2012. november 23., péntek

Jönnek a fák

Jó hír! A kivágott nagy fák helyett érkeznek a kicsik. Már csakpár évtized és utolérik a valaha volt nagyokat. Szegélykö vek, térkő. Jobban élünk, mint valaha.

2012. november 19., hétfő

A kedves vezető kicsit nyakaztat, aztán nyer


Itt meg is hallgathatod, és akkor felesleges az olvasással fáradni:





Éppen a Jó Állam koronatanácsának az ülése folyt már vagy negyedik órája. A kedves vezető arról adomázott, hogy miként is volt az, amikor ő fél kézzel hazazavarta a ruszkikat, a másik fél kezével hókon vágta a kommunistákat, miközben félpályáról egy gólt is benyesett. A duci Pozsgay ült mellette, nagyokat bólogatott, hogy igen-igen éppen így volt, nagy buzgalmában a nyelve is kilógott. Néha félhangosan bele is kotnyeleskedett, hogy mindenki lássa, mennyire figyel. Ilyesmiket dörmentett az orra alatt, hogy „Igen Viktor, mekkorákat adtál a kommenistáknak, szikrát szórt a szemük a jobb egyeneseidtől. Érted, a jobb egyeneseidtől.”

A kedves vezető legyezőjével pajkosan odakoppintott a pufók orcára, és emigyen felelt kedves udvaroncának: Jaj Imre, ne hízelegj nekem, mert tudod, azt nem bírom elviselni.

És ekkor besomfordált a trónterembe egy Giró-Szász, falfehér volt és remegett. Odaóvakodott a bársonypárnán trónoló kedves vezetőhöz és valamit súgott a fülébe nagy ijedten.
A kedves vezető homloka elfelhősödött, intett az oldalt álló két alabárdosnak, azok megragadták a sivalkodó hírnököt és a terem végében felállított praktikus kis vérpadnál, nyissz—nyassz lefejezték.
Így jár a rossz hír hozója – emelte fel tudálékosan az ujját a dagi Kispozsgay, majd hozzátette – ma ez már a harmadik Giró-Szász.
És valóban, a kupac tetején már jópár Giró-Szász fej virított.

A kedves vezető hamar visszanyerte a jókedvét és belefogott egy új történetbe, amely arról szólt, hogy amikor jöttek a törökök Jumurdzsákostól, aki közismert komcsi oligarcha , akkor ő félpályáról benyesett egy gólt, és szinte egyesedül állította meg a török seregeket Felcsútnál. Ezzel megmentette az adóságcsapdában vergődő nyugatot és megnyerte a bajnokságot a fővárosnak. Felcsútnak
Ekkor egy hullasápadt Rogántónit tuszkoltak be, egészen a baldachin elé. Annyira remegett a félelemtől, hogy a hátán lévő Louis Vutton táskában összekoccantak a kitüntetései, amelyeket mindig magánál hordott. A Hagelmayer díj, amelyet jó gazdasági munkájáért kapott már nem volt vele, mert azt kénytelen volt zálogba csapni. De a hősi ordók mind ott cidriztek vele az ijedségtől.

Az alabárdosok cihelődni kezdtek.  A vicceskedvű Lázár el is húzta az ujjait a nyaka előtt és még csippentett is hozzá a szemével, így jelezve a Kisrogánnak, hogy együttérez vele. Csak a foga alatt szűrve, - mert maradt benne emberség, a hatalom nem ölte ki belőle - hogy kár érte, de majd gondoskodunk az özvegyéről. És megint csippentett a szemével. Az nagyon ment neki.
De a kedves vezető hellyel kínálta a Kisrogánt – igaz négyet kivégeztetett a héten a Kisrogánból, lehet hogy már unta – és megkérdezte, mi a baj? Adtam az előbb két percet, hogy írj egy új választójogi törvényt, két polgári törvénykönyvet és négyet az adórendszerről. Csak nem azt akarod mondani, hogy nem lettél kész?
A Kisrogán ötölt hatolt, szóbahozta, hogy milyen szép szobrot állíttatott a minap is a belvárosban, fillérekből, tudna ilyet a baltás hősről is rendelni.
De hát, nem ezért jött. Végül kinyögte: a nép zúgolódik és sehogyan sem fog  a kedves vezetőre szavazni. Az összes Giró-Szász is ezt akarta mondani, csakhát a torkukra tetszett forrasztani a szót.
Volt nagy ijedelem, jaj most mi lesz. Akadt – nem mondjuk meg, hogy a honvédelmi vagy a belügyminiszter, esetleg mindkettő – aki páni félelmében az asztal alá bújt.
De nem azért volt a kedves vezető a kedves vezető, hogy ne tudja a megoldást.
-         Mond te kis szeleburdi – fordult oda a földig hajoló Kispozsgayhoz – nincs valami ötleted?
És most tessék megnyugodni és elégedetten hátradőlni a rádiókészülékek mellett is.
Volt neki.  
 Olyan szavazólapot nyomattak, amin csak a kedves vezető neve szerepelt. A nyomdában be is ikszelték rögtön a nevét gyárilag. Majd azon nyomban beboritékolták a szavazólapokat amelyet rögtön meg is számoltak. Meg volt mind az, hiánytalanul. 99 százalék. Mert egyet a kedves vezető csak eltett a múzeumnak
Néhány ellenzéki ugyan ógott-mógott. De aztán azt belátták,ha ez a szabály, akkor ez. Mit csináljanak. El is indultak a választásokon, de miután egyiküket sem hívták Orbán Viktornak – nem sok babér termett nekik.
A kedves vezető az eredmény bejelentése után nagy beszédet tartott arról, hogy hiába, az igazság mindig felülkerekedik az ármányon – elég jól kormányozni és tessék, itt a választási győzelem cserében.

Ám ekkor jött az ápoló és kiosztotta az esti gyógyszereket.

A SzemTanú jelenti

„Háború a Közel-Keleten” – ez a cím virít az újság első lapján, és a híreket figyelve sajnos nincs is ebben semmi meglepő. Illetve dehogynem. Merthogy ez a napilap Krisztus előtt százban jelent meg. Illetve, még azt sem. Éppen most.
SZemTanú - kortárs újság
Szóval, ez egy olyan napilap, amelyik csak úgy tesz, mintha régi korokban készült volna, valójában a KFT Együttesből ismert Márton András és barátainak a vállalkozása mindez. Korábban már valóban újságszerűen is megjelentették a történelmet napilap stílusban. Most kötetbe foglalták ezeket a  sosem volt, mégis igaz napilapokat.
Pilátustól kezdve Buddhán át Kolumbusz Kristófig a legkitűnőbbek is szóba álltak a lap riportereivel és adtak interjút.
S bár sok botrányos esetről számol be laptársunk a SzemTanú – mégis, egyetlenegy helyreigazítást sem kellett közölniük, amely irigylésre méltó teljesítmény.
Ez a könyv persze játék, és ezt nagyon értékeljük benne. A történelem meg rettentő érdekes és nemcsak azok a buta évszámok, amelyeket időnként fantáziátlan történelemtanárok próbáltak belőlünk kipréselni egy-egy röpdolgozat alkalmával.
És még egy tanulság, amit persze mindannyian sejtünk, de nem feltétlenül nagy öröm szembesülni vele: ha így, napilaposan olvassuk az emberiség történelmét, azért kiderül, sokkal bölcsebbek nem lettünk.
Ritka izgalmas olvasmány. Nincs újabb, mint egy tegnapi napilap.
(SzemTanú,, SzemTanú Kiadó, 2012)

2012. november 18., vasárnap

A fákat már kivágták

A héten kivágták hát a fákat az utcánkban. Elég csúnya most a látvány. Kétségtelen, végülis belementünk a dologba, mert egyrészt így megmentettünk vagy hat fát, amit nem gyilkolásztak ki, másrészt, ígéretet kaptunk pár új fa ültetésére.
A vágásban jók, a többi meg majd kiderül.







