2013. március 5., kedd

A hülyeség adó

Teljesen jogos, hogy ezentúl meteorológiai adót szed majd a lapkiadóktól, médiavállalkozóktól a kormány. Hiszen a nap mindenkire egyformán süt. A pénzzel kitömött, a kedves vezetőről dicshimnuszokat zengő kormánypárti sajtóra éppen úgy, mint a tönk szélére lökött kritikus médiára. Gyerekmagazin vagy főzőújság? De azért időjárás nekik is van. Akkor legyen erre egy adó, amit majd az adóhatóság beszed és kész. (Bocs, butaság, de nem én találtam ki, hanem valamelyik minisztérium.) És nemzetellenes az, aki nem a nemzeti meteorológiai társaságtól veszi át az információkat, hanem, mondjuk, arra hivatkozik, hogy valamelyik efféle magánvállalkozástól. Azt már fel sem merjük tételezni, hogy külföldről bátorkodna valaki hozzájutni a napsütésre, esőre, szélre vonatkozó HAZAI információkhoz. A versenyt pedig tessék szíves lenni elfelejteni. Még hogy attól veszem meg az árut, az információt, aki jobban, gyorsabban, olcsóbban teljesít? Vagy esetleg nincs is szükségem rá? Nos, ilyesmi nincs ezentúl. Előre a három hatvanas kenyérért. És lesz hír-adó - vagyis kötelező befizetni különadót a központi hírgyárnak, akár érdekel, akár nem, akár elhiszem, akár nem. Ezen kívül lesz "Jó napot" adó. Az mindegy, hogy valaki "kezitcsókolommal" vagy a bizonyos körökben egyre jobban megkívánt "alázatos szolgája" kifejezéssel köszön. A "Jó napot" állami monopólium, mindenki köteles fizetni, akarja vagy nem mindegy. És a példák még hosszas sorolhatóak, egészen a "hülyeség adóig", amit már régen fizetünk, amiért ilyen figurákat választottunk magunknak, amilyeneket. Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell

Nincsenek megjegyzések: