Jártunk már a zsidó Pozsonyban a Pesti Sólet olvasóival (Pesti Sólet, 2017. augusztus), most szaladjunk vissza megint, időben is, valamikorra a múltba. Még ha ez most nem is a dicsőséges korszak lesz, hanem egy meglehetősen szomorú időszak, a hatvanas évek, amikor lerombolták a pozsonyi nagy zsinagógát.
1969. április közepén az egykori magyar koronázási templom, a Szent Mihály székesegyház mellett álló hatalmas és gyönyörű zsinagógát – ami persze akkor már évek óta nem zsinagógaként működött – elpusztították, arra hivatkozva, hogy útjában áll a Duna fölötti híd építésének. A szlovák nemzeti felkelésről elnevezett átkelő, különösen a maga korában, kifejezetten szépnek számított, korszerűnek és a tetején, az UFO-nak csúfolt részből remek kilátás nyílik a városra, a folyóra, várra, a régi és új lakótelepekre. Nem beszélve arról, hogy, ha nem is túl olcsón, de igazán kellemes vacsorát költhetünk itt el. Kérdés persze, megérte-e cserében a zsinagóga elpusztítása, és egyúttal a régi Pozsony belvárosi utcácskáinak lebontása, az egykori zsidónegyed felszámolása. Tényleg csak itt lehetett ezt a hidat megvalósítani?
A vita régi, valóban a híd miatt kellett-e elbontani az egyik legjelentősebb zsidó emléket Pozsonyban, vagy a szocialista Csehszlovákiában, ahol szintén előfordultak antiszemita megnyilvánulások, mindez csak jó hivatkozás volt egy olyan valami elpusztítására, amely arra emlékeztetett, hogy egykor e város lakóinak meghatározó része zsidó volt.
A kérdést most egy csinos ki szabadtéri kiállítás veti föl Pozsonyban, nagyjából éppen ott, ahol egykoron a Hal téri zsinagóga állt. Itt a Holokauszt áldozatainak az emlékműve körül, a hídlábnál, szemben a kitűnő pozsonyi Zsidó Múzeummal. Az elmúlt években itt több fontos és kifejezetten látványosan megcsinált bemutatót láthattunk, ezek sorába illik a mostani, amelyik a pozsonyi zsidó élet után a zsinagóga történetét mutatja be. Tomás Stern és Alexander Klinko készítette az igen érdekes, több először csak itt bemutatott dokumentumot is felsorakoztató szabadtéri tárlatot.
Az 1893-ban épített zsinagóga, rögtön a Szent Márton dóm mellett, a helyi zsidó közösség erejét is reprezentálta. A két egymás mellett álló épületre sokan tekintettek úgy, mint a békés együttélés szimbólumára. Chatam Szófer városa fontos helyszíne volt a korabeli zsidó életnek. Szófer és utódai iskolájában sok százan ismerkedtek a zsidó tudományokkal, miközben a város zsidó lakossága, hasonlóan a monarchia más városaihoz, komoly szerepet játszott a polgári világ kialakulásában.
Egyetlen jelenetet idéznék most fel, az első világháború legvégén 1918 júliusában, az uralkodó, IV. Károly felesége és gyermekei társaságában fényes külsőségek között Pozsonyba utazott, minden valószínűség szerint háborús erőfeszítéseihez támogatást keresni. A díszes menetben vonuló uralkodót a zsinagóga előtti téren, az oda kivitt Tóra jelenlétében áldotta meg Samuel Funk főrabbi, többek között a győzelemért is imádkozva. Mint tudjuk, IV. Károlyon már az ima sem segített. Az alig három perces filmecske itt megtekinthető, érdemes rászánni a kattintást: https://youtu.be/4uVgbIU877k
A két háború között Pozsony Csehszlovákiához tartozott, egy működő, demokratikus országhoz, ahol a zsidókat is viszonylag békén hagyták.
Ám a Tiso féle szlovák állam létrejötte után gyorsan romlott a zsidók helyzete, 1942-ben megindultak a deportálások is. A pozsonyi zsinagóga akkor vesztette el zsinagóga jellegét. Egy ideig raktárnak használták az épületet, részben itt gyűjtötték össze a zsidóktól elrabolt javakat.
Pedig korábban a helyi hitközség háború előtti utolsó vezetőjének, Eugen Barkanynak, aki jeles néprajzos és múzeumszervező is volt, az az ötlete támadt, hogy itt kellene egy zsidó múzeumot létrehozni. 1942-ig gyűjtötte is hozzá az anyagot. Akkor aztán menekülnie kellett – Budapesten élte túl valahogy az üldöztetés korát – a gyűjtemény pedig Prágába került.
Barkany az ötvenes években komolyan küzdött azért, hogy az akkorra már közösségét vesztett zsinagógából legalább zsidó kultúrtörténeti múzeum legyen. Nem járt sikerrel és az általa is összegyűjtött anyag csak 1993-ban, a került vissza Pozsonyba.
A szépséges zsinagóga csak pusztult tovább, bár rákerült a csehszlovák műemlékek listájára. 1959-ben tévéstúdiót alakítottak ki benne és több, a korban ismert sorozatot is forgattak benne. Például egy tárgyalótermit, amelyen felismerhetőek még a régi zsinagóga berendezési tárgyai, belsőépítészete. (Magyarországon az óbudai zsinagógában működött például sokáig tévéstúdió.)
A hatvanas években kezdték az új híd tervezését és a korszellemnek megfelelően egyúttal el akarták tüntetni a régi világ nyomait is. Bár komoly erők mozdultak meg a zsinagóga védelméért, s az építtetők sokáig nem kapták meg a bontási engedélyt a műemlékvédelmi hatóságoktól, végül mégiscsak nekiestek bontócsákányokkal és eltüntették Pozsony egyik építészeti büszkeségét. A városi legenda szerint a Szent Mihály templomot is el akarták pusztítani, de aztán azt végül sikerült megmenteni.
A hidat a szlovák nemzeti felkelés 28. évfordulóján avatták 1972. augusztus végén, a kommunista pártvezető, Gustav Husak részvételével, aki többek között a „Prágai tavasz” fölött győzedelmeskedő „új világ” jelképeként is beszélt a hídról.
A mostani kiállítás szerint talán csak egy ablakrészlet és egy pár darab dísz maradt meg az egészből.
(Pesti sólet, 2021., július)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése