A tenger és a partja Dalmáciánál - dolce vita

És itt egy csinos vitorlásverseny képei következnek kattintás esetén

A horvátországi győztesek

Komoly vitorlásverseny volt Horvátországban. Sok induló, remek küzdelem és a végén természetsen éremosztás.

Ha én fehér és keresztény lennék

Szóval, akkor én fel lennék háborodva.

Zsidók a mecsetek között

Szarajevó alig egy bő órányi repülőútra van Budapesttől, könnyen elérhető, kedves kis városka, érdemes odaugrani még egy hétvégére is, úgyhogy folytassuk itt zsidó múzeumokat bemutató sorozatunkat. Merthogy van itt működő neológ és egykori szefárd zsinagóga, amely ma múzeum.

A régi zsinagóga ma múzeum

Szarajevót a nagyzoló hasonlatokat kedvelő prospektus-írók szeretik úgy nevezni, mint a Balkán Jeruzsáleme. Leginkább azért, mert együtt él itt a katolikus, a keresztény-ortodox, az iszlám és a zsidó kultúra.

Jót lehet itt ám sétálni

A hasonlóságnak itt nagyjából vége is. De az tény, hogy a gyakran háborúzó Balkánon a zsidóknak sokáig relatíve biztonságos volt itt az élete, s az utóbbi időben a helybéliek kifejezetten büszkék a zsidó kultúrára és próbálják megőrizni annak maradékát.

Széder este a neológ zsinagógában

A török birodalom e távoli szegletébe a XVI. század táján érkeztek először zsidók a spanyol kiűztetés után. A XX. században, már az osztrák-magyar monarchia idején sok askenázi neológ telepedett ide be, s épített magának egy igazán nagyszabású zsinagógát.

A neológ zsinagóga

A második világháború előtt közel 15 ezer főt számolt a közösség. A holocaust idején elsősorban a horvát usztasák gyilkolták a zsidókat, alig kétezren élték túl a tömegmészárlást. (Fontos és érdekes, hogy a helyi, nagyrészt iszlám lakosság igen gyakran próbált segíteni a menekülésben, ahogy Koszovó vagy Albánia népe is. De erről majd máskor.) A II. világháború után a többség elment, bár a jugoszláv időkben is maradt egy kicsinyke zsidó csapat.

A kilencvenes években a felettébb véres balkáni háború és a több, mint 1300 napig tartó szarajevói ostrom után szintén sokan kivándoroltak a maradékból.

Ennek ellenére Szarajevóban ma is van zsidó élet, ottjártunkkor – éppen széder este – a neológ nagyzsinagógában meglehetősen népes társaság gyülekezett a hagyományos vacsorára.

A Zsidó Múzeum bemutatója

Ha az ember ma Szarajevó utcáin sétál, az egyik első, ami szembetűnik, hogy hány szépen rendberakott mecsettel, minarettel találkozik a sokfelé még mindig romos és háborús sérüléseket viselő városban. A gazdag iszlám országok segítségével sorra újulnak meg ezek az épületek. A másik, hogy a lányok-nők nagyon nagy számban viselnek kendőt, burkát, igaz színeseket a pirostól a kékig és nem a szigorú feketét, mint egynémely arab országban. Szarajevó szó szerint színes város és ma büszke toleranciájára, vagy akár arra is, hogy a zsinagógát egy többségében iszlám városban nem kell különösebben őrizni, mert nem kell tartani atrocitástól. Sőt, egy itteni mondás szerint, a városnak akkor megy jól, ha a benne élő zsidóknak jól megy, ha biztonságban érezhetik magukat. Ha nem, akkor az mindenkinek rossz.

Na, ez meg mi?

A zsidó múzeum (Muzej Jevreja) a turisták által kedvelt belváros egyik nem túl távoli (de mi van itt távol?) mellékutcájában található (Velikaja avlija bb .).

Az épület a szefárd közösség zsinagógájaként szolgált és a XVI. század végén lett kész, impozáns, egyszerű, meglehetősen nagy épület.

A török birodalom részeként létező Boszniában a zsidók relatív szabadságban élhettek, bár e szabadság mértéke korszakról korszakra változott- meglehetősen sokáig bővült. A kiállítás első része ezt az időszakot mutatja be.

Az itt élő zsidók kereskedtek elsősorban, közvetítő funkciókat láttak el a birodalom különböző részei között. De komoly szellemi központnak is számított Szarajevó, elég legyen most csak az úgynevezett Szarajevói Haggadara utalni – ami persze nem ebben a múzeumban látható, hanem – és ott is csak a másolatát mutogatják a látogatóknak – a nagy városiban.

A bejárat után a templom középső részében felidézhetjük milyen lehetett, amikor még működött ez a zsinagóga. Amely egyébként kétszer is leégett, a XVII és a XVIII. század végén végül csak 1821-ben sikerült újjáépíteni.

Az utolsó szertartásra néhány nappal Szarajevó 1941-es ostroma előtt került sor. A háború idején börtönnek használták, aztán raktár lett belőle, s a tito-i időkben, 1966-ban állították helyre, s lett Zsidó Múzeum.

Szarajevó ostromakor ide rejtették több más múzeum értékeit is, mert a szerbek belövéseitől viszonylag védett helyen található. Ám még így is megsérült, s jópár évnek kellett eltelnie, míg a már önálló Bosznia-Hercegovina múzeumi hatóságai ismét az eredeti funkciójára tudták használni.

Ma nemcsak az épületért érdemes megnézni. Egy vázlatos összeállítást láthatunk a zsidó szokásokról, ünnepekről, az ezekhez kapcsolódó – e vidéken használt – tárgyakról. Nagy csodára ne számítsunk, de tisztességesen összerakott, rendezett, angol feliratokkal ellátott bemutatót nézhetünk végig. Kandelábereket, menórákat, Tóra mutatókat persze máshol is láthatunk, itt érdekes a hosszú muzulmán együttélés művészi hatásait nézegetni.

Számunkra minden bizonnyal érdekesebb a helyi zsidó közösség története. Miként vett részt a polgárosodásba a zsidóság. Miként alakultak egyesületei és szervezetei – a dalárdától, az irodalmi körig – majd miként próbált értelmiségének egy része bekapcsolódni akár a délszláv királyság mindennapjaiba.

Számunkra érdekes felidézni a párhuzamosságot és a különbségeket a magyar viszonyokkal. Bosznia 1878-ig az oszmán birodalom része maradt, s csak 1878-ban  okkupálta a monarchia – majd lett az első világháború után a szerb-horvát-szlovén királyság része.

Jugoszláviát már 1941 elején megtámadta a hitleri Németország. A kiállítás hangsúlyos része  az itteni holocaust. Már 1941 április 16-án  a bevonuló német csapatok feldúlták  az itteni zsinagógát és hamarosan megkezdődött a zsidók deportálása és kivégzése – mindebben – a németek lelkesítő támogatása mellett – a horvát usztasák voltak a főbűnösök. Ma egy hatalmas nagy könyv sorolja fel az itteni áldozatok nevét.

Az ellenállás is hamar megindult, s ennek is lettek zsidó tagjai. Őket is bemutatja a tárlat.

A kiállítás végül bemutat pár olyan embert, akik komoly közéleti, tudományos vagy művészeti eredményt ért el. Nem egy közülük a már kommunista Jugoszláviában, még ha a túlélő zsidók többsége el is hagyta az országot.

Kicsi, de érdekes kiállítás, érdemes rászánni egy órát, ha már ott járunk.

(Pesti Sólet, 2018. július)

A holocaust áldozatainak névsora a zsidó Múzeumban

Tiranai hétköznapok napsütésben

Akkor most megint egy kicsi Tirana.

 Ez lett az egyik törzshelyünk.
Csütörtök este remek koncert, a többi időben elsőosztályú koktélokat mérnek. Van valami harapnivaló is, de az mondjuk nem annyira izgalmas.

 Van itt egészen pofás park, szökőkúttal, árnyas fákkal és vendéglőkkel. Nincs ok a panaszra.

 Tiranában 1991-ben 1500 darab telefon volt az előfizetőknél. Leginkább funkcionáriusoknál és igen fontos embereknél, náluk is elsősorban azért, hogy le tudják hallgatni őket. Azóta persze mindenkinek van mobil telefonja és nem fél azt folyamatosan használni.

Leka herceg, a trónörökös. Ugyan Albánia köztársaság, de az utolsó (egyben az első) albán király unokája, a trónörökös, nagy tiszteletnek örvend. A nagymamája, Apponyi Geraldine magyar volt egyébként. A herceg igen jó fej és segítőkész, valóban rokonszenves fickó.

Korábbi tiranai képek itt  és még itt

Szarajevó, többfelől