2013. március 15., péntek

Március szégyene

Egy hasznunk mindenképpen volt az elmúlt napokból. Arra a kérdésre, hogy összeállna-e a Fidesz a Jobbikkal, ha úgy hozná a sors, választ kaptunk.
Mi az hogy. Már össze is állt. Hiszen a kitüntetettek listája éppen azt mutatja.
És nemcsak arról az Sz.Ferencről van szó, akivel megszégyenítették a Táncsics-díjat és aki egy szélsőjobbos  tévén folyamatosan végtelen hülyeségeket beszél, mindenféle világ-összeesküvésekről, amelyet persze a zsidók, cigányok és a nemtudomkik mozgatnak.
Balog miniszter a botrány kitörtekor önkritikát gyakorolt, azt állítván, nem tudta, mit művel ez az egyén, aki leginkább azonnali, szakszerű segítségre szorulna.
Ok, Balog miniszter bár nagyon okos, mégsem tudhat mindent. Nem ismerheti személyesen az összes a hatalom közelébe férkőzött szélsőjobbost, mert ahhoz már túl sokan vannak. De azt mégiscsak sejthette, milyen embereket nevezett ki a kitüntetetteket jelölő bizottságba – olyanokat, akik nyilvánvalóan a szélsőjobbal való összefogás emberei.
De ne álljuk meg itt. Kitüntetést kapott a Kárpátia együttes embere és szövegírója. Közepes műveltséggel tudható, hogy a Kárpátia régóta jellegzetes szereplője a magyar szélsőjobb szubkultúrának. Szövegei nem nagyon hagynak kétséget affelől, hogy mit gondolnak a  világról. (Megjegyzem, ebbe a turulos, gárdistás, cigány- és zsidómentes világba még a keresztyén lelkész, Balog sem nagyon férne be, hacsak át nem térne valami ősmagyar-pogány vallásra, hogy mentse a bőrét.) Az pedig erős bizonyítást követelne, hogy a Kárpátia olyan színvonalon muzsikál, hogy az kitüntetést érdemelne.
Aztán, kitüntetést kapott az a Bakay Kornél, aki szintén régóta házal mindenféle ősmagyar elméletekkel, de ez még hagyján. Az már kevésbé, hogy jó tíz évvel ezelőtt Kőszegen egy Szálasit és rendszerét mentegető kiállítást rendezett, amit végül, nagy nehezen sikerült bezáratni. De azt sem érdemes elfelejteni, hogy Bakay a Jobbik szellemi elődjének tekinthető MIÉP képviselőjelöltje is volt, aki a bolsevista métely ellen akart küzdeni politikusként.
És a szégyenteljes példák még sorolhatóak.
Ha Balog – és kollegái – erről sem tudtak, akkor mit tudhatnak vajon erről az országról? De valószínűbb, tisztában voltak vele, hogy a szélsőjobb emblematikus figuráit jutalmazzák. Olyan embereket, akikkel magára valamit is adó honpolgár nem mutatkozik egy társaságban.
Összenőtt hát, ami összetartozik. Március nemes emléke a sárba-hóba taposva.
Messze még a tavasz.

Ceterum censeo:Orbánnak mennie kell! 

Bakayról itt a 65. oldaltól olvasható egy remek tanulmány

Nincsenek megjegyzések: