Minden megoldás érdekel - Vince Mátyással és Závada Pállal

 "Minden megoldás érdekel" - egy remek beszélgetés száz év apróhírdetéseiből a szerkesztővel, Vince Mátyással és az előszót író Závada Pállal. Ugyanott, egy jó beszélgetés kapható.

Rúzsa Magdi helsinki győzelme

Helsinkiben szépen sütött a Nap, afféle langymeleg május eleje – ahogy ezt így északon elképzelik. Öröm ilyenkor a városban lófrálni, s egy-egy teraszon sört kortyolgatni, ahogy azt mi, nagyvilági utazók szoktuk. Különösen, hogy szórakozásunkról is gondoskodnak, óriási kivetítőkön a táncdalverseny klipjei futnak. A grúz versenydalt háromszor, az észtet kétszer, a németet és az izraelit egyszer-egyszer csodálhatom meg, s közben elábrándozhatok azon, talán kár volt annyit gúnyolni a boldogult Neoton együttest, itt simán megállná a helyét. Amiből vagy az következik, hogy húsz évet visszafutottunk az időben, vagy, hogy meglehetősen gyenge az idei kínálat, esetleg egyeseknek nem elég jó az izlése.
S miközben ezen ábrándozunk, csinos kis felirat tudósít arról, hogy egy utcán felvert sátorban negyed négytől Magda koncert lesz. A helybeli információs pultnál persze csak a vállukat vonogatják arra, hogy Magda = Rúzsa Magdi? Nekik mindegy, ha akarom, legyen ugyanaz.
Három előtt érek vissza. Ismerős hang szűrődik ki a sátorból. Jó, a pontosság nem a legfontosabb. Ez még hagyján. De a sátor megtelt, sok tucat érdeklődő a bejáratnál sorban állva hallgatódzik befelé. Az őrt egyáltalán nem hatja meg érvelésem, hogy én is magyar vagyok és direkt Pestről ezért jöttem Helsinkibe. És különben is, mi nyelvrokonok tartsunk össze. Hát kik, ha mi nem?
Tessék csak kintről hallgatni, merthogy bent teltház, tilos az á! Ekkor határozott mozdulattal félretolom az őrt, s mire utánam kapna, már elvegyülök a finn rajongók között. Erősítsük meg a korábbi sejtésünk: Magda= Rúzsa Magdi.

Történetünk idején három nappal vagyunk a nagy verseny előtt. Még azt reméljük, itt minden lehetséges. S ahogy ezt a lányt ott a színpad halljuk énekelni – hát megmozdul bennünk a löttyös, nagy, nemzeti érzés. Különösen, amikor két finn egyén mögöttünk fogadást ajánl, hogy ez a lány, akinek a nevét kimondani persze nem tudják, biztosan nyerni fog, vagy ott lesz a dobogón – mert eszméletlenül jó. Tényleg az. A szervezők közben kis magyar papírzászlócskákat osztogatnak, azzal integetünk a színpad felé. A rock nagy klasszikus számai. Aztán óriási taps, talán még egy ráadás (Road to Hell). S akkor a műsorvezető kis interjút készít a mi lányunkkal. Mióta énekelsz? – fordítja Magdinak a tolmács. 

Öt-hat éve – feleli. Hú, és már így tudsz énekelni? – csodálkozik el a sokat próbált szpiker. (Azt csak érdekességként, az angolul folyó beszélgetéseket nem fordítják a finn közönségnek – érti azt.)
Aztán jön az autogramkérők rohama - egy bakfis, valahonnan messziről. Kell egy aláírás tőle, arra a nagyon valószínű esetre, ha rövidesen világsztár lesz. Tudja itt ezt mindenki.
Csak a jegyzőkönyv kedvéért jegyezzük meg, hogy az utána következő máltai lány nagyszerűen elcsevegett angolul a riporterrel. De elég vacakul énekelt. Rögtön be lehetett férni a sátorba.
Azzal a tanulsággal lelkünkben távozunk, hogy egy énekes énekelni tudjon – ez a legfontosabb. És Magdi tud, ezzel ott, abban a Helsinki-i sátorban mindannyian egyetértettünk.

