A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zugló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zugló. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 12., csütörtök

Zugló, ahol Papcsák polgármesternek külön, szolgálati wc-je van.

Most, hogy végre már tudjuk, Papcsák Ferenc zuglói polgármesternek csinosnak mondható, külön szolgálati wc-je van, csekély 1,3 millióból,  (http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/ime-papcsak-ferenc-13-millios-tronterme-2210527), ideje, hogy kicsit körülnézzünk abban a városrészben, ahol ő trónol.


























2012. november 26., hétfő

Mindennapi úttöréseink

Utoljára éppen két éve bontották fel az egész utcát, csöveket cseréltek. Igaz, a legnagyobb házat elfelejtették visszakötni, dehát nyilván nem vették észre, hogy ott áll.
Amúgy, kipusztult a növények egy jó rrésze, de az új aszfalt olyan lett, hogy egy autópálya is megirigyelhette volna. Fontos az ilyesmi egy zsákutcában. Meg különben is, jobb a rendesen megépített utat felszedni.
Mert itt imádnak aszfaltozni, meg előtte feltörni a korábbit. A Gizella utcában például félévente megteszik.
Most nálunk működnek reggel hattól. Boldogan szedik fel,amit s kollégáik csináltak nem oly rég. Értelme ugyan kevés, de jó sok pénzt el lehet rá költeni, nyilván van jutalék, lesz prémium. És szép, új út, amit rövidesen megint lehet majd felszedni.



2012. november 23., péntek

Jönnek a fák

Jó hír! A kivágott nagy fák helyett érkeznek a kicsik. Már csakpár évtized és utolérik a valaha volt nagyokat. Szegélykö vek, térkő. Jobban élünk, mint valaha.

2012. november 18., vasárnap

A fákat már kivágták

A héten kivágták hát a fákat az utcánkban. Elég csúnya most a látvány. Kétségtelen, végülis belementünk a dologba, mert egyrészt így megmentettünk vagy hat fát, amit nem gyilkolásztak ki, másrészt, ígéretet kaptunk pár új fa ültetésére.
A vágásban jók, a többi meg majd kiderül.







2012. november 8., csütörtök

Kétharmad győzelem

Itt voltak az önkormányzatos hölgyek-urak. Mi is  jópáran összegyültünk az utcából a fék megmentésére.
Ebből a zöldből sikerült megmentenünk pár fát
Az egyik hölgytől "megtudtuk" hogy mi akartuk ezt és örömöünket fejeztük ki, hogy ők itt kivágják azt, ami szembejön.
Tisztáztuk ezt a félreértést és utána viszonylag konstruktiv megbeszélést folytattunk. legalább öt vagy hat fát megmentettünk. Akad olyan is, amit valóban ki kell vágni, mert elég vacak állapotban van már. Van olyan is, amit én meghagytam volna, meg a többiek is itt az utcában, de beláttuk, hogy  nekik is kell valami vágnivalót hagyni.
Ráadásul tettek igéretet arra, hogy ültetnek újat is - és ez is a jó hírekhez tartozik.
Más dolog, hogy egyrészt itt még soha nem maradt meg semmi, amit utólag ültettek. Másrészt meg két éve nagy munkával kicseréltéka  csöveket az utcában, akkor ment tönkre nagyon sok minden. Most ráadásul hosszan kritizáltak az akkor elvégzett munkákat és részben azt bontják le, szedik fel, amit akkor csináltak.
A legzebb, hogy kiderült, ha hétfőn nem esik az eső, már nem lett volna miről beszélnünk, mert mire hazaérünk, kivágták volna a fákat. De esett. Így még skerült elrohannunk az önkormányzathoz,, ide oda- és amit megmentettünk, az már a mienk.

A haditerv- Pár kivágást lealkudtunk
A többi meg majd menet közben kiderül. A kivitelező képviselője is konstruktivnak tünt.
Mindenesetre, azért áj aszívem, hogy most éppen azt bontják, amit mi építettünk.
Eddig ez olyan kétharmad győzelem.

2012. november 6., kedd

Lehet, hogy megmenekülnek a fáink?




A zuglói önkormányzat ki akarja vágatni a Cserei közben lévő, egészséges, fákat, mert útban vannak egy – amúgy meglehetősen feleslegesnek tűnő – felújításkor – írtuk néhány napja.  
csütörtökig még biztosan haladékot kapott
Azóta egy kicsit javult a helyet. A lakók közösen tiltakoztak az önkormányzatnál, a kivitelezőnél, a kerületi képviselőknél, sőt még az újonnan kinevezett zöld ombudsmanhoz is fordultak. (Mondjuk ez utóbbi még a füle botját sem mozgatta – de biztosan minen idejét leköti, hogy az új hivatalát belakja.)

Az önkormányzat illetékes előadója, küldötteink előtt, fellapozta az ügy aktáját, nem nagyon ismerte, és némiképp meglepve valami olyasfélét mondott, tényleg, miért is kellene kivágni egészséges fákat?  Hiányoznának is, ráadásul 54 új fát kellene ültetni cserében, ami meglehetősen sokba kerülne az önkormányzatnak. (Ráadásul, a Cserei közön semmit sem segítene.)
A kivitelező – a budaörsi Rönk-Vár kft - képviselője sem tűnt hajthatatlannak. Bár a kivitelező végülis csak az állami ítéletvégrehajtó – ha az önkormányzat kiadja az utasítást, akkor ő vágni fog majd nyilván – ha hagyjuk. De talán ideáig nem fajul az ügy.

Ők kiváták vollna, mi nem hagyjuk
Mindenesetre, csütörtökön délelőtt 10 órára egy bejárást szervezett az önkormányzat, ahol szakértők megnézik a szegény fákat és talán ezután nem ítélik halálra őket. Ez mindenesetre reménykeltő és jó hír.
Úgyhogy most felvetni azt, miért nem jöttek ki körülnézni, amikor elkezdték  tervezni ezt a projectet, vagy miért nem vizsgálták meg az egészet egy évvel ezelőtt, amikor a lakók már tiltakoztak, most felesleges lenne. Most bízunk benne, hogy hátha győz a józan ész, és maradhatnak az évtizedek tépázta fák a  zuglói Cserei közben.

2012. november 4., vasárnap

A fák halálára

Ezeket a fákat napokon belül kivágják. Hogy miért, arra nincs épelméjű magyarázat. Csak. Mert megtehetik ezt is.
Zuglóban van egy kis utcácska, Cserei köz a neve.
Még az önkormányzat is úgy fogalmazott honlapján, hogy "Század eleji brit idill Zuglóban”  
Kétségtelen, az elmúlt években a környék lepusztult. Félbehagyott építkezések, kosz, rendezetlenség, szemét mindenfele.
A Cserei köz lakói időnként ezt megelégelik, akkor rendet raknak, kitakarítanak, virágokat, bokrokat ültetnek az utcácskájukban..
Az önkormányzat utasítására holnaptól a budaörsi Rönk-vár kft (amely évek óta sok megrendelését teljesíti a Papcsák féle önkormányzatnak) parkolóhelyek építésébe fog. Már ez is elég nehezen magyarázható, mert ez a zsákutca így is megtelt, nagyobb forgalmat nem igazán bír el. És az a pár négyzetméter zöldfelület is több a semminél - itt a betondzsungelban.
Ráadásul, az utcában lévő évtizedes fákat is ki fogják vágni. "Mert nem csinosak" - válaszolta az önkormányzat embere a lakók kérdésére.


Mert persze egy évvel ezelőtt, amikor híre ment az átalakításnak, a lakók több levelet írtak az önkormányzatnak, amelyek nagyrészére persze sosem válaszoltak.
Végül, annyit kiböktek, az önkormányzat némi pénzt kapott a vámőrségtől, amely a közelben épített egy parkolót magának, és azt el kell költenie.
Hogy miért nem épelméjűen és miért kell kivágnia  fákat ehhez? Csak. Érdemi válasz nincs.




Úgyhogy, isten veletek fák.