy ne induljak még el, várjak, amíg feltuszkolják a pakkot a peronról a vagonba, és még egy gyors búcsúcsókot nyomnak annak az orra hegyire, aki kikísérte őket. Aztán dudálok és nagy dohogva a kettes vágányról a személy kihúz.
De talán mégis inkább elnök, mert az még a mozdonyvezetőnek is parancsol. És ha azt mondja a mozdonyvezetőnek, hogy tessék megszólaltatni a dudát - államérdek - akkor a mozdonyvezető haptákba vágja magát és már nyomja is a kürt gombját. Szóval elnök. Vagy pr-marketing-reklámos inkább. Mert az óvodából most minden gyerek bátyja meg nővére pr-marketing-reklámos akar lenni. Mert az még az elnöknél is nagyobb ember, ugyanis ő adja el nemcsak a mosóport, meg a vécépapírt, hanem még az elnököt is a világnak. Jól megpiármarketingreklámozza és a népek meg zabálják. A mozdonyvezetők és a forgalmisták, meg az utasok és azok is akik, csak kikísérik őket az állomásra.
Azt állítja az anyukám, hogy régen a gyerekek kukások akartak lenni. De ezt már én sem veszem be. Mert a szemét büdös és a kukások meg leginkább törökök. Vagy mik.
Még gondolkodom a Mars űrhajó vezetőn - mert az rém izgalmas lehet. A hipnotizőrségen, mert akkor meghipnotizálhatnám az elnököt és az összes marketingest is. De az s lehet, hogy ebihal halász leszek, mert annak bizonyára nem kell korán kelni és senki nem akarja rábeszélni a finomfőzelékre.

Vagy mégis elnök? Végülis annyi minden lehet az emberből.

Dési János

2008. május 25., vasárnap

Nehéz gyermekkor

A bajuszos néni hüje

A felnőttek valamiért azt hiszik, hogy jó gyereknek lenni. Hogy a gyerekkor az nem más, mint egy könnyelmű, vidám dolog, ahol gondoskodnak rólad, vigyáznak rád, semmi felelősség, meg effélék. Pedig a felnőttek is mind voltak gyerekek – kár, hogy elfelejtették milyen volt az nekik.
Például, amikor először mentünk a Balatonra nyaralni, fél éjszaka a redőny rései közt beszűrődő fényt lestem, hogy mikor kezd már pirkadni, hogy indulhassunk. De az Istennek nem kezdett. Persze a felnőttek kedélyesen horkoltak az ágyukban, miközben én csak virrasztottam. Már azt hittem, sohasem lesz reggel és akkor sohasem megyünk nyaralni – pedig többen mesélték, hogy az egész jó. Végtelenül hosszú éj volt, mintha sohasem lenne vége. Jó, persze egyszer csak reggel lett, és a Déliből elindultunk a Balatonra. És tessék, nem olyan gőzmozdony húzta a vonatot, mint a moziban, hanem valami piros, büdös dízel. És rögtön jött az elején egy alagút, és sikongattam ahogy azt kell, erre egy mérges, kövér bácsi majdnem orrba vert. Aztán leértünk Földvárra, ahol rögtön nem kaptam fagylaltot és az ebédhez is csak nagy könyörgéssel jutottam egy Utas üdítőhöz – amitől viszont fél napon át böfögtem.
Közben a felnőttek zöld üveges Kőbányait ittak, láttam olyat is aki három gombócot – vanillia, puncs, citrom – fagyit vehetett magának és senki sem szólt rá, hogy biztosan begyullad a mandulája, és meg fog fázni.
Azt mondanom sem kell, hogy a víz hideg volt és nem szabadott belemennem, vagy nagyon gyorsan ki kellett jönnöm. Az úszógumim kilukadt és ráadásul a fürdőgatyám igen kínosan nézett ki, tehát én benne még kínosabban. Két nap múlva meg, amikor már hétágra sütött a nap, akkor valami szörnyű büdös krémmel akartak bekenni, meg vigyázzak a napon, mert leégek.
Vacsora előtt természetesen nem szabad lángost enni. Viszont vacsora után meg már nem bírok. A szabadtéri moziban nem nézhetem meg a Piedonés filmet, mert az tizennégy éven felülieknek való. Hiába mondom, hogy már a Sanyi is látta az osztályból, mert neki irtó jó. Mert elváltak a szülei és vagy a régi apukája vagy az új anyukája, de megengedi neki. Amúgy következő évben, amikor meg már megnézhetem akkor a Sanyika persze már a kétcsillagos filmről mesél és én a Piedonéval semmire nem megyek, mert azt már a lányok is unják. A menők tudják, hogy az Élni és élni hagyni-ban ki a Dzsémsz Bond, én meg még azt sem tudom, hogy mi az a Dzsémsz.
És amikor a bajuszos néni elkap a folyosón, hogy jaj, mennyire jó nektek, hogy itt nyaralhattok, ha tudnátok nekünk milyen nehéz volt, de legalább már nektek nem olyan, akkor nyilván arra gondolok, hogy ha eddig azért nem is volt olyan rossz, de ettől a bajszos nénitől egészen rémes. És ha még abba is belekezd, hogy egyem csak szépen meg ozsonnára a mézes-vajas kenyeret, mert nekik olyan nem jutott soha, ráadásul az még nagyon egészséges, akkor biztosan arra gondolok, hogy, ha már felnőtt lennék, feltétlenül a néni fejére borítanám az egész vajas-mézes kenyerekkel teli tálat, ráadásul leönteném a kakaóval és a citromos teával is. De mert gyerek vagyok, ezt sem tehetem meg már megint.
Dési János

2007. október 8., hétfő

Szülőt az iskolába


Világ más nézetből

Reggel a szüleim elég halkan kiosontak a lakásból, bár anyu itthon felejtette az uzsonnáját és amikor visszajött érte, persze csöngetnie is kellett – mert a kulcsát is elszórta valahol. Mondtam is neki délután, hogy kár volt felvernie, mert nem ette meg, ott büdösödött a táskájában, a két előző napival együtt. Ha így folytatja, nem csinálok neki több szendvicset. Éne ste későn még nekiállok zsemlyét vajazni, paprikát vágni, szalmáit szeletelni – erre ez a rendetlen anyuka vagy itthon hagyja, vagy meg sem eszi. Legalább adná oda más szülőnek az iskolában – akinek nincsenek ilyen gondos gyermekei, hogy mindig készítenek neki pakkot.
Persze az apukámmal is bajok vannak mostanában a suliban. Szólét is az osztályfőnöke, jó lenne, ha bemennék hozzá megbeszélni, mert mostanában olyan szétszórt ez a szülő, szamárfülsek a füzetei s a leckéjét most már rendszeresen másolja a Kovács apukáról. Azt is hozzátette, hogy ez a Lovács apuka elég rossz hatással van az én szülőmre – lehet, hogy szét is ülteti őket.
Azt is hozzátette az osztályfőnöke, hogy ő már nyolc éves, látott egy-két dolgot az életben, de olyat még sohasem, hogy valaki ekkora energiát fektet abba, hogy mindig felmentesse magát a torna alól. Hogy beszéljek a fejével, ez így nem helyes.
Mondtam is a bátyámnak, hogy ezt nem teljesen értem. Hát nem azért küldöm iskolába a szüleimet, hogy ott megneveljék őket? Mi ugye a bátyámmal egész nap lótunk futunk – nem olyan egyszerű egy ekkora családot eltartani. Azért van az iskola, hogy megnevelje ezeket a szülőket, részben igenis, helyettünk is. Szoktassa rendszerességre, szófogadásra, kötelességtudatra. És a szexuális felvilágosítás se maradjon el.

Különösen, mióta fizetős iskolába adtuk őket. Akkor ez már kérem egy szolgáltatás, és ami nekünk jár az jár.

Persze az osztályfőnök, a múltkor, mikor erről beszéltünk, próbálkozott vele, hogy rávegyen,, kérdezzem ki tőlük gyakrabban a leckét, ellenőrizzem a füzetüket, meg egyebek. Egyrészt én például a matekból már évek óta semmit sem értek. Nekem hiába mutigatják, hogy itt egy vektor meg ott egy permutáció – ez nekem kínaiul van. Másrészt, ha én foglalkozom az oktatásukkal, akkor a T. tanárúr meg intézkedjen helyettem a hivatalban. Na mondhatom. Ott is rengeteg a teljesen stupid felnőtt. Hangoskodnak, meg lökdösődnek egész félfogadás alatt. Nem lehet soha sorbaállítani őket és a kezüket sem akarják maguktól megmosni vécézés után. Amúgy, azért olyan nagy baj nincs a szüleimmel. Öröm is adódik rengeteg. Például milyen szépen csillog a papám szeme, ha kisfröccsöt viszek neki haza, mert jó volt egész nap. Annál szebben csak akkor csillog, ha nagyfröccsöt kap –de persze azt csak akkor, ha ötöst hoz haza.És a mamám is olyan kedvesen elvan, amikor tévét néz. Hát, ebből a szögből ilyen a világ.