Dési János

Oodi, az új, helsinki központi könyvtár – Oodi, Helsingin keskuskirjasto

 Ami jó. az jó. A vadiúj könyvtár helsinkiben csudás. Finnek lenni ( - talán az időjárás, bár ki tudja) elég meő dolog lenni, ha ott ilyesmik vannak.

Részletek róla itt, fotók meg emitt:

És ezek után az sem meglepő tán, hogy a büféje is nagyon rendben van. És ajándék sütit is adtak, mert jófejek.

További képek

Helsinki kirakatok

Rúzsa Magdi helsinki győzelme

Párizsban szép az élet

Mennyivel jobb most Párizsban.

Mutatom:

 

A Rókus papja is mentett zsidókat

Molnár Frigyes (1896-1964), a budapesti Rókus templom plébánosa minden valószínűség szerin 1944-ben azon katolikus papok közé tartozott, akik úgy próbálták zsidó honfitársaikat menteni, hogy az utolsó pillanatokban megkeresztelték őket, keresztlevelet adtak nekik. Az, hogy ez végülis önmagában sokszor már nem ért semmit, nem von le egy fikarcnyit sem személyes bátorságából.

Nem Molnár Frigyes volt az egyetlen ilyen katolikus pap. E hasábokon többször írtunk már a Nagymező utcai Szent Teréz templom plébánosáról,Hévey Gyuláról, aki szintén ily módon segítette zsidó honfitársait. Neki nemrégiben Erdő Péter bíboros és Frölich Róbert főrabbi társaságában avattunk emléktáblát a Wallenberg Egyesület segítségével. Lehet, hogy most Molnár következik.

Egyelőre még elég keveset tudunk a történetről, de napról napra új részletek kerülnek elő. Az első látásra is biztos, hogy az 1944-es keresztelési anyakönyv jóval vastagabb, mint az előző éviek – nem beszélve a következő éviekről - és itt megmaradtak a kikeresztelt zsidók kérvényei, iratai, néha esedezései, hogy kereszteljek ki őket, de még az amúgy elvben kötelező alaki kellékként előírt kérelmek is, hogy az illetőt bocsássák el a zsidó hitfelekezetből. Különösen érdekesek azok a dokumentumok, amelyek arról tanúskodnak, hogy nem mindenki kapta meg a rabbinátustól ezt az engedélyt – így több olyan dokumentum is szerepel itt, melyben a kérelmező tanukkal igazoltatja, ő el akarta hagyni a zsidó felekezetet, de a rabbi nem engedte, ennek ellenére katolizálni kíván.

1944—ben sokáig tartotta magát az a hír, hogy a kikeresztelkedett zsidókat a keresztény egyházak majd megmentik. Ez nem is volt teljesen alaptalan. Bár aztán, részben a katolikus egyházi vezetők, elsősorban Serédi Justinián prímás túlzott óvatossága miatt, ez hiú ábrándnak bizonyult. Ám Hévey és Molnár története azt mutatja, a plébánosok közül többeknek helyén volt a szíve és tudta, mit jelent a felebaráti szeretet. Érdekes, bár talán nem meglepő, hogy két olyan plébánián történt ez a dolog, amelynek területén nagy számban éltek zsidónak minősített, kivégzésre ítélt, magyar állampolgárok.

További kutatást igényel, hogy bár sok dokumentum előkerült, egyelőre annak még nincs nyoma, hogy az áttérni jelentkezőktől elvárták-e az előbb hat majd három hónapnyi katekizmus tanulást – bár ebből is később mintha engedtek volna a Nagymező utcában – vagy a közvetlen életveszély miatt, azonnal megkeresztelték enélkül is az ebben reménykedőket.