2012. november 17., szombat

Izrael

Kótel
Jeruzsálem óvárosánál
Henry Moore szobra a jeruzsálemi muzeumban


Jeruzsálem

Golan és bor


A Knesszet

Jeruzsálem, bazár


2012. november 15., csütörtök

Kínos ügy

 Öreg barátunk, Kertész Péter újabb könyvvel rukkolt ki. Kínos ügy a címe és arról szól, hogy Róbert Lászlóval együtt felfedezik, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége úgynevezett örökös tagjai között szerepel  Kecskési Tollas Tibor is. (Igaz, a nevét rosszul szerepelteti a a MÚOSZ a dicsőséglistán, két embernek tűnik benne.) Kecskés Tollas az, akire azt szokás mondani "ellentmondásos figura". Pályáját csendőrként kezdte és sok adat utal arra, hogy részt vett zsidók deportálásában is. A háború után 10 évet kapott, amelynek nagyrészét leülte. Ötvenhat után Nyugatra ment és a Nemzetőr című lapot szerkesztette. A rovására írt bűnöket mindig is tagadta. A MÚOSZ kitüntettjei közé jeles, feddhetetlen pályatársak választottak. Ám Kertészék - és a hozzájuk csatlakozók szerint, én is ide tartoztam -, lehet hogy mégsem kellene példaként állítani a szakma elé azt, aki enyhén szólva is kétes múltú. Az ellenvélemények szerint, egyrészt, nem is biztos, hogy annyira kétes ez a múlt, a másrészt, annyi egykor csúnya dolgokat tett honfitársunk lett később valódi nemzeti hős.
Kertész nem az, aki hagyja magát. Kitartóan levelezett, érvelt, kérdezett. Ennek a dokumentumaiból állt most össze ez a kötet, amely felettébb sokat elmond a közelmúlt magyar történelméről, meg arról, hogyan is tudunk szembenézni vele.
(Kertész Péter. Kínos ügy,  Wesley kiadó)
























Brezsnyev halálára kaptam egy pofont anyámtól

Brezsnyev - Leonyid Iljics, aki éveken át vezette a szovjet népet a kommunizmus felé, de soha em értek oda. Különös ismertetőjele bajusznyi szemöldöke és végtelen számú kitüntetése volt.

Tünde néni itt még nem Brezsnyev távoztának örül


 Brezsnyev elvtárs halála komoly gyászt jelentett nekem. Na, nem azért, mintha különösebben szívemhez közelállónak éreztem volna az agg pártvezért, hanem inkább azért, mert jó anyámtól miatta kaptam egy tisztes pofont. Amikor ugyanis a tévé és a rádió végre bejelentette, hogy Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió többszörös hőse, a Lenin rend kitüntetettje és a többi és a többi elhalálozott éppen orosz dolgozatot kellett volna írnunk a rendhagyó, mozgást jelentő igék ragozásából. Namost ennél kínosabb dolog kevés akad az ember életében. Hetek óta a legkülönfélébb fondorlatokkal akadályoztuk meg a felmérőt, de ezen a napon már úgy nézett ki, hogy nincs remény. (Madách Gimnázium, 4. c) És akkor éppen jókor meghalt Brezsnyev. A mozgást jelentő, rendhagyó igék ragozása iránt kevés érzékkel rendelkező osztálytársam, végső elkeseredésében azt találta kérni az osztályfőnökünktől, hogy hadd menjünk mi is el a szovjet nagykövetségre, leróni gyászunkat. A kérés olyan mértékben volt szemtelen, hogy nem lehetett rá nemet mondani. (Az ötletünkön kapva a fizika dolgozat előtt álló 2. d-sek is megpróbáltak azzal lefalcolni, hogy ők is jönnének kondoleálni velünk, de addigra a tantestület észbekapott s inkább azt ajánlotta a fiataloknak, hogy ha már tényleg olyan nagyon szomorúak, vigasztalódjanak Newton második törvényének magyarázatával.)
Mi mindenesetre felkerekedtünk, róttuk a gyászt, ahogy azt kell, de még mindig nagyon sok volt hátra a napból. Ekkor én azt ajánlottam, hogy ugorjon fel hozzánk az egész osztály, azt a pár órát kihúzni a tanítás végéig. Ugyanis, meglehetősen közel laktunk a követséghez. Így hát ez elég logikus. A vendégeket viszont valamivel meg kell kínálni. Csak egy kosár almát találtam otthon, ekkora tételben. Hát azt faltuk be. Az egyszerűség kedvéért azt ajánlottam, a csutkát mindenki dobja csak a földre, majd én összeszedem. Csakhogy a társasággal én is visszamentem a suliba, délután mindig akadtak jó balhék, elfelejtettem az egészet. A család persze, hogy előttem ért haza a derékig almacsutkás lakásba. S amikor anyám szeretett volna magyarázatot kapni arra, miért áll nyakig almacsutkában a lakás, azt feleltem, hát mert meghalt Brezsnyev.  Na és ekkor kaptam azt a pofont.
Pedig becs szó, meg tudtam volna magyarázni.

Sajnos, az öltöny már nincs meg

2012. november 14., szerda

Ma vágják a fákat

Bár többé-kevésbé kiegyeztünk az önkormányzat embereivel, ma kívánnak jó pár fát. Jó néhányat megmentettünk, de akkora vághatnékjuk volt, hogy nem tudtuk az összeset. Igaz, akad beteg faés olyan is amelyik nem szépen nő- de ettől még a mi szívünknek kedves volt. Megértem, magasabb szempontokból ez nem érv.
Mindenesetre ígértek pár új fát is. És csak alig pár bokor hal bele néhány új parkoló létesítésébe. Kétségtelen, kicsit arrébb kialkudtunk vagy öt négyzetméter új zöld felületet.

2012. november 12., hétfő

Menj már Orbán

Most egy törvény végrehajtása ellen fogok érvelni. Még akkor is, ha egyrészt tudom, egy országban, ha felbomlik a rend, ha az emberek nagy számban tesznek a jogszabályokra, ott súlyos bajok lehetnek. Másrészt, pontosan tapasztalom, hogy az internetes kommentelők egy része nem tud mást, mint alpárian gyalázkodni, személyében sérteni vitatársát és a legsúlyosabb sértéseket a fejéhez vágni. És akkor most még ne is szóljunk a nagy számban hivatásszerűen gyűlöletre szakosodott oldalakról, amelyek tömeggyilkosokat éltetnek, uszítanak, rasszisták.

Zugló, Papcsák úr itt polgármester. Lenne dolga
Akad mindig olyan is, amely faji alapon biztatja kedves olvasóit és kommentelőit egy kis emberölésre. Mindezzel együtt, most hogy minden valószínűség szerint Zugló polgármesterének indítványára a rendőrség több internetes oldal, így a Népszava néhány kommentelője ellen is büntetőeljárást akar kezdeni és az adataik kiadását írja nekünk elő, fájdalom, de azt kell mondanom, hogy nem.


Sajnálom, ha megsértették a polgármester urat, együtt érzek vele, amikor kikéri magának a nácizást – nota bene én sem szeretem, ha ún. polgári lapok kommentelői azt ajánlják, hogy szívesen elvisznek Auschwitzba a kedves családommal együtt, de ha nem szeretünk utazni, akkor már itt a Dunába lőnek, tovább hogy én itt csak ne szóljak bele semmibe, mert ehhez az országhoz nincs közöm, s így tovább.
Ez is Zugló. És, hogy itt miket mondanak a polgármesterre, ha azt hallaná...

Undorító, igaztalan és csúnya dolgok hangzanak gyakran el – és én sem gondolom, hogy bármit, de bármit le lehet írni büntetlenül. Igenis, szeretném, ha például a hatóságok megpróbálnának érvényt szerezni a holokauszt tagadásának büntethetőségéről szóló törvénynek – kevés nyomát látom ennek, tessék ott buzgolkodni. De pár, akár megengedem, túl szabadszájú vagy sértegető kommentelő ellen büntetőeljárást kezdeni? Éppen akkor, amikor készül egy jogszabály, amely meglehetősen tág teret ad a kormánynak ahhoz, hogy befogja a neki nem tetszők száját? Nagyon veszélyes út. Eddig túl sok mindent hagytunk. Elvették a sajtószabadság jelentős részét, most alaposan korlátozzák a szabad választásokat, a klientúrájuknak adnak minden üzletet –még hosszan sorolhatnánk. Nálam speciel betelt a pohár. Ha rajtam múlik, akkor kedvesen elbeszélgetünk majd a rendőrök derék képviselőivel, és megpróbálom elmagyarázni nekik, miért kell üres kézzel hazamenniük. Legfeljebb elvisznek magukkal.
Ceterum censeo: Menj már Orbán.

Bárdy Magda, az ÁVH és Magyarország

Egy régi interjú az MTV Nap-Kelte című műsorából Bárdy Magdy történetéről.

2012. november 8., csütörtök

Kétharmad győzelem

Itt voltak az önkormányzatos hölgyek-urak. Mi is  jópáran összegyültünk az utcából a fék megmentésére.
Ebből a zöldből sikerült megmentenünk pár fát
Az egyik hölgytől "megtudtuk" hogy mi akartuk ezt és örömöünket fejeztük ki, hogy ők itt kivágják azt, ami szembejön.
Tisztáztuk ezt a félreértést és utána viszonylag konstruktiv megbeszélést folytattunk. legalább öt vagy hat fát megmentettünk. Akad olyan is, amit valóban ki kell vágni, mert elég vacak állapotban van már. Van olyan is, amit én meghagytam volna, meg a többiek is itt az utcában, de beláttuk, hogy  nekik is kell valami vágnivalót hagyni.
Ráadásul tettek igéretet arra, hogy ültetnek újat is - és ez is a jó hírekhez tartozik.
Más dolog, hogy egyrészt itt még soha nem maradt meg semmi, amit utólag ültettek. Másrészt meg két éve nagy munkával kicseréltéka  csöveket az utcában, akkor ment tönkre nagyon sok minden. Most ráadásul hosszan kritizáltak az akkor elvégzett munkákat és részben azt bontják le, szedik fel, amit akkor csináltak.
A legzebb, hogy kiderült, ha hétfőn nem esik az eső, már nem lett volna miről beszélnünk, mert mire hazaérünk, kivágták volna a fákat. De esett. Így még skerült elrohannunk az önkormányzathoz,, ide oda- és amit megmentettünk, az már a mienk.

A haditerv- Pár kivágást lealkudtunk
A többi meg majd menet közben kiderül. A kivitelező képviselője is konstruktivnak tünt.
Mindenesetre, azért áj aszívem, hogy most éppen azt bontják, amit mi építettünk.
Eddig ez olyan kétharmad győzelem.

A fák ugyan még állnak, e a kis parkot már szétverik

A szegélyt, amit mi építettünk, már szétverték, most várják a következő feladatot
A fáinkért még küzdünk. Állítólag tizkor kiszáll egy komoly bizottág, hogy tényleg ki kell e vágni az utcánkban azokat a fákat, amelyeknek ugyan semmi baja nincsen, és amelyek tulajdonképpen még annak a meglehetősen értelmetlen átépításnek sem állnak az útjűban, amelybe itt belekezdenek. De nyilván, valaki úgy gondolta, hogy ha már itt vannak, ha már úgyis bosszúságot okoznak a a lakóknak, ha már úgyis rombolnak, akkor romboljanak nagyot. Zugló, 2012.
Szóval, a fák sorsáról még nem tudjuka  döntést. De azt igen, hogy ma reggel pár ember nekiállt - Rönk-Vár kft - és csaákánnyal már szétverte azt a kis kő szegélyt, amelyet mi építettünk néhány éve , saját magunk, ennek a kis zöldterületnek a védelmére.
Visszaraktuk a köveket, ha hülye autósok széttúrták és a többi.
Önkormányzati ember itt soha a közelben sem volt.
Két éve felújították a csatornát az utcában, akkor alaposan szétvertek mindent, ez a kis kert is megsinylette, de végülis csak  a fű pusztult ki és néhány bokor.
Most szép kényelmesen verik szét a maradékot.
Hogy a fákat is kivágják, nem tudjuk.
Mindenesetre, csak úgy megjegyzem, hogy a környezetvédelmi jogokért felelős ombudsman, akinek szintén szóltunk, bizonyos Szabó Marcel, vagy akár a Greenpeace sem mozgatta a füle botját sem.

A fát még tényleg nem vágták ki, de a rombolást már megkezdték
Minenesetre, mi még küzdünk egy kicsit.

2012. november 7., szerda

Van-e ellenzékben haza




A haza nem lehet ellenzékben – valószínűleg efféle épületes baromság egyetlenegy republikánus s politikusnak sem jutott eszébe, amikor szembesült az eredménnyel, a demokrata Obama győzött. Vagy, ha arra is gondolt, hogy a fene vigye el, mi vagyunk a jobbak, mi érdemeltük volna a győzelmet, akkor is igyekezett a lehetőségekhez képest jó arcot vágni a történtekhez. Különösen azután, hogy Romney nem azzal jött elő, hogy akkor most polgári köröket szervezünk és azon nyomban nekiállunk az új vircsaft embereinek és politikájának kicsinálásához, hanem kifejezetten azt mondta szomorú híveinek, hogy drukkol az országnak, az elnöknek, aki mögött fel kell sorakozni, ráadásul, a feleségével még imádkozik is értük.






Miközben kétségtelen,a kampánystábok sok mocskot összehordtak a konkurens jelöltekről  mindez mostantól kezdve a múlt.  Obama nem is felejtette el megjegyezni, hogy több kérdésről ő is konzultálni szeretne majd Romney –ékkal. (Igaz, ott az alsóházi többség, nehéz lenne nélküle.)
Ettől persze még kemény politikai csatározásoknak lehetünk rövidesen a szemtanúi, menni fog a nagy adok kapok. Ám jó tudni, hogy a világ nem teljesen reménytelen. Még kétszáz évig locsolunk, füvet nyírunk és mi is elérünk oda. Persze, jó lenne azért előbb.
Szóval, ceterum censeo: Orbánnak mennie kell.