Az első: Madáchtól a mesejátékig
Én is azok közé tartozom, akik nagyon szerettek Ranschburg Jenővel beszélgetni. Az elmúlt években jó pár interjút is készítettem vele nem csak saját örömömre, de abból a tapasztalati tényből is kiindulva, hogy nem csak én, a nézők, a hallgatók, az olvasók is örömmel találkoznak a gondolataival, jobb szó híján azt kell mondanom, bájos lényével. A következőkben két, az ATV-ben sugárzott beszélgetés szerkesztett változata következik, az elsőt valamikor 2003-ban vettük fel, a másikat tavaly.
(És még egy megjegy
zés. Szokás a tegezve felvett interjúkat is aztán magázóssá átírni. A régebbi felvételen én magázom, ő tegez. Az újabban már tegeződünk. Így hagytam. Mert így ranschburgosabb.)
- Amikor te jártál közös gimnáziumunkba, a Barcsay utcai Madáchba, akkor már tudtad, hogy gyerekekkel akarsz foglalkozni, vagy csak maga a lélektan érdekelt, az, hogy miként működik az ember?
- Tudtam, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni, de fogalmam sem volt, mi az a pszichológia.
- Nem is nagyon lehetett persze azokban az időkben.
- Az 1950-es években ezt a szót, hogy lélektan nem lehetett kimondani. Burzsoá csökevény volt. Ezért én magyar tanár akartam lenni, az volt minden vágyam, hogy magyar irodalmat tanítsak. Meg természetesen az, hogy gyarapítsam is a magyar nyelvű irodalmi művek számát. Mindenféle irodalmi körbe jártam, verseket, mesejátékokat írtunk. Tudod, hogy egyet majdnem bemutattak? Elmeséljem?
- Persze.
- Színdarabot írtam, egy verses mesejátékot, kicsit Heltai Jenő stílusban.
- Nem a legrosszabb.
- Nem a legrosszabb. Érdekes, hogy Heltait, bár Jenő volt a neve, de otthon mindenki Jánosnak szólította. Engem is Jánosnak szólítottak otthon.
- Sőt, engem is.
- Igen, de neked tényleg ez a neved. Sok érdekes rokonságot véltem felfedezni Heltai és köztem. A lényeg, hogy mikor ez a mesejáték íródott, felmerült, hogy miután nem vettek fel az egyetemre, behívnak katonának. Azt mondta egy színésznek készülő barátom: borzasztó egyszerű, írjál egy filmforgató-könyvet, aminek én fogom játszani a főszerepét. Katonákról szóljon és akkor nem kell bevonulni. Egy éjszaka alatt villámgyorsan írtam egy filmforgató-könyvet, egy szegény esetlen fiúról, akiből embert farag a néphadsereg és elküldtem a honvéd filmgyárba, létezett ilyen akkoriban.
- Boldog idők.
- Az volt a szerencse, hogy ennek a honvéd filmgyárnak a vezető dramaturgja egy nagyszerű magyar író, Szinetár György volt. Szinetár elolvasta a forgatókönyvemet és írt egy levelet, hogy szeretne velem találkozni. Nagyon boldogok voltunk a barátommal, hogy megúsztuk a katonaságot. Elmentünk hozzá, nagyon aranyos volt. Azt kérdezte tőlem: azt tudja, hogy semmit nem ér amit írt? Mondtam, tudom, hát éreztem, dobjuk a szemétkosárba. Erre ő: Mást is ír? Mondom igen, éppen egy mesejátékon dolgozom. Lényeg, hogy elolvasta a mesejátékot és utána hetente egyszer-kétszer a lakásán is fenn voltam, sokat segített. Nagyon tetszett neki. Egyik alkalommal, amikor már majdnem két felvonás készen volt, azt mondta, hogy az Ifjúsági Színházzal tárgyal, mert a darabot szeretné, ha bemutatnák. Soha többé Szinetár Györggyel nem találkoztam
- Nem találkoztatok?
- Sőt, amikor telefonált, akkor az anyukámmal letagadtattam magam.
- Miért?
- Mert volt egy álmatlan éjszakám és úgy éreztem, hogy nem ez az én életutam. Én nem vagyok író és félreismer, aki azt hiszi, hogy én az irodalmi pályán fogok tudni érvényesülni. És örökké fáj, hogy ezt nem mondtam meg neki végül. Hogy volt egy ilyen bolond fiatalember, aki megrémült attól, hogy a darabját még végül be is mutatják.
- Biztosan többen tudják rólad – hiszen nem egy ezekből viszont megjelent -, hogy verseket is írsz.
- Ez nem így van. Én verseket írtam. Nagyon régen, 20 éves koromban.
- Semmit, egy sort sem azóta? Hiszen köteted is jelent meg nem olyan rég.
- Elmondom ez a történetet is. Felhívott engem az egyik könyvkiadó igazgatója azzal, hogy hallotta, nagyon szép gyerekverseket írok. Onnan ismerte a dolgot, hogy az egyik barátja esti egyetemre járt és én tanítottam. És amikor szóba került a gyerekeknek egy bizonyos személyiség vonása, felidéztem, hogy vagy 40 évvel ezelőtt írtam erről egy verset. És ez mindenkinek nagyon tetszett ott és a hallgatóm pedig elfecsegte a kiadó igazgatójának, hogy te ez a Ranschburg olyan aranyos gyerekverseket ír. És a kiadó igazgató erre hívott fel. Azt feleltem, hogy elkéstél, mert egyet, kettőt tudok fejből, de ezeket 40 évvel ezelőtt írtam, nem emlékszem rájuk.
- Nem írtad le őket?
- De, csak azt hittem elvesztek. Az igazgató nem adta fel, és annyit mondott hogy nem baj, majd újraírod őket. És akkor adtam magamnak két hónapot és megpróbáltam.
- Újra írtad, vagy újakat írtál?
- Is-is. Ezt onnan tudom, hogy ezeknek a verseknek egy része – mint később kiderült - az én édes kicsi húgom gyerekkori iskola füzetében mégiscsak megmaradtak. Ezek között volt olyan, amit én 60 évesen újra írtam valóban, és volt olyan, amire már nem emlékeztem. Ezek mind bekerültek a második kiadásba. Nem sokkal később kiadtak egy válogatott gyermekvers kötetet, „Friss tinta” címmel és ebben is megjelentek ezek a versek. Gondoltam is, hogy ha a szerkesztők tudnák, hogy ezt a friss tintát valamikor 40 vagy 50 évvel ezelőtt használtam... Az igazság az, hogy ezek a gyerekversek nagyon régen születtek. Amikor ebből kötetet szerettem volna igazán csinálni, akkor még nem voltam ez a Ranschburg Jenő és így nem volt elég érdekes.
- Gondolod, hogy ez most azért tetszik valakinek, mert felkiálthat, hogy jé, annak a pofának a versei, akit a tévéből, ismerünk, aki számtalan könyvet írt? A vers önmagában nem elég?
- Mindenesetre én ezt nem költészetnek gondolom, hanem rímekbe szedett gyermeklélektannak.
- Onnan kanyarodtunk el, hogy tudtad, gyerekekkel akarsz foglalkozni, de hát pszichológia nem létezett.
- Végül 1957-ben vettek fel a gyógypedagógiai tanárképző főiskolára, ahol volt egy tantárgy a gyermeklélektan. Itt találkoztam pszichológiával először és ez reveláció volt. Istenem, mondtam, hát erre készültem egész életemben, csak nem tudtam, hogy van ilyen. És amikor a főiskolát elvégeztem, még abban az évben, ahogy államvizsgáztam, felvételiztem pszichológia-magyar szakra és felvettek.
- És azóta sok tucat pszichológiai könyvön vagy túl.
- Legalább 30-on, egyszer össze fogom számolni, már sokaknak megígértem.
- Versek, könyve, tanítás, tanácsadás, és még?
- Másik nagy szerelmem a kertészkedés.
- Nem gondoltam.
- Imádok kertészkedni, az elmúlt 20 év nagy találmánya ez az életemnek. Tizenkér évvel ezelőtt vettünk egy rozzant öreg parasztházat Nógrád megyében, a világ legszebb helyén, Nőtincsen, amit szépen rendbe hozattunk. Van hozzá egy 500 négyszögöles hatalmas telek és azóta kertészkedünk. Ez azt jelenti, hogy amikor véget ér a tanév, akkor a feleségemmel lemegyünk és nekem az a penzumom, hogy szeptemberben egy könyv kéziratával kell feljönnöm. Ami azt jelenti, hogy ott napi 10-12 órát dolgozom a számítógépnél, de előtte meg utána kertészkedünk
- Te is olyan vagy, mint Jókai Mór, akit a felesége állítólag mindennap bezárt és addig nem engedett ki, amíg 10-20 oldallal nem jelentkezett?
- Fordítva, én a feleségemet zárom ki, ő a kertben dolgozik, amíg én odabenn nyugodtan írok.
(2010)