Molnár[JD1]  nemcsak plébános volt itt, de az Actio Catholica karitászának, azaz jótékonysági intézményének is az egyik vezetője, ezért az is kutatási feladatunk hogy a Noemi Szekely-Popescu vezette washingtoni székhelyű United States Holocaust Memorial Museum csoporttal, kiderítsük a pap vajon  ott is végzett e segítő tevékenységet..

Az mindenesetre érdekes, hogy bár a korabeli zsidóellenes megjegyzésektől sem mentes egy 1939-es nyilatkozata, ebben mégis határozottan kimondja, hogy „mindenféle újmódi jelvény, népmozgalom, mindenféle eltorzított és csúffá tett kereszt és állati bálványok helyett mi, az eucharisztiában keressük üdvösségünket. Nem a nyilaskereszt, nem a csodaszarvas a mi eszménk, hanem. a világ megváltónk keresztfája.” Bátor és fontos gondolat a korban.

És itt még nincs vége. a közvetett bizonyítékok sorának. 20003-ban jelent meg egy olvasói levél a Vasárnapi Hírekben, amelynek írója arról számol be, hogy őt, mint katonaszökevényt másokkal együtt bújtatta volna Molnár a Rókus pincéjében. (Bár e közlés erejét árnyalja, hogy egy olyan embertől származik, akiről korábban már kiderült, a fantáziája sokkal, de sokkal erősebb, mint az emlékezőtehetsége.)

De kutakodjunk még tovább. A Rókus templomot 1944-ben több bombatalálat érte. Nagyon súlyosan megrongálódott. Plábánosa azonnal nagyszabású akciót indított újjáépítésére. Nem sokkal a felszabadulás után a Magyar Nemzet egy lelkesült cikkben számolt be arról, milyen sokan segítenek ebben. Az írásban van egy tanulságos idézet a plébánostól:  „A minap feljött hozzám egy orvos és két darab húszkoronás aranyat adott át.  A nyelve alatt rejtegette - miközben meztelenre vetkőztetve hurcolták végig a városon.

-          Nem volt keresztény?

-          - Nem fontos. A cselekedet a fontos. A vallást nem szabad nézni.”

Nem kell különösebb rejtvényfejtő képesség e szöveg megértéséhez. Nyilvánvalóan egy a Rókus papja által segített zsidó orvos hálájának kifejezéséről van szó. (Azt pedig, hogy ezt miért nem írták le egyenesen, már a korabeli viszonyokra jellemző.)

És más nyoma is található annak, hogy Molnár igyekezett segíteni. A zsidó hitközség székházában néhány éve avatták föl Trom Aladár emléktábláját, aki zsidómentő tevékenységéért a Világ Igazai közé is került. Táblaavatóján, s most nekem külön is, megerősítetté fia, hogy édesapja Molnártól szerzett egy írást, hogy rövidesen a nunciatúrától egy igazolást kap, hogy pápai védettség alatt áll. S ez a papír segített neki abban, hogy szabadon mozogjon, s így többeket képes legyen megmenteni. Egy egyszerű, aláírt, lepecsételt, iktatószámmal ellátott cetli, nem egy nagy dolog. De egy olyan ember kezében, aki merte használni, életeket jelenthetett.

Adott e másnak is ilyen vagy ehhez hasonló dokumentumokat Molnár? Találunk-e esetleg oylanokat, akiket ő keresztelt ki, még nem tudjuk. Mindenesetre, akinek esetleg van bármi személyes emléke a Rókus templom plébánosáról, Molnár Frigyesről, az  kérjük, keressen meg a desijanos@outlook.com címen.

Megérdemli, hogy megőrizzük az emlékét.

 

---

 [JD1]

Mexikói kalandok

Míg ti a karanténban csücsörögtök, én bizony fogtam magam és elugrottam Mexikóba. Ott sokkal jobb az idő és mosolygósabbak az emberek. nem lopnak el minden nap egy kicsit az éltedből. Üdvözletemet küldöm, hát téren és időn át, és javaslom, aki teheti, gyorsan jöjjön ide.