És Eszter nem jött. Talán ezt szerettem
benne. Soha semmit sem csinált úgy, ahogy az jó lett volna. De legalább várhattam
rá. Úgyhogy olyan helyeket választottam, ahol bátran álmodozhattam arról, mi
lenne, ha mégis ideérne. Ahol a pincér kérés nélkül hozza az új fröccsöt.
 |
| Eszter kedvenc virága. Vagy, nem is Eszter? |
Az ötödik után már nyugodtan
hátradőlhettem. Eszter ma sem jön. Megint bedőltem neki. Legalább az étlapban
ne csalódjak.
- Akkor jó tejfölösen a bablevest és legyen
benne répa is, és főtthagyma, de azt külön kistányéron, utána egy könnyű
borjúpörköltet galuskával, hozzá fejes salátát. De a ropogós közepit, fehér
kenyeret, a serclijét, valamint a kisfröccsök, piros savanyúból - mondta vissza
gépiesen Karcsi pincér.
- És egy unikumot, mert az a gyomor
kéményseprője - szóltam utána, dehát Karcsi úgyis tudta, hogy ha Eszter nem is,
de az unikum mindig menetrendszerűen érkezik.
Egyébként kellemes kerthelyiség volt.
Néhány törzsalkoholista, egy-két szerelmespár, s pár környékbeli haspók alkotta
a törzsközönséget.
De hol Eszter?
A főúr összeszedte a poharakat és bátorítóan
csak annyit mondott, hogy az élet sohasem lehet teljes. Lehet, hogy esőt kapunk
és csúnya vége lesz ennek az egyébként szépen induló napnak. Ezek a főurak túl
sokat tudnak az életről.
Ám akkor varázsütésre mindenki
elcsendesedett, a bejárat felé fordult, ahol feltűnt Eszter, aki ebben az
ételszagú félhomályban különösen kívánatosnak tűnt.
Ruganyos léptekkel végigszlalomozott az
asztalok között: hogy van Józsi bácsi? - kérdezte a törzsalkoholistától. Aki
ugyan Jenő volt, de a látvány hatása alatt csak annyit tudott kinyögni, hogy
jól kisasszonykám és benyelte az egész fröccsöt. És Eszter csak jött, kerek melle édesen rebbent a blúz alatt.
Végre itt vagy - halászta ki a legjobb, a
végére félretett falatot a tányéromból, amint mellém huppanva egy puszit adott.
- Szóval ő ATTILA - mutatott a mögötte ácsorgó srácra, akit eddig észre sem
vettem. - ATTILA a
barátom - mondta úgy, hogy a legkisebb ellenvetést sem mertem tenni-
ATTILA zeneszerző. Dalokat ír.
És mert a művészet tiszteletet érdemel
Attilát meghívtam egy italra, aztán ő engem egy másikra. Al capo de fine.
ATTILA közelebb húzta hozzám a székét, jó barátjának nevezett és megkérdezte,
hogy meghallgatnám-e egy Heltai Jenő versre írt nótáját:
„A kánikula szent havában /Mikor harminchat
fok a hő,/Mély tiszteletnek - és csak annak! -/Örvendez részünkről a nő.
Ilyenkor alszanak a vágyak, /Minden kívánság lelohad
/S a hővel éles ellentétben /Lehül a bűnös gondolat.
Szívünk étvágya minimális, /nem izgat a
legjobb falat, /A hölgyek hasztalan epednek /A könnyű nyári blúz alatt.”
Szóval nagyon berúgtunk ezzel az Attilával.
Esztert a kopasz főpincér vitte haza
Vasárnap délelőtt sütött a nap, a pesti Kazinczy utcában lévő Szimpla kert hátában, rögtön az ősterelmők piaca mögött, kedélyes népek cigánylecsót faltak műanyag tányérokból, majd amikor az is elfogyott, meg a káposzta is, előkerült a pult alól a túróscsusza. Nagymosolyú asszonyok a jókora, közös lábosból tálaltak a romkocsmák éhes népének, és a közéjük keveredett turistáknak éppen úgy, mint például az Orbán kormány egyik volt miniszterének, aki családostul vonult fel.